vissza a főlapra

1138 Budapest, Népfürdő u. 38.

  fax: 45-24-515  

 e-mail:

honlap:

VÉLEMÉNYEK, FÓRUM

 

VITAESTEK ›     

KIADVÁNY ›     

A VASMINISZTER ›     

TAGFELVÉTEL ›     

SAJTÓSZEMLE ›     

látogatók száma:      


2011 | 2010 | 2009 | 2008 | 2007 | 2006 | 2005 | 2004 | 2003

 

2007. 12. 13. | Kozma Imre

 


Kozma Imre vagyok, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, irgalmasrendi szerzetes, a Magyarországon éledező rendtartomány vezetője.
A magyarság életében fontos szerepet betöltő egyházak ingó s ingatlan vagyonát, amelyek átvészelték a világháború pusztítását, a háborút követően államosították.
A rendszerváltozáskor felmerült (majd törvényileg biztosított) a tulajdonjog rendezése. Magyarországon csak részlegesen valósult meg, mivel kizárólagosan az épített ingatlanokra szorítkozott.
Ezek tulajdoni rendezése kétféleképpen történt: kártalanítás és visszaszolgáltatás formájában. Kártalanították az egyházat, amely "leszállított áron" történt, de a közhangulat felkorbácsolásával, mert - mint mondták - ezt is az adófizetők pénze bánja.
Visszaszolgáltatták az ingatlant (úszótelekkel), feltétellel, mely szerint az egyház az épületben folyó tevékenységet (iskola, kórház, szociális intézmény) átvállalja. Ezen épületek állaga szánalmas állapotban volt. Az intézményben folyó szolgáltatást (közfeladat) államilag meghatározott összeg biztosítja, amely ugyanakkor nem tartalmazza sem a karbantartást, sem az elhasználódott eszközök pótlását.
Ma egyházi vagyonról alig beszélhetünk. Ami van, az is inkább anyagi terhet jelent. Ezt azért kell tisztázni, mivel az egyházi vagyon az egyház küldetésének szolgálatában áll. Míg régen az egyház létező vagyona (tárgyi feltételként) az egyház üdvtörténeti szolgálatát kiterjedt szolgáltatásokkal erősítette és támogatta, addig ma szolgáltatásokat (közfeladatokat) vállal át az egyház, hogy ezáltal a társadalom szélesebb köreiben is megjelenhessen a szolgálat lelkiségével.
Mi az egyház küldetése? Az emberek hitre vezetése, a közösség építése, a közösségi élet szervezése, irányítása, ami egymás lelki terheinek hordozásában és üdvösségre vezetésében jelenik meg. Tehát az egyház küldetése: szolgálat, ami erkölcsi tőkét biztosít számára. Mai fogalmaink szerint: társadalmi tőkét. Gyönyörűen fejezi ezt ki a magyar nyelv: "tartják egymásban a lelket". Vagy bibliai szavakkal: "egymás terhét hordozzátok". Ma, evilági világunkban, amikor az emberek többsége vallásilag közömbös, amikor szinte nincsenek anyagi javai az egyháznak, akkor ezt az erkölcsi tőkét kell előtérbe állítani. Tudomásul kell venni azt is, hogy az egyház és állam szétválasztása után a civil állam irányítói nem szándékoznak támogatni sem az egyház szolgálatát, sem az ezt elősegítő anyagi megerősödését az egyháznak.
A fentiek figyelembe vételével külön is fel szeretném hívni a figyelmet a szegények szolgálatára. Mi a jóléti világ illúziójának áldozatai vagyunk. A csatlakozás előtt az Európai Unió Magyarországra küldött szószólói egyfolytában a jólétben elérkező jövő álomvilágát vetítették elénk. El is hittük nekik. Magyarország mutatói sem jobbak, mint azok, amik a világban tapasztalhatók. Az emberiség nyolcvan százaléka szegénységben, s mindössze húsz százaléka él jólétben. Ha ez így van, akkor a világ jövője, de az egyház jövője is, a szegények kezében van. El kell kötelezni magunkat a szegények szolgálatára, nem hagyhatjuk őket magukra.
Az egyház "új" feladata: az emberek (szegények) JÓL-LÉTÉNEK szolgálata.
- Jólét: gondtalan anyagi helyzet.
- Jól-lét: az életminőség foka.
- Életminőség (lelki egészség): testi, szellemi, lelki, közösségi jól-lét.
A szegénység - nem a nyomor - lehet akár kívánatos életforma. Gondoljunk Jézus Krisztusra, aki, amikor emberré lett, a szegények életformáját választotta. Vagy Assisi Szent Ferencre, aki eljegyezte magát a szegénységgel, mint úrnővel.
- Szegény az, aki minden adottságát mozgósítva a mindennapi szükségest képes előteremteni.
- Nyomorog az, aki minden erőfeszítése ellenére sem képes erre.
Ma az egyház tőkéje az a társadalmi szerepvállalás, amely az emberek jól-létét szolgálja, életminőségét javítja.
Javainkat ebből a szemszögből kell nézni.


