vissza a főlapra

1138 Budapest, Népfürdő u. 38.

  fax: 45-24-515  

 e-mail:

honlap:

 

VITAESTEK ›     

KIADVÁNY ›     

A VASMINISZTER ›     

TAGFELVÉTEL ›     

SAJTÓSZEMLE ›     

látogatók száma:      


A Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság 2008. április 17-én a „Van-e hazánkban birtok-politika? (Mi lesz a termőfölddel?)” témakörben megrendezett vitaestjén elhangzott előadások és hozzászólások az alábbiakban olvashatók:
(2008. 04. 17.)



• Az összejövetelen készült néhány kép itt megtekinthető.



Dr. Pakucs János



Orbán Gergely



Bod Péter Ákos



Kurucz Mihály



Bod Péter Ákos



Jójárt László



Medgyasszay László



Bod Péter Ákos



Jókay Károly



Banai Miklós



Nagy Sándor László



Móczár Béla, a Magyar Kertészek Egyesületének elnöke



Molnár Pál



Bod Péter Ákos



Tunyogi András



Gróf Bethlen István



Medgyasszay válasz



Jójárt László válasza



Kurucz Mihály válasza



Bod Péter Ákos




dr. Pakucs János


Köszöntök szeretettel mindenkit a mai összejövetelünkön, köszöntöm az itt lévő kis-, közép- és nagybirtokosokat egyaránt.
Sajnálattal jelentem be, hogy Herbály Imre, a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának MSZP-s alelnöke és Raskó György nagybirtokos nem tudtak megjelenni, de akik az asztalnál ülnek: Dr. Kurucz Mihály, Medgyasszay László és dr. Jójárt László, őket szeretettel köszöntöm.
Szeretnék megemlékezni arról, hogy másfél hónappal ezelőtt kiadtuk, ill. bemutattuk a jubileumi kiadványunkat, amit egyidejűleg sok helyre elküldtünk, hogy a Társaság szellemisége, gondolatai szélesebb körben ismertté váljanak. Nagyon sokan jeleztek vissza, kivétel nélkül pozitív értelemben. Nem csak a tagokról és a pártoló tagokról van szó, egy sokkal szélesebb körben terjesztettük a könyvet, a sajtó, a politika, és a gazdaság ismert képviselői részére is.
Legutolsó összejövetelünkön a nemzeti vállalkozásokról volt szó, és a kiadott állásfoglalásunkban kihangsúlyoztuk, hogy a magyar gazdaság, a magyar tulajdonú gazdaság számára a legfontosabb lenne a patrióta szellemű, fejlődést ösztönző gazdaságpolitikának… Ezt hiányolták a Társaság tagjai. Franciák, németek patrióták, mi magyarok nem vagyunk patrióták. A közbeszerzések döntő részét Franciaországban, Németországban francia, német vállalatok nyerik, Magyarországon a közbeszerzések döntő részét külföldi vállalatok nyerik. Rögzítettük még azt is, hogy újabb privatizációs kísérletezéseknek nincs helye, és úgy gondoljuk, hogy a nemzeti tulajdonban lévő vagyon már olyan kevés, hogy további privatizációt már nem célszerű kezdeményezni.
Két új tagfelvételre került sor a legutolsó összejövetelünk óta, Kassai Róbert és dr. Szabó Zoltán professzor személyében.
A mai szakmai program előtt megkérem Orbán Gergely urat - aki a Béres Szőlőbirtok és Pincészetnek a borásza, értékesítési vezetője -, hogy néhány szóval mutassa be a Béres Szőlőbirtoknak és Pincészetnek a borait.



Orbán Gergely


...



Bod Péter Ákos


Köszönöm szépen. Én leszek ismét a moderátor és moderálom előadóinkat, Kurucz Mihály doktor urat az ELTE-ről, Medgyasszay László képviselő urat és Jójárt Lászlót, a minisztérium volt államtitkárát. A sorrend talán maradhat így, akkor a képviselő úr a harmadik. Bevezetőképpen: a szokásosnál kissé kevesebben vagyunk, nehéz szaktémáról van szó, remélem, nem riasztja el a tagságot, ha ilyen témákra térünk át. De a jó hír az, hogy több bor marad.
A téma nagyon fontos: olyan ügyet vitatunk meg, amely szakmai is, politikai is. Mielőtt rátérnénk, csak a kontextusnak a meghatározása céljából egy pár szót érdemes szólni a kiindulási pontról. Amikor a rendszerváltozás keretében a föld ügyéhez, a kárpótláshoz hozzáláttunk, több százezer családot érintettek a változások. Előttünk állott egy etikai és egy nagyon vitatott gazdaságpolitikai ügy: hogyan lehet helyreállítani a föld-magántulajdont. A kárpótlási vitákra sokan emlékszünk még. Ez olyan kérdés volt, amit tényleg megvitatott a magyar társadalom. Azért érdemes is felidézni, mert nagyon sok fontos kérdés dőlt el már hazánkban, úgy érdemi vita nélkül. A privatizáció ennek a mi társaságunknak az egyik központi témája; ennek kapcsán érdemes visszaemlékezni, hogy a rendszerváltozás kezdetén a magánosításról sok ötlet volt a fejekben, némelyik papírra is került pártprogramban, majd kiterjedt, gyakran emocionális vita zajlott az akkori három koalíciós párt között, meg nyilván az ellenzékkel, a sajtóval, az érintettekkel. Sajnos, vita ilyen mélységben nem zajlott le sok más területen.
A termőföld ügyeiről: mára kialakult egy struktúra, ennek a struktúrának a jellemzőit fogják itt áttekinteni felkért előadóink. Nem nagyon látunk tisztán, mert azt lehet tudni, hogy hova került a földtulajdon, de arról kevesebbet tudni, hogy utána mi történik: bérbe adják, eladják, tartós bérletek jönnek létre. Erről nyilván találhatók felmérések és kutatások. Időközben beállt egy fontos jogi változás, az uniós tagságból adódó sajátos helyzet. Amikor az uniós tagság előkészítésének a folyamata zajlott, mintegy 30 témacsoportban készült fel az ország a joganyag, az acquis communautaires átvételére, akkor a föld ügye az egyéb tőke javakkal, aktívákkal együtt szerepelt egy fejezetben. Nagyon sokan megütköztek ezen: a föld nem tőkejószág, miért abban a csomagban van?!. Ez egyfajta logika, mégpedig közgazdasági logika: a föld egyben vagyontárgy is, ámbátor nagyon sajátos a piaca. De az is nyilvánvaló nekünk, hogy a föld és az ahhoz tapadó életmód, a mezőgazdaság, a vidék, sokkal, de sokkal bonyolultabb társadalmi ügy, mint csupán tőke kérdése.
Amikor azt a kérdést tettük fel, hogy van-e ma hazánkban birtokpolitika, akkor nem azt firtattuk, hogy létezik-e ilyen nevű dokumentum vagy törvény. Majd meghalljuk, hogy mi van a papírokon. A fejekben mi van, az a kérdés. Mi a magyar tudományosság, a magyar politika, a magyar közélet álláspontja, nézete arról, hogy milyen tulajdonosi szerkezetben, milyen üzemi méretekben működni ma és a jövőben a termőföld, az a hatalmas nemzeti vagyon, ami egyben persze tőkejószág is az elmondottak értelmében. A földbirtok kapcsán egy olyan ágazatról is szó van, olyan termelési tevékenységről, amelynek a súlya talán statisztikailag csökken, de a mezőgazdaság nemzetgazdasági és társadalompolitikai jelentősége nem csökken.
Ez volt tehát a kiinduló kérdéskör; a meghívóról a résztvevőink láthatták, hogy milyen kérdéseket tettünk föl az előadóknak. Viszonylag rövid bevezetőket várunk. Professzorokat nehéz kordában tartani, de azért vannak eszközök, az ember itt csilingel, meg köhécsel, tehát valamilyen módon jelezzük az idő múlását. Ebben a körben élénk vita szokott lenni. Tehát azért is érdemes takarékoskodni az idővel, mert lesz valószínűleg egy második kör, és valószínű, hogy nagyon sok értékes és érdekes kérdést tesznek fel a résztvevők.



