vissza a főlapra

1138 Budapest, Népfürdő u. 38.

  fax: 45-24-515  

 e-mail:

honlap:

 

VITAESTEK ›     

KIADVÁNY ›     

A VASMINISZTER ›     

TAGFELVÉTEL ›     

SAJTÓSZEMLE ›     

látogatók száma:      


Vitaest az önkormányzatok vagyongazdálkodási kérdéséről (2004. 05. 04.)


dr. Pakucs János



dr. Töröcskei László



dr. Bod Péter Ákos



Tarlós István



dr. Bod Péter Ákos



dr. Gegesy Ferenc



dr. Kovács Árpád



dr. Mitnyan György


dr. Pap Géza


dr. Bod Péter Ákos

 

 


dr. Pakucs János


Szeretettel köszöntöm a megjelenteket, a Baross Gábor Társulat tagjait és a kedves vendégeket is.
A mai baráti összejövetel vagy társasági összejövetel vagy vitaest egy fontos és egy szükséges részből áll.
Fontos az, hogy megbeszéljük, hogy mi a nemzeti vagyonnak, a közvagyonnak, a jelentős részét képező önkormányzati vagyonnak a sorsa.
A nemzeti vagyonnak a nagyobb része van állami tulajdonban, de erről kevesebb szó esik.
Néhány provokatív kérdést a meghívóban föltettünk, ezekről szeretnénk ma beszélni és vitatkozni.
Mielőtt azonban a fontos dologra sor kerül, szükséges az, hogy jól érezzük magunkat egy ilyen klubösszejövetel során. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat és beszélgethessünk, és hogy a szükséges rész is sikerüljön, ahhoz dr. Töröcskei László barátunk, aki egyébként a társaság jogi képviselője, segít hozzá bennünket. Most átadom a szót Töröcskei Lacinak azzal, hogy tájékoztasson bennünket, mi is volt az, amivel mi itt koccintgattunk induláskor, és remélem, hogy még a klubülést követően is koccintgatni fogunk.


dr. Töröcskei László

Nagyon rövid leszek, és köszönöm, hogy megtiszteltek ennyire, hogy én nyithatom meg a mai összejövetelt, amikor is többek között dörgicsei borokat fogunk inni.
Röviden mondanék valamit erről a vidékről. Ez a Balaton felvidéken van, és amit igazán kell tudni, az az, hogy egy Árpádkori település, a Balaton környékén a harmadik legrégibb írásos jegyzékkel rendelkező falucska.
Az első a Tihanyi apátság, a másik a Lovas község, a harmadik Dörgicse, 1082-ből. Igazi Árpádkori település, úgyhogy érdemes megnézni bármikor. Nyáron, tavasszal, télen, ősszel, és hál’Istennek nagyon szépen fejlődik.
A mi pincészetünk – nem akarom reklámozni – 1992-ben zöld beruházásként jött létre, a barátokkal álltunk össze, hogy szőlőt telepítünk, most már kicsit nagyobb területen, úgyhogy ez már számottevő telepítés ott a környéken, és évi 1500 hl többféle borunk van.
Bármilyen furcsa ez egy fehérboros, fehérszőlős vidék volt, igazából az olaszrizling és a szürkebarát volt jellemző, aztán később, amikor lecsapolták a területeket, akkor telepítettek további két szőlőfajtát. Nevezetesen Merlot és Kékfrankost. Ezért itt most nemcsak fehérbor van, hanem Merlot és a jó Rose, ami egyébként az én kedvencem. Ezen kívül még bemutatnánk egy különleges fajta bort, amely késői szüretelésű, igazi csemege.

Gondolom az összejövetel után még alkalma lesz azoknak is, akiknek eddig még nem volt lehetősége megkóstolni.


dr. Bod Péter Ákos

A téma a privatizáció, de már ez az első, napirendelőtti pontunk, a dörgicsei borok bemutatására szóló invitáció is ide tartozik, hiszen, ha jól hallottuk, akkor egy privát cég indult be 1992-ben Dörgicsén. Ha a hallgatóknak vagy a nagyközönségnek meg akarom mutatni, hogy az állami tulajdonból hogyan alakult át sikeres tulajdonná Magyarországon egy iparág vagy gazdasági ágazat, akkor a borászatot hozom fel példának. Rengeteget fejlődött, még emlékezhetünk, hogy milyen rémes borokat ittunk a tervgazdasági rendszer idején. No de itt a titkot is meghallottuk: a borukat szőlőből készítik!

Témánkra rátérve: most a privatizáció olyan területére lépünk be, mely terület a szükségesnél kevesebb figyelmet kapott, holott a vagyonváltozásnak, vagyonátalakulásnak olyan terrénumáról van szó, ahol az elmúlt 15 évben hatalmas változások zajlottak le: ez az önkormányzati vagyon. E témáról valóban keveset tudunk, a publikáció száma nagyon kicsi.
Az országos érdeklődés általában az országos nagy ügyekre irányul, pedig igazából ezek sem kisebb ügyek. Hogy egyenként mennyire kicsik, azt meg fogjuk tudni. Az önkormányzati privatizációs ügyek hozzánk, állampolgárokhoz, közel zajlanak, ennek ellenére én úgy érzem, hogy a nyilvánosság és talán az állami ellenőrzés szempontjából sem kapták meg azt a figyelmet, mint a nagy országos ügyek. Holott igen komoly vagyonmennyiségről van szó, amelynek a sorsa, hasznosulása annak a hatásfoka egyáltalán nem lényegtelen.

Amikor legutóbb ebben a körben találkoztunk, és az állami privatizációs szervezet elnöke volt itt, valamint egy olyan nagy vállalkozó, aki részesült a nagy állami privatizációból, akkor döntöttük el, hogy a következő rendezvényünk egyikén - és ez az alkalom most jött el - a helyi önkormányzati vagyonról fog szólni. Nagyon erős csapattal tudunk kiállni: előadóink és a hallgatóság soraiban ülők közül is vannak sokan, akiknek e téren nagy tapasztalatuk van. Ezért minden további bevezetés nélkül elkezdhetjük. De hogy némileg tájoljam, tereljem a beszélgetésünket, és a vitát serkentsem, rögtön fölteszem az indulásnál azt a kérdést, hogy mennyire jó gazda egyáltalán a helyi önkormányzat.

Ha már a bor elhangzott, akkor nekem eszembe jut az a mondás, ami a privatizáció kezdete tájt, 1990 nyarán Antall József miniszterelnök mondott, amikor arról beszélgettünk: jó gazda-e a közösség, az állam. Azt mondta, hogy azon a borvidéken, ahol ő felnőtt, - a Somlyó-hegyen, amely híres, ismert borvidék –: ott mindig a községi szőlők voltak a legkevésbé megművelve. Tehát van arra példa, hogy a községi tulajdon nem kapja meg azt a figyelmet, mint a magántulajdon.
Ugyanakkor azt is gondolhatjuk, hogy az önkormányzatok, ha nincsenek anyagilag ellehetetlenítve, nehéz helyzetbe hozva, akkor mégis közelebb állnak a polgárhoz, mint az állam. Tehát a szolgáltatás, amit az önkormányzati vállalkozás nyújtani tud, az a vagyon, amit működtet, mégis közelebb áll a felhasználóhoz, a polgárhoz. Tehát kár volna a néhány negatív eset kapcsán rögtön kimondani, hogy az önkormányzat nem alkalmas arra, hogy vagyongazdálkodást folytasson. Lehet, hogy a 3300 településből – nem tudom, hány is van belőlük a hazában, hiszen állandóan szétválnak községeink – nem mindegyik áll készen erre.
Ezért tehát olyan képviselőket választottunk ki ehhez a vitához, akik nagy intézményeket irányítanak, erős kerületnek a gazdái, maguk tapasztalt polgármesterek, akik elmondják azt, amit jónak gondolnak, s ha van kritikájuk, fogalmazzák meg.

Ez a mi Baross Gábor társaságunk nem politikaalakító tényező, de azt nyugodtan elmondhatom azoknak, akik még nem jártak itt, hogy a megszólalásainkra valami reakció mindig jön. A tv, a sajtó, és a kormányzati percepció sem egészen csekély. Figyelnek arra a hangra, ami itt elhangzik. Úgyhogy ha üzennivalójuk van, bátran üzenjenek, tölcsérbe szólnak bele, felerősítődik, nem vész el a hangjuk.
Kezdjük is el a munkánkat.

