vissza a főlapra

1138 Budapest, Népfürdő u. 38.

  fax: 45-24-515  

 e-mail:

honlap:

VÉLEMÉNYEK, FÓRUM

 

VITAESTEK ›     

KIADVÁNY ›     

A VASMINISZTER ›     

TAGFELVÉTEL ›     

SAJTÓSZEMLE ›     

látogatók száma:      


2011 | 2010 | 2009 | 2008 | 2007 | 2006 | 2005 | 2004 | 2003

 

2006. 12. 21. | Gerő Péter


A szakértő szemével

Kormánynegyedet, de hogyan?

A kormányzati negyed felépítésével kapcsolatban egymással szögesen ellentétes véleményeket is lehet hallani. Az utca embere gyanakvással vegyes kíváncsisággal figyeli a fejleményeket. Racionális lépés? Ingatlanpanama? Totális korrupció? Egy utolsó esély a hatalomban lévők barátainak? Építészeti kihívás? Figyelemelterelés? Gigaprojekt állami pénzen?

Ezekre a kérdésekre nem is érdemes választ keresni, hiszen elegendő pusztán szakmai szempontok alapján mérlegelni az ügyben megtett lépéseket, és rögtön tudható, hogy komoly dologról van-e szó, s a döntéshozók valóban a köz érdekében cselekszenek, avagy a projektet ellenzőknek van igazuk.

A szakmai szempontokat azonban meg kell ismerni, hiszen ugyanazon dologról érdemes ugyanazon a nyelven beszélni, s akkor talán nem lesz félreértés.
Világosan meg kell fogalmazni a projekt célját. Tudomásom szerint a projekt célja egyértelmű: csökkenteni kell a minisztériumok működési költségeit. További cél lehet egyszeri költségvetési bevétel realizálása is. Ezt a célt is ki kell mondani. Egy ilyen projekt kapcsán nyilvánvaló, hogy az új helyszín felértékeli a környezetét is, de csak akkor, ha arra a döntéshozók tudatosan készülnek. Meg kell tudni fogalmazni, hogy egy ekkora komplexum megvalósítása a városszövetet hogyan módosítja.

Az állam ilyen mértékű beavatkozása egy városi fejlesztésbe csak abban az esetben indokolt és védhető, ha a beavatkozás elmaradásával a meglévő életviszonyok hosszú időre konzerválódnának. Olyan helyen kell tehát beavatkozni, ahol a magántőke a maga eszközeivel képtelen lenne az ott lakók életminőségét javítani. Az államnak kitüntetett felelőssége van abban, hogy ha már beavatkozik, akkor az ne pusztán öncélú ingatlanfejlesztés legyen, hanem vállalja fel a kapcsolódó városfejlesztési feladatokat is. Ez is cél tehát, amelyet kimondani és vállalni szintén tudni kell.

Ha a célok világosak s széles körben elfogadottak, akkor továbbléphetünk. Most a helyszín kiválasztásáról nem szólok, azt adottságnak tekintem. Egy ilyen horderejű program kihirdetése feltételezi, hogy az alábbi számítások elkészüljenek:
- a jelenlegi épületek alapterületeinek tételes felmérése (irodák, tárgyalók, tanácstermek, egyéb helyiségek, garázsok stb.);
- a jelenlegi épületekben dolgozó pontos létszám és eszközpark megállapítása;
- a jelenlegi épületekben folyó jóléti szolgáltatások részletes felmérése (pl. büfék, éttermek, orvosi rendelők, könyvtárak stb.);
- a jelenlegi épületeket kiszolgáló logisztikai szolgáltatások összesítése (kézbesítő, szállító, irattári, raktározási, informatikai, bútorozási, irodaszer-ellátó, utaztatási, munkavédelmi stb.);
- a jelenlegi épületek felújítására, pótlására, értékük megőrzésére fordított összegek megállapítása (rendeltetésszerű használat, belső átalakítások, hatósági-műemléki előírások miatti felújítások);
- a jelenlegi épületek fenntartására, üzemeltetésére, karbantartására fordított összegek megállapítása (biztonsági és portaszolgálat, takarítás, szemétszállítás, központi egységek karbantartása, műszaki felügyelet stb.);
- a jelenlegi épületekkel kapcsolatos közüzemi (áram, gáz, víz stb.) díjak összesítése.
A fenti adatok összegzése alapján megállapítható, hogy az adott létszám kiszolgálására az ún. facility management körébe tartozó tevékenységek miatt a kormány jelenleg mekkora öszszeget fordít. Nyilvánvaló, hogy a területileg széttagolt működési rend egyszersmind drágább, hiszen azonos jellegű feladatot több kisebb szervezet végez. A felméréssel az is gyorsan kiderül, hogy vannak-e és milyen mértékűek a párhuzamosságok. A tervezett létszámcsökkentés ugyanakkor az ingatlanokkal kapcsolatos fix költségeket nem különösebben érinti, ezért a fajlagos értékek a létszám csökkentésével csak romlanak. Nem lesz például olcsóbb a biztonsági szolgálat, a fűtés vagy az informatikai hálózat működtetése akkor, ha egy épületben a dolgozók száma csökken. A meglévő épületek hatékonysága tehát tovább romlik, a más irányú felhasználás lehetősége pedig egyre csak nő.