Kurucz Mihály


Jó napot kívánok, Kurucz Mihály vagyok.
Miután én vagyok az első előadó, így több választási lehetőségem van, mint később felszólaló kollégáimnak. A meghirdetett előadási tematika alapján arról, hogy van-e birtokpolitika vagy sem, jogászként nem szólnék. Nem szólnék azért, mert a birtokpolitika a jogásznak, akár elméleti, akár gyakorlati, akár jogalkotó azért fontos, hogy adottak legyenek számára azok a célkitűzések, illetőleg tények, amelyek mentén a jogi szabályozás tartalmilag felépül. A mindenkori birtokpolitika egyszerre adja meg a jogszabály által szolgálni kívánt célokat, illetőleg az annak megvalósítása alapjául szolgáló tényeket. A birtokpolitikai célkitűzések mentén adhat megfelelő szabályozási eszközöket a jogász.
A birtokpolitika maga is sokszínű, hiszen megjelenik puszta szóbeli kommunikációs szinten, írott pártprogramokban, kormányprogramokban, politikai célkitűzésekben és egyéb a jogász számára többnyire haszontalan kommunikációs felületeken.
A tényleges birtokpolitika a tételes jogban manifesztálódik. Jobban kiolvasható egy birtokpolitika a jogi szabályozásból, mintsem a mindennapi küzdelmekből kiszűrődő kommunikációs erőtérből. Utóbbiak gyakran inkább az agitáció, a propaganda céljai mentén hangzanak el, mintsem a tényleges cselekvés tartalmi kereteit határoznák meg. Ez részben abból adódik a média többnyire nem túl művelt, de igen erőszakosan terpeszkedő szakértői milyen – többnyire igen primitív- tömegkommunikációs ötlettel bolondítják a szakpolitikusokat.
Az írott jogszabályokban, még inkább a jogalkalmazás által érvényesített jogban, a bírósági, hatósági határozatokban az is kiderül mi az, amit a politikum a birtokpolitikai céljai közül valóban meg akar valósítani, illetőleg mi az, amit akart, de nem jó eszközöket választott hozzá, mi az látensen megtűrt, mi az amit nem akart amit nem akart, de mégis sikerült, következésképpen mire volt képes volt egyáltalán.
A tételes jogi szabályozás alapjául szolgáló nyilvános földbirtok-politikai célok, mint kihirdetett és felvállalt jogalkotói célok a földtörvény bevezető rendelkezéseiben rögzítést nyernek. Lehetnek természetesen más birtokpolitikai célok is, akár szóbeli üzenetként, akár írott és politikai cselekvést meghatározni kívánó dokumentumként, de azok jogi értelemben nem létezők mindaddig, amíg őket a pozitív jogban nem jelenítik meg. Ennek alapján a tételes jogot nem kell hozzájuk képest értékelni sem. Van ok tehát arra, hogy a politikusok ne szeressék a jogászokat, ez nem más, mint saját sunyiságuk, illetőleg gyávaságuk, nem egyszer impotenciájuk megnyilvánulása. Aki szabályozni kíván, annak mindig tudatában kell lennie annak, hogy a szabályozással elérni kívánt célt neki kell pontosan meg kell fogalmaznia. És az menthetetlenül visszaköszön a jogban. Az is a politika felelőssége, hogy kiválassza azt a szakmai stábot, aki ehhez a szabályozási eszközt rendelkezésére bocsátja. Soha sincs a szabályozásban szűz terület, az mindig beépül egy köztes normakörnyezetbe, aminek megvan a sajátos önmozgása, belső hierarchiája. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, az vagy ostoba vagy fantaszta. A földviszonyok szabályozására előbbi korlátok hatványozottan érvényesek.
Összefoglalva az előbbieket azt kell mondanunk, hogy a megfogalmazott birtokpolitikai, egyben jogalkotási célok mellett a jogi szabályozás korlátait, egyben lehetőségeit képezik a szabályozandó tárgykört körülölelő hatályos jogszabályok, sőt a jogalkalmazás, a joggyakorlat is.
A jogászi munka nehézsége egyrészt abban áll, hogy az adott – birtokpolitikai célrendszernek megfelelő modellt előállítsa és az annak alapján megalkotott - jogszabályt illeszkedő-képesen kell behelyezze a köztes és környező szabályozási rendszerbe, másrészt összhangba kell hozza az általános jogi alapokkal, így különösen az alkotmányos jogokkal, globális, regionális szabályrendszerrel. Alapvető jogászi feladat, hogy a célokat ugyan jól szolgáló jogszabály ne legyen alkotmánysértő, ne ütközzék a közösségi joggal, nemzetközi szerződéssel. Fontos további szabályozási követelmény, hogy a jogszabály fogalmi apparátusa egyértelmű és világos tartalmú normákat tartalmazzon, továbbá fogalmi apparátusa is illeszkedjen a környező jogterületekhez.
Az előbbi körülmények folytán a jogász meghatározottságokat is közvetít a birtokpolitika felé, visszatükrözi számára azokat a feltételeket, amelyek mentén a politikai célkitűzés normaként jelenhet meg a szabályozás térben.
Az előbbiek alapján lehet azt kimondanunk, hogy a földjogi szabályozásban birtokpolitikai célok, kiindulópontok mentén, a felismert tények adta korlátok között, az alapul szolgáló alapvető jogszabályi környezet, mint feltételrendszer függvényében kell elérni azt a szabályozás célt, amelyet a politika megfogalmazott.
Tisztán jogi, közgazdasági megoldás pusztán jogi, közgazdasági következményekkel soha nincs. Bármilyen jogi, közgazdasági modellnek a legközvetlenebb társadalompolitikai következményei vannak, legyen az az élet bármely területén való szabályozás. Ha pedig olyan speciális természeti dologgal, mint a földdel találkozunk, akkor azzal kell számolnunk, hogy a társadalom lélektani, illetőleg társadalompolitikai politikai következmények meghatározóak, és csak kevésbé kerülnek előtérbe a tisztán jogi hatások.
A földről, azon belül köztudott, hogy természeti jószág, nem emberi munka terméke, nem szaporítható, pótlólagos kínálatként meg nem jeleníthető, ebből következően monopolizálható. A föld, azon belül a termőföld egy természeti monopólium.
Mint természeti monopóliumra, nem engedhető meg azt, hogy csupán az emberi autonóm cselekvések terében, a szabad egyezkedésben, piaci logika mentén un tranzaktív koordinációkban valósuljon meg a forgalma. Ez a földallokáció szélsőséges esetben azt is jelentheti, hogy a földek egy-két kézben összpontosulnak, amely önmagában a piaci rendszernek a felszámolását is jelenti. Nincs ugyanis olyan korrekciós piaci automatizmus, önszabályozó tényező, amely piackonform eszközökkel megindítaná a reallokációt, a földtőkét újra megjelenítené a piacon.
Pontosabban szokott ilyen lenni, csak az közgazdasági externalitásként hat, ezt nevezik földreformnak, alapvetőbb fordulatként a politikai forradalomnak vagy. Rögtön tegyük is hozzá, hogy rá is kényszerülnek ilyen durva kiigazításokra azok az országok, amelyek nem figyelnek oda a szabályozásban ezekre a természeti tényekből fakadó társadalmi szabályozási kötöttségekre. Ennek következtében időről időre, utólagosan, hatalmi kényszereszközökkel, nagy és felesleges társadalmi árán, nem egyszer társadalmi feszültségek levezetéseképpen rángatják elő a földkérdést. Minden alkalommal, ha megkérnek előadásra, el szoktam mondani: ha a földkérdésről felkérnek előadni, akkor tudom, hogy közelednek a választások. Ezt most ne vágyainkkal azonosítsuk, de általában a földkérdés mindig a kések élezése jegyében kerül a politika porondjára és nem kizárt, hogy most is így van. Reméljük, hogy így lesz
A földjogi szabályozásban mindig visszatérő kérdés miért ne lehetne a föld a polgári jogi szabad forgalom tárgya, miért kell azt közjogi korlátozások alá vetni. Gyakran visszatérő érvelés, hogy a kapitalista viszonyok diadala éppen a feudális kötöttségektől, különböző engedélyektől, privilegizált jogoktól való megszabadulás volt, amely lehetővé tette a föld, mint áru szabad forgalmát.
A kérdés az, miért akarunk közjogi korlátozásokat, tilalmakat, engedélyeket, korlátokat beépíteni a közönséges emberi megegyezésekbe, hiszen a földáru vagy a földtőke forgalmának alapvető feltételeiben a földpiac szereplői talán megállapodnának. Ennek mentén a föld reális ára is megjelenne, olcsóbb s gyorsabb lenne a bürokratikus akadályoktól mentes forgalom, sőt a korrupció is visszaszorulna.
Nos, azért teszünk ilyet, mert úgy látjuk, hogy a piac szereplői a földtőke hatékony felosztását önmagukban nem képesek biztosítani még akkor sem, ha a földet csak termelési tényezőként tekintjük, mit ahogy ez a felvezetőben is szerepelt.
A föld, köztük a termőföld azonban nemcsak tőke, sőt elsősorban nem tőkejószág, Felhasználása nem mezőgazdasági célokra a kapitalista világban is legszigorúbb közpolitikai-közigazgatási eljárásokba ágyazott. Országos, regionális, lokális területrendezési politikának alávetett az áltanos földhasználat, ezen belül az agrárcélú földhasználat is.
A föld alapvetően természeti tényező, az emberi élet nélkülözhetetlen feltétele és színtere, amelyben a gazdálkodási cél egyáltalán nem kizárólagos. A szűkebben vett gazdálkodási, azon belül mezőgazdálkodási értelmezésben is a föld puszta áruként, azon belül tőkejószágként való leírása is csak akkor lehetséges, ha a környezet- és természetvédelmi elemeket a tőkeforgalmi ésszerűségek mentén, mint sajátos költségtényezőket internalizálni tudjuk, és beépítjük a rendszerbe. Ez nagyon nehéz, de vannak ennek az irányzatnak a környezet-gazdaságtanban jól körülírt módozatai.
Az én álláspontom szerint a föld az előbbi meghatározottságain túl a hatalom, így az államhatalom jelképe, megnyilvánulásai formája is. A történelmi időben, különböző társadalmi formációk mentén más és más hatalmat jelenít meg, de mindig hatalmi és uralmi tényezőként jelenik meg.
A föld közvetlen jogi szabályozásában is megjelennek az uralmi elemek, amelyek egy szűkös természeti jószág és az ahhoz tartozó hihetetlen vagyoni értékek személyi hordozóihoz való hozzárendelésben tetten érhetők.
Különös fontosságot nyer a földjogi szabályozásban a föld alkotórészeinek, a föld méhe kincseinek, a különböző ásványi anyagoknak, természeti erőforrásoknak a földtulajdontól való elválasztása, annak mértéke, netán a földtulajdonhoz kapcsolása.
Nem véletlen, hogy az un kontinentális jogrendszerek a föld tulajdonáról, így a magántulajdonról is meghatározóan leválasztják az ásványi vagyont, az a közvagyon részévé teszik, az a köztulajdon része. Az angolszász jogrendszerekben csak szelektíven követik a kontinentális jogot ebben a tekintetben. Csak példaként és érdekességként említem, hogy az Egyesült Királyság földjogi rendszerében egyetlen tulajdonos van mindössze, az viszont közjogi tulajdonos: a korona és annak mindenkori megjelenítője. A szén, olaj, gáz, arany nem tartozik a föld birtokjogához.
Eltekintve utóbbi, messzire vezető földtulajdoni kérdésektől jól látható, hogy a föld értékét sokkal jobban meghatározza mélységének tartalma, mint felszíni gazdagsága. Felszíni értéke is különböző aszerint, milyen szempontból értékeljük, mint pl. forgalmi érték, hozadéki érték, helyettesítési érték. Ezek az értékek különböző viszonyítási helyzetekben kialakult különböző értékelési viszonylatokat jelenítetnek meg, amelyek taglalása meghaladja a jelen előadás kereteit., amely az agrárhasznosítási célú földek, a termőföldek forgalmát és használati viszonyait szabályozni kívánó birtokpolitika tárgykörében került meghirdetésre. Mégsem volt haszontalan ilyen nagy kitérőt tenni, mert ilyen módon érzékeltethettük a versengő földhasználatokon túl, a földhasználat társadalmi dimenzióit is.
Rátérve azonban a följogon belül egy szűkebb jogterületre, a magyar termőföldjogi szabályozásra, nem ezek a gondok foglalkoztatnak most minket. Visszatérve szűkebb szakmámhoz, mindenekelőtt a jogi környezet adta meghatározottságokról, így a termőföldjogi szabályozás jogi korlátairól szeretnék szólni.
Alapvető, de sajnos nem eléggé ismert nóvum a termőföldjogi szabályozásban az európai közösségi politikáktól, a közösségi jogtól való közvetlen függés. Ez a függés nem a közös agrárpolitikából, hanem bármily meglepő a közösségi alapszabadságokból, az áru-, tőkeáramlás, illetőleg a letelepedés szabadságaiból eredeztethető. Kevésbé ismert, de nem igazán új jelenség a multilaterális szerződésektől való függés.