Tarlós Istvánt nem kell bemutatni, hiszen régi harcosa az önkormányzati mozgalomnak, - én hozzá azért is kapcsolódom, mert működését közelről látom, - majd utána Gegesy Ferencet kérem, aki kollégám volt hosszú éveken keresztül, mielőtt polgármester lett volna. Majd Kovács Árpád elnök urat kérem, akit mondhatom kollégámnak, sok ügyben voltunk együtt.
Tehát 3 kiváló előadó, és a hallgatóság sorában jelen vannak olyan fontos vezető polgármesterek, gazdasági szakemberek, akiknek a véleményét nagyon szeretnénk meghallgatni.


Tarlós István

Bevezetőben engedjék meg – mivel nem mindenki járatos a megadott témában –, hogy az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás jogosultságát némi törvényi körítéssel vezessem be.
Az önkormányzati törvény – véleményem szerint 1994 óta változatlanul rossz – IX. fejezete tárgyalja ezt a témakört:
„Az önkormányzat saját tulajdonnal rendelkezik és bevételeivel (kiadásaival) önállóan gazdálkodik. A helyi önkormányzatok vagyona tulajdonából és az őket megillető vagyoni értékű jogokból áll. A helyi önkormányzatot – a törvényben meghatározott eltérésekkel – megilletik mindazok a jogok és terhelik mindazok a kötelességek, amelyek a tulajdonost megilletik, illetve terhelik. A tulajdonost megillető jogok gyakorlásáról a Képviselőtestület rendelkezik. Az önkormányzat gazdálkodásának szabályszerűségéért a polgármester, biztonságáért a Képviselőtestület a felelős.”

Szeretném felhívni a figyelmet a törvény következő tételére, mely sok mindenben, mint előírás, vagy korlát, behatárolja az önkormányzat vagyongazdálkodásának lehetőségeit:
„Ha a helyi önkormányzat vállalkozik, úgy vállalkozása kötelező feladatainak ellátását nem veszélyeztetheti! Olyan vállalkozásban vehet csak részt, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét!”

Az önkormányzat önállóságának alapfeltételeként lehet definiálni az önkormányzati vagyont és a vagyonnal való autonóm gazdálkodást.
Igaz, meg kell jegyezni, hogy ma éppen az önkormányzatok autonómítása, autonómiája a körülöttük zajló viták igazi tétje!
Tényként kell megállapítani: 1994 előtt, tehát 1990-1994 között egészen más volt az önkormányzatok megbecsülése és értékrendben való elhelyezkedése is. Sokkal jobb, mint azóta bármikor! Ebben az időszakban még a személyi jövedelemadó helyben maradó hányada 100 % volt. Persze lehet érvelni, természetesen szoktak is a forrásváltozásokkal, én meg a feladatváltozásokkal érvelnék! 1994 óta az állam több, mint 100 új feladatot adott át az önkormányzatoknak. Java részüket szinte finanszírozatlanul, vagy olyan alattomos finanszírozással, aminek eredményeképpen évekig nem lehetett bért emelni, vagy ha mégis, akkor teljesen lerobbant az infrastruktúra. Tehát az állam olyan beruházásokat és ráfordításokat igényelt, melyeknek forrásairól nem gondoskodott. Természetesen a sajtó nyilvánossága előtt a közvélemény nem a valóságnak megfelelő, precíz tájékoztatást kapott ezekről.
Az önkormányzat tulajdonossá tételének fő célja az volt, hogy az alany nélküli állami vagyon egy része valódi tulajdonoshoz kerüljön. Elvileg az önkormányzatok egyik fontos feladata volna a vagyon fenntartása, fejlesztése. Ehelyett sajnos az önkormányzatok – nem azonos mértékben, de részlegesen – egyértelműen felélik vagyonukat.
A cél persze éppen a kötelező állami feladatok ellátásának segítése, vagyis az államtól átvett feladatok ellátásának segítése lenne.
Lényegében három alapvető részre osztható az önkormányzati vagyon:
- a törzsvagyonra;
- a korlátozottan forgalomképes vagyonra;
- a forgalomképes (vállalkozói) vagyonra.

Amikor az önkormányzatoknál a vagyon kezelését, a vagyonnal való gazdálkodást vizsgáljuk, akkor mindenek előtt a forgalomképes, vagy nevezhetjük vállalkozói vagyonra gondolunk.
Az önkormányzat gazdálkodásában döntő szerepe van a vagyongazdálkodásnak, sokkal inkább, mint a pénzügyi gazdálkodásnak. Ennek ellenére ma mégis a pénzügyi gazdálkodás szab határokat a vagyongazdálkodásnak.
Az önkormányzatok kötelesek a vagyonnal való gazdálkodásukat vagyonrendeletben szabályozni. A költségvetési rendelet mellékletében jelöli ki a Képviselőtestület a szabadon mobilizálható vagyoncsoport körét.

Mindenképpen ki kell térni a polgármesterek szerepére és felelősségére. Látszólag közvetlenül nem kapcsolódik a vagyongazdálkodáshoz, mégis nagyon erősen kötődik hozzá. A törvény elég furán fogalmaz. Míg a képviselőknél megfoghatatlan és banális kötöttségeket jelöl, a bizottságoknak – lényegében felelősség nélkül – jogosítványokat biztosít. A jegyzők esetében is jobbára csak bizonyos jogok biztosítását nyomatékosítja a törvény, addig a polgármestereknél azon kívül, hogy lényegében átfogó felelősséget helyez kilátásba, nagyjából egy oldalon keresztül folyamatosan azt sorolja, hogy milyen korlátokat állít személye elé. Ha abból a logikából indulunk ki, ahogy a törvény fogalmaz, a jegyzők esetében egyáltalán ki sem tér korlátokra, addig 11 esetet sorol fel a polgármester tisztségének megszűnésére, míg a jegyzőjére egyet sem. A dolgok ilyen logikájából kiindulva arra is gondolhatnánk, hogy a jegyzők jogviszonya még (persze remélhetőleg nem bekövetkező) halálukkal sem szűnik meg, a polgármester esetében viszont kétszer írja le ezt az okot.
A jogszabály az önkormányzat első számú tisztségviselőjének nevezi a polgármestert. Elismeri, hogy közvetlenül választják, de nyomban nyomatékosítja is, hogy az önkormányzat egészéért tartozik felelősséggel, így tevékenysége meghatározó. Az Ötv. azonban nem ehhez a közbizalomhoz és felelősséghez méri a polgármester eszköztárát. A polgármesternek minden szavazást igénylő kérdésben ugyanúgy egy szavazata van, mint egy listás képviselőnek. Korlátozottak a munkáltatói jogai, nincs vétójoga, felelősségi körében gyakorlatilag eléggé kiszolgáltatott lehet a túlpolitizált önkormányzatok lobbiérdekeinek és politikai hangulatának. A közbizalommal járó felelősséghez nem hatékony jogosítványokkal ruházzák fel, hanem úgy fogalmaz a BM jogértelmező kiadványa:
„Jó polgármester az lesz, aki rendelkezik meggyőző erővel, képes egyeztetni az eltérő érdekeket, azokat összehangolni, kompromisszumokat teremteni. Mindezek minden döntésnél újra és újra megjelennek.”
Mindez jól hangzik, igaz is, csak hogy ezek nem jogosítványok, hanem kvalitás és szerencse dolga. Valójában minden polgármester annyira erős, amennyire képes erőssé küzdenie magát. Vagyis a jogszabály – ellentétben a jegyzőkkel és a bizottságokkal – nem bánik túl kesztyűs kézzel a polgármesterekkel.
Mindezt azért kellett tudatosítanom, mert minden vagyongazdálkodási kérdésben szavazni kell, mivel a képviselőtestület gyakorolja a tulajdonosi jogokat. Az önkormányzatoknál ezek a vagyongazdálkodási kérdések a mindennapi életben a politikai és egyéb lobbiktól nem választhatók el.

Visszatérve a vagyongazdálkodás közvetlen problémakörére, a következő kérdésekre keresném a választ:
1. Önkormányzati feladatok;
2. Az önkormányzatok bevételi forrásszerkezete, ezek összehasonlítása az uniós gyakorlattal;
3. A kapcsolódó jogszabályok hatása (oktatási törvény, közbeszerzések, közalkalmazotti béremelések, önkormányzati törvény, fővárosi forrásmegosztás);
4. A vagyonátadások vontatottsága, kallódó (fel nem derített) vagyoni elemek, az állami privatizációk hatásai;
5. Lakossági elvárások, kommunikáció, pártlobbik, politikai hangulat.