A kormány előtt valójában két lehetséges út áll:
1. értékesíteni a jelenlegi épületeket, a befolyó vételárból pedig megépíteni, illetve megvásárolni egy racionálisabb elrendezésű komplexumot;
2. értékesíteni a jelenlegi épületeket, a befolyó vételárat egyéb, hasznos célokra fordítani, s egy racionálisabb elrendezésű komplexumot kibérelni.
A bérlet vagy vétel dilemmája viszonylag egyszerű pénzügyi képletek segítségével feloldható. A bérleti díjként a jövőben kifizetendő összegek diszkontált jelenértéke egy adott, a piacon elfogadott elvárt hozam mellett megadja azt az összeget, amelyet ugyanazon alapterületű irodaterületért ma vételárként fizetni kellene.
Ahhoz, hogy valós alternatívákat hasonlíthassunk össze, feltétlenül ketté kell bontani a várható egyszeri bevételeket és kiadásokat, valamint a folyamatosan, hosszú időn keresztül felmerülő költségeket.

Vegyük az első esetet. Tételezzük fel, hogy 20 darab, egyenként bruttó 10 000 m2 alapterületű, jelenleg használt épületről van szó, ahol a hasznos terület aránya 65 százalék, s a nem túl hatékony üzemeltetés miatt a fent említett havi teljes üzemeltetési költség mondjuk 10 euró/m2/hónap. (Ebben a kereskedelmi ingatlanok piacán elterjedt mutatószámban fejeződik ki az üzemeltetés komplexitása és hatékonysága.) Ebben az esetben a teljes terület éves fenntartása, üzemeltetése 3 milliárd forint (áfa nélkül).

Az átlagos piaci értékeket figyelembe véve, amelyet több független szakértőnek is meg kell erősítenie, de valójában mint a pudingot, a valós értéküket majd a piac méri meg, az ingatlanok átlagos négyzetméterára mondjuk 350 000 forint, az összes ingatlan értéke tehát üres, forgalomképes, tehermentes állapotban 70 milliárd forint plusz áfa. Azt feltételezve, hogy 70 százalékra csökken a létszám, a jelenlegi 130 ezerrel szemben a jövőben elegendő lesz 91 000 m2 nettó alapterületű, korszerűbb, 80 százalékos hasznos arányú iroda. Ezt ma a piacon 450 000 forint/m2 áron lehet megvásárolni, összesen mintegy 51 milliárd forintért.

Azt látjuk tehát, hogy kisebb, modernebb, jobb hatékonyságú épületegyüttes ára nagyjából 20 milliárd forinttal olcsóbb, mint a régi, patinás, használt épületek. (Itt most nem számoltunk a garázsokkal, illetve egyéb területekkel sem.) Az üzemeltetés is olcsóbb, hiszen nem 200 ezer m2-t kell üzemeltetni 10 euró/m2/hónap áron, hanem csak 113 ezer m2-t, átlagosan 5 euró/m2 áron, az üzemeltetési díjkülönbözet példánkban évente mintegy 1,3 milliárd forint.

Vegyük a második esetet. Itt a különbség mindössze annyi, hogy az épületekért kapott 70 milliárd forintot az állam más, hasznos célokra elköltheti, de fennmarad egy hosszú távú, nyitott kötelezettsége a nettó alapterület éves bérleti díjának a fizetésére, amely jelen példánknál maradva 14 euró/m2/hónap értékkel számolva mintegy 4 milliárd forint évente. Hozzájutott tehát egy jelentős összeghez (70 milliárd forint), megmenekült egy folyamatos költségtehertől (3 milliárd), de bevállalt egy mindösszesen 2,6 mil-liárd forintos éves többletter-het (4 milliárd forint bérlet + 1,6 milliárd forint üzemeltetés - 3,0 milliárd forint mai üzemeltetés).

A 70 milliárd forint hozama változatlan feltételek mellett 5,6 milliárd évente, tehát több mint a kétszerese a vállalt tehernek. Pusztán beruházásgazdaságossági szempontól a tranzakció tehát előnyösnek tűnik. (Még akkor is, ha a fenti 70 milliárd a tranzakció kezdetén természetesen nem áll rendelkezésre, mert az értékesítés évekbe fog telni, s így egyenértékű számításhoz csakis a kalkulált jelenértékkel szabad számolni. Másfelől pedig, azt feltételezve, hogy a befolyó vételárat például adósságszolgálat teljesítésére fordítjuk, az így realizált éves kamatcsökkenés a realizált éves eredményt nyilvánvalóan növelni fogja.)

A számok itt természetesen csak a szemléltetést szolgálják. Azt, hogy részletes, szakszerű, minden jelenlegi és várható költségelemre, valamint megtakarításokra kiterjedő elemzés nélkül e projektet egyszerűen nem lehet értékelni, teljesen magától értetődik, s így természetesen belevágni sem szabad. Kötelességünk ugyanakkor feltételezni, hogy a projektet előkészítő szakemberek ezeket a számításokat elvégzik. Valószínűsíthető, de csak nagyon alapos vizsgálatokkal igazolható, hogy a projekt pótlólagos költségvetési források nélkül megvalósítható, hiszen a jelenlegi épületek értéke várhatóan kellő fedezetet nyújt a megvalósítás költségeire.