Utóbbi tekintetében mind a kétoldalú nemzetközi szerződések, mind a multilaterális megállapodások adhatnak alapvető szabályozási korlátokat. Közülük a legfontosabb multilaterális függést kölcsönző szerződésről az un OECD szerződésről tennék csak említést.
Magyarország az OECD tagállama, amely kapcsán egy olyan nemzetközi szerződésnek tagja, amely a tőkeműveletek tagállami szabályozása terén önként vállalt korlátot jelent a szabályozás számára. A szerződés alapján a Magyar Köztársaságnak a nemzeti elbánás követelményét kell érvényre juttatnia, azaz a szerződés tagállamai polgárai, azok vállalatai tekintetében a magyar állampolgárokra, azok vállalataira alkalmazott jogi szabályozást kell, alapvetően biztosítania. Ettől csak akkor térhet el, ha un fenntartási nyilatkozatokat tett.
Az európai közösségi jogi feltételrendszer a nemzeti elbánás biztosítása elvét, mint alapot és kiindulópontot megismétli, a tagállamok polgárai, azok vállalatai számára a magyar állampolgárokra alkalmazott jogi szabályozást kell biztosítani. Ezen túlmenően azonban további kötöttségeket teremt a szabad és korlátlan tőkeáramlás biztosítása végett, ezzel is kialakítva az egységes belső piacot. Ennek megfelelően tilos minden olyan közvetlen vagy közvetett diszkrimináció, amely bár más közösségi politikák, így a közös mezőgazdasági politika céljai szolgálatában, de ahhoz képest ésszerűtlen és aránytalanul korlátozza a tőke szabad áramlását, a gazdasági és egyéb célú letelepedési szabadságot.
Ebben a meghatározottsági környezetben a magyar termőföldjogi szabályozásban a szabályozás kettőssége jól felismerhető. A Magyar Köztársaság a nemzeti különbségtétel alapján korlátozza a termőföld forgalmát, ezen belül is megkülönböztető szabályozást tart fenn a magyar, illetőleg a közösségi tagállami polgároknak. Ehhez képest szabályozza jogi személyek fölszerzési képességét is.
Az alapvető kérdésben: kinek juttassuk, kinek ne juttassuk, kinek kevésbé, kinek jobban és mikor hagyjunk szabad teret a megegyezéseknek a magyar megoldás a magyar versus nem magyar elhatárolási logika mentén ad alapvető szabályt. Emellett másodlagosan jelenít meg agrárpolitikai ésszerűségeket, mint szakképzettség, agrárgyakorlat, üzemi eszközök tulajdona, az üzem irányítása és ott történő munkavégzés. Ez utóbbi valódi agrárspecifikumok is kizárólag az Orbán Kormány alkotta családi gazdaságokra vonatkozó szabályozás mentén ismerhetők fel. A későbbi kormányok megoldásai – szándékukkal egyezően vagy attól függetlenül, netán ellenkezően a tőkebefektetőket preferálják. Ilyen, szakmailag gyenge, nem egyszer infantilis szabályozással, mint a 2000. évet követő földtörvény-módosítások ritkán találkozik jogász. A célokat nem ismerem, de a végeredményt igen: jogi személyek tulajdonosai, mint befektetők kapnak elővásárlási jogokat, Ez a réteg az árharcban szokta érvényesíteni érdekeit. A privilegizált jogok mindig a gyengébb szerződő felek, rosszabb alkupozícióban lévő harmadikok érdekeit védik. Nem véletlen mindazonáltal ez a szabályozási opció sem. Ebben a tekintetben egy érdekes dolog figyelhető meg. Magyarországon sajnos társadalmi berendezkedéstől függetlenül történelmileg hagyománya van a nagybirtoknak: az egy kézben összpontosuló, alapvetően birtokjogon alapuló hatalmas földterületeknek. Ez volt a jellemző a feudalizmusban, fenn maradt az un sajátos kapitalista keretek között, rendszerbe szervezett lett az úgynevezett szocializmusban - a tulajdonszerű használati jogokon alapuló- állami gazdaságok és termelőszövetkezetek képében, és úgy tűnik, hogy minden erőfeszítés ellenére, a jogállami fordulat után is, a privatizáció során, szinte változatlan formában maradt fenn ez a nagybirtok.
Annyi a változás, hogy a föltulajdonon alapuló nagybirtok helyébe vagy helyébe a bérleti jog lépett. Nem véletlen, hogy ennek az erős, szinte gravitációs erejű erőtérnek a mozgása most abba az irányba mutat, és követeli elemi erővel, agrárszakmai-agrárközgazdasági racionalitásba csomagolt felszíni megjelenéssel, hogy a bérleti jogot, a földhasználati jogot most már újra földtulajdonná alakítsa át. Ennek a legegyszerűbb formája az, ha a termőföld piacon semmilyen közjogi korlátozás nincs, azaz mindenki szerzőképes és korlátlanul szerzőképes. Vannak ennek korrekciós tényezői is, a nagyobbtól való félelem. Ilyen korrekciós tényező egy állandó fekete bárány, a külföldi.
Itt áll közös platformon a nagybirtok orientált érdek a közvetlen munkán alapuló középbirtokra épülő agrármodellben gondolkodó érvekkel. Ettől többen azonban közöttük nagy a különbség.
Valljuk be, a hatályos földtörvény ki is szolgálja ezt az alapvető egyezséget. A törvény abból indult ki, hogy alapvetően a külföldieket tartsa távol a magyar földpiactól. Ennek ésszerű a magyarázata, de a nemzetközi szerződéses kötelezettségek alapján rövid időre fenn tartható a rendszere: a különféle földárak folytán olyan spekulációs tőkebefektetési területté válhat a magyar termőföldpiac, ahol a magyar szereplők szorulnak ki a piacról. Ezt nyugodtan állíthatjuk, ismerjük a termőföldárakat, a szereplők anyagi felszereltségét, a csatlakozási szerződéssel tovább gyengített földpiaci szereplőket.
A jogi személyekről még néhány szót a ma hatályos jogban, A szabályozás, igen konzekvensen, a jogi személyeket azért zárta ki úgy ahogy a termőföld tulajdon megszerzéséből, mert a jogi személyeken keresztül a külföldiekre vonatkozó tilalmat nem tudta volna érvényesíteni.
Ez az oka annak, egyébként, hogy az alkotmánybíróság ezt a termőföldtörvényt, egy szavazatos többséggel, de „függő hatállyal” alkotmányosnak tekintette. A „függő hatály” annyit jelent, hogy ha azok a feltételek, melyek a szabályozás indokául szolgáltak- így mindenekelőtt a kialakulatlan földpiac és a külföldi és belföldi földárak közti nagy különbségek- megszűnnek, a földtörvényre ugyanazok az alkotmánybírósági kérelmek, ugyanazok az alkotmányos érvek, így a tulajdonvédelem, az öröklési jog biztosítása, a diszkrimináció tilalma… alapján a földtörvény alkotmányellenes lenne.
A termőföldről szóló, az Országgyűlés által 1994. április 6-án elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény (a továbbiakban: Ftv.) korlátozó rendelkezései addig alkotmányosak, ameddig az elbírált korlátozások ésszerű indokai tárgyilagos mérlegelés szerint fenn állnak. Az alkotmánybíróság is ésszerű célként és indokként fogadta el az előbbi célok és indokok mentén kialakuló érvelést, és szabályt, a nemzeti elvű megkülönböztetést.
Van tehát egy alkotmányos szorítása a magyar földtörvénynek, ha kiegyenlítődnek a piaci árak, akkor nem tartható fenn a külföldi, belföldi és a jogi személyekre vonatkozó megkülönböztető szabályozás.
A nemzeti elvű megkülönböztetés azonban tilos lesz Magyarország számára 2011.-től. Tilos lett volna a társulási megállapodás alapján is, hiszen az alapvetően nemzeti elvű különbségtétel mindenféle korlátozás nélküli alkalmazását már ez a szerződés sem tette lehetővé, de Magyarország a kivételi listára helyezte a mezőgazdasági termőföldek tulajdonával és bérletével kapcsolatos rendelkezéseket, de kétszer ötéves periódusra.
A csatlakozási szerződésben alapvető kitétel, hogy milyen korlátokat ad a közösségi jog a tagállam Magyarországnak manapság. A Magyar Köztársaság mindössze egy hétéves derogációt kapott, ami annyit jelent, hogy a csatlakozáskor fennálló nemzeti szabályozását fenntarthatja.
A 2004. évi XXX. törvénnyel kihirdetett megállapodás alapján - Az Európai Unió alapját képező szerződésekben foglalt kötelezettségek ellenére - Magyarország a csatlakozás időpontjától számított hét éven keresztül fenntarthatja a másodlagos lakóhelyül szolgáló ingatlan megszerzésére vonatkozó, az ezen okmány aláírásának időpontjában hatályos jogszabályaiban foglalt korlátozásokat.
A termőföldnek nem minősülő ingatlan tulajdonjogát
- az Európai Unió tagállamában,
- az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban,
- a nemzetközi szerződés alapján velük egy tekintet alá eső államban
bejegyzett jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet kívánja megszerezni, tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez szükséges-e, illetve mely esetekben a közigazgatási hivatal engedélyének kérelemhez történő csatolása.
Kétségtelen, hogy a fogalom-meghatározásokat a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény (a továbbiakban Tft.) tartalmazza, azonban e szabályokra nem csupán ingatlan-nyilvántartási, hanem például idegenrendészeti hatósági, illetőleg közigazgatási hivatali eljárások is épülnek. Az egységes álláspont illetve fogalom-értelmezés kialakítása érdekében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot, valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szakmai véleménye:
A felmerült kérdés tulajdonképpen a „lakóhely” fogalmának értelmezésére vezethető vissza. Mint ismeretes, az egyes fogalom-meghatározásokat a Tft. 3. §-a tartalmazza, amelynek r) pontja szerint elsődleges lakóhely az a lakás, vagy lakás céljára szolgáló egy vagy több lakóhelyiségből álló épület vagy épületrész, továbbá belterületen lakásépítés céljára kialakított telek, ahol a tagállami állampolgár életvitelszerűen kíván tartózkodni. Ugyanezen szakasz s) pontja értelmében másodlagos lakóhely az a lakás, vagy lakás céljára szolgáló egy vagy több lakóhelyiségből álló épület, vagy épületrész, továbbá belterületen lakásépítés céljára kialakított telek, ami nem minősül elsődleges lakóhelynek.
A Tft. fogalomhasználatából („életvitelszerű tartózkodás”, „lakás”, „állampolgár”) egyértelműen következik, hogy a lakóhellyel kapcsolatos, az ingatlanszerzés engedélymentességére vonatkozó kedvezmény csak természetes személyekkel kapcsolatban értelmezhető, jogi személyekre, jogi személyiség nélküli szervezetekre nem vonatkozik, analógiának ebben az esetben nincs helye. Ily módon az Európai Unió tagállamában, illetve az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban, továbbá a nemzetközi szerződés alapján velük egy tekintet alá eső államban bejegyzett ilyen személyek az átmeneti időszak alatt termőföldnek nem minősülő ingatlan tulajdonjogát csak a közigazgatási hivatal engedélyével szerezhetik meg.
A tagállamok és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államok azon állampolgárai, akik legalább négy éve folyamatosan és jogszerűen Magyarországon laknak, nem tartoznak a fenti albekezdés rendelkezéseinek hatálya alá, és rájuk nem alkalmazható más szabály és eljárás, mint amelyet Magyarország állampolgáraira kell alkalmazni. Az átmeneti időszak alatt a másodlagos lakóhelyül szolgáló ingatlan megszerzésének engedélyezése során Magyarországnak objektív, állandó, átlátható és nyilvános kritériumokat kell alkalmaznia. A kritériumokat megkülönböztetés nélkül kell alkalmazni, és azok nem tehetnek különbséget a tagállamok Magyarországon lakó állampolgárai között.
A termőföldekre - Európai Unió alapját képező szerződésekben foglalt kötelezettségek ellenére - Magyarország a csatlakozás időpontjától számított hét éven keresztül fenntarthatja az ezen okmány aláírása időpontjában hatályos jogszabályaiban foglalt, a nem Magyarországon lakó vagy nem magyar állampolgár természetes személyek, illetve a jogi személyek általi, mezőgazdasági földterület megszerzésére vonatkozó tilalmat. Amennyiben az átmeneti időszak alatt Magyarország a mezőgazdasági földterület megszerzését engedélyhez köti, a nem Magyarországon lakók és a nem magyarországi székhelyű jogi személyek, társaságok számára nemzeti elbánást kell biztosítania. Lényeges azonban, hogy erre a hét éves átmeneti időben minden további nélkül szerződéses felhatalmazás alapján járhat el Magyarország egy engedélyezési rendszer bevezetése tekintetében.