 

2007. 11. 06. | Dr. Fedor Tibor

 


Dr. Fedor Tibor az Egyzázi Kapcsoplatok titkárság helyettes vezetője az alábbi tanulmányt készítette a Társaság 2007. november 26-i összejövetele témájában.

Melléklet (DOC)


 

2007. 11. 06. | Dr. Németh Emma

 


A Társaság 2007. november 26-i összejövetelével kapcsolatban Dr. Németh Emma a katolikus püspöki kar gazdasági tanácsosa a mellékelt összeállítást bocsátotta rendelkezésünkre a katolikus egyház gazdálkodásával kapcsolatban.

Melléklet (DOC)


 

2007. 10. 30. | Scharle Péter

 


BGT okt 9-i összejövetele után kiadott állásfoglalásához...

Az érdekes és értékes állásfoglalást örömmel olvastam. Megfontolandónak látom azonban azt, hogy a pőre közgazdasági megfontolások körében eljuthatunk-e olyan következtetésekig, amelyeket egyébként társadalmilag hasznosnak, sőt szükségesnek tekintünk.

Ezúttal is úgy tűnik, nem veszünk szemügyre olyan összefüggéseket, amelyek legalább annyira lényegesek, mint némelyik szemügyre vett, ha azok dehonesztálóak lehetnek a társadalomra, vagy annak egyes csoportjaira nézve. A hazai tőkehiány például bizonyíthatőan összefügg kifektetési hajlamunkkal (ezer milliárdos nagyságrendben fagynak be vagyonok épített ingatlanokba hegyoldalakon, üdülőövezetekben ...), járadékszerzési pozicióba kerülés utáni olthatatlan vágyunkkal. Mi több, az államtól azt várjuk, hogy ezt segítse. Legyen patrióta, de ne velünk szemben (nimby).

Ami a magyar tulajdon, a nemzeti érdek, a tulajdonosi és a vezetői szerepek értelmezésének bizonytalanságait, hozzá fűződő nosztalgiáinkat illeti, belátom, hogy nem a BGNGT feladata a maszatolás felszámolása, de az sem jó, hogy az állásfoglalás ebben a tekintetben semmit nem javít a helyzeten. A MOL esete, Kupa és Bokros vitája jelzi a mélységeket, amelyek felett ellebegünk - nálad jobban kevesen látják át azt, ami ebben az ügyben nem éppen nemzeti érdek.

Ettől az álláspontunk még helyes maradhat, de úgy tűnik, hogy egy bizonyítatlan hiedelemre épül, miszerint diszkriminatív állami támogatásra az a vagyon érdemes, amelynek tulajdonosa magyar állampolgár, és ez nemzeti érdek, mert a magyar állampolgár itthon fordítja jóra hozamait.Attól tartok, ez nem ilyen egyszerű.


 

2007. 10. 08. | Dr. Papanek Gábor, a Társaság elnökségi tagja

 


A külföldi tulajdon megítéléséről

Sajnos nem tudok elmenni az ülésre, oktatnom kell az ifjúságot. Szeretném azonban, ha e fontos témával kapcsolatos négy megjegyzésem eljutna a résztvevőkhöz.