A kritikus pontok:
- Jelentős projekt-előkészítési költségekkel kell számolni a főváros és az érintett kerületekkel közösen elfogadandó szabályozási tervek elkészítésére, a városfejlesztési program megfogalmazására, a környék érintett ingatlantulajdonosainak, lakóinak támogatására
- Komoly forrásokat kell tartalékolni a nemzetközi építészeti tervpályázat lebonyolítására
- Nyilvánvaló, hogy a terület beépítésével kapcsolatos hatástanulmányok elkészítése is jelentős időt, energiát és anyagi erőforrást igényel
- A jelen cikkben megfogalmazott megvalósíthatósági tanulmány elkészítése akár saját szakemberekkel, akár külső szakértők bevonásával, de elkerülhetetlen
- A jelenlegi épületek kiürítése, a költöztetés lebonyolítása eddig Magyarországon nem tapasztalt logisztikai feladat lesz, költségeivel számolni kell
- Az épületek értékesítésének előkészítése, piacra vitele, az értékesítés nyilvánvalóan egy hosszabb folyamat, oktalanság lenne ezeket az egymással is versengő épületeket egyszerre a piacra zúdítani. A befolyó vételárakra tehát semmiképpen sem lehet a projekt elején számítani, így adódik, hogy jelentős finanszírozási költségekkel kell számolni. Az is elképzelhető viszont, hogy az értékesítés csomagban történik, ez esetben alapos előkészítést igényel a magyarországi méretekhez képest nagyságrenddel több lehetőséggel rendelkező nemzetközi ingatlanalapok felkutatása, érdeklődésének felkeltése. Nem szabad elfelejteni, hogy a város működésébe illeszkedő jövőbeli funkciókat elsősorban a pályázat kiíróinak kell mérlegelniük, ezt mégoly hatalmas vásárlóerejű vevőktől elvárni nem lehet, s nem szolgálja a városban lakók érdekeit sem.
- Elemezni kell az Európai Unió fejlett országaiban a kormányzati adminisztráció hatékonyságának növelése érdekében lebonyolított hasonló projektek megvalósításának folyamatát is.

Összefoglalva: a projektet érdemes kiemelni a szokásos politikai adok-kapok sehova sem vezető küzdőteréről, s a döntések meghozatala előtt - ez nyilvánvalóan a politikusok dolga és felelőssége - hozzáértő szakemberekre kell bízni, világos kérdésekkel és prioritások megfogalmazásával. Döntéseket végül a tulajdonos állam hoz, a város fejlesztéséért felelős Fővárosi Önkormányzat, valamint a lakosságot képviselni hivatott, érintett kerületi önkormányzatokkal történt egyeztetési folyamat után. Ez annál is inkább egyszerű, hiszen kormánypárt és ellenzék írásban deklarálta, hogy a projektet meg akarja valósítani.


 

2006. 11. 08. | Bod Tamás


Vélemény a BGT 2006. október 24.-i témájához

Tisztelt Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság!

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) heti elektronikus hírlevelében olvastam dolgozatukat a magyarországi médiaviszonyokról. Részben egyetértek vele. Csak adalékképpen hívnám fel a figyelmüket, hogy vidéken - ahol a nyomtatott sajtó területén tájékoztatási monopóliumok épültek fel - még rosszabb a helyzet. Amint erről a Magyar Narancsban, valamint az Élet és Irodalomban írtam is.

BOD TAMÁS RIPORTJA

Színe és visszája

Az országos sajtókínálat szűkülésétől a vidéki tájékoztatási monopóliumokig.

Egy másfél évtizede működő, többpárti, versenyre épülő demokráciának mennyire lehet sajátja, vagy mennyire idegen tőle, hogy a vidéki írott tájékoztatás legmeghatározóbb részében, a megyei napilapok piacán, a pártállami múltat tükrözően, azt továbbhagyományozóan - néhány, utóbb elbukó kísérlet ellenére - tökéletes maradt a tájékoztatási monopólium? Az utóbbi hetek vészjósló eseménye, a szomorúan végződő Magyar Hírlap-történet nyomán az országos politikai napilapok kínálata szűkült. Egy napilappal szegényebbek lettünk, de a választás lehetősége továbbra is fennáll. Veszteség ez, ám ehhez mérten a nyolcmilliós vidék helyzete sokkal kétségbeejtőbb. A tizenkilenc megye közül, a speciális Pest megyét leszámítva, csupán Komárom-Esztergom megyében működik valóban két napilap. Mindenütt másutt, az esetleges korábbi címkézés, eltérő név vagy látszólagos kettősség ellenére - Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - egyetlen napilap létezik. Ez pedig az ország Budapesten kívüli részében nem vezetett máshoz, mint a tökéletes tájékoztatási monopólium kialakulásához. Súlyos a kórkép. Mégis úgy fest, ez alig zavar valakit.

Sajtó, demokrácia

A vidéki sajtódemokrácia romokban hever, és ez - választhatóság hiányában - már rövid távon is meg-megakasztja a társadalmi párbeszéd lehetőségét, ami pedig egy normálisan működő demokratikus társadalom fontos ismérve volna. Aligha fogadható el az az érv, amely szerint "a piac döntött", és a mára kialakult helyzet ennek következménye. Ugyanis a rendszerváltás óta eltelt másfél évtized nem erről szólt. A korábban állami tulajdonú, egyeduralkodó helyzetben lévő megyei napilapokat külföldi befektetők vásárolták meg. Közben országszerte számtalan értékes és kevéssé tetsző kísérlet történt arra, hogy megteremtsék e lapok versenytársait. Ám a rendszerváltáskor már legalább negyven-negyvenötödik évfolyamukban lévő megyei újságokkal szemben az új kezdeményezések olyan versenyhátrányban voltak, amely csupán gazdasági eszközökkel kezelhetetlen volt - írtam két és fél évvel ezelott a Magyar Narancsban, utóbb pedig a Magyar Újságírók Országos Szövetsége lapjában, a Magyar Sajtóban a Békés Megyei Napló már-már maffiaszerű megszüntetése kapcsán.