Az engedélyezési rendszerrel szemben nemzetközi szerződéses követelmény nem nagyobb, mint a magyar jog szerinti alkotmányos követelmény: Az engedélyezési eljárásnak objektív, állandó, átlátható és nyilvános kritériumokon kell alapulnia.
Alapvető szerződéses korlát azonban az, hogy ilyen rendszer bevezetése esetén Magyarországnak az Európai Unió, továbbá az Európai Gazdasági Térség állampolgárai, illetőleg az ottani székhelyű jogi személyek számára mind a jogalkotásban, mind a jogalkalmazásban a nemzeti elbánást kell nyújtania.
További korlát, hogy a szabályozásban érvényesített közjogi korlátozások nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint a csatlakozási szerződés aláírásának időpontjában voltak. E meglehetősen szerencsétlenül fogalmazott szerződési kikötés sok vitára adhat alkalmat, lés minden bizonnyal adni is fog.
A mezőgazdasági szakképzettséghez, helyben lakáshoz, helybeni székhelyhez kötéshez, regisztrált mezőgazdasági termelői minőséghez, a termőföld fekvése szerinti településen, vagy ahhoz nem több mint 15 km-re fekvő mezőgazdasági üzemi székhelyhez kötött, és azon belül tovább hangolt közjogi korlátozások súlyosabb, kedvezőtlenebb helyzetet eredményeznek a magyar állampolgároknál, mint az eddigi szabályozás kedvezményezettjeinél.
Ami a tagállami állampolgárokat illeti, ők nem kerülnek kedvezőtlenebb helyzetbe, mivel a hatályos földtörvény –kissé sértve a csatlakozási szerződést – elve nem biztosította számukra a nemzeti elbánás elvét, hiszen egy megkülönböztető rendszert vezetett be termőföld tulajdon szerzésükre.
A jogi személyeknél kizárt a kedvezőtlenebb szabályozás, mivel eddig szerzési tilalom alatt álltak.
Arra is tekintettel lenni, hogy un súlyosítási tilalom érvényesül a nemzeti szabályozásra. Ez azt jelenti, hogy bármely tagállam állampolgára, illetve egy másik tagállam jogszabályai szerint létrehozott jogi személy a mezőgazdasági földterület megszerzése vonatkozásában nem részesíthető kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amilyenben a csatlakozási szerződés aláírása napján részesült.
Ezen felül ara is figyelni kell, hogy bármely tagállam állampolgárára nem vonatkozhatnak szigorúbb korlátozások, mint a harmadik országok állampolgáraira.
Eleve adott a csatlakozási szerződés alapján a tagállami állampolgárok egy csoportjának egy korlátozott nemzeti elbánás.
Azok a tagállami polgárok, akik
- önálló vállalkozó mezőgazdasági termelőként kívánnak letelepedni Magyarországon,
- és legalább három éve folyamatosan jogszerűen Magyarországon laknak
- és legalább három éve folyamatosan jogszerűen Magyarországon folytatnak mezőgazdasági tevékenységet,
nem tartoznak a külföldiek közé, és rájuk nem alkalmazható más szabály és eljárás, mint amelyet Magyarország állampolgáraira kell alkalmazni.
A csatlakozás időpontjától számított harmadik évben a fenti átmeneti rendelkezések általános felülvizsgálatára kerül sor. Ennek érdekében a Bizottság jelentést nyújt be a Tanácsnak. A Tanács, a Bizottság javaslata alapján egyhangúlag a hét éves átmeneti időszak lerövidítéséről vagy lezárásáról határozhat.
Ha Magyarország engedélyezési rendszert vezetne be a termőföldpiacon, akkor az engedélyezési eljárásnak objektív, állandó, átlátható és nyilvános kritériumokon kell alapulnia.
A kritériumokat megkülönböztetés nélkül kell alkalmazni, és azok nem tehetnek különbséget a tagállamok Magyarországon lakó állampolgárai között.
Egy igen szűk kivételes helyzetben kérheti Magyarország a hét éves türelmi idő meghosszabbítását. Ha elegendő bizonyíték áll rendelkezésre arra nézve, hogy az átmeneti időszak lejártával Magyarországon a mezőgazdasági földterületek piacának súlyos zavara alakul ki vagy ennek kialakulása fenyeget, a Bizottság Magyarország kérelmére határozatot hoz az átmeneti időszak legfeljebb három évre történő meghosszabbításáról. A közösségi jog a közös agrárpolitikába érdekes módon a legalapvetőbb termelőeszközt, a termőföldre nem terjeszti ki a hatályát.
A Római Szerződés nem érinti a tagállamokban fennálló tulajdoni rendet. Mindenki nyugodt is volt, arra számított, szabad keze van a tagállamnak a termőföldpiac szabályozása kapcsán. Van azonban más közösségi politika, amely alapján a „támadás, mint szabályszerűen, oldalról és hátulról érkezett.”
Az egyik az EK Szerződés 43. cikkéhez kapcsolt letelepedés szabadsága, amely az OECD-szerződésben a gazdasági célú letelepedés szabadságát jelenti, de ettől is alapvetőbb az EK 57. cikkelyében foglalt tőkeáramlás szabadsága, korunk új mammonja.
A Bizottság és a Tanács olyan széles rendeletalkotási, azaz másodlagos jogalkotási szerepkört kapott, hogy a közösségi politikák többségére tekintet nélkül járhat el a tőkeáramlási célok érvényesítése érdekében. Akkor mondhatnánk ebből, hogy nincs lehetőség arra, hogy korlátozásokat építsünk be. Ezt nagyon erősen is érvényesítik felénk, illetve külföldi szájból nagyon gyakran halljuk, magyar súgással.
Az európai bírósági gyakorlat ennek ellentmond. Szenvedő alanya néhány termőföld-jogász és politikus álma, a dán földtörvény: Dánia. Dánia csatlakozási szerződésekor, csatlakozási jegyzőkönyvbe foglalt kivételes bánásmódot kapott ingatlanszabályozási tekintetben, amely széles körű tagállami felhatalmazást hagyott meg számára. Mégis, 2005-ben egy német állampolgár mezőgazdasági földterület vásárlása kapcsán került az Európai Bíróság elé a dán mezőgazdasági törvény, amely a helyben lakás szigorú feltételéhez kötötte a termőföldszerzést. A bíróságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy akadályozza e a tőkemozgást az olyan nemzeti jogszabály, mint amilyen az alapügyben szerepel. E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az EK 56. cikk (1) bekezdése szerint tiltott, tőkemozgást korlátozó intézkedések azon intézkedéseket foglalják magukban, amelyek alkalmasak arra, hogy eltántorítsák a külföldieket attól, hogy valamely tagállamban beruházásokat hajtsanak végre, illetve az említett tagállam lakosait attól, hogy más államokban hajtsanak végre beruházásokat A dán mezőgazdasági törvény nem eredményez hátrányos megkülönböztetést a dán állampolgárok és az Európai Unió vagy az Európai Gazdasági Térség más tagállamainak állampolgárai között, de a bíróság meglátása szerinti ez nem változtat azon, hogy az e jogszabályban megállapított helyben lakási feltétel, amely alól csak a mezőgazdasági miniszter engedélyével adható mentesítés, korlátozza a tőke szabad mozgását.
Az ilyen intézkedés elfogadható akkor, ha közérdekű célra irányul, nem hátrányosan megkülönböztető módon alkalmazzák, és megfelel az arányosság elvének, azaz alkalmas a kitűzött cél megvalósítására, és nem megy túl az annak eléréséhez szükséges mértéken.
A dán kormány arra hivatkozott, hogy a nemzeti jogszabály elsősorban a mezőgazdasági földeknek a Dániában hagyományosnak mondható közvetlen hasznosítással történő kihasználásának megőrzésére irányul, és arra, hogy a mezőgazdasági területeket túlnyomórészt tulajdonosaik lakják és műveljék meg, másodsorban területfejlesztési célra: a vidéki térség állandó népességének megtartására és harmadsorban pedig a rendelkezésre álló területek ésszerű használatának előnyben részesítésére az ingatlanpiaci nyomással szemben küzdve.
A bíróság indoklása szerint az ilyen célkitűzések önmagukban közérdekű jellegűek, és alkalmasak a tőke szabad mozgása korlátozásának igazolására.
A helyben lakási követelmény nem jár együtt személyes hasznosítási kötelezettséggel. A helyben lakási követelmény alkalmas a vidéki népesség megtartására, és főként azoknak a mezőgazdasági termelőknek kell eleget tenniük ennek, akik a mezőgazdasági törvénynek a közvetlen hasznosítási mód előnyben részesítésére irányuló célkitűzésének megfelelően maguk hasznosítják termelőeszközeiket. A vidéki népesség megtartásának biztosítására irányuló célkitűzés nem valósítható meg, ha a szerző fél történetesen olyan mezőgazdasági termelő, aki már egy másik gazdaságban rendelkezik lakóhellyel. Ilyen helyzetben a helyben lakás követelménye nem biztosítja az említett cél elérését, és ennél fogva nem tűnik úgy, hogy az említett kötelezettség valóban meg tudna felelni önmagában az ilyen célkitűzésnek.
A helyben lakás követelménye a mezőgazdasági földterületek potenciális megszerzőinek számát hivatott csökkenteni, és következésképpen csökkentheti a rájuk nehezedő ingatlanpiaci nyomást. Elfogadható tehát, hogy az olyan tagállamban, ahol a mezőgazdasági földek korlátozott természeti erőforrást jelentenek (ez nem is vitatott), közérdekű célra irányul a helyben lakási követelményt tartalmazó nemzeti jogszabály, amely a mezőgazdasági földek tisztán spekulatív célú megszerzését kívánja elkerülni, és így annak elősegítésére irányul, hogy ezeket a földeket elsődlegesen olyanok szerezzék meg, akik azt meg akarják művelni.
A helyben lakás kötelezettsége nem csak a tőke szabad mozgását korlátozza, hanem a lakóhely szabad megválasztásának jogát is, amelyet pedig az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4 én kelt egyezmény (a továbbiakban: az emberi jogokról szóló európai egyezmény) negyedik kiegészítő jegyzőkönyve 2. cikkének (1) bekezdése biztosít a szerző fél számára. Az EU 6. cikk (2) bekezdése értelmében „[a]z Unió a közösségi jog általános elveiként tartja tiszteletben az alapvető jogokat, ahogyan azokat az [emberi jogokról szóló európai egyezmény] biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból erednek”.
A helyben lakás követelménye így ellentétes az emberi jogokról szóló európai egyezményben biztosított egyik alapvető joggal, és ennélfogva különösen erős korlátozásnak bizonyul. Következésképpen felmerül annak kérdése, hogy alkalmazni lehetett volna e más, kevésbé korlátozó eszközöket, mint a helyben lakás követelménye.
Így a Bíróság nem talált indokot arra, hogy a helyben lakás követelménye szükséges lenne a kívánt cél eléréséhez.
A helyben lakási követelménnyel kapcsolatban a dán kormány arra is hivatkozott, hogy a helyben lakás szóban forgó követelményét a Szerződéshez fűzött 16. sz. jegyzőkönyvben foglalt eltérésre tekintettel el kell fogadni, mivel eszerint „[e] szerződés rendelkezéseinek ellenére Dánia fenntarthatja a második lakóingatlan megszerzésére vonatkozó hatályos jogszabályait”.
A dán törvény ezentúl ellentétes az EK 56. cikkel akkor, amikor a mezőgazdasági földterület megszerzését ahhoz a feltételhez köti, hogy a szerző fél állandó lakóhelyet létesítsen ezen a földterületen.
A helyben lakás alatt értendő, hogy a szerzőnek a földön létesítendő folyamatosan, tartósan, nappal, sőt még éjszaka is. Magyar ember lévén ennek a betarthatóságán elkezdtem gondolkodni, de ugye más kultúrában élünk. A tőkeáramlás szabadságát a bíróság szerint a tagállami jogok kizárólag a közös mezőgazdasági politika céljai mentén, annak érvényesítése érdekében, az ahhoz szükséges mértékben és időre és arányos, azaz nem akármilyen eszközzel korlátozhatják. Megállapították, hogy az, hogy egy német állampolgárnak Dániában, ha mezőgazdasági földet szerez, akkor ott le kell telepedni a földön, és ott kell épületet építenie, egy mezőgazdasági üzemet létrehoznia, az nem szükséges korlátozás ahhoz, amit a dán kormány érvényesített e szabály fenntartása érdekében, nevezetesen, hogy elsősorban a közvetlen munkán alapuló helyben lakóknak a földszerzését szeretné elősegíteni, amire a bíróság azt mondta, hogy ez egy érthető cél, ez egy közérdekű cél, de nem arányos az eszköz. Lehet ezt adópolitikával, lehet ezt az átruházásokhoz kapcsolt illetékekkel is elérni, hogy lehetőleg azok kevésbé szerezzenek termőföldet, akik nem helyben lakók és nem közvetlen munkán szerzők.