1) Úgy vélem, nincs egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy a valamely országban lévő külföldi tulajdon a nemzeti vagyon része-e, vagy nem. S hazánkban nem is ez a legfontosabb kérdés. A zavarosban halászók érdekeinek megfelelően egyáltalán nincs ugyanis nemzeti vagyon-mérlegünk. Mindenek előtt azt kellene elintéznünk, hogy legyen ilyen nyilvántartás. A mérlegben azután fel lehetne tüntetni azt is, hogy mik az ország területén lévő vagyontárgyak, azt is, kik a tulajdonosok (s az is, hogy mely külföldön levő tulajdontárgyak vannak a birtokunkban).

2) Az elmondottakhoz sokban hasonló válasz adható arra a kérdésre is, miként kell számba vennünk a külföldi tulajdonú cégek teljesítményét. A nemzeti jövedelem statisztikák ugyanis kimutatják ezt a külföldi tulajdonúakkal együtt, s azok nélkül is. Mindkét szám fontos – s hazánkban ma nem ez az eltérés a nemzeti jövedelem-számítás leginkább bizonytalan pontja.

3) Témakörünkben az igazi probléma az, hogy miként érvényesíthetjük érdekeinket a külföldi tulajdonú cégeknél. Úgy vélem, a válasz csak differenciált lehet.

- Egyes, stratégiai, kulturális stb. jelentőségű vagyontárgyakat nem lenne szabad eladni. Úgy vélem, ezek köre szélesebb, mint amit a legutóbbi szabályozás ide sorol. Zavar például, hogy eladjuk az összes magas jövedelmezőségű cégünket – hiszen ezek jövedelmét az adók növelésével kell pótolnunk.

- A már eladott stratégiai jelentőségű cégeknél – amint ezt a MOL esete is bizonyítja – módot kell teremteni a nemzeti érdek védelmére. Tapasztalataim szerint e tárgykörbe is vannak tennivalóink. Nem okvetlenül szükséges azonban új törvény, számos téma, köztük az ellenséges kivásárlás elleni védelem az érintett cégek alapító okiratában is elrendezhető lenne.

- Ugyanakkor a külföldi tulajdonba került kisebb, nem stratégiai jelentőségű vagyontárgyakkal való gazdálkodás módját a tulajdonosra kell bíznunk.

4) Végül nem igaz, hogy mindig az állam a legrosszabb tulajdonos. Több, a közelmúltban eladott vagyontárgyunk külföldi államok tulajdonába került, s közülük egyesek jelentős tőke-injekciót és menedzsment transzfert követően - a nemzetközi piacokon is versenyképesekké váltak. Úgy tűnik, csak a mai magyar állam igen rossz tulajdonos.


 

2007. 10. 02. | Gyulai József, akadémikus

 


Baross G. T. Okt 9-i vitaestre javaslat kérdések:

A következő kérdések izgatnak:

1) Ha megtartjuk, visszaszerezzük állami tulajdonba(n) egy-egy fontos közintézményünket, ha az állampolgár a jószándékról meg is győzhető, vajon lesz-e pénzünk annak profi üzemeltetéséhez? vagy megelégszünk egy pár évtizeddel elmaradott, tehát külső versenyképesség nélküli üzemeltetéssel, ami a mai, közelmúlti életformánkat ugyan megőrzi, de egyfajta elmaradottságot konzervál? Ki lehet-e ebből később lépni?

Ezzel állnak szemben a versenymotiválta modernizáció nehezen, sírással, könnyel járó fokozatai...

2) Gondolunk-e arra, hogy magyar tehetségek odajuttatásával elvben, lélekben "megmagyarítsuk" a külföldiek itthoni tulajdonát, van-e erre esély, van-e akkora összetartás bennünk? Erre is van kifejezetten erős hazai példa: Ganz Ábrahám, Weiss Manfréd magyarsága aligha kérdőjelezhető meg... A víziómban lehet, hogy holland (születésű) lesz az a vállalkozó, aki bejuttatja a magyar juhgomolyát, a kiváló magyar paradicsomot, gyümölcsöket az EU, sőt, a világ piacára - és rajtunk (is) áll, hogy "Ganz-Ábrahámmá" formáljuk. Ez volt a modernizációs modell a XIX. sz. végén is.

Aranykornak látjuk a Weiss-Manfrédok, Ganz-Ábrahámok világát. Pedig az volt az a kor, amikor "kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk"! Hogy kell ezt értékelnünk?