Nem vagyok könnyű helyzetben, amikor a Baross Gábor Társaság egyik alapító tagjaként és egyben gyakorló polgármesterként a nemzeti, más néven közösségi vagyon sorsáról kell szólnom.
Lelkemből egyet értek a Társaság céljaival és szellemiségével, azt is sejtem azonban, hogyha nem fog a Társaság a probléma mélyére ásni, ha megelégedne – elnézést a kifejezésért – ismert és tekintélyes emberek „fogsorvillogtatásával”, részelemzésekkel, esetleg. „keressünk egy kevésbé érdekes, vagy kevésbé veszélyes hatalmi szegmenst, például az önkormányzatokat és mutassunk rájuk” – régi reflexe alapján tekintené megválaszoltnak a nemzeti, közösségi vagyon átalakulásával kapcsolatban igen csak joggal feltehető kérdéseket, akkor csakis a sajtókampány szintjén tett valamit a köz érdekében!

Jogosan veti fel a Társaság állásfoglalásában, hogy az önkormányzatok a pénzügyi viszonyok romlása miatt tömegesen értékesítik a közvagyon részeit – igen gyakran kétséges szakmai szinten. A kétséges szakmai szint részben az előkészítettség hiányosságait és nagy mértékben azt a tényt takarja – bár a fővárosi kerületek helyzete ebből a szempontból szintén eltérő –, hogy az előközművesítésre nincs pénz. Előközművesítés nélkül ugyanis minden terület sokkal értéktelenebb. Az előközművesítés értéknövelő beruházásnak tekinthető.
Az önkormányzatok költségvetése az államháztartás része, az önkormányzati vagyon pedig a közösségi vagyon része. Ebben a kontextusban kell az egész kérdést – az önkormányzatok ténylegesen létező vagyonfelélését is vizsgálni.

Az önkormányzatok jövedelemtermelő képessége általában elég szerény. A fejlettebb és működőképes demokráciákban nem vállalkozó, hanem közszolgáltató önkormányzatok vannak.
Az önkormányzati feladatkör telepítését a jogalkotó a helyi közügy fogalmához kapcsolja, amire tulajdonképpen nincs is pontos meghatározás. „Lakossági közszolgáltatások és az ezekhez szükséges feltételek biztosítása” körülírásokkal iterálja a jogszabály a lényeget, de ez igen laza értelmezés, amibe szándék szerint sok mindent bele lehet magyarázni.
Így, a lakossági elvárások az arányostól az elképesztően demagógig a kívánságok hosszú listáját foglalják magukba. Természetesen ez a tény a kampányok során a mindenkori belső ellenzékek, valamint a sajtó számára eleve széles lehetőségeket kínál. Mindenesetre léteznek az államtól kapott kötelező feladatok (egészségügyi, oktatási és szociális), melyek kötelező prioritást kell, hogy élvezzenek. Ezek finanszírozási problémája a jelenlegi magyar – elsősorban fővárosi – önkormányzatok örökzöld slágere!
Az Ötv. 1. §-ával szemben az a nézet érvényesül, hogy az Országgyűlés a kötelezettségének akkor is eleget tesz, ha meghatározza a helyi bevétel megszerzésének törvényi lehetőségét. Itt a helyi adókra kell, hogy gondoljanak. Csakhogy Magyarországon magasak a központi adók (személyi jövedelemadó, általános forgalmi adó) és magas a társadalombiztosítás is. Így a helyi adók nem működnek átengedett adóként és rosszul meghatározott a helyi adók köre is, mivel nincs pl. telek-értéknövekedési adó, vagy ebadó. Ráadásul az 1990. évi C. törvény – amely az önkormányzatok helyi adójáról rendelkezik – megkérdőjelezhető módon határozza meg a helyi adók körét. Mindezekért a kevesebb, mint 50 %-ban finanszírozott kötelező feladatokat lehetetlen vagyonfelélés nélkül ellátni!
Folytatódik a dolog az önkormányzati bevételi forrásszerkezet anomáliáival. Rendszeresen idéznek külföldi példákat arról – és ezek a példák igazak is tulajdonképpen – hogy milyen arányban játszanak szerepet az önkormányzatok költségvetésében a saját bevételek. Fentebb már volt szó a helyi adók különbözőségéről. Ráadásul sok országban a megosztott bevételek között szerepel az Áfa. Nálunk az Áfa nem megosztott bevétel, az állam lenyeli! A személyi jövedelemadó helyben maradó hányada 1990 óta 100 %-ról alig 5 % feletti értékre süllyedt, és a külföldi példáktól eltérően, nálunk egészen más az illetékek sorsa is.
Feltétlenül szólni kell a kapcsolódó jogszabályok hatásáról. Elsősorban az oktatási törvényre gondolok, amit én egy igen rossz törvénynek minősítek! Tekintsék a következő sorokat személyes véleményemnek, de attól tartok, nem állok egyedül ezzel.
Tehát a törvény rossz, nemcsak azért, amiért megfogalmazza, hogy kik nem részesülhetnek olyan negatív intézkedésekben, ami számukra hátrány okoz: és akkor a törvény nevesíti a szülőket meg a gyerekeket.
Mi ez a „pedagógus fóbia”? Ki az a frusztrált személy az oktatási tárcánál, aki a pedagógusokat kizárja a hátrányos helyzetbe kerülhetők köréből? Nyomatékosítani szeretném, hogy amit az oktatási tárca, és ezen keresztül a költségvetés művel az oktatással, az impertinencia! Alig 50 %-ban finanszírozzák az oktatási költségeket. Az tény, hogy kevesebb a gyerek, mint az 1990-es bázisidőszakban. Lehet azt is mondani, hogy kevesebb gyerek részére kevesebb iskolát kell működtetni. Felmerülhet a pedagógusképzés helyzete is – kevesebb gyerek tanításához kevesebb pedagógusra van szükség. Jobb helyeken ezt tervezni szokták, nálunk ez nem egészen így van. Ma az egyetemeken több pedagógus diplomázik, mint akkor, amikor nagyobb volt a gyermekáldás! Én 44 fős osztályban kezdtem el járni az Árpád Gimnáziumban – tehát nem voltam elkényeztetve – nem ez alakította a szemléletemet. Lehet ezt a kérdést praktikusan kezelni: ha kevesebb a gyerek, kevesebb iskola kell, de azt az arcátlanságot megtenni, hogyha bárhol az országban összevonnak két iskolát, akkor az oktatási tárca valamelyik vezetője kiáll és megrója az önkormányzatot a közvélemény előtt, mondván, hogy: „ejnye-ejnye, ez a gonosz önkormányzat már megint nem törődik a lakossági érdekekkel, meg a gyerekek érdekeivel és különben sincs ez az egész megfelelően előkészítve.”

Jogosan kérdezem, hogy ez ellen mi módon lehet védekezni?
Lehet bármilyen szigorúan, a törvény előírásai mentén haladni, az összes szakvéleményt beszerezni és a szerint dönteni. Ha a döntés az iskolára nézve negatív és ezért összevonnak két iskolát – kiáll az oktatási tárca és elátkozza az önkormányzatot!
Enyhén szólva is arcátlanságnak tartom, hogy folyamatosan racionálási kényszerről szónokolnak, de szerintük a racionálás nem iskolabezárás, vagy összevonás. Természetesen feltételromlást, vagy szűkítést nem jelenthet. Az oktatási tárca kikényszeríti, hogy minden iskolának legyen külön pedagógiai programja. Magától érthetődő, az iskolák élnek is ezzel a lehetőséggel – főleg az egymással földrajzi közelségben állók –, és olyan pedagógiai programot készítenek, hogy átjárhatatlanok legyenek. Ezért aztán nehéz két iskolát összevonni, még abban az esetben is, ha indokolt lenne.