Nézzünk rá ebből a szempontból a magyar termőföldtörvényre. A magyar termőföld törvény földtulajdon szerzéséhez a mai szabályozásában, egyetlen olyan igazi kritériumot sem tartalmaz, amely a mezőgazdasági tevékenységhez igazán szükséges. Ha ezt a törvényt elolvassuk, akkor azt látjuk benne, hogy a belföldi magánszemély, 300 hektárt szerezhet Magyarországon, ellenben a Kompolti Állami gazdasági Kutató Intézet egy fillér földet nem tud venni. De egy hegedűművész is tud 300 hektár termőföldtulajdont szerezni, ha magyar állampolgár, de a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó szervezet az már nem, sőt, még ki is tudja cselezni a természetes személyt is. Van tehát ebben a tekintetben ésszerűtlenség a magyar szabályozásban.
Mire jó viszont? Arra jó, hogy megakadályozza azt, hogy a jogi személyek szerzése útján egyáltalán bármilyen korlátozást ki lehessen játszani. Ha jogi személyeknek a földtulajdonszerzése lehetővé válik, ettől a pillanattól kezdve a társasági jog jegére helyeztük át a földszerzést. A társaságok szabadon szétválhatnak, egyesülhetnek, átalakulhatnak, eközben tulajdonváltás a dolgon, a földön nem következik be, csak a társaságban magában. Hiába dolgozta ki a társasági jog a közvetlen és közvetett irányítás, a többségi befolyásolás kategóriáit, ezek nem alkalmasak arra, hogy az állam egyáltalán bármilyen eszközzel hozzányúljon a földforgalomhoz. Marad ultima ratio-ként a földek kisajátítása.
Ennek azonban már alkotmányos, közösségi jogi, nemzetközi jogi akadályai vannak, hiszen a meglévő tulajdon elvonásáról van szó. Mind Magyarország, mind az Európai Unió egyébként csatlakozott a Római Egyezményhez is, amelynek a tulajdonról szóló fejezete a fennálló tulajdon alapjogi védelmét nemzetközi szerződés szintjén tartalmazza, ebből következik, hogy a tagállamok nem csak a közösségi jogból, hanem a nemzetközi jog alapján is kötelesek ezt tiszteletben tartani.
Milyen ésszerűségeket lehet akkor érvényesíteni? Erre azt tudom mondani, attól függ, mit akar a birtokpolitika. A birtokpolitikának, pedig ha pusztán termelési tényezőként tekinti a földet, minden bizonnyal a legkonzekvensebb válasza az, akkor semmilyet.
Ha mégis akar korlátozásokat telepíteni, akkor azért rejtetten, ha nem is mondja ki, biztos, hogy érvényesít célokat. Ilyen lehet a statusco fenntartása. A magyar birtokpolitikára folyamatosan ez jellemző 1990 óta, kétszer négy év elteltével. Ami most nagyon erőteljes, a statusco fenntartása olyan módon, hogy kikapcsolom a jogi személyek földtulajdon szerzésére vonatkozó korlátokat. Lehet-e ezt megtenni? Igen, de akkor a külföldiekre vonatkozó korlátokat sem lehet fenntartani.
Nem igaz tehát az a kettős beszéd, hogy én csak bizonyos jogi személyek földszerzési moratóriumát szeretném feloldani, de a külföldiekét fenn akarom tartani. Ez sem a csatlakozási szerződés alapján sem, a magyar alkotmány alapján sem lehet megtenni. A jogi személyek nemzeti különbségtétel nélküli kizárása a földtulajdonjog, illetőleg a haszonélvezeti jog megszerzéséből, éppen ezért áll fenn a hatályos törvényben.
Ez a szabály fenntartható még 3 évig. Tovább – az EU Bizottság hozzájárulása nélkül nem. Nem csak a közösség tagjai felé, nem csak az Európai Unió tagállamainak polgárai felé, de az Európai Unió jogi személyei felé sem. Azaz Magyarországnak azzal kell számolnia, hogy 2011-gyel, vagy ha sikeresen tárgyal, legkésőbb 2014-gyel, de én ezt opciót kizárom, tehát 2011-gyel meg kell nyitni alapjában a földtulajdonszerzést a külföldiek és a külföldi jogi személyek előtt, ha azok az Európai Unió és a gazdasági térség tagállamainak tagjai mindenképpen. Milyen korlátozást lehet akkor alkalmazni egy patrióta gazdaságpolitika szolgálatában, annak érdekében, hogy elsősorban magyar gazdálkodók jussanak földhöz. Ez annyit jelent, hogy a földtulajdonszerzést a mezőgazdasági tevékenység igazolt és regisztrált folytatásához kell kapcsolni. De ez még nem elég. Föl is kell tudni mutatni azt az agrártevékenység végzésére való képességet és feltételeket. Itt egy új fogalom jelenik meg, amely az Európai Unió tagállamaiban végső soron amióta önálló szabályozást nyert a földforgalom és a mezőgazdaság, jelen van, ez a mezőgazdasági üzemtulajdonhoz, illetőleg üzembérlethez kapcsolt földszabályozás.
Értelmetlen a most hatályos magyar szabályozás, amely a földet a földért, önmagában és önmagáért szabályozza, hiszen nem lehet tudni, hogy mért éppen 300 hektár. Talán azért, mert valakinek ez ésszerű volt. Az üzemtulajdon mellett annyi termőföldet szerezhet, amely a rendelkezésre álló hardware, gépek, berendezések, eszközök által megművelhető. Ami annyit jelent, hogy ennek a bővítése egyúttal a termőföld tulajdon szerzést is lehetővé teszi. Ilyen szabály a magyar földtörvényben egyedül a 2001. évi CXVII. tv. szerinti családi gazdaságra van. Ésszerű földszerzési korlátok kizárólag a családi gazdaság mentén épültek be a magyar földtörvénybe, amelyet később a tagállami polgárokra kiépült szabályozás próbált követni.
Ilyen szabályozás sem lehet visszaható hatályú, azaz nem érintheti a korábban szerzett jogokat. A már létező állapotokat nem lehet kérdésessé tenni: ahhoz földreform, egy politikai beavatkozás kell.
A jövő tulajdoni és más földhasználati jogi szerzéseire azonban lehet új korlátozás rendszert kiépíteni. Ehhez viszont a földforgalom hatósági engedélyezési rendszerét kell kialakítani. Ez mit jelent? Költségesebbé válik az állam oldaláról a beavatkozás, az ügyletek realizálása hosszabb időt vesz igénybe, az érintett felek is több tranzakciós költséget kell, hogy fizessenek. A mai földtörvény mellett ilyen költségek nem lépnek fel, olcsóbb a működtetése.
És ma mindenki retteg attól, hogy az állam többet költsön magára.
Az állam közigazgatási funkciói a közjó érvényesítése mentén fogalmazhatók meg, itt a hagyományos polizei recht, a rendészeti jog régi és új ágai mellett vannak gazdasági, társadalompolitikai feladatok is. A gazdasági feladatok egyike lehet a mezőgazdaság. Akkor viszont tudnunk kell, hogy erre az adófizetők pénzéből áldoznunk kell. Az sosem jó. Ezzel mindig lehet érvelni, hogy túl drága a rendszer, sőt, tudjuk, hogy Európának abban a kulturális szervezeti részében élünk, ahol a formális szabályok betartását nem feltétlenül veszi komolyan mindenki. Magyarországon érthető történelmi okokból egy nagyon individualizált társadalomban mindenki a menekülő utakat keresi és a kikerülést. Azaz számítani kell arra, hogy igen erőteljes nyomás nehezedne egyből a bürokráciára. Ami annyit is jelent, hogy kontrolfunkciókat is kellene beépíteni a bürokráciába. Megint egy nagyon jó érv az ellen, hogy bevezessük.
Ha a közjogi korlátozásokat elkezdjük az európai közös mezőgazdaági politika céljai mentén, határozott és világos normatív, arányosan felépített feltételekhez kötni, akkor szükséges lesz egy, ezt a feltételrendszert érvényesítő és ellenőrző bürokráciára. Azok a szabályok, amelyekre én csak példaként hivatkoztam, a mezőgazdasági üzem, szakképzettség, a helyben lakás nem abszolút módon, de ügyes és kiegyensúlyozott feltétel-együttesként alkalmasak az ésszerű magyar érdekek, célok megvalósítására, és összhangba hozhatók a közösségi joggal, hiszen a KAP célját szolgálják. Ezen belül pedig erőteljes közérdekű cél a vidéki társadalom megújítása és fenn tartása, a mezőgazdasági termelők életszínvonalának védelme és javítása.
Olyan célt látunk, ami nem idegen a mi rendszerünktől sem. Nem azért szabályozzuk a mezőgazdaságot, mert több tőkét, több profitot, több vagyont akarunk, mint ami ma egy nagyon erőteljesen tematizált érv, hanem a termelők javítása érdekében.
Hogyan kell a termelőket támogatni? Szoktam mindig mondani: a mezőgazdaságot nem kell támogatni. Nincs miért. A mezőgazdasági termelőket kell támogatni, a támogatásnak piac konformnak kell lennie, piacgazdaságban, azaz a versenyhátrányban lévő olyan termelőket kell támogatni, akik egyébként ezáltal válnak képessé arra, hogy versenyhátrányukat ledolgozzák. Nem a szociálpolitika a mezőgazdasági politika része. Azaz esélyt arra kell adnunk arra, hogy a gyengébb termelők versenygazdaságba léphessenek.
Ez egyébként egy polgári célkitűzés, és ellen van a feudális eredetű nagybirtokrendszernek. Mért van ellene? Értékítéletében alapvetően és más okokból. Például agrárszociológiai okokból. Ismert tény, hogy ahol a nagybirtokrendszer gyökeret vert, lásd Latin-Amerika, de sajnos Közép-Kelet-Európa szocialista volt gazdaságai, ott a falvak kiöregedése, kiürülése és morális és mentális lesüllyedése is bekövetkezik. Van tehát olyan nagyon súlyos társadalmi diszfunkcionális hatás, amely miatt a nagybirtok ellen fel kell lépni. Ez az érv nemcsak gazdasági, alapvetően és kifejezetten társadalmi. Ez mit jelent? Mezőgazdasági birtokpolitikának nem lehet csak egyetlen célja az agrárstruktúra hatékonnyá tétele, mint most halljuk. Hiszen az gyakorlatilag az üzemméret-gazdaságosság elvét vetíti ki, amely egy mikro-gazdasági kategória, nem makro-gazdaságossági érv.
A föld- és agrárpolitika esetén legalább ennyire fontos ennek a vidéki társadalomra, a vidéki társadalom rétegzettségére, képzettségére és munkahelyére vonatkozó célkitűzés, azaz van családpolitikai, migrációs politikai faktora is az agrár-birtokpolitikának.
Sőt, most már azt kell mondanunk, hogy környezet- és természetvédelmi faktora is van. Ma az ember akár az angolszász, akár a német világban jár, ezt a két kultúrát ismerem jobban nyelvi okokból, nem mezőgazdászról beszélnek már sokszor, nem Landvirt-ről, hanem egy Umweltwirt-ről. A mezőgazda a környezetgazdaságban tevékenykedik és a környezetgazdaságnak az elemeit használja fel. Célja többirányú: egyfelől termelés, másfelől élelmiszerbiztonsági, illetőleg környezet- és élőhely védelmi. Jövedelemszerzése ezen célok mentén realizálható. Akkor tudja a termelési tényezőket hatékonyan felhasználni, ha léte közvetlenül függ e tényezőkkel való gazdálkodástól. A bérmunkás nem ez a személy. Az alkalmazott, a nagybirtok kiszolgáltatott cselédje erre nem fog figyelni, mert nem a sajátját műveli. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy a kisüzem szép és jó, „small is beautiful” a mezőgazdaságban.
A mezőgazdaságban kell a középbirtok, amely a leghatékonyabb forma társadalompolitika, szociálpolitika, családpolitika oldaláról és nem beszélve a foglalkoztatáspolitikai oldalárról, amely talán a nagybirtok másik nagy kihívása. A nagybirtok nem szereti a sokféle termelést. Gépesít, nagyon kevés embert foglalkoztat és monokultúrára áll rá. A középgazdaságok ebben a tekintetben méretgazdasági okokból nem versenyképesek, tehát ők egy másfajta termelési struktúrára kényszerülnek, amely nagyobb kézi munkát igényel, így nagyobb munkaerő felvétellel is jár.
Kell azonban a nagybirtok is ott, ahol nincsenek meg a másra való törekvés gazdasági szereplői. Kellenek a kisbirtokok is üzem-kiegészítőként, hobbyként. Az állami beavatkozásnak azonban elsősorban az agrárfoglalkoztatás emelése, a közvetlen munkán alapuló termelők biztonságának megteremtése, az élelmiszerbiztonság és az agrár környezetvédelem, a vidéki társadalom megőrzése a XXI. században céljai az európai közösségben, így Magyarországon is. Ne kísértsen bennünket egy újabb lekanyarodás az európai trendekről, mint volt a XVIII., és XIX. században, amikor konzerváltuk a feudális nagybirtokot és a második jobbágyság rendszerét.
Ez azonban már olyan újabb bonyolult kérdéskör, amelyben most és itt nem szívesen bonyolódnék bele.
Összefoglalva előadásomat, csak azt mondhatom, hogy szinte tűszúrásszerűen néhány szempontot szerettem volna érzékeltetni Önökkel a földjogi szabályozás korlátai és lehetőségei tekintetében. Szerettem volna jelezni, hogy mennyire bonyolult és szép ez a téma, egyszerre tagállami jogi, alkotmányjogi, közösségi jogi, közgazdasági, szociológiai, társadalomlélektani szempont ötvöződik az un. földkérdés a birtokszabályozásban.
Akik ezt a területet művelik, mindig tudják, bosszantóan törékeny minden meglátásuk, mint ahogy ez alól az én előadásom sem volt kivétel.
Köszönöm a figyelmüket.