3) Mit tehetünk, a birtokkal, ha a multi - törvényszerűen - továbbáll? valami olyat, mint a rendszerváltáskori álprivatizációkor? Vagy javasolom: inkább gondolkozzunk el azon, hogy hogyan jöhetett létre ipar Koreában? Annak a titka - szerintem -, hogy a japán tőke természetesnek veendő továbbállásakor nem csak lamentáltak, antikapitalizálódtak, radikalizálódtak, mint mi, hanem tudatosan (kormány segítséggel?) összegyűjtötték az *elvihetetlen tudásmorzsákat*, és arra építkezve hozták létre az "koreai ipart". Mi meg csak szidjuk a távozókat, ahelyett, hogy a távozást a *fejlődésünk egy objektív visszaigazolásának* tekintenők! Azért a munkásért, aki jó volt a multinak, miért nem állnak sorban a mi KKV-ink?

Hát ezek az én álmaim. Remélem, Jézus Krisztus megbocsátja a paradigmámat: vajjon az igaz, hogy "az *én* országom nem e világról való"? Az értelmes ember egy létező és nem álomvilágra dolgozza ki a túlélési stratégiáját...


 

2007. 07. 27. | Bert Bobrovniczky

 


Tisztelt Uraim,
Az elektronikus Magyar Hírlap-ban július 7-én megjelet cikk, "Állasfoglalas a nemzeti vagyon kerdesről" indított arra, hogy levelemmel megkeressem a Baross Gábor Társaságot.
Először is szeretném leszögezni, hogy teljessen egyetértek a Társaság nemes célkitűzésével.
Bizonyara nem mondok ujat azzal ha megjegyzem a nemzeti vagyon, a Magyar Állam vagyona illetve annak részei nem mindig kerültek jogossan az állam tulajdonába.
Egy egyedül álló példáját a jogtalan vagyonszerzésnek szeretném szíves figyelmükbe ajánlani.
Mellékletkent csatolom egy "Nyilt levél Dr. Sólyom László Urnak" című irásomat, amit a Kanadai Magyar újság leközölt és ami röviden összefoglaja esetemet.
Ahogy én látom, a régi "pártállam" saját törvényerejű rendeleteit is felrugva foszotta meg az embereket magántujadonuktól mig a mai "jogallám"” az Alkotmányban foglalt törvényével szemben minden jogi és erkölcsi következmény nélkül árusítja a polgároktól elrabolt tulajdonokat, mint állami vagyont.
Ezert hívjak a Magyar Köztársaságot "demokratikus jogállamnak"?
Szeretném remélni, hogy ez az ügy beleillik a Társaság árdeklődési körébe és véleményezni tudja a nemzeti vagyon szemszögéből.

Tiszteletteljes üdvözlettel,
Bert Bobrovniczky, ACIDO.,IDSA.,SPE

Melléklet


 

2007. 07. 10. | Bencze Izabella a KVI volt vig. helyettese

 


Köszönettel megkaptam az állásfoglalás végleges szövegét. Örülök, hogy "keményítettek" a szövegen, talán már előbb is határozottabban kellett volna Önöknek is, nekem is képviselni az álláspontunkat. Talán hallott arról, hogy tegnap 49-en (Mádl, Zlinszky, Gazsó Ferenc, Fábry Sándor, Granasztói, Hegedűs Zsuzsa, Lányi András, Makovecz, stb. – hálás vagyok érte nekik, hogy csatlakoztak a véleményemhez) aláírtunk egy nyílt levelet Sólyom úrnak, kérve, hogy küldje el előzetes normakontrollra a törvényt. Sajnos az a nyílt levél nem kapott akkora súlyt a sajtóban, mint az Önöké, pedig úgy jobban erősítették volna egymást az érvek. És az is sajnos, hogy a Fidesz frakció nem fogadta el sajátjaként az érveimet, pedig minden az asztalukon volt. Egyetlen képviselőjük fogadta el az álláspontom, és benyújtotta az általam készített törvényjavaslatot, amely most olvasható a parlament honlapján. De arról is hallgat a sajtó, és nem igazán értem az indokokat. Mi lehet fontosabb a nemzet valódi érdekénél? Mindegy, én nem adom fel, és az Alkotmánybíróságig nem kívánok megállni, még akkor sem, ha ott elbukunk. Legalább meg kell próbálnunk! Ha valaki esetleg csatlakozik aláíróként Önöktől, az nagyon jó lenne.