És itt a rendszerváltás utáni mindenkori törvényhozás felelőssége aligha kerülhető meg. Ugyanis a parlament meg sem próbált saját eszközeivel - törvény- és jogalkotással - tenni annak érdekében, ami pedig egy parlamentáris demokrácia lételeme volna. Hogy vidéken, ahol nyolcmillióan élnek, a többpárti demokrácia kiteljesedésével - nem pártalapokon nyugvó - sajtópluralizmus jöhessen létre.

Piacellenes magatartás volna, emellett kormány- és/vagy pártfüggővé tenné az újonnan alakuló, a választás lehetőségét megteremteni hivatott lapokat - kiáltottak és kiáltanak sokan erre. Mindez azonban csak törvényalkotás és szabályozás kérdése. A vidéki sajtómonopóliumok felszámolása pártoktól független alapítványokon keresztül lehetett volna és lenne elképzelhető, központi források felhasználásával. Méghozzá a demokrácia működése, az ott élő emberek tájékozódási és választási szabadsága érdekében, s nem utolsósorban azért is, hogy a hagyományos megyei napilap a versenyben edződve jobbat produkáljon. Minderre a valódi piac csíráinak kialakulásáig lett volna szükség, amíg a pluralitást megtestesítő második lapnak esélye nyílik ledolgozni a hagyományos megyei napilappal szembeni versenyhátrányát. Ha utána bukik el, semmi gond, de legalább az esélyt megkapta volna...

Mindez idegen a versenyre épülő piactól? Ha azt feleljük gyorsan, hogy igen, akkor bizonyára nehezen értelmezhető az a francia költségvetési elgondolás, amely a nemzeti hírügynökségnek, az AFP-nek juttatott jelentős támogatás mellett - felismerve a sajtó különleges kulturális és politikai jelentőségét - közel 33 millió euróval (kb. 8,5 milliárd forinttal) támogatja a hazai sajtótermékeket, a kiadókat pedig beruházási kedvezményekkel és csökkentett adókkal. A svéd példa utolérhetetlenül demokratikus és nagyvonalú: a bonyolult, egyszersmind az egyensúlyokra és fékekre épülő szabályozás része az, hogy úgy el sem indulhat lap, hogy központi forrásból nyújtott segítséggel ne legyen párja, a választhatóság és a sajtódemokrácia érdekében.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) ezeket a példákat csak most, tizenöt évvel a rendszerváltás után kezdte hajtogatni - egyébként helyesen védelmére kelve a Magyar Hírlapnak. De van egy másik, érdekes részlete is a mostani MÚOSZ-elnökség közleményének, miután leszögezi, hogy a lapkiadás profitorientált vállalkozás: "Az újság azonban különleges áru. Tulajdonságai megkülönböztetik más termékektől. Bizonyos lapok nem pusztán szórakoztatóipari termékek, lényegesen többek annál: a kultúra - ezen belül a nemzeti kultúra - hordozói, a demokráciában a nyilvánosság, a közkontroll megtestesítői." Mindezzel aligha lehet vitába szállni. A gond az, hogy mindennek kimondásával tizenöt évet várt a legnagyobb honi újságíró-szervezet, miközben mára csaknem teljesen kialakult - politikai, piaci és piacon kívüli szándékok bonyolult láncolatán keresztül - az ellentmondásokkal és súlyos hiányosságokkal terhes magyar médiapiac. Egyáltalán, az országos újságíró-szervezet meglepően keveset és meglehetosen hanyagul foglalkozott a vidéki sajtószerkezet kialakításának szabályozásával, nem vagy alig ösztökélte a politikát - pártokat, parlamentet, kormányokat -, hogy a választhatóság megteremtésével érjék el a valódi tájékoztatási és tájékozódási szabadságot. Márpedig szándék és tettek nélkül eredmény is elképzelhetetlen.

Amikor a politika közbeszólt

A megyei sajtómonopóliumok kialakulásában sokszor politikai döntések diktáltak. Ki ne emlékezne, hogy az MSZP 1990-es, súlyos parlamenti választási veresége után hogyan "értékesített" 7 plusz 2 megyei napilapot német és osztrák befektetőnek, s lett így a vidéki sajtó legnagyobb befolyású birtokosa a hamburgi központú Axel Springer, Máté László, az MSZP akkori pénztárnoka bábáskodásával. A szocialistákat főként az a cél vezérelte, hogy ezek a lapok semmiképp se kerüljenek az akkor győztes Magyar Demokrata Fórum érdekkörébe. Ezzel a politikai huszárvágással azonban máig bebetonozta a szakmai elképzeléseket végsőkig nélkülöző, egészségtelen vidéki sajtóstruktúrát.