Bod Péter Ákos


Köszönjük szépen Kurucz Mihály tanár úrnak az előadását: nagyon nehéz témáról szólt és viszonylag jól követhetően. Bonyolult joganyagról szólt, és vázolta azokat a korlátokat, amelyeket immáron a nemzetközi kapcsolatrendszerünk állít elénk. Azt gondolom, hogy sokak számára talán kiábrándító is volt mondanivalója, hiszen eddig egy korábbi gondolatrendszerben éltünk, úgy gondoltuk, hogy nagyobb mozgástere van a nemzeti államnak. Talán sokakban rögtön fel fog gerjedni a vágy, hogy megkeressük a kiskapukat magyar módra: hogyan lehetne mégis az európai szabályokat, az OECD előírásait kikerülni. Folytassuk tehát az előadási kört, Jójárt László volt államtitkár urat kérem a mikrofonhoz.



Jójárt László


Hölgyeim és uraim, elnök Urak!
Először is megköszönöm a meghívást. Nagyon nehéz Kurucz Mihály úr színvonalas előadása után megszólalni és ez nem is hálás feladat. Engedjenek meg, egy rövid bemutatkozást. A Földművelésügyi Minisztériumban dolgoztam 29 évig, a legutolsó bő négy évben helyettes államtitkárként, amikor is 17 alapvető agrártörvény kidolgozása volt a feladat. Jogász kollégáim hozzáértésének köszönhetően, mind a 17 agrártörvény kidolgozása teljesült. Annyiban van most ennek a történésnek aktualitása, hogy az említett törvények sorában a legutolsó törvényjavaslat a birtokrendezésről szólt.
Amikor erre a hozzászólásra készülvén átnéztem otthon a papírjaimat, eszembe jutott még egy esemény. Nemrég egy agráriusokból álló társaságban kíváncsiságból megkérdeztem, hallott-e már valaki a „vasbarom” szerződésről, vagy esetleg a Fehrentheil-féle indexszámról? Hangsúlyozni szeretném, hogy ez egy szakértő társaság volt, akiknek nem lehetett a kérdés idegen. Mégis az volt a válasz, hogy nem ismerik, mit takarnak ezek a fogalmak. Mielőtt elmondom röviden, hogy miről is van szó, először az esemény kapcsán a magam számára levont tanulságot adom közre. Nevezetesen, hogy sajnos az ember eljut egy olyan életkorba, amikor elmondhatja magáról: birtokában van egy csomó olyan ismeretnek, amire ma már abszolút nincs szükség. De van ennek az esetnek azért egy optimistább változata is, mégpedig, hogy ezeknek a fogalmaknak is lehet közvetlen kapcsolata a mával. Én inkább ezt az oldalt ragadnám meg. Így jutunk el a birtokpolitikáig.
Vasbarom szerződésnek hívták annak idején azt a haszonbérleti szerződést, amit úgy kötöttek meg, hogy a birtokhoz tartozó különböző ingóságokat, tehát traktort, gépeket, berendezéseket, vetőmag készletet és így tovább, egy leltár szerint vette át a haszonbérlő, azzal a kötelezettséggel, hogy amikor a bérleti szerződés lejár, akkor ő azokat leltár szerint, ugyanolyan minőségben köteles visszaadni. Lehet ennek a fogalomnak egy bizonyos egyházjogi vonatkozása is, én azonban nem arra gondoltam, hanem kifejezetten a haszonbérletre. A másik kérdés a Fehrentheil-féle indexszámra vonatkozott, ami pedig nem más, mint a „p2” per „b”-szer „t” képlet eredménye, ahol a „p” a parcellák számát jelenti, a „b” a birtokosok számát, a „t” pedig a tagosítandó terület nagyságát. Ennek a képletnek a segítségével állapították meg annak idején, hogy egy-egy terület megérett-e arra, hogy ott birtokrendezést folytassanak. Amennyiben az eredmény 6-on alul volt, akkor azon a területen nem kellett tagosítási eljárást folytatni, ha 6 és 15 között volt, akkor már a részleges tagosítás szóba kerülhetett, ha pedig az eredmény 15-ön felüli szám volt, akkor a terület a szétaprózottsága folytán már megérett a tagosításra. Az egykori Földművelésügyi Minisztériumban, az 1900-as évek elején, kartotéklapokat vezettek az egyes településekről, a tagosításra érettségről.
Ez az indexszám annak kapcsán jutott eszembe, hogy amikor 2000-ben, az év elején elkerültem a minisztériumból, a birtokrendezésről szóló törvényjavaslat már készen állt. Ez maradt utoljára a kidolgozandó tizenhét sorában. Két miniszter aláírta, az akkori földművelésügyi miniszter, Torgyán József és az akkori igazságügyi miniszter, Dávid Ibolya. Hogy azután bekerült-e a parlament elé vagy sem a birtokrendezésről szóló törvényjavaslat általam még gondozott változata, azt őszintén szólva nem tudom. Arról van értesülésem, hogy 2002-ben valamikor újra elővették, és be szerették volna vinni a parlament elé, de hogy ennek mi lett a végeredménye, azt csak sejteni lehet. Utána néztem az Interneten, birtokrendezésről szóló törvény a mai napig nincs. Elkezdtem gondolkodni azon, mi lehet ennek az oka? Kézenfekvőnek látszotta az okot a pénzhiányban keresni. Visszarettentő erővel bírhatott, hogy ennek a törvénynek a végrehajtása iszonyatos költségeket emésztene fel. A törvény Kormány-előterjesztése annak idején 100-150 milliárdos bekerülési költséget jelzett, különböző számítások alapján. Igen, de ezt nem egyszerre kellene kifizetni. Nem kellene az egész országot egyszerre birtokrendezni. A törvényjavaslat lényege szerint a földművelésügyi miniszter rendelhette volna el a birtokrendezési az eljárást ott, ahol az indokolt.
Mi lehet még az oka, hogy birtokrendezési törvény a mai napig nincs? Arra kell rájönni, hogy valójában ma Magyarországon nincs egyértelmű célokat megfogalmazó birtokpolitika. Ez elég súlyos megállapítás. A birtokpolitikának tulajdonképpen az agrárpolitika részének kellene lennie, de ha végigtekintjük a rendszerváltás óta az agrárpolitikai programokat, amelyek megszülettek, azokban kifejezetten birtokpolitikai indíttatású elhatározásokat, csak elvétve találunk. 1990-ben volt a Nemzeti Megújhodás Programja, nem emlékszem rá, hogy ebben kiemelten birtokpolitikáról lett volna szó, bár említés történt a farmer gazdaságokról, mint kívánatosnak tartott gazdálkodási formáról. 1994-ben a Horn-kormány alatt is születtek agrárpolitikát megalapozó dokumentumok. Olyan dokumentumra emlékszem, amely évi 3 milliárd dolláros exportbevételt irányzott elő az agrárpolitika fő céljaként. 1997-ben látott napvilágot egy anyag, a Nemzeti Agrárpolitika Alapelvei címmel. Ebben az időben Nagy Frigyes volt a miniszter. Az általa szorgalmazott anyagban volt szó némi birtokpolitikáról, amennyiben a vidék felemelkedéséhez és a népességmegtartó képesség növeléséhez kapcsolódóan megfogalmazott, nagyüzemi preferenciákat annak tekintem.
2002. január 1-én lépett hatályba a Nemzeti Földalapról szóló törvény. Úgy tudom, hogy a Nemzeti Földalapról még a Medgyasszay úr szólni fog. Ez a törvény az, ami legelőször kimondja, de kizárólag az állami földekre vonatkozóan, hogy az Országgyűlés birtokpolitikai irányelveket alkot és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet, e birtokpolitikai irányelvek alapján köteles az állami földvagyont kezelni, hasznosítani. Az irányelvekre még visszatérünk. Mondandóm lényege tehát az, hogy volt egy törvényjavaslat a birtokrendezésről, amiből nem lett semmilyen törvény. Ha kizárjuk azt, hogy a törvény azért nem lépett életbe, mert nincs a birtokrendezésre pénz, akkor még mindig ott marad egy kérdés a levegőben, hogy vajon a törvény megszületése más szempontból egyáltalán indokolható-e? Azt hiszem, hogy itt közelítünk valahol a kérdés lényegéhez. Nagyon sokszor olvasom, hallom a rádióban a nyilatkozatot, meg látom a tévében a nyilatkozót, aki bizonygatja, mennyire elaprózódott Magyarországon a birtokszerkezet és mindez birtokrendezési törvény után kiált. Vannak ide vágó adataim, igaz, hogy némi fáziskésésben vagyok, mert csak 2004-es adatok állnak a rendelkezésemre. Ezek az adatok azonban tendenciákat még a mai napig mutatnak. Az adatok alapján azt gondolom, hogy itt fogalmi zavarok is vannak. A tulajdont a birtokkal, a birtok fogalmával keverjük, mert az igaz, hogy a földtulajdon elaprózott, hiszen a kárpótlás és a szövetkezeti földek kiadása során 5,6 millió hektár termőföld került 2,6 millió magánszemély tulajdonába, ami azt jelenti, hogy egy kárpótlásra jogosultra 2,8 hektárnyi terület jutott. A részarány-tulajdonként, tehát a volt téesztagok esetében kiadott földek pedig még kisebbek ennél. Ráadásul az történt, hogy - véleményem szerint, a jogszabályok félreértelmezése miatt - a végrehajtás menetében mind a kárpótlás, mind a részarány kiadása során több darabban kapták meg a termőföldet az arra jogosultak, holott annak idején a jogszabály erre nem adott lehetőséget. Tehát nem adott lehetőséget sem a kárpótlási jogszabály arra, sem a földkiadási jogszabály arra, hogy ha valakitől annak idején pl. szőlőtelepítést vettek el, akkor az illető feltétlenül szőlőt kapjon kárpótlásul, vagy a részaránya fejében tulajdonul. Vagy, ha legelőt vettek el, akkor feltétlenül legelőt. Ennek ellenére mind a két törvényt (a kárpótlási, illetőleg a szövetkezeti földek kiadására vonatkozó törvényt egyaránt) művelési ágakra lebontott érzékenységgel hajtották végre, mindenki minden olyan művelési ágból kapott egy keveset, aminek a tulajdonát annak idején elvették tőle. Ez is oka a tulajdonok elaprózódásának. Viszont ha a földhasználatot nézem, vagyis azt hogy ki mit birtokol, a gazdaságok csupán 1,6 %-a művelte a termőterület 75%-át valamikor 2004-ben. Az adat egyáltalán nem arra mutat, hogy a birtokok is elaprózottak lennének, hiszen a saját tulajdon mellé nálunk is általában földet bérelnek. A saját tulajdonú és a bérelt föld pedig rendszerint közös művelésű birtokot alkot. Ebből viszont az is következhet, hogy nincs is feszítő igény a birtokrendezési törvényre. Ez lenne a törvény késlekedésének az oka? Megkockáztatom, hogy ez is lehet egy ok.
Az előbb említettem a Nemzeti Földalapról szóló törvényt. A törvény, említést tesz a birtokpolitikai irányelvekről. A Magyar Állam tulajdonában lévő földeket, amelyek a Nemzeti Földalapba tartoznak, remélem ez a név nem változott meg, a birtokpolitikai irányelveknek megfelelően lehet a kezelő szervezetnek hasznosítania. A gyakorlati megoldás az, hogy pályázat, vagy versenyeztetés útján lehet az állami földet eladni, haszonbérbe adni pedig pályázat útján. A birtokpolitikai irányelvek bizonyos prioritásokat határoznak meg, arra az esetre, hogy kiket kell előnyben részesíteni akkor, ha netán valamelyik pályázat döntetlenre állna, vagy valami hasonló eset fordulna elő a versenyeztetés során. Szó van itt a fiatal gazdálkodóktól kezdve minden más fontos célról, amelyek előnyt élveznek. A birtokpolitikai irányelvek több mint 20 tételből állnak. Viszont egy 20 prioritásból álló lista az szerintem működésképtelen. A mennyiség miatt el sem várható, hogy az egyes szempontok ne oltsák ki egymást. Az egész ráadásul leszűkül Magyar Állam tulajdonában lévő földekre, kifejezetten a magántulajdonban álló földekre szabott birtokpolitikai elvekről nincs tudomásom.
Még egy dolgot hagy mondjak el és utána befejezem. Szeretnék csatlakozni Kurucz Mihály úrnak ahhoz a véleményéhez, hogy Magyarországon nagyon hiányzik egy engedélyezési rendszer, a földforgalmat illetően. Ha megnézik a földtörvényt, a belföldi magánszemélyekre a termőföld szerzése esetében hihetetlenül bonyolult a szabályok vonatkoznak. Van egy alapvető rendelkezés, hogy a magánszemély 300 hektár nagyságú termőföldet szerezhet, vagy pedig 6000 aranykorona értékűt. Ehhez ugyanakkor bejön az a szabály, hogy a szerzéskor össze kell számítani a magánszemély közvetlen hozzátartozói tulajdonában már meglévő földeket is. Ezzel együtt értendő a 300 hektáros földszerzési lehetőség. Összességében véve pedig a megszerzendő és a már tulajdonban meglévő föld a hozzátartozók tulajdonával együtt, nem haladhatja meg az adott település területének a 25 %-át., és így tovább. Mindennek az ellenőrzését megpróbálják valahogy a tulajdonjog ingatlan nyilvántartási bejegyzésére irányuló földhivatali eljárás kereteibe beilleszteni, ami merő jogi tévedés. Nem ez a megoldás. A megoldás az, hogy egy engedélyezési rendszert kell beépíteni a folyamatba. Régóta mondjuk, hogy a szerzést előzetesen engedélyezni kellene. Ehhez természetesen meg kell határozni tételesen, hogy kinek, mikor, hol mekkora földtulajdon megszerzését lehet megengedni. Szeretném elmondani, hogy az előzetes engedélyezési eljárás a birtokpolitikának egy nagyon lényeges eszköze például Németországban, ahol az erre kijelölt hatóságok az engedélyezési eljárást használják fel arra, hogy egyáltalán egy-egy településre beengednek-e, idézőjelben, egy-egy betolakodót, és ha egyáltalán engednek földvásárlást, akkor ki legyen a szerencsés. Köszönöm szépen.