Megítélésem szerint elképesztően rossz a közbeszerzési törvény. Nem biztosítja azokat a garanciákat, amiért létrehozták, mert ha hajlandóság van rá, ugyanúgy eldőlhet az „előszobákban” minden! Túlságosan bonyolult, és az önkormányzatok költségvetésének az elkészítési határidejét figyelembe véve – hosszú az átfutási idő. Főleg a külső nagy kerületekben okoz problémát, ahol sok a földút, közműépítési igények merülnek fel, és a hosszú pályázati idő miatt jó esetben, augusztusban, szeptemberben kezdődhetnek csak el az időjárásfüggő munkák. Ráadásul a bizottsági tevékenység körében tapasztalható bizonytalanság is hátráltató tényező.
Ebbe a körbe tartozik a közalkalmazotti béremelés kérdése is. Nagy ravaszság történt ezen a téren is! – mert ha ugyebár azt hangoztatja kormányunk, hogy a központi költségvetésből biztosította a közalkalmazotti bérekhez szükséges forrásokat, akkor tulajdonképpen még igazat is mond. Igazat mond, csak sportszerűtlen! – mert ezeket a forrásokat olyan áron teljesítette, hogy más közérdekű célra fordítható forrásokat ennek fedezetéül jelölt meg. Így teljesülhettek ezek a közalkalmazotti béremelések, csak éppen Óbudának ez, „az egyéb források igénybevételét is figyelembe véve” egymilliárd forintjába került.
A főváros – kerületek kapcsolata sem az igazi, lassan kiderül, hogy nem lehet a fővárossal együtt működni. Sorozatosan adják át a kerületeknek a fővárosi feladatokat.
Óbudán már átvettük a szakrendelőket, buszviszonylatot finanszírozunk a BKV Rt., illetve a főváros helyett. Nem egy esetben más kerületeket is érintő alapberuházásokat vagyunk kénytelenek részlegesen finanszírozni, különben bizonyos területeken nem lehetett volna építési engedélyeket kiadni.
Eredetileg 1990-ben viszonylag egy erős kerületi önkormányzati rendszert céloztak meg, ezt 1994-ben a főváros igényeinek megfelelően részlegesen módosították.
Ha a budapesti közigazgatási rendszer nem fog változni, akkor ez a főváros – bár erről lehetnek ellenkező vélemények is – biztos, hogy néhány éven belül működésképessége végére ér. Természetesen nem csak anyagi okok, hanem egyéb működési problémák miatt is. Gondolok a vállalkozásba vitel nehézségeire, az értékbecslések megbízhatatlanságára, de legeslegfőképpen az állam által átadott temérdek feladatra, mely minimális forrásbiztosítással, de inkább forrás nélkül nehezedik a kerületi önkormányzatokra. Ezért, a jelenlegi vagyonfelélési kényszer miatt nem lehetnek jó tulajdonosok. Az önkormányzat politikai felelőssége fennáll, de sajnos nem tudnak – az előbb részletezett okok miatt – a mókuskerékből kilépni.
Politikai kényszerek vannak, a racionálási tendenciák elég veszélyesen alakulnak. A pártok közül egyes pártok, véleményem szerint talán leginkább az MSZP elég demagóg módon kezeli a racionalizálás kérdését. Ezért úgy gondolom, hogy az önkormányzatok jelenlegi vagyonhasznosítási, vagyongazdálkodási rendszere éppen az előkészítettlenség, a különböző politikai elvárási kényszerek és a központi költségvetés által biztosított adottsága miatt nem megfelelő.
Azért helytelen ez a tendencia, mert a vagyon ellenértékét nem fejlesztésre, nem új érték előállítására, hanem jelentős mértékben működtetésre fordítják.
Mégis nyilvánvaló, hogy az önkormányzat egyéb között éppen a saját választói érdekérvényesítése akadályozásának vádja – a közszolgáltatás minősége züllesztésének
vádja – elől menekül, amikor igen óvatos a racionalizálás lépéseinél. Értéknövelő beruházások serkentése (pl. belterületbe vonások) is kockázatokkal jár. Rohamszerű fejlesztéseket, olykor kártérítéseket eredményez. Mindezek hatalmas forrást igényelnek, nem beszélve az elkeserítő bírósági gyakorlatról.

Nincs arról szó, hogy az önkormányzatok működése ne hagyna kívánnivalót maga után, de jogalkotói szándék híján, közigazgatási reform nélkül, az önkormányzati törvény módosítása előtt figyelembe véve az említett bírósági kártérítési gyakorlatokat, a demagóg pártpolitikai küzdelmeket, véleményem szerint nem igen lehet átfogóan sikeres önkormányzati vagyongazdálkodás.



dr. Bod Péter Ákos

Tarlós István polgármester úrtól megszoktuk, hogy határozottan kimondja gondolatait, nem tartóztatja meg magát a vitától. Ez helyén való, mi is szoktunk vitatkozni, és most is arra számítok, hogy vita lesz. A vitát majd egymás között is folytathatja a két előadó polgármester, azonkívül a polgármesterek működését ellenőrző intézmény vezetője, és természetesen megnyitjuk majd a vitát a hallgatóság számára is.

Egy megjegyzést tennék csak itt: a polgármester úr utalt szövegében az általunk kiadott állásfoglalásra. Helyesbítek: amit kiküldtünk előre, az nem állásfoglalás, ha vita gerjesztő írás volt. Célját elérte, hiszen már polgármester úr, te is többször gerjedtél rajta. Ami az állásfoglalást illeti: az a gyakorlatunk alakult ki, hogy ha úgy érezzük, hogy valamiben az itt ülők, az itt megszólalók egyetértenek, akkor utána az elnökség egy kis szüzsét készít ebből és azt közzéteszi. Ezek a rövid, egyoldalas állásfoglalások sosem tudják persze visszaadni a vita élénkségét, de bekerülnek a közéletbe. Mint civil szervezetnek, a mi hatékonyságunk a titka abban van, hogy az itt ülő hetven ember az előadások és a vita folytán okosabb lesz, esetleg, aki tudósít rólunk, ezt a kollektív tudást továbbadja. Állásfoglalásaink tehát útra kelnek, keringenek, és talán valahol hasznosulnak is.

Egy kicsit korán van állásfoglalásról beszélni, mert hallottuk a problémát, a történelmiségét, én nagyon örülök személyesen, hogy az Antall-kormánynak a törekvését a polgármester úr szóba hozta, mert valóban nagyon erős hangsúlyt kapott akkor az önkormányzatiság elve: az állami vagyon lebontásánál és az állam működtetésénél a tanácsi rendszer helyébe lépő igazi önkormányzati rendszer vegyen át feladatokat. Ha most visszatekintünk az 1990-es indulásra, ki lehet mondani, hogy nagyjából, egészében a rendszer bevált. Az érdekes kutatási téma lenne, hogy miért kezdett utána visszacentralizálódni a rendszer, aminek a legeklatánsabb példája a személyi jövedelemadó megosztása. Te is utaltál arra, hogy van más terület is, ahol egyszerűen a jogi feltételek visszaszigorodtak.

Hallgassuk meg Gegesy Ferenc polgármester urat, aki ugyancsak egy nagyon nehéz helyzetű, nagyon komoly fajsúlyos kerületnek, Budapest IX. kerületének a vezetője.


dr. Gegesy Ferenc

Először is nagyon örülök, hogy meghívtak. Örömmel veszem, ha valahol kíváncsiak a gondolataimra.

Nem az előttem szóló kollégámmal szeretnék vitatkozni, hiszen az elmúlt harminc évben jó néhányszor megtettük, van amiben egyetértünk, van amiben nézeteink különböznek. A felkérő levélnek a végén szereplő kérdésekből gyűjtöttem össze három pontot, amiről szeretném a gondolataimat elmondani. Jó tulajdonos-e az önkormányzat, az önkormányzati vállalkozás-gazdálkodás súlya egymáshoz képest, és az önkormányzati vagyon sorsa, nagysága, kívánatos nagysága.

Teljesen egyetértek Tarlós úrral, hogy az önkormányzat nem jó tulajdonos, de más indokokból kiindulva. Hadd mondjak három olyan tényezőt, amit a tizenvalahány év alatt folyamatosan tapasztaltam és megerősített ezen véleményemben. Az első -és azt gondolom mindenek felett- az önkormányzatok ellenőrzöttségének a hiánya. Annak ellenére mondom, hogy egy hónapja nálunk vizsgálódik egy állami szervezet, aminek ez a fő feladata.

A Ferencvárosi önkormányzat egy elég nagy önkormányzat. A III. kerületnek a fele, tehát nem a legnagyobb, de azért mégis a tízmilliárd fölötti mérleg-főösszeggel nagynak mondható, és ha jól emlékszem, négy évvel ezelőtt volt nálunk utoljára teljes körű ellenőrzés.