A nyugati befektetők saját pénzügyi forrásaikhoz mérten fillérekért jutottak a megyei lapokhoz, mégis, nem egy helyütt csak évek múltán, az olcsón szerzett újság eredményéből egyenlítették ki a vételárat.

A helyzet mára a következő: egy megye - egy napilap. Az olvasó eszi, nem eszi, nem kap mást. A térségi sajtóegyeduralom csak a monopólium birtokosának jó, hiszen mindez elképesztő módon visszaüt a vidéki napilapok színvonalára, minőségére, nem véletlenül nevezik ezeket "háromperces lapoknak". Mit is várjon az ember, ha az Axel Springer első számú magyarországi képviselője évek óta fennen hangoztatja: az újságban a cikké az a hely, amelyet a hirdetésszervezőknek nem sikerült értékesíteniük. A vidéki "napilappiac" legbefolyásosabb embere ilyen sokra tartja a szakmát, saját lapjait, szellemi műhelyeit, szerkesztőségeit, újságíróit. Közben ne feledjük a MÚOSZ elnökségének nemrégiben kelt, már idézett közleményét, amely szerint: "Az újság azonban különleges áru..."

A megyei lapoknál dolgozók helyzetéről egy évvel ezelőtt a Magyar Narancsban közölt látleletet Ballai József, aki cikke címében is jelezte a sajtómunkások helyzetét: Gályarabok. A szabad sajtó napján a gályarabokat foglalkoztató kiadókat tünteti ki évről évre a Sajtószakszervezet, amely láthatóan nem ura a helyzetnek, s jó ideje nevetség tárgya szakmai körökben.

Leosztott lapok

Néhány év alatt - a szerves fejlődés esélyét meg sem adva - négy nagy nyugati sajtókonszern (két német, egy osztrák és egy angol) kezébe került a vidéki magyar írott sajtó. A milliárdokkal gazdálkodó nyugati médiavállalkozások "békés egymás mellett élése" korábban is köztudott volt. Az elmúlt közel másfél évtizedben meg sem próbáltak kellemetlenkedni egymásnak azzal, hogy ki-ki saját piacát a másik kárára a legkisebb mértékben is növelje - holott ez volna természetes. Olyan megyében egyikük nem kezdeményezett, ahol egy másikuk már jelen volt. Sokan valamiféle paktumot sejtettek a jelenség mögött.

Ezt a gyanút erősítette Kázmér Juditnak, a Pannon Lapok Társaság vezetőjének a Magyar Sajtóban 2002-ben megjelent interjúja. Az esseni székhelyű Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) médiacsoporthoz tartozó cég, akárcsak anyaországában, Magyarországon is többlaki. Négy dunántúli megyében hét kft.-t működtet, ezeken keresztül öt napilapot és egy tucat egyéb újságot, köztük immár a HVG-t adja ki, itteni érdekeltsége Zalaegerszegen, Veszprémben és Budapesten rendezte be főhadiszállásait. A Pannon Lapok Társaságot 1996 óta irányító Kázmér Judit a kérdésre: "Miért nem tévednek más érdekeltségek területére, példának okáért a Springer megyéibe?", azt válaszolta: "A négy regionális kiadó megállapodott erről, és ezt komolyan vesszük."

A piac szentségére, döntésére, fontosságára és szabadságára hivatkozó nyugati sajtókiadók olykor meglepően kartellszerűen viselkednek. A versenyt hirdető és anyaországukban eszerint is viselkedő multik Magyarországon minden lehető eszközzel kizárják a versengés lehetőségét.

A tizenkilenc megye közül tizennyolcban van önálló megyei napilap. A kivételt Pest megye jelenti, ahol a Népszabadság mellékleteként jelenik meg "a megyei". A tulajdonosi kör és a szinte teljes tartalmi egyezőség miatt nehéz volna két lapként kezelni a Szegeden kiadott Délmagyarországot és a Délvilágot, és ugyanez volt a helyzet Szolnokon, ahol csupán fejlécében különbözött egymástól az Új Néplap és a Jászkun Krónika - amíg ketten léteztek. Valamivel bonyolultabb a helyzet Miskolcon, ahol az Észak-Magyarország mellett megjelenik a Déli Hírlap is. Az 54 százalékban a helyi önkormányzat tulajdonában lévő Déli Hírlap Kft. kiadó jogát az Észak-Magyarországot is birtokló Inform Média vásárolta meg. A két szerkesztőség összeköltözött, a terjesztés és hirdetésszervezés összeolvadt, és helyi újságírók szerint "csak idő kérdése", hogy az egyelőre részbeni tartalmi önállóságot élvező Déli Hírlap mikor olvad a "Nagy Testvérbe." De végül is már most egy borsodi lapról lehet beszélni.

Így a Békés Megyei Napló 2002 nyarán történt megszüntetése után Komárom-Esztergom megye az egyetlen, ahol valóban két napilap működik. Az ok itt speciális: a Springer-lappal szembeni alternatívát felmutatni képes Komárom-Esztergom Megyei Hírlap egy nyomda tulajdonában van, és ezzel a háttérrel megközelíthetetlen a konkurencia számára. A 24 Óra példányszáma meghaladja a magyar tulajdonban lévőt. Ám hogy mennyivel, azt nem tudhatjuk. Ilyen mellékes adatokkal a Média Ász kiadvány nem terheli az érdeklődőt. A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szervezet (MATESZ) 2004. harmadik negyedév adatai szerint a 24 Óra nyomott példányszáma 23 ezer, míg a Komárom-Esztergom Megyei Hírlap nem auditáltatta magát.