Medgyasszay László


...



Bod Péter Ákos


Köszönjük szépen. Három érdekes előadást hallottunk. Valóban, hogyha Herbály Imre is itt lett volna, ő a szocialista párt képviselője, akkor talán más érvrendszert is hallunk, de hát azért elég világosan áll előttünk a múlt, és az a folyamat is, ami a jelenhez elvezetett. Láttuk ezen kívül a nemzetközi korlátokat. Megnyitom akkor a vitát, mindenkit arra buzdítok, hogy nagyon röviden kérdezzen, illetve, ha kommentál, akkor röviden kommentáljon, hogy legyen idő a vitára, és a bor se melegedjen meg.



Jókay Károly


Köszönöm szépen. Jókay Károlynak hívnak. Én egy erdőbirtokosságnak vagyok a tagja. Nagyapámnak volt 2000 holdja, ebből lett 6 hektár erdő. A kérdés az, hogy az erdő tulajdonjoga mennyiben tér el a földtől, illetőleg milyen szabályokat, törvényváltoztatásokat javasolnak, hogy az erdőbirtokosságok valóban működjenek.



Banai Miklós


Banai Miklós vagyok. Második alkalommal veszek részt a Baross Gábor Társaság ülésén Pakucs János úr meghívására. Én ugyan fizikus vagyok és most alapvetően informatikával foglalkozom, de a földkérdéshez bizonyos értelemben több oknál fogva is van kötődésem. Többek között például azért, mert édesapám fölöttébb belém táplálta a föld szeretetét.
Tehát, először kommentálni fogom a témát. Azután pedig – miután van néhány hektárom Badacsony környékén – a hozzám érkezett kérésnek megfelelően, mint kisbirtokos teszek egy-két észrevételt.
Kommentárom: Szeretnék mindenképpen két mondatot arról szólni, hogy annak idején ’90-91-ben mi, a Független Kisgazda Párt oldalán olyanokkal, mint például Lenkovics Barnabás vagy Prugberger Tamás, egész addig, amíg Torgyán József maga alá nem gyűrte a pártot, szakértői tevékenységet végeztünk. Mi egyértelműen a restitúciót támogattuk, tehát azt szerettük volna, ha Magyarországon is restitúció következik be. Tudjuk, hogy nem egészen így lett. Így talán megérthető, hogy a 2006. decemberében Erdő Péter bíboros úr által a Magyar Nemzetben kifejtett nézetekkel én 100 %-osan azonosultam. Annak az volt többek között a lényege, hogy meg kell értetni a nyugati országokkal, Magyarországon nem párhuzamosítható a jelenlegi tulajdonosi struktúra, szerkezet azzal, ami ott kialakult. Azt gondolom, hogy ez mindenképpen igaz. Az előző alkalommal hozzászólásom során elsősorban közösségünk tehetséges és szorgalmas tagjairól beszéltem. Most azt kiegészítve, a közösségünket körülvevő földről, termőföldről is beszélhetnénk hasonló értelemben. Ahogy Matolcsy György kifejtette a múltkori alkalommal, a ’89-90-ben kötött paktum következményeként jött létre a mai politikai felépítmény Magyarországon. Én akkor azt mondtam, hogy ez a politikai felépítmény a mi tehetséges, szorgalmas embereinkkel, azokkal a természetes erőforrásokkal, ami rendelkezésünkre áll, tehát az emberekkel (a „humán tőkével”) igen pazarló módon gazdálkodik. Most kiegészítem ezt a véleményemet a földdel is.
Ezen kommentár után, mint kisbirtokos, két tapasztalatból ismert problémát szeretnék felvetni. Az egyik a külterületi földek védelme. Tavaly ősszel 5,5 holdnyi területemet, amelyet pihentetni szerettem volna, egyszerűen valaki felszántotta. Fél év alatt nem tudta kideríteni az illetékes rendőrség, hogy ki volt az. Azért emlékszünk rá, hogy régebben, tehát mondjuk 60 évvel ezelőtt még a külterületi földeknek is meg volt a maga védelmi rendje és illetékes hatóságai. Úgy látom, hogy ez manapság nem egészen megoldott. Egy másik probléma: emlékszünk rá, hogy 2002-3 és ’4-ben elég száraz idők jártak Magyarországra és a Balaton vízszintje is nagyon alacsony volt. Nagy tudású emberek már a Rába vizének a Zalai dombok alatt való átvezetésével akarták a problémát megoldani. A kéznél lévő lehetőséggel pedig érdemben nem foglalkozott senki (azóta sem!). A Balaton vízgyűjtő területébe sokféle patak tartozik és a patakok partját, ha nézegetjük, azt látjuk, hogy igen elhanyagoltak. Nem volt ez mindig így. Én például fényképekről látom, hogy 50-60 évvel ezelőtt hogy néztek ki ezek a patakpartok, szépen rendbe voltak téve. Ugyan is a tulajdonos, a birtokos felelőssége volt a birtokához szervesen hozzátartozó patakpartok rendben tartása. Akkor a Balatonba befolyó vizet nem akadályozta a gaz, a nád, a sás, a patakokat benövő növényzet. Ha ránézünk ma egy földhivatali térképre és nézzük azt, hogy hogyan rajzolták újra ezeket a területeket, akkor azt látjuk, hogy a jelenlegi birtokok nem patakközéptől patakközépig tartanak, hanem például patakszéltől mondjuk egy erdősávig. Tehát a jelenlegi szabályozás a tulajdonosok kezéből egyszerűen kivette a patakok vagy a befolyó vízterületeknek a kezelését és azt az állami vízügyi hatósághoz rendelte. Számomra ez érthetetlen. A szabályozást alkotók nem hitték el, vagy már elfelejtették, hogy a valóságos földmagán tulajdon idejében a birtokos gazda eleget tett a kötelezettségének. Ugyanez, ahogy azt saját életünkben megtapasztalhattuk, a „közösségi” földtulajdonlás világára már nem mondható el. Köszönöm szépen.



Nagy Sándor László


...



Móczár Béla kertészmérnök, az MKE elnöke


Hazánkban két gazda típus van. Van kárpótolt gazda, több százezer közülük, mintegy 50.000 gazda az, aki mögött 20-300, ha birtok van, van nagybirtok is, de az szerintem bűnügyi kérdés, mint az Agrárkamara Kertészeti Osztályának budapesti elnöke elmondhatom, hogy bármelyik nagybirtok vásárlása, megszerzése nem volt szabályos, ez vonatkozik bármely kormány miniszterére, államtitkárára.
Nekünk is vannak gondjaink, mert nem vagyunk helyben lakók. Megfordultam számtalan kastélyban, kúriában, ami mind TSZ-major volt, ma pedig jórészt külföldiek birtokában van. Egyetlen egy sincs Zala és Veszprém megyében a régi gazda birtokában. Szeretném megkérdezni, akkor hol lakjunk? Nyilvánvaló, akinek a városokban van munkája, csak ott tudja a szükséges pénzt megszerezni a gazdasága fejlesztéséhez. Aki nem teljesen hülye, annak tudnia kell, hogy egy gazdasági központ kialakítása legalább 200 millió forint. Épületek, gépek, tárolók, lakás stb. Nekem is van egy 120 ha-s birtokom, amiből 10 hektár mandula és dió, de még nem tudtam kiépíteni az üzem központját. Ha leköltöznék falura, akkor nem tudnám a beruházásokat folytatni jövedelem hiányában.
Itt a Béres úr birtoka, pl., nyilván ezt a csodás bort a Béres cseppekből tudták megtermelni, az üzemet kiépíteni, és nem a kárpótlásból.
A másik kérdés a földtulajdon további szerzése. Miért nem vehet földet az, aki nem helyben lakó?; a föld akkor sem kerül idegen kézbe.
Itt egy kedves barátom mondotta, hogy a kárpótláson egy kis erdőt tudott csak venni. Akinek több erdeje volt régen, rosszul vásárolt a kárpótláson.
Sokan herdálták el a kárpótlási jegyeiket, értéktelen tárgyakat vettek, nem most kell felébredni.
Még egy utolsó kérdés felvetése Medgyasszay úrnak: a jelenlegi Agrár Minisztérium. Ismertem az elmúlt kormányok agrárminisztereit, elindulva szegény Nagy Ferenc József bácsitól a nyomorult Vonzáig, akinek a nevét azért tudom, mert hasonlít Váncsára.
Uraim, ha az agráriumban lett volna néhány normális, jó miniszter, néhány jó államtitkár, akkor most - elnézést, nem állnánk itt a szarban -, ha Vonza helyett egy olyan ember lett volna a miniszter, akit a szakma és a gazdatársadalom elfogad, akkor ma is az Orbán-kormány lenne; elveszett 8 évünk, és nem állnánk itt Gyurcsány uralma alatt.



Molnár Pál


...


Bod Péter Ákos


Köszönjük szépen. Van-e még? Ugye volt erdőbirtokos, kisbirtokos, középbirtokos, nagyobbacska birtokos, birtok nélküli… Igen, ott látom, és azt hiszem, hogy utána megkérjük az előadóinkat, hogy osszák meg a kérdéseket egymás között és nézeteiket.