Másik része a hiányérzetemnek, hogy – és ehhez azért már nagyobb bátorság kell kimondani – ezek az ellenőrzések csak a szabályszerűségre koncentrálnak. Ki fogják mutatni -annál is inkább, mert az első pillanatban, amikor megjelentek mondtam Nekik-, hogy két dologban is sárosak vagyunk. Nincs például gazdasági programunk, mert erről a kiváló mondatról, ami az önkormányzati törvényben szerepel, erről senkinek semmi gőze nincs, hogy ez pontosan mit jelent. Mi másként gondolkozunk, mindenféle részkoncepciót csinálunk, és lehet, hogy a vizsgálat végére már összerakható ezekből a részkoncepciókból egy gazdasági program, ami nem is négy, hanem tíz évre szól. A választási ígéretek gyűjteményét 30 oldalon hangulatosan összefoglalni-, hiszen pont azért van az apparátus, hogy meg tudjon írni bármit, bármilyen hosszan, és rövid időn belül-ennek én nem láttam értelmét. Szóval nyilván lesz olyan észrevétel, ami kényelmetlen, mert az önkormányzat valamilyen szabályt nem alkalmazott, nem vett észre valamit. De igazából azt, hogy az önkormányzat gazdálkodása célszerű-e, na ezt aztán senki nem vizsgálja.

Remélem, érzi a mellettem ülő előadótársam, hogy itt most nem a szervezetről szól a kritika, hanem a rendszerről. Hiszen egy olyan rendszer, ami csupán arra épül fel, hogy a benne lévő, a mozgató helyen lévő emberek egyénileg tisztességesek, az előbb-utóbb nem működik. Tehát meg kell teremteni az önkormányzatok célszerűségi ellenőrzésének a kereteit. Lehet ugyan nagyon halkan mondani, hogy a négyévenkénti választás, de országos választás is volt 1994, 1998, 2002-ben, hát én nem tudom, ki mit gondol, a gazdálkodási anomáliáknak volt-e a következménye minden alkalommal a kormányváltás, vagy másnak-e.

A másik tény, amiért azt mondom, hogy az önkormányzat nem jó tulajdonos, mert az önkormányzat nevében eljárónak – vegyük most a polgármestert – nincs meg az a jogköre, az a lehetősége, hogy egy ügyben, egy kínos ügyben érdemben tárgyaljon.

Tehát például azt megcsinálhatom, hogy van egy ügy, ami már a bírósági tárgyalásnál tart, és abban alkut javaslok, és nyilván - ha van hitelem a képviselőtestületben -, akkor az én meggyőződésem, a legjobb tudásom elegendő arra, hogy egy ilyen egyezséget el lehessen fogadtatni. De azt már én sem kísérelem meg, hogy sűrűn előálljak ilyen javaslattal. Ha olyan a közeg, akkor ezt többször megpróbálom, ha olyan a közeg, akkor inkább napolom, és utána 3-4 évvel később előveszem a bírósági ítéletet, hogy na ez az ötvenmillió forint volt az akkori képviselőtestületi döntésnek az ára. Ha olyan szerencsés a helyzet, hogy a képviselőtestület egységes mögötte, akkor nincsen demagógia, nem játszanak rá egy rizikós döntés esetén, márpedig egy gazdálkodónak kell rizikós döntéseket hozni. De ha éles ellentétek vannak, akkor bolond az, aki azt mondja, hogy jobb lenne kis veszteséggel a dologból kiszállni, nem a bírósággal kimondatni a nagy veszteséget.

És akkor a harmadik tényezőjét mondanám a nem jó tulajdonságnak, és ezt már nagyon halkan, hogy hát bizony a hozzáértésünk.

Azt ugye mindnyájan tudjuk, hogy egy önkormányzat, persze, néhány embert meg tud fizetni, és ha ügyes, akkor kiválasztja a kulcsfeladatot, és erre egy különálló szervezetet hoz létre, ahol tényleg rátermett emberek vannak. De egyébként nem az önkormányzatot keresik az igazán rátermett gazdasági szakemberek. Egy kicsit hazabeszélve, a mi városfejlesztési részvénytársaságunk eredményességének -nem azt mondom, hogy ez a legfontosabb-, de azért az egyik összetevője az, hogy az a kérdés fel sem merült, hogy annak a néhány embernek mennyi a fizetése, (persze tudta a képviselőtestület, hiszen döntött róla, de nem volt napi vitatéma), és ez nem volt igazodási alap a másik 200 vagy 300 hivatali dolgozó szempontjából. Márpedig akkor várhatok el minőségi véleményt, vagy minőségi előterjesztést, ha minőségi ember adja. Kevés a jó szándék, háttér kell hozzá.

Második pontom, vállalkozzon–e az önkormányzat, vagy inkább a gazdálkodásra helyezze a hangsúlyt?

Gondolom az előzőekből kiderült, hogy én az utóbbira helyezem a hangsúlyt.

Az ember mindig a saját kárán tanul. Az első vállalkozásunk zseniálisan sikerült, 48%-os haszon, én döntöttem el, testületi döntés nem volt, de persze mindenkit meghallgattam, az összes frakcióvezetőt megkérdeztem, a hivatali apparátus dolgozott, két nap alatt döntöttem, és bezsebeltük a pénzt. Következő alkalommal testületi döntés után a befektetett pénzünk nem jött vissza. Ez 1992-ben volt, ez a második döntés. Én azóta tudom, hogy az önkormányzat, ha lehet, ne vállalkozzon. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy milyen jó döntés volt az első, mégis mindenki elfelejtette. A második döntés fel-felmerül, és tavaly tudtam megszabadulni tőle. Tehát ne vállalkozzon. A vállalkozáshoz vannak hozzáértő emberek, szervezetek. Gazdálkodjon, és hallatlan nagy feladat a gazdálkodás.

A végzettségem matematikus és közgazdász, szeretek számokat egymás mellé rakni, de lehetőség szerint egyforma tartalommal. Egy olyan összeállítást sikerült gyártanom, hogy az államtól kapunk különböző címeken pénzt, SZJA-visszatartásként, gépjárműadó visszamaradt részeként, állami normatívaként, pedagógus bérkiegészítést, szociális segélyeknek a támogatását. Ez mind befolyik az önkormányzathoz, és ebből a kalapból sok mindent finanszírozunk. Például fizet SZJA –t már az ottani dolgozók bére után, fizet Áfát, fizet Tb-t, mondjuk ezek a legnagyobb tételek. Tehát az állam és az önkormányzat kapcsolatát nettó módon érdemes vizsgálni.

1990-ben ez a kapcsolat úgy nézett ki, hogy ötszázötvenmilliós nettó állami támogatása volt a Ferencvárosi Önkormányzatnak. 1994-ben ötszázhúszmillió, 1998-ban ötszáztízmillió, vagy fordítva, ez már mindegy, aztán 2002-ben mínusz százmillió, és 2003-ban ugyan plusz, de azért plusz, mert a közalkalmazotti béremelés miatt az állam annyi többlet pénzt adott, hogy abból nemcsak az utánajáró adót tudta fizetni, hanem magára a béremelésre is jutott valamennyi Tehát az önkormányzat 2002-ben, de lényegében 2003, 2004-ben is nettó módon támogatja az államot. Ebből is látható, hogy az önkormányzatok pénzügyi, vagyoni helyzete az első négy évben volt a legjobb. Szerintem az akkori törvényhozók –és most nézek erre, vagy nézek arra- nem is voltak igazán tisztában azzal, hogy milyen jó törvényt csináltak. Ha tudták volna, akkor nyilván nem hozhattak volna ilyen részrehajló törvényt. Az akkori önkormányzatok nem voltak tisztában vagyonuk akkori méretével, nem voltak tisztában azzal, hogy ez a forrás mi mindenre elég.

Azóta ezt sikerült visszavenni. Minden ciklusban, és azt hiszem, hogy ez továbbra is folytatódik. Mit eredményez ez? Azt, hogy akinek van még saját vagyona, az fel fogja használni. Ez egy tendencia persze, lehet azt várni, hogy a dolog megváltozik. Amikor engem 1990-ben megválasztottak, bemutatkozó beszédemet egy idézettel zártam, „bízzunk Istenben, de tartsuk szárazon a puskaport”.

Nevezetesen a gazdálkodásunkból amit lehet, meg kell spórolnunk.