Egy kísérlet

A Népszabadság Rt., a kilencvenes évek első felének vita nélkül legnagyobb, legbefolyásosabb és leginformatívabb országos napilapjának kiadója 1993-1994-ben kísérletet tett arra, hogy a megyei sajtómonopóliumokat megtörje. Több helyütt, de kivétel nélkül a keleti országrészben már meglévő alternatív térségi lapokat vásárolt meg vagy alapított újakat. Ezeket önállóan vagy a legnépszerűbb napilappal együtt, ún. jumbó-előfizetésben kínálta a vásárlóknak. Rövid néhány év - vagy hónap - után azonban az akkor a Bertelsmann többségi tulajdonában lévő Népszabadság - feltehetően tulajdonosi utasításra - kiszállt érdekeltségeiből.

A hivatalosan soha el nem ismert információk szerint a Népszabadság menedzsmentje a tulajdonos megkérdezése nélkül, annak háta mögött próbálta meg létrehozni megyeilap-porfólióját. Máig nehezen érthető, hogy a vezetők, köztük Eötvös Pál és Lengyel L. László miként hihették, hogy mindez nem jut a Bertelsmann tudomására. Miután megtörtént, egy németországi mea culpa után a Népszabadság sorsukra hagyta az általa gründolt megyei napilapokat. (Ma Eötvös a szakmai érdekvédelmet zászlajára tűző Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke.)

A Napként indult, majd Békés Megyei Napra átkeresztelt, "asszonynevén" Békés Megyei Napló 1994 tavaszán erős alapokra építkezett, hiszen a legnagyobb országos napilap, a Népszabadság által alapított Agrimédia Kft. adta ki, amely 1995. augusztus 31-ével minden magyarázat és előzmény nélkül búcsút intett Békéscsabának. Az akkor a lap további kiadására alapított Körösi Napvilág Kft. alaptokéjét tíz térségi vállalat adta össze. 2002. július elsejéig létezett a Békés Megyei Nap. A kilencvenes évek második felében számos tulajdonosi átrendeződés történt, többen kiszálltak a cégből, miközben az újságírók is - nemegyszer ki nem fizetett járandóságaikért cserébe - tulajdonrészt szereztek. Ez az arány felkúszott negyvenszázalékosra, holott a cégvezetés még írásbeli megbízási szerződést sem kötött az újságnál dolgozók zömével.

A Békés megyei hírversenyben vetélytársával szemben rendszerint nyerő, informatívabb és magasabb szakmai kvalitásokat mutató Békés Megyei Napnál az ezredfordulóra nyilvánvalóvá vált, hogy a technikai és tartalmi fejlesztésekhez és a konkurenssel, a Békés Megyei Hírlappal szembeni piaci versenyhez meg kell erősíteni a lapot. A mérsékelten hatékony és kevéssé rátermett kiadói vezetés befektető után nézett. Több tárgyalás után nyilvánvalóvá vált, amit Kázmér Judit, a Pannon Lapok Társaság vezetője a Magyar Sajtónak is nyilatkozott: a lapokat leosztották. Kívülről - versenyre épülő piac ide vagy oda - senki nem vállalkozott arra, hogy a Springer-érdekeket a legkisebb mértékben is megbolygassa egy, a hamburgi médiabirodalom által jegyzett megyében. Ezért az üzlet egy nem szakmai befektetővel köttetett meg, a többségi tulajdonos a szegedi székhelyű SAL Kft. lett.

A négymilliós alaptokéjű gazdasági társaság mögött - tulajdonosain keresztül - valóságos cégbirodalom állt (a Szeviép Rt., élén Baranyi Sándor elnök-vezérigazgatóval, a Lombard Lízing Rt., Domokos András vezérrel és a PTC Invest Rt. Cziffra Lászlóné vezérigazgatóval és Pristriu László többségi tulajdonossal).

A SAL Kft. nagy valószínűséggel azért szerzett 2001 végén meghatározó tulajdont a Körösi Napvilág Kft.-ben, hogy azt eleve jó pénzért értékesítse az Axel Springernek (AS). Éppen ezért erősen vitatható a tulajdonosok azon közlése, hogy az erről szóló döntés csupán egy nappal a 2002. július elsejei őrző-védős bezárás előtt született meg AS-sel. Megbízható információk szerint a tárgyalások hónapokkal ezelott megindultak, és ezeket a vevő részéről az AS-Magyarország Kft. legfelső vezetése bonyolította.

A SAL Kft. döntése rosszhiszemű volt saját alkalmazottaival szemben is. Hitegette őket, majd őrző-védőstül a szerkesztőségbe érkezve közölte velük elhatározását. Az Axel Springer nem a Békés Megyei Naplót kiadó kft.-t vette meg, hanem az újság nevét, logóját és előfizetői címjegyzékét. Ekképp július második napjától a Napló előfizetői a Hírlapot kapták. A Springer-tulajdonban lévő Körös-völgyi lap vezetői arra hivatkoztak, hogy az olvasók semmiképp se maradhattak megyei híranyag nélkül. A cégiratokból nem olvasható ki a váltást indokoló érv, amely szerint "gazdasági ellehetetlenülés" szülte a döntést. Az álszentnek tűnő érvelés mögött erőteljes piacvásárlási és terjeszkedési hadmozdulat volt felfedezhető.