 

2007. 07. 04. | Dr. Gortvay István ügyvéd

 


Köszönettel megkaptam az állásfoglalásotokat a nemzeti vagyon kérdéséről. Amit megfogalmaztatok, igaz és csokorba szedi a különböző területeket, ahol a nemzeti vagyon kontroll nélküli (nem megfelelő kontrollal történő) értékesítése fog történni. Azonban vannak olyan részterületek, melyek csak mélyebb elemzéssel hozhatók a felszínre és melyek a látszólagos tilalmakat is megkerülhetővé teszik.

Gondolok itt elsősorban az olyan társasági részesedések értékesítésére, ahol esetleg meghatározott minimális részesedési határig fenntartják az állam részére a tulajdonjogot. Például üzletrészek vagy részvények 51%-nak kötelező megtartása.

Azt már tudjuk hogy egy EU határozat alapján meg kellett szüntetni az ú.n. arany részvény intézményét. Ez a direkt és kisebbségi védekezési forma már ilyen direkt módon nem alkalmazható.

Semmilyen akadálya azonban annak nincs, hogy a részesedési arányok (51-49%) megtartása mellett a szavazati arányokat eltérítsék a kisebbség oldalára. Ez pedig azt jelenti, hogy egy 49%-os részesedéssel rendelkező tag vagy részvényes is megkaphatja a társaság tag/közgyűlésén a szavazati jogok akár 75%-át is. Ezzel meg úgy dönt, ahogy akar. Arról nem is beszélve, hogy a törvény is módosítható. Ez történt 1991 vagy '92-ben, amikor a külföldiek maximum 40 %-os részvételi arányát eltörölték.


 

2007. 07. 04. | Náray Szabó Gábor akadémikus

 


Köszönöm a nyílt levelet, melyhez hasonló tartalommal egy másik is megjelent Mádl Ferenc, Zlinszky János és mások (pl. az én) aláírásommal. Miután a köztársasági elnök visszaküldte a törvényt az országgyulésnek, van remény arra, hogy meg tudja akadályozni a nemzeti vagyon kiárusítását. Az újabb tárgyalás elott és alatt érdemes lenne összehangolni a lépéseinket. Azt hisezm, az a leghatékonyabb eljárás, ha egymás után több, független civil szervezet nyilatkozik és ez minél nagyobb sajtónyilvánosságot kap.


 

2007. 07. 04. | Janitsáry Iván mérnök

 


Köszönettel vettem kézhez a Nemzeti vagyon kérdéséről kiadott állásfoglalást. Az ebben foglaltakkal teljesen egyetértek és úgy ítélem, hogy az feltétlenül indokolt, hogy a mi társaságunk a nemzeti vagyon kérdésével kapcsolatos kormányzati döntéssel összefüggésben nyilvánosan is állást foglaljon. Ez a mi társaságunk alapvető célja. Úgy gonodolom, hogy minden politikai vélemény-nyilvánítástól függetlenül is feltétlenül indokolt a megalapozott és átgondolt szakmai vélemények kifejezése a vitatható kormányzati állásfoglalásokról. Javasolom, hogy a Baross Gábor Nemzeti gazdaságpártoló Társaság - egyébként nagyon is mérsékelt állásfoglalását - a társaság vezetése a szokásos utakat is meghaladóan hozza nyilvánosságra.


 

2007. 05. 24. | Prof. Jozsef Gyulai

 


Kedves Barataim!

A Baross Gábor Társaság május 17-ei összejövetelén, hozzászólásom során a kovetkező dolgokat már nem tudtam elmondtam:

- A fiatalok szakmai vonzalma a 8-14. életévük során dől el, attól függően, hogy MIBŐL VAN JÓ TANÁRUK - ez igaz a sportra is, amint azt szoktam mondani irodalomra, fizikára stb...