Az állami támogatási rendszer mintapéldája az oktatási normatíva, Tarlós úr mondja, hogy 50%-a a kiadásoknak vagy annyi sem. Igen, de milyen kiadásoknak? A működésinek. Egy iskolát időnként ki is kell festeni. Ha egy önkormányzat olyan helyzetben van, hogy minden ingatlana, vagy minden intézménye szuperül fel van újítva, nem kell semmit sem csinálni, még akkor is van egy természetes kopás. Nem kell nagy felújítás az iskolában, csak a wc-ket kell időnként rendbe hozni, akkor is kell felújítási forrás.

Tehát az állami támogatáson felül működési többletet kell elérni.

Ez nagyon nehéz feladat. A Ferencvárosi Önkormányzat is villogott 1995-ig, amikor eljutottunk odáig, hogy a vagyonhasznosítási többlet nem egy idők végezetéig tartó dolog, és marha kényelmetlen, hogy a márciusban elfogadott költségvetést májusban úgy kell módosítani, hogy minden intézmény támogatása – 5%, minden meg nem kezdett beruházás stop. Ezt egyszer megcsináltuk, és azóta nem nagyon kell győzködni a képviselőket erről. Az ez évi költségvetésünkben egymilliárdos működési többlet van. Ez lépésről lépésre ment. Akkor négyszázmilliós mínusz volt, és minden évben 50-100 millióval javítjuk ezt a különbözetet. Ezáltal tud az önkormányzat a lakás-felújítási programra összességében 2 milliárdot fordítani.
A kiküldött anyagban is szerepel az SZJA 100%-os visszatartása. Nagyon szeretném, ha ez önmagában nem jelenne meg, mert ez csak része a dolognak. Mert az tökéletesen igaz, hogy az állam egyre kevésbé finanszírozza az önkormányzatokat. A Ferencvárosban már fordítva működik, mi finanszírozzuk az államot. Az SZJA ezen belül egy részkérdés, és ezen jól el lehet vitatkozni.

Az az igazi kérdés, hogy mi az állammal a teljes költségvetési kapcsolat?

Harmadik pont az önkormányzat vagyona, saját vagyonának a nagysága.

Már régóta az elképzelésem és az adott évi költségvetési koncepcióban le is írom, hogy az önkormányzat ne legyen gazdag, hanem az önkormányzat területén élők legyenek gazdagok.
Tehát nem arról van szó, hogy nekem a vagyonkimutatásban kell nagy számnak megjelennie. A vagyonkimutatás szükséges dolog, de furcsa volt, hogy amikor 2002-ben megállapítottuk (több ezer vagyontárgy esetében azért van némi becslés is a dologban, például azért, hogy ne kerüljön az értékbecslés darabonként 50 ezer forintba, és ezek után lehetetlen nagy kiadásba), s akkor kijött kb. 220 milliárdos összeg, és rögtön az ország -azt hiszem- 4. helyére kerültünk. Hát ez nonszensz, hogy Ferencváros az ország 4. legvagyonosabb önkormányzata, mi véletlenül ezt a felmérést időben, és éppen a törvényi határidő lejárta előtt megcsináltuk. Szóval nem ilyen értelemben kell az önkormányzatnak nagy vagyonának lennie. Van mondjuk a polgármesteri hivatalnak értéke? Nem tök mindegy, hogy 1 Ft, vagy 1 milliárd Ft? A vagyonmérlegben viszont ez szerepel, és ha egy könyvvizsgáló nekem értékelést ad, akkor egy az egyben ez szerepel.

A mozgósítható vagyon az, ami fontos, és a mozgósítható vagyonra kell odafigyelni, hogy na ezt most mire mozgósítom.

Ferencvárosnak a jó adottsága -amellett, hogy lakosságát tekintve szegényebb, mint a budapesti átlag-, hogy viszonylag sok helyisége van, még most is. Mi ebből 1997-ig nem adtunk el egyet sem, kivéve azt a nagyon furcsa időszakot, amikor 1993 végén bepereltek. Elmentünk a legfelsőbb bíróságig, óvtunk, aztán a legfőbb ügyész óvott, de elutasították, és az addigi jogszabályok szerint nekünk el kellett adni azt a néhány helyiséget. De 1997-ig nem adtunk el ezen kívül egyet sem, mert mire fordítjuk a bevételt.

Amikor 1997-ben megkezdte a főváros a rehabilitációs tevékenység támogatását, akkor végiggondoltam, hogy honnan tudunk annyi pénzt odatenni ehhez a pályázati pénzhez, hogy ebből érdemleges összeg legyen. Nagyon szeretem azokat az 5-10 milliós pályázati lehetőségeket, amivel a papírmunka, meg az idegeskedés majdnem annyiba kerül, mint az elért eredmény. De ha mondjuk 100 milliós nagyságrendben szeretnék pénzt bevonni, akkor ehhez 100 milliós nagyságrendben kell pénzt hozzátenni. És akkor kezdtünk el helyiséget értékesíteni, a legrosszabbakat. És fokozatosan kellett továbbvinni. Ami azt jelenti, hogy az akkori 2000 helységből most 1400 van.

Ez a folyamat fog folytatódni, és én azt mondom, hogy nagyon boldog lennék, ha 10 év múlva nem lenne egyetlen helyiségünk sem -no a Ráday utcán kívül-, de az alatt ebből a pénzből a rehabilitáció befejeződne és az önkormányzat vagyona átváltozna az ott élők (lakás) vagyonává.

Még egy kapcsolódás az előző hozzászóláshoz. Elhangzott, hogy ő a működőképes hierarchiát kedveli és ehhez képest az egy ember egy szavazat rendszer anomália, ezzel én egyetértek. Ehhez még azt tudom hozzátenni, amit a Kopereczky mondott annak idején a Noszty fiúnak:
„- Bátyám, megszavazták a közgyűlésen?
- Meg fiam, egyhangúan.
- Hú, hát ez nagyszerű!
- Igen fiam, de az az egy szavazat én voltam.”
Köszönöm.


dr. Kovács Árpád

Tisztelt Hölgyek és Urak! Kedves Baross Gábor Társaság!

Megköszönve a meghívást, kérem engedjék meg, hogy kapcsolódva az előttem szólókhoz, a magam részéről az önkormányzatok vagyongazdálkodásának néhány időszerű kérdéséről szóljak, felhasználva kiváló kollégáim Dr. Lóránt Zoltán és Dr. Sepsey Tamás gondolatait is.

A helyi önkormányzatok vagyona a tulajdonából és a helyi önkormányzatot megillető vagyoni értékű jogokból áll – mondja ki tömören a helyi önkormányzatokról szóló lassan már 15 éves, sok tekintetben ma már elavultnak tekinthető törvény. Ennek megfelelően tehát az önkormányzatok vagyonába tartoznak azok a dolgok, amelyeken az önkormányzat tulajdont szerezhet, ugyanis az önkormányzat a tulajdonszerzési képesség szempontjából ugyanolyan elbírálás alá esik, mint a többi jogalany, s a helyi önkormányzatot bizonyos, most nem részletezett eltérésekkel megilletik mindazon jogok és terhelik mindazon kötelezettségek, amelyek a tulajdonost megilletik, illetve terhelik. Az önkormányzat így akár ingatlant, akár ingót szerezhet tulajdonba, s a törvény nem zárja ki, hogy értékpapír tulajdonnal is rendelkezzen. A vagyoni értékű jogok alkotják a vagyon másik részét, e körbe tartozik például a használat, haszonélvezet, szerzői jog, vadászati jog.

Az önkormányzat vagyonának egy másik aspektusból történő megosztása igen fontos a vagyonnal való rendelkezés, és így értelemszerűen a gazdálkodás szempontjából. Az önkormányzat vagyona ugyanis két részre oszlik, a vagyonon belül elkülönítve kell nyilvántartani az ún. törzsvagyont, s ennek kell minősíteni azt az önkormányzati tulajdont, amely közvetlenül kötelező önkormányzati feladat- és hatáskör ellátását vagy a közhatalom gyakorlását szolgálja. A törzsvagyonba tartozó tulajdon vagy forgalomképtelen, vagy korlátozottan forgalomképes. A forgalomképtelenség polgári jogi kategória, a tulajdonos rendelkezési jogosítványait korlátozza, vagyis – bizonyos leegyszerűsítéssel ez azt jelenti - , hogy az adott tulajdonon más nem szerezhet tulajdonjogot. Így forgalomképtelenek a helyi közutak és műtárgyaik, a terek és a parkok, valamint minden más ingatlan és ingó dolog, amelyet törvény vagy maga a helyi önkormányzat forgalomképtelennek nyilvánít.