Tunyogi András


Tunyogi András vagyok. Egyetértek azzal, hogy Magyarországon csak olyan birtokszerkezet lehet működőképes, amiben kisebb és nagyobb gazdaságok egyaránt előfordulnak. Ez történelmileg így alakult valamikor és a monarchia idején nagyjából működött is. Tehát az árutermelésnek az egyik formája és az árutermelésnek a másik formája. Azt is tudni kell, hogy a kis és középbirtokokra alapulva kialakult egy paraszti réteg is, amely nemcsak foglalkozást jelentett, nemcsak a földet művelők foglakozási körét, hanem a kultúrának, a társadalom-, az ország megtartó képességének az alapja volt. A magyar parasztság mindig is rendkívüli módon ragaszkodott a földhöz. Hadd mondjam el egy élményemet. Kezdő agronómus voltam még jó 40 évvel ezelőtt, és mikor kint vetettünk a határban, a frissen tsz tagok megmutatták nekem azt a karót, amit beástak a földbe, hogy agronómus elvtárs, akkor még elvtársak voltunk, azért ástuk be, hogy megtaláljuk, amikor visszakapjuk. És aztán később máshol, és mások már nagyra nőtt jegenyéket mutattak, amelyek mikor ültették az egykori gazda földjének végeit mutatták. Aztán láttam síró embereket 1992-ben, akkor egy földművelésügyi hivatalnak voltam a vezetője és bejött vidékről egy csapat, hogy uram, most vesztettük el a földet. Kiderült, hogy a kárpótlási licitálás során hiába fogott össze az egykori földjéért a falu, Pestről érkezett néhány aktatáskás úr és elvitte az egészet. Megrázó helyzet volt. Zárójelben megjegyzem valahogy aztán megoldottuk a másik falu másik részéből, volt még egy kis mozgásterünk. A magyar parasztságnak ez az akarása, ragaszkodása kiállásunk egyik erkölcsi alapja.
A másik. Tudni kell, hogy Magyarországon a föld nem csak a termelésnek az alapja. És mikor patriotizmusról beszélünk, egy kicsit beszéljünk erről a szóról is, hogy haza, mert a haza ott van, ahol ez a kétdimenziós valami is van. A tudatunkat ez határolta be, és ez határolja. A történelmi tudatunk az más, azt Kárpát-medencei. Ez a kettősség magyar sajátosság. A jelenlegi aktivitásunk a mai területre vetül, ahol tudunk tenni a földért, a földünkért.
Itt lehet visszakanyarodni arra, hogy amikor a földről beszélünk az a baj, hogy valahogy mindig csak a földügynél maradunk. A termőföld megtartásának, megvédésének nagyon helyes és támogatandó célkitűzései nem csak konkrétan földügyi intézkedésekkel és törvényekkel valósíthatók meg. Tudni kell, hogy nagyon sok adóügyi, természetvédelmi és egyéb más eszköz is van. Azt látom, hogy ezek nem nagyon kapnak hangot. Ezért azt javasolom, hogy mikor a termőföld-stratégiát kitűzzük, ne maradjunk csak a földügynél, hanem gondolkozzunk egy kicsit nagyobb távlatokban, és más eszközrendszerekben is. Köszönöm.



Gróf Bethlen István


...



Medgyasszay válasz


...



Jójárt László válasza


Egyetlen egy dologra reagálnék, arra amit a kárpótlás szabálytalan végrehajtásáról hallottunk. Nem vitatom, a szabálytalanságok lehetőségét, de nem lenne gusztusos, ha ehhez a véleményhez minden további nélkül csatlakoznék. Voltak problémák, én is hallottam róla, amiről egyébként a sajtóból is értesülhettünk. Többek között, ha jól emlékszem, a jogszabály azt mondta, hogy a kárpótlási földárveréseken csak az alanyi jogon járó kárpótlási jeggyel lehet részt venni. Ennek ellenére tömegével fordult elő az, hogy a kárpótlási jegyeket adták-vették és az így szerzett kárpótlási jeggyel licitáltak a földre is. A kárpótlási törvény ezt nem engedte meg. Erről ennyit.
Még egy dologra reagálnék. Elhangzott, Kurucz Mihály és jómagam is az ingatlanforgalom lépcsőzeteibe egy előzetes engedélyezési rendszer beépítését tartanánk szükségesnek. Lehet, hogy ez bonyolítaná az eljárást, viszont az eredményességében jobb megoldás lenne a mai helyzetnél. A mai helyzetben, - senkit nem akarok bántani - a Földhivatalnál a telekkönyvet vezető Mariska, dönti el, hogy szerezhet-e földtulajdont valaki vagy nem, mert vagy elfogadja a szerződést, vagy nem. Ez egy nonszensz. Arról nem beszélve, hogy a bejegyzésnek a szerzési feltételek fennállásának ellenőrzése abszolút nem feladata. Köszönöm szépen.



Kurucz Mihály válasza


Nagyvonalúak voltak előadótársaim, minden kérdést rám hagytak, én meg nem tudom, hogy milyen kérdések vannak.
Az erdőre emlékszem, a többire nem nagyon. De nem egészen értettem, bevallom őszintén.
Az erdőt illetőn van erdőtörvényünk, amely a tulajdonjogról nem szól, mert arról a földtörvény szól, mert az erdő termőföld. Szerencsétlen a szabályozás annyiban, hogy egyfelől termőföldnek tekinti az erdőt, majd ismeri a mezőgazdasági földet is, meg az erdőföldet is. Ez arra utal nekünk, jogászoknak, hogy a fogalmi görögtűz alkotással jó lenne lazábban bánni. Van erdő-birtokossági törvényünk is.
Az erdőtörvény az erdőgazdálkodóra épül, ez egy nagyon sajátos jog, szinte alig beszélnek róla, egy atipikus jog. Az erdőgazdálkodó az, aki az erdészeti haszonvételek jogát gyakorolhatja, ő szerez tulajdont a haszonvétel folytán szerzett ingókon, fán, gyümölcsön, stb. és elszámol a tulajdonossal.
Az erdőgazdálkodó szükségképpen az tulajdonos, de lehet a haszonbérlő is, ha gazdálkodóként engedélyezik. De lehet úgy is erdőgazdálkodó, hogy kényszerhasznosítás keretében lesz erdőgazdálkodó, magyarul a tulajdonos nem szeretné, hogy az legyen.
Ezért, ha erdőről van szó, én sosem a tulajdonosról beszélnék, hanem az erdőgazdálkodóról, aki ott csak szükségképpen erdőgazdálkodó a tulajdonos, vagy képes, vagy nem.
Az erdőgazdálkodói jognak a forgalma pedig ma is engedélyhez kötött, elsősorban környezetvédelmi okból. Az erdészeti haszonvételeket pedig, mint polgári vagyoni értékű jogot, csak úgy gyakorolhatja, hogy az erdészettel kapcsolatos természetvédelmi feladatoknak eleget tesz és ahhoz mérten. Ha ebbe belekeverjük a közbirtokosságot, az erdőbirtokosságot, az egy nagyon érdekes téma egy jogásznak, a kényszertársaságnak az intézménye. Nos a magyar jog nem is úgy szabályozza, hanem a szabad alapítás jogán. Csak nagyon csekély mértékben érezteti a kényszert. Emlékezzünk rá, a két világháború között az erdőbirtokosságok meghatározóak voltak és az erdő birtokossági tagok a tulajdonukat is elvesztették, mert az erdőbirtokosság volt a tulajdonos.
A magyar földtörvénybe beépítették az erdőbirtokosságok tulajdonszerzési képességét, mint egy kivételt a jogi személyek köréből, amit egy alkotmánybírói alapvető tévedés folytán az FVM ijedtségből kihúzott a listáról. A tévedés abban volt, hogy az alkotmánybíró úr összekeverte a dolgot a vagyonnal a családjogi vagyonközösség kapcsán, amiért nálam mondjuk másodévben polgárjogból szekundát kapott volna, de így viszont megúszta valaki, mert törvényt is lehetett belőle módosítani. Lehet, hogy nem értettem a kérdését az erdőbirtokossággal kapcsolatban, de ha erdőbirtokosság van, akkor az erdőgazdálkodó az maga az erdő birtokossági társulat, de a tulajdon a tagoké, de van egy kötöttség, az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó minden feladat az erdő birtokossági társulathoz kötődik. Az erdőtulajdont szabadon meg lehet szerezni úgy, mint egy földtulajdont, de az erdőgazdálkodói jogot nem. Tehát akik erdőt akarnak venni, figyelem, vigyázat, az erdőtulajdonost saját erdőgazdálkodója, akit még nem ismer, majd akkor fog megismerni, mikor kitiltja a saját erdejéből. Aki tehát erdőt akar venni, az először tisztázza, hogy van-e erdőgazdálkodó és utána próbálja meg az erdőgazdálkodói jogot is megszerezni, de hogyha azt nem lehet, akkor számoljon azzal, hogy a legkeményebb teherrel bíró dolgot vette meg, tulajdonképpen, mintha egy haszonélvezeti joggal terhelt vagyont szerzett volna meg, olyan ez a megoldás. Én azt hiszem, hogy természetvédelmi, élőhely-védelmi okokból indokolt, nagyon erőteljes korlátozása a tulajdonjognak, de az élethez és a környezethez való jog és a tulajdonhoz való jognak egy szerintem arányos metszéspontjában áll.
A termőfölddel szomszédos vizek tulajdona tekintetében meg kell jegyeznünk, hogy az 1945.évi fordulat után a 67000/1945 ME rendelettel kikerültek a parti ingatlan tulajdonjoga köréből. A ma hatályos vízügyi törvény szerint is vagy állami, vagy önkormányzati, azaz köztulajdonban állnak. Csak olyan vízfolyás lehet magántulajdonban, amely magántulajdonú földrészleten belül ered, még azon belül torkollik úgy befogadóba, hogy nincs vízügyi kapcsolódása más vízrendszerrel. Így szinte kizárt még a patakok magántulajdona is.



Bod Péter Ákos


A hivatalos részre kigondolt időnek lényegében a végére értünk, de a rendezvénynek nem, hiszen a bor mellett tudjuk folytatni. Olyan részletes ügyek is felmerültek, amelyeknek a megvitatása talán könnyebben megy négyszemközt, hiszen van jelen gyakorló vezető, törvényalkotó és jogász, tehát arra bíztatok mindenkit, hogy maradjon itt bor mellett, pogácsa mellett.
Azonban még mielőtt ezt bejelenteném, van tennivalónk, nevezetesen vannak régi tagok és vannak új arcok. Az utóbbiak számára mondom el: az est alapján közzéteszünk egy állásfoglalást. Az előttünk fekvő szép és jól megszerkesztett kötetben látható az előző 19 állásfoglalás; nos, a mostani vita alapján készül el a 20. és aztán jön majd valamikor egy 21. Olyan témákat választunk, amelyek fontosak, időszerűek. Nem pont a választási kampány közeledése indította el bennünk azt, hogy a földbirtok ügyéről beszéljünk, hanem az, hogy az ügyet fontosnak tartjuk. A nemzeti vagyonnak részét képezi nyilvánvalóan mindaz, amiről ma itt beszéltünk.
Ennek az összefoglalónak az elkészülése a következő: keletkezik egy vázlat, azt egymás között megvitatjuk, és végül egy elfogadott verzió a honlapra kerül. Nem mindig könnyű jól visszaadni az itteni este hangulatát és gondolatiságát. Ma is éreztem az eltérő érdekeket. Utalás is történt arra, hogy a birtokpolitikához politikai akarat kell. Igen, de mi a politikai akarat, amikor szól érdek és érv a helyben lakás mellett és a helyben nem lakás mellett. Van olyan, aki ragaszkodik a megszerzett vagyonhoz, a másik ember a meglevő mellé szeretne szerezni vagyont és növelni a birtokát, megint más szívesen eladná jó áron. Tehát nagyon sok fajta ügy van, mindenesetre mi azt vállaljuk a Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság elnöksége részéről, hogy megszerkesztjük ezt a szöveget, rárakjuk a honlapra. Ha valakiben utána még mindig munkálnak további gondolatok, akkor sose fojts el, hanem írja meg. Itt kényszerűségből üzemszervezési és borfogyasztási okokból korlátozzuk a vitaidőt, de a honlapunk rendelkezésre áll, és azt eddig vagy 16 ezer látogató kereste fel. A sajtó is használja, a közzétett állásfoglalásainkból elég gyakran szoktak idézni.
Tehát mindezekkel zárom le most a vitát, amit nem fogok összefoglalni, inkább a jegyzetek alapján készül majd egy változat, és utána a végső változata elolvasható lesz, általában egy hét alatt el szoktuk készíteni.


vissza a lap tetejére