- Hiller István - amint azt az MTA-val kapcsolatosan egy négyéves egyezség megkötését ajánlva érzékeltette, amelyet határozatban a közgyűlés elfogadott - közfeladatot ellátó közhasznú intézményekben gondolkodik. Ez vonatkoztatható a sportra is. Tahát: amint az MTA feladata mostanában a közfeladatainak megfogalmazása, ezt kellene a sportra is átvinni, ami egy lépéssel lemaradt, ill. nehezebb helyzetben van, mint a tudomány. De meg kell itt is találni azokat a formákat, amelyek létrejöttéval állami pénzek juttathatók a szférába - a valószínűleg elfogadandó Államháztartási törvény korlátai mellett is;

- ki kell tehát azon szervezeti formákat találni, létrehozni, valamint azok közfeladatait úgy megfogalmazni, hogy az védhető legyen.

- Helytelenítem, hogy a tudomány, oktatás, kultúra, sport egymással szemben - az összefogás, ill. belső egyezség helyett - egymás zsebéből lobbizza ki, sokszor negatív kampánnyal, a pénzt. Ezen területek között ugyanis, rendkívül nehéz és önkényes a prioritás megállapítása, ami még időben, történetileg változó is lehet. Pontosabban: a feladatok részleteinek meghatározásával (az ördög a részletekben...) lehet csak egy, a részleteiben aláosztott, fésűsen illesztett sorrend esetén nemzeti érdek-prioritásokat definiálni (példa: mi fontosabb, a nanotechnológiai kormányprogram definiálása, vagy egy stadionterveinek kidolgozása, létrehozása?). Okosabb lennne ezt magunknak elvégezni, nem a miniszterre bízni...

Barátsággal,
Prof. Jozsef Gyulai, Chairman,
Engineering Section, Hungarian Academy of Sciences


 

2007. 04. 23. | Dr. Finta József

 


Tisztelt Pakucs János úr, kedves János!

Köszönettel megkaptam a Baross G. Társaság ápr. 5-i vitaestjén elhangzottak alapján összeállított állásfoglalást, s azzal mindenben egyetértek.

Önmagában is elgondolkodtató, hogy míg más országok (így pl. Csehország, Szlovákia - hogy a "szerencsésebb" országokat ne említsem) milyen óvó szeretettel gondozzák épített múltjukat, míg nálunk ez a szeretet és gondoskodás igen kevéssé működik. Hogy MA a nemzeti vagyon szellemi és materiális részének sincs gazdája, az azt hiszem, csak részben hanyagság és anyagi kérdés - még tendencia is lehet. Remélem, egyszer beszélhetünk majd egymással az egész hazai ÉPÍTETT VILÁG sorsáról - így jelesül pl. BUDAPEST jövőjéről is; - ez akár a Társaság egy jövőbeli ülésének témája lehetne.


 

2007. 01. 25. | Dr. Balogh Ádám egy. tanár

 


Örömmel olvastam a meghívót és a témavázlatot. Remek a "topic" megválasztása.
Egy olyan téma ami, tökéletesen megfelel a társaságunk alapító okiratáben megfogaélmazott célkitűzéseknek.
A vitára való jobb felkészülést, a mindanivaló jobb alátámasztását és igazi poentírozását szolgálná a következő javaslatom.
Keresni kell valakit, aki pontosan ismeri, hogy milyen igazán nagy értékű ingatlanok magánosítása, privatizációs értékesítése történt meg az elmult 5 évben.

Olyan példákat kell keresni, amelyek - szimbolikus, történelmi jelentőségüket, erkölcsi, eszmei értéküket., topográfiájukból, épitészeti egyediségükből adódó unikális jelentőségüket és ingatlanpiaci árukat tekintve egyaránt - összehasonlíthatóak a tervek szerint eldanadó államigazgatási, minisztériumi épületekkel (pld.ilyennek gondolom a Grasham palota, New-York kávéház stb.esetét,). Ezután ne azt elemezzük, hogy az új tulajdonos milyen célra hasznosította ezeket, mert ahhoz nekünk már semmi közünk nincs és mert véleményem szerint a példaként felhozott mindkét épület ma valóban hasznos, méltó és korrekt célt szolgál. Viszont szigoruan elemezni, és ellenőrizni kéne, hogy a befolyt összeg megfelelt-e az eladott épület értékének és hogy azt államunk mire fordította? Ha erre a két kérdésre ninics kielégítő és hiteles, erkölcsileg, üzletileg korrekt, minden tekintetben elfogadható, válasz, "ha nem átlátható a privatizációs üvegzseb", akkor máris hitelét veszti az állam privatizációs akciójja.