Az önkormányzat rendelkezhet a korlátozottan forgalomképes tulajdonnal, és azt meghatározott feltételek esetén elidegenítheti, használatban adhatja vagy megterhelheti. Az ilyen közműveket, intézményeket és középületeket nyilvánítja, valamint a szabályozás lehetővé teszi, hogy a helyi önkormányzat más ingatlant vagy ingót korlátozottan forgalomképesnek minősítsen. A korlátozottan forgalomképes tulajdonáról az önkormányzat csak akkor rendelkezhet, ha annak feltételeit törvény, vagy a helyi önkormányzati rendelet szabályozza. A forgalomképesség korlátozása összhangban van a törzsvagyon rendeltetésével, a jogalkotó ilyen módon is biztosítani akarta, hogy az a tulajdon, amelynek rendeltetése elválaszthatatlan az önkormányzat kötelező feladatainak és hatásköreinek ellátásától, illetve a közhatalom gyakorlásától – ne kerüljön ki az önkormányzat tulajdonából, vagy csak előre meghatározott feltételek teljesülése esetén lehessen azzal rendelkezni. Minden olyan vagyon, amely nem minősül törzsvagyonnak, az egyéb vagyon kategóriába tartozik, s ezen vagyon felett korlátlan az önkormányzat rendelkezési joga. Azonban okvetlenül jelezni kell, hogy a magyar törvények hangsúlyosan írják elő az önkormányzatok számára, hogy vagyonuk az önkormányzati célok megvalósítását szolgálja, s ebből következően a vagyonnal való gazdálkodás – beleértve az elidegenítést, megterhelést, használatba adást is – célhoz kötött , az önkormányzati feladatok teljesítését szem előtt tartó tevékenység.

Az önkormányzatok kötelesek vagyonukat jogszabályban meghatározott módon nyilvántartani, értékelni. Az erre vonatkozó kataszternek elkülönítetten kell tartalmaznia – törzsvagyon és egyéb vagyon bontásban – az önkormányzat tulajdonában levő ingatlanra vonatkozó főbb adatokat, továbbá az ingatlan számviteli nyilvántartás szerinti bruttó értékét, értékbecslés esetén a becsült értéket. A rendelet előírta, hogy az ingatlan valóságos állapotában, illetve értékében bekövetkező változást a kataszteren 90 napon belül át kell vezetni, s itt már jeleznem kell, hogy ezzel sok baj van.

A szabályok ismertetésével a hallgatóságot nem terhelem, de a problémák jobb megértése érdekében rá kell mutatni, hogy a költségvetési szerveknél a főkönyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartások együttese biztosítja a teljes körűséget, a számvitel zárt rendszerét. A különböző nyilvántartásokban a vagyonértékben változást előidéző gazdasági eseményeket rögzíteni kell, és az éves zárszámadáshoz kapcsolódóan a vagyonállapotról az önkormányzat köteles vagyonkimutatást csatolni. E rendelkezések elméletileg lehetővé teszik, hogy az önkormányzatok vagyonának felmérése és nyilvántartása, a nyilvántartások folyamatok vezetése, a vagyon értékének évenkénti megállapítása biztosított, valamint ennek következtében egy adott időpontra vonatkoztatva megállapítható a helyi önkormányzatok vagyonának értéke és a vagyontárgyak mennyisége is. Az ÁSZ ellenőrzései azonban sajnos azt tanúsítják, hogy az önkormányzatok jelentős része nem biztosította határidőre az ingatlanvagyon kataszterben, valamint a számviteli analitikus nyilvántartásban és a főkönyvi könyvelésben szereplő ingatlanok értékadatainak egyezőségét, számtalan gond van a leltározás elvégzésével, az értékcsökkenés elszámolásával, a vagyonkimutatás tartalmi elemeinek meghatározásával.

Az önkormányzati tulajdonjoggal való rendelkezés joga a helyi képviselőtestület Alkotmányban rögzített joga, egyben kötelessége. A képviselő testület egyes hatásköreit a polgármesterre, bizottságaira, a részönkormányzat testületére, a helyi kisebbségi önkormányzat testületére, törvényben meghatározottak szerint társulására átruházhatja, nincs jogi akadálya annak, hogy ezen hatáskör – tulajdonosi jogosítványok - átruházási jogkörével éljen a képviselő testület. Ez az alapja a különböző vagyonkezelő szervezetek gomba módra való elszaporodásának.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a hatáskör átruházása csak az önkormányzati törvényben felsorolt vagyonelemekre terjedhet ki, s az a hatáskör további átruházására nem ad lehetőséget, s az átruházott hatáskör gyakorlásához a képviselő testület utasítást adhat, s az átruházott hatáskört visszavonhatja.

A helyi önkormányzatnak rendeletben kell meghatároznia azt az értékhatárt, amely felett vagyont értékesíteni, használatát vagy a hasznosítás jogát átengedni csak nyilvános (indokolt esetben zártkörű) versenytárgyalás útján, a legjobb ajánlatot tevő részére lehet. Sajnos azonban, hogy az ÁSZ által 2003- ban megvizsgált önkormányzatok közül igen sokan nem szabályozták rendeletben a fenti kérdéskört, illetve olyan önkormányzat is akadt, amelyik 500 millió Ft-ban határozta meg azt az értékhatárt, mely felett kötelező a nyilvános versenytárgyalás. Véleményünk szerint – bár formailag az önkormányzat a törvény betűjét betartva járt el – a közpénzek felhasználásának nyilvános és átlátható módon történő szabályozásának általános elvét sérti az ilyen magas összegben történő határ megállapítása.
Tisztelt Hölgyek és Urak!

Ezek után nézzük a helyi önkormányzatok vagyonának alakulását. Most csak a különböző folyamatok bemutatására, megközelítő értékelésére vállalkozom. Összességében megállapítható, hogy a 2000. évet tekintve bázisnak, az önkormányzatok eszközeinek értéke több mint kétszeresére nőtt. A 2000. évben az eszközök könyvviteli mérleg szerinti értéke 3 ezer milliárd Ft volt, 2002- ben ugyanez majd 6,5 milliárd Ft volt. Ugyanekkor az önkormányzatok kötelezettségei is hasonló arányban a 2000. évi 250 milliárd Ft.-ról 2002-re 490 milliárd Ft.-ra. Az első pillanatban úgy tűnik: annak ellenére, hogy a kötelezettségek növekedésének aránya nagyobb, mint az eszközök értéknövekedésének aránya, a vagyonnövekedés elégséges fedezetet nyújt a kötelezettségek növekedése tekintetében, azonban a részletes elemzés alapján látható, hogy az eszközök értéke növekedésének valójában mi volt az oka.

A „vagyonszaporulatban” meghatározó a tárgyi eszközök értékének növekedése, amelyet döntő mértékben az ingatlanok értékének növekedése hozott. Az ingatlanok értéke a 2000. évi kereken 1400 milliárd Ft.-hoz képest napjainkra megháromszorozódott, de ha dolgok mélyére nézünk kiderül, hogy a növekedés közel 90 %-ban csak a mérlegben kimutatott eszközérték növekedésével függ össze. Ugyanis az önkormányzatok a korábban térítésmentesen átvett és érték nélkül nyilvántartott ingatlanok, földterületek, épületek, építmények értékét állapították meg és vezették be a számviteli nyilvántartásukba, így azok „egyéb növekedés” címszó alatt jelentek meg az önkormányzatok könyvviteli mérlegeiben. Úgyszintén visszavezethető a „növekedés” a már hivatkozott kormányrendeletre, mely szerint biztosítani kellett az egyezőséget az ingatlanvagyon kataszter és a számviteli nyilvántartások között, s ennek az előírásnak az önkormányzatok többé- kevésbé eleget tettek.

A forgalomképes ingatlanvagyontárgyak esetében lehetőség van a piaci értékelés elvégzésére és a forgalmi értéknek a piaci viszonyok alapján történő megállapítására. Az önkormányzatok többsége nem élt ezzel a lehetőséggel, így az önkormányzati ingatlanvagyon mérleg szerinti értéke – hangsúlyozom - nem azonos az ingatlanvagyon piaci értékével.