A SAL Kft. 2001 decemberében 19 millió forintos tőkeemelés révén előbb 76 százalékos tulajdont szerzett a Békés Megyei Napló kiadójában, majd azt 2002 elejére 81 százalékosra emelte, végül a szerkesztőségben dolgozó kistulajdonosok tulajdonrészének névértéken történt kisvásárlásával július elsejével kizárólagosan a magáénak tudhatta a kiadót. Ezen a napon mindenkit elbocsátottak a cégtől.

Hendikep nélkül bukott

A Békés Megyei Napló megszüntetésével és előfizetőinek átvételével ellentmondásos helyzetbe került Árpási Zoltán, a Békés Megyei Hírlap főszerkesztője, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnökségi tagja. Az érdekvédelemmel is foglalkozó szervezet vezetőjeként azonnal a gengsztermódszerekkel likvidált lap munkatársai mellé kellett volna állnia. Ellenben egyszerre ő volt a "kedvezményezett újság" főszerkesztője is, aki csak dörzsölhette a markát. Ennek tükrében nem is meglepő, hogy amikor 2002. július elsején felhívták a Békés Megyei Naplótól, hogy segítséget kérjenek tőle, ezt nem tudta mire vélni. Az ügyön túlmutató tanulság, hogy az újságíró érdekvédelmi szervezet vezetésében bajos főszerkesztőként ténykedni.

Az ügyben a MÚOSZ elnöksége harcias és egyértelműen az elbocsátott újságírók mellett kiálló közleményt adott ki, amelyet - és ez jól jellemzi a honi sajtóviszonyokat - a lapok, néhány kivételtől eltekintve, nem ismertettek.

A most önmagát a független és honi minőségi újságírás zászlóshajójának nevező Magyar Hírlap is csak egy bővített mondatot szánt annak idején a Békés Megyei Nap megszüntetésére, amelynek példányszáma a harmadrendű megye második napilapjaként fele volt a magát országosnak nevező, valójában kis budapesti Magyar Hírlaphoz képest.

Az MH - talán a konkurencia szándékától sem egészen mentesen - úgy bukott meg, hogy 1968-as alapítása miatt nem volt későn érkezettség miatt hendikepje vetélytársaival szemben. Nem úgy, mint a hagyományos, pártállamiból privatizált, utóbb "független" megyei lapok mellett a rendszerváltás után induló alternatív megyei napilapoknak. Elfogadva is, hogy "az újság különleges áru", a 26 ezres nyomott példányszám túlontúl kevésnek, a kétmilliárdos adósság valószínűtlenül soknak tűnik a túléléshez.

Ami a Magyar Hírlappal történt, szomorú, de országos szinten - s itt a bulvárról szándékosan nem beszélünk - nem fenyeget az, ami a vidéki napilappiac rákfenéje: az egypólusú tájékoztatás megingathatatlansága és a térségi sajtómonopólium szilárdsága. Ez azért, minden veszteség ellenére, nem akármekkora különbség.

Másrészt újraindulni látszik a Magyar Hírlap csapata. A finanszírozás kérdése még nem tisztázott ugyan. Viszont a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökségének felhívása, hogy "az egzisztenciájukban, hivatásuk folytatásában veszélyeztetett volt hírlapos kollégák iránti szolidaritás jeléül november 8-án kék szalagot tűzzünk ki", megkésett és álszent. Hányszor kellett volna ilyen felhívást közzétenni az elmúlt években, ha nem lennének egyenlőbbek az egyenlők között?


 

2006. 10. 31. | Saárossy Kinga

 


Vélemény a BGT 2006. október 24.-i témájához

Bayer József úrtól idézik:
"Én nem nagyon tartanék attól, hogy nagyobb egységek jöjjenek létre. Ha ugyanis egy szervezet gazdaságilag erős, akkor politikailag is független tud maradni. Elvégre nem kényszerül rá, hogy engedményeket tegyen bárkinek is." (- mondta ezt szó szerint Bayer úr?)

Úgy látszik az Axel Spr. még nem elég erős gazdaságilag, mert rendre enyhén szólva kiegyensúlyozatlan tájékoztatást enged meg magának,emellett - igen egyértelműen - a polgári-nemzeti értékrenddel sokszor szöges ellentétben álló "igazságokat" tálal.
Ha kifogást emelünk, arra hivatkoznak, hogy újságíróik szabadon publikálnak... na, erről is lehetne beszélni!

Az viszont pl., hogy a 2006 okt. 23-i budapesti rendőri intézkedések kapcsán a lap által a megye területéről megszólított és szerepeltetett"egyszerű állampolgárok" mindegyike kivétel nélkül helyesnek és kívánatosnak tartja amit a rendőrség művelt, még csak nem is publicisztika...

Hosszan tudnám még sorolni a lajstromot, kezdve attól, hogy a Fidesz Egerben tartott - család és a nők helyzetét taglaló - gyűlése után Orbán Viktort egy terebélyes hátsójú, ülő, alulnézetből fényképezett nő fölött láttatva jelentették meg a lapban,folytatva azzal, hogy sok-sok olyan dolgot elhallgatnak, ami a polgári erőket pozitív színben tüntetné fel az olvasók előtt, viszont a megmozdulásainkon arra vadásznak, hogy Árpádsávos zászlókat és egyéb árulkodó jeleket kaphassanak lencsevégre.