Persze én nem ismerem a szóbajövő mérvadó és felkérhető személyeket, de biztos vagyok benne, hogy Bod P. Á. és Te megtaláljátok erre a feladatra az alkalmas, autentikus szaktekintélyt, aki vagy hitelesíti, vagy eleve hitelteleníti adataival a gigantikus privatizációs tervet.


 

2007. 01. 25. | Jeszenszky Géza

 


Éljen Kis-Magyarország!

 
 

Szegeden látható az alábbi plakát: „Kisebb Magyarországot!” Javasolom, hogy készüljön belőle matrica és ragasszák ki ország-emblémaként az ígéretek ellenére továbbra is drága járművekből álló és jelentős számú kormányzati autóflottára a hátsó rendszám fölé.


Hűen tükrözné a mai kormány filozófiáját, egyben az egyik neves korábbi miniszter jelszavát: „Merjünk kicsik lenni!”

Egyesek nem átallják azzal bírálni az új kormányzati negyed tervét, hogy nagyzolás, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben az ország nem engedhet meg magának egy ilyen nagyszabású építkezést. Node megnyugtattak, hogy ez üzletnek is remek lesz: az eladott reprezentatív belvárosi paloták ára bekerül az államkasszába, így csökken az adósság, a kormány pedig csak a potom bérleti díjat fizeti az új épületekért. Örök időkre. A magyar társadalom ugyan még nem jött rá, hogy saját házát, lakását is el kellene adnia, és újonnan épülő bérházakba kellene átköltöznie, de ha követi kormánya példáját, azonnal jókora summa üti a markát, s azzal átvészelheti a megszorítások szűk esztendeit. Amikor én vezettem a Külügyminisztériumot, akkor ugyan azt hittem, hogy nagyon rossz volt a kommunista korszaknak a gyakorlata, amikor a magyar követségek és a diplomaták általában bérelt helyiségeket használtak, és átlagban minden tíz évben bérletként kifizettük az adott ingatlan árát, ezért szorgalmaztam, hogy vásárlás révén minél több magyar tulajdont szerezzünk külföldön, ahol a bérleti árak állandóan emelkednek, de most kezdem belátni, hogy ez csak közgazdasági antitalentum voltomból fakadó téveszme volt.

Van azonban még egy aggályom. Külföldi hivatalos útjaimon megfordultam számos ország parlamentjében, államfői rezidenciáján, miniszterelnökségén, külügyminisztériumában, s bevallom sznob lelkemnek imponáltak a történelmi levegőt árasztó építmények. Ceausescu vadonatúj kormánypalotáját viszont meglehetősen rondának találtam, miközben néhány újabb állam stílustalan középületeiben megfordulva részvétet éreztem. Az én időmben vált aktuálissá a belül eléggé lerobbant Külügyminisztérium rekonstrukciója is, és ugyan az örökölt tervek között első helyen szerepelt a Bem-rakparti főépület, az egykori Királyi Számvevőszék eladása és valahol egy új ház építtetése, de történelmi nosztalgiából én inkább a Dunaparton maradást választottam. Úgy hallom, hogy utódaim külföldi vendégeinek tetszik a kívül-belül megújult régi épület, amelynek a teraszáról ragyogó kilátás nyílik az Országházra, a Margit-szigetre, és a Budai hegyekre. A többi minisztérium és közhivatal, ahol sok külföldi látogató is megfordul, élén a „gótikus ház”-zal, a parlamenttel, ugyancsak imponálni szokott a vendégeknek. Van, aki ilyenkor mentegetőzik, és elmondja, hogy csak azért használunk ilyen nagyzoló épületeket, mert egy valaha nagyobb, gazdagabb és szebb napokat látott ország restellni való örökségét jelentik, amelyek valahogy túlélték a II. világháború és az 56-os szovjet intervenció pusztításait. Hála kormányunknak, már nem kell sokáig restelkednünk, minisztériumaink hamarosan megszabadulnak a feudálkapitalista múlt átkos örökségétől.

A mindenen kákán csomót keresők azt találhatják mondani, hogy az elmúlt években a jelenlegi kormányhivatalok belső és külső rendbehozatalára a nem eléggé előrelátó kormányok meglehetősen sok pénzt költöttek az adókból, s ha ezeket eladjuk, a vételárból a vevők le fogják számítani a szállodává, lakássá alakítás tetemes költségét, ráadásul az árakat is le fogja verni, ha egyszerre ennyi, hasonló jellegű ingatlan kerül a piacra. Sebaj, csak adnak értük annyi pénzt, amiből futni fogja az új hivatalok pár évi bérleti díjára, s hogy utána mi lesz, azzal ki törődik. A lényeg az, hogy az egykor oly híres, de mára egyre jobban leépülő magyar vasúthálózat fölöslegessé vált vágányainak a helyén rövidesen épülnek az új egyen-skatulyák. Ott egy kicsiny és szegény országhoz illő, minden szobortól, stukkótól, vörös szőnyeggel borított lépcsőháztól mentes irodaházakban, műanyag falak között, olcsó importból származó kommersz bútorokkal berendezett szűk szobácskákban fog dolgozni az alaposan megkarcsúsított államapparátus, és egy közös önkiszolgáló étteremben, műanyag tálcákon fogja enni a pizzát. Az idelátogató külföldi notabilitásokat persze nem fogjuk meginvitálni e szerény létesítményekbe, a hazai ügyfelek pedig legalább nem fogják annyira irigyelni a közhivatalnokok jó dolgát.

A plakáton is szereplő Országcsökkentő Program határtalan lehetőségeket rejt magában. A Határontúli Magyarok Hivatala, a Teleki László Intézet és a Kárpát-medencében még megmaradt magyarul beszélő románokat, szlovákokat stb. segíteni hivatott közalapítványok megszüntetésével egy sereg kisebb villa és lakás máris felszabadult és várja a gazdag külföldi vásárlót. Szép kilátást, jó levegőt kínálnak, nemrég újították ezeket fel, jól jár, aki odaköltözik. Az egykori 63-ból nyakunkon maradt 19 vármegyeháza egy része is fölöslegessé válik, és egy sereg más megyei intézmény is rövidesen megszűnik, mert a hét régió átveszi a helyüket. De minek ennyi régió, egy még bátrabb kormány megfogadhatná a plakáton szereplő jótanácsot és leadhatná a felesleges, határmenti területeket. Akkor végre radikálisan csökkenthető a képviselők száma, és sokkal olcsóbb lesz az országhatárig kiépíteni az autópályákat, ahogy ezt már rég megígérték. A MÁV deficitje is nagyban csökkenni fog. Csak arra kell majd vigyázni, hogy a jelentősen megnövekedett számú határontúli magyarság nehogy az új Kis-Magyarországra tóduljon, tehát szükség lesz egy korszerű állampolgársági törvényre. Természetesen meg kell vonni az állampolgárságot mindenkitől, aki nem lakik Kis-Magyarországon. A legjobb lenne a maradék országban is csak a tehetősebbeknek hagyni meg a magyar állampolgárságot, a sok szociális juttatás, pazarló egészségügyi ellátás és egyéb kedvezmény így radikálisan csökkenne, és az államháztartás rövidesen egyensúlyba kerülne. S mivel egy igazán kicsiny országnak sem hadseregre, sem külpolitikára nincs szüksége, tovább csökkenthető a miniszterek és a köztisztviselők száma, tehát még olcsóbb lesz a közigazgatás. Ha azután a 2010-ben megválasztott Gyurcsány-kormány az immár védhetetlenül túl nagy Országházat is eladja, annyi pénz fog befolyni, hogy az euróval nem kell várni 2014-ig, ahogy Járai riogat, hanem azonnal bevezethető, tehát alig lesz egy kis csúszás a Medgyessy által eredetileg megígért időponthoz képest.

A legszebb persze az lenne, ha pár éven belül jönne egy annyira Európa-barát kormány, amelyik belátja, egy ilyen kicsiny országra és nyelvre nincs is szükség, és eladásra kínálja a maradék területet a szomszédoknak. A kapott pénzen az eladók jól élhetnének a Bermudákon.


 

vissza a lap tetejére