A - gyűlésen is említett - polgári körös figyelmeztető bojkott után valami kicsit mozdult a kiegyensúlyozottság felé a lap tartalma, ( annak ellenére, hogy személyes boisszúként jó ideig még akkor sem írták le a nevemet - én voltam a vezetője akkoriban az egri polgári körök legnagyobb szervezetének, a Végvárnak - ha elkerülhetetlenül szerepeltem valamelyik színházi fotón. Várható, hogy most egy ideig megint nem fogják leírni :)

Nagyon nagy felelőssége van a privilegiumot élvező megyei lapnak, s akárhogy berzenkedünk is, nem tudjuk érdemben rákényszeríteni valamiféle kiegyensúlyozottságra és "közszolgálatiságra".

PÉNZ kellene, pénz, ami nincs - egy másféle értékeket népszerűsítő, versenyképes sajtóorgánumot létrehozni. Addig csak ugathatunk, mint a kiskutya a Holdra, s megmosolyognak bennünket.


 

2006. 10. 31. | Bojárszky Dezső

 


Vélemény a BGT 2006. október 24.-i témájához

Támogatom a Baross Gábor Társaság médiaügyben hozott állásfoglalását.
Javaslom, hogy a 2. pont utolsó mondatát egészítsétek ki a vidéki műsorkínálat szűk és egyoldalú voltának helytelenítésével ugyanis az ország vidéki településeinek nagyobb részén a TV1 és az RTL műsorán kívül más műsor csak fizetős egyéni parabolaantennás rendszerben fogható.

"A médián belül kialakult jelentős koncentrációk, a hirdetési piac aránytalanságai, a vidéken fogható hiányos és egyoldalú műsorkínálat és az állami szabályozás gyengéi számottevően rontják a véleményszabadság megvalósulásának esélyeit."


 

2006. 06. 15. | Bogár László

 


Vélemény a BGT 2006. május 30.-i témájához

Bogár László tagtársunk az "Adós állam" témakörben rendezett vita estünk utólag kiadott állásfoglalásához a mellékelt érdekes stilusú és hangvételű hozzászólást küldte:

A megszorítások mitológiai mélyszerkezete (DOC)


 

2006. 02. 06. | Scharle Péter

 


Vélemény a BGT 2006. febr. 20.-i témájához

Kedves Elnököm, kedves János,

a "vizes" összejövetel időpontja véletlenül éppen ütközik a Zsinati Klubéval, amely (rendszeres havi 3. hétfőjén) ugyanaznap este az imaéves püspökkari körlevelet vitatja meg.
A BGNGT ezúttal meghívott előadóinak nézeteit ismerem, kiváló szakemberként tartom számon őket, nem tudok többet egyetlen kérdésben sem annál, mint amit ők mondanak - meg sem szólalnék. Távolmaradásom így legfeljebb a magam szempontjából lehet veszteség, hiszen bizonyára tanulnék a válaszaikból, ha egy esetleges vitában újszerű kérdések vetődnének fel. Ezért a másik összejövetelre fogok elmenni, ahol nyitottabb, nehezebben tisztázható kérdések lesznek terítéken.

Kérlek, nézd el most nekem ezt a választást és ments ki. A vizet prédikálókat persze irigyelni fogom azért, amiben az összejövetel végén módjuk lesz, a Zsinati Klubban nincs borkóstolás... Esetleg stílusosan kitehettek kóstolásra néhány palack különféle ásványvizet is, a közmondás poénjára utalva, elébe vágva másféle újságírói ötleteknek.

A témavázlat kitűnő, kizárólag fogalmazásmódot érintő észrevételeket teszek:
A második bekezdés közepén van egy értelemzavaró hiba ( ... üzemeltető működik, messze az ésszerű ...) - bizonyára javítható.

Hagyományosan kerüli a szöveges elemzés a közgondolkodás és magatartáskultúra fogyatékosságainak említését. Feltételezem, hogy az előadók majd megteszik ezt, de folyamatosan az a véleményem, hogy a megnyilatkozásainkat e vonatkozásban jellemző, mondjuk, "diplomatikus" hallgatás az egyéb érveken alapuló célkitűzések elérését nehezíti, késlelteti. Ha ezúttal is az állami tennivalókra, forrásokra és a többiek beleszólási jogaira összpontosítjuk a figyelmet, akkor a negyedik (véleményem szerint szerfelett fontos) kérdés felvetése eufemisztikus, előkészítetlen, és az első kérdésen belül is sajátos aránytalansággal jelenik majd meg a felelősség. Nincs mit mondanunk arról, hogy - az önkormányzatok szunnyadó figyelme mellett - a korábban létezett belvízelvezető árkok beszántása, a külsőségi kisműtárgyak fémszerkezeteinek "begyűjtése" miatt van szükség most adóforintok millióira ahhoz, hogy egy korábbi állapotot újra előállítsunk? Kormányülésen kell foglakozni azzal, hogy a kocsibehajtókkal szabdalt, elgazosodott árkokban a csapadékvíz nem tud elfolyni? Papanek Gábor véleményét majd igyekszem megismerni utólag ebbben a kérdésben, ő érzékeny szokott lenni erre az aspektusra ...

Termékeny vitát kívánva, üdvözlettel,
Scharle Péter


 

vissza a lap tetejére