Az Állami Számvevőszék folyamatosan ellenőrzi a helyi önkormányzatok gazdálkodását. A 2003. évi átfogó ellenőrzések tapasztalatai is alátámasztják, hogy a helyi önkormányzatok – amennyiben rendelkeznek még értékesíthető ingatlanvagyonnal – bevételük növelése érdekében fokozottan élnek az ingatlanértékesítések lehetőségével, elvétve fordul elő csak ingatlanvásárlás, ami arra utal, hogy a valóságban, fizikailag inkább az értékek vesztéséről, mint szaporításáról van szó. Figyelmeztető az is, hogy míg a folyamatban levő beruházások könyvviteli mérlegben kimutatott értéke 2000. és 2001. között majd 20 %-kal 195 milliárd Ft-ról 233 milliárd Ft-ra nőtt, a kedvező trend 2002-ben megtört, a beruházások értéknövekedése 12 %-kal csökkent. Az üzemeltetésre átadott eszközök értéknövekedésének is az az oka, hogy a korábban érték nélkül nyilvántartott eszközök értékének megállapítása és számviteli nyilvántartásba vétele. Az üzemeltetésre átadott eszközök értéke mintegy 500 milliárd Ft.

Külön érdemes szólni a befektetett eszközökről. A befektetett pénzügyi eszközök értéke nagyságrendben évek óta alig változik, 600 milliárd Ft körül alakul. Ezen belül azonban csökkent a pénzügyi befektetések értéke, mintegy évi 20 - 25 milliárdot használtak fel az önkormányzatok a feladataik finanszírozására egyéb forrás hiányában. A tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok állománya és a hosszúlejáratú bankbetétek állománya is hasonló nagyságrendben csökkent. A befektetett pénzügyi eszközök tulajdonosi szerkezetében meghatározó a Fővárosi önkormányzat, az összes befektetett pénzügyi – köztük értékpapírok - eszközök mintegy felével rendelkezik, igaz itt a legerősebb a csökkenés. A kedvezőtlen gazdasági feltételek hatását bizonyítja, hogy a bankbetétek értéke szerény és az önkormányzatok bankbetétjeik közel felét használták fel kiadásaik fedezésére.

Az Állami Számvevőszék 2003. júniusában fejezte be a helyi önkormányzatok egyes pénzügyi befektetésekkel történő gazdálkodásának ellenőrzését. Elszomorító megállapítás, hogy a vizsgált önkormányzatok több mint fele nem készítette el az előírt gazdasági programot, de a gazdasági programot készítő önkormányzatok fele sem fogalmazta meg elképzeléseit a pénzügyi befektetések vonatkozásában. Ennek következtében a pénzügyi befektetéssekkel kapcsolatban eseti jellegű döntéseket hoztak, a döntések meghozatalánál nem vették figyelembe az önkormányzat hosszú távú gazdasági érdekeit, nem tekintették át a pénzügyi befektetések hatását az önkormányzati gazdálkodásra. Az éves pénzügyi koncepciókban az a pénzügyi befektetések tekintetében az arány kedvezőbb volt, de a gazdasági programban foglaltak és a koncepció összhangja mindössze a vizsgált önkormányzatok negyedénél állt fenn.

A képet árnyalja, hogy az önkormányzatokra inkább a kockázatkerülő magatartás a jellemző. Törekedtek a tőzsdei, vezető részvények vásárlására és megtartására, a nem jövedelmező, várospolitikai célokat nem szolgáló befektetéseik felszámolására. Növekedett az önkormányzatok pénzügyi befektetései között az állampapírok aránya, éven belüli befektetéseiket is jellemzően állampapírokban tartották. A biztonságos állampapír állomány mellett – lényegesen kisebb arányban – ismert, alacsony kockázatú befektetési jegyeket is vásároltak. Az önkormányzatok kétharmada a kedvezményes kamatozású fejlesztési hitelek felvétele mellett folyamatosan fenntartotta pénzügyi befektetéseit, illetve a kedvezményes kamatozású hitelállományt piaci kamatozású hitelekkel egészítette ki. Értékpapír befektetéseiket a piaci hitelek fedezeteként, az állami támogatások szükséges saját részeként használták, működési bevételük fedezetet nyújtott az adósságszolgálat (kamat- és tőketörlesztések) teljesítésére.

A vizsgált önkormányzatok kétharmada a pénzügyi befektetési döntések előkészítését hivatalával végeztette. Ezekben az esetekben a befektetési szolgáltatók egyedi ügylet végrehajtására kaptak megbízást, az eseti megbízások döntés előkészítési folyamatát, ezen belül az ajánlatkérések, illetve az ajánlatok értékeléséhez szükséges hozam számítások dokumentációs rendjét nem szabályozták.

Három év alatt jelentős mértékben csökkent az önkormányzatok forgóeszközök között nyilvántartott értékpapír vagyona. A 2000-ben több mint 110 milliárdos vagyon napjainkra kétharmadára csökkent. Ez mutatja, hogy az önkormányzatok anyagi gondjaik megoldására felhasználták a forgóeszközök között nyilvántartott értékpapírokat, s a Fővárosi önkormányzat kevésbé élt ezzel a forrásbővítési lehetőséggel, mint a többi önkormányzat.

A pénzeszközök állománya a 2001-től eddig növekedett, sajnos azonban a kötelezettségeké még erőteljesebben. A növekedés mértéke a hosszúlejáratú kötelezettségeknél megközelíti a 100 %-ot. A növekedés egyik legfőbb oka a Fővárosi önkormányzat hosszúlejáratú kötelezettségeinek növekedése. Ennek oka a Fővárosi önkormányzat által felvett beruházási és fejlesztési célú hitelek értékének növekedése. Meg kell említenem, hogy ugyanez a trend a rövidlejáratú kötelezettségekre nézve is.

A kötelezettségek és ezen belül elsősorban a működési költségek finanszírozásához felvett rövidlejáratú kötelezettségek dinamikus növekedése kedvezőtlen folyamatot tükröz. Jelzi, hogy az önkormányzatok jelentős része csak külső források bevonásával tudta elvégezni közszolgálati feladatait. Az Állami Számvevőszék jelentéseiben ezt a tényt folyamatosan jelzi.

Tisztelt Kollégák!

Itt jutottunk el az önkormányzatok eladósodottságának mértékéhez, melyet leginkább a kötelezettségek mérleg főösszegéhez viszonyított aránya jelez.:
A mérleg szerinti adatok látszólag azt mutatják, hogy a magyarországi helyi önkormányzatok átlagos eladósodottsági szintje 2%-kal csökkent. Az adatok értékelésekor figyelembe vettük, hogy az önkormányzatok mérlegeiben szereplő főösszeg növekedését részben a korábban nem, vagy érték nélkül nyilvántartott eszközök értékének megállapítása és számviteli nyilvántartásba vétele okozta. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor már más következtetésre jutunk: az eladósodottság mérték átlagosan közel 5 %-kal növekedett.

Az országos összesen adatokból számított mutatószámok alakulása a települési önkormányzatok pénzügyi helyzetének folyamatos rosszabbodását jelzi. A mutatók azt fejezik ki, hogy az önkormányzatok rendelkezésére álló egyes forgóeszközök, eszközök csökkenő mértékben nyújtanak fedezetet a rövid lejáratú kötelezettségek teljesítésére. Természetesen az önkormányzatok egy részénél ebben szerepet játszott a reális gazdasági lehetőségeiket meghaladó mértékű fejlesztési és működési kötelezettségek vállalása is.

Kérdés az, milyen következtetések vonhatók le mindebből, mi várható. Befejezésül ezért engedjenek meg három, talán vitatható gondolatot.

Az általam vázoltak az átlagot mutatják, ezen belül vannak lényegesen kedvezőbb, és lényegesen nehezebb sorsú önkormányzatok, s ebben a potenciális, mobilizálható vagyon is szerepet játszik, s hogy azok vannak kedvezőbb helyzetben, ahol a saját bevételek – iparűzési adó, s az egyéb helyi adók jelentősebbek. Igaz, itt azt is meg kell jegyezni, hogy az adókivetés néhol igen szerény, s vannak olyan önkormányzatok, amelyek központi támogatásokért lobbiznak, miközben saját forrásaikat nem terhelik meg.

A második zárógondolat ebből következik: igen szerény, elszomorítóan szerény az önkormányzatok közti szolidaritás, hiszen ezzel másoktól, rosszabb feltételektől vesznek el azok, amelyek ezt teszik, s arra sem gondolnak, hogy a kedvezőbb helyi adóbevételeket nem ritkán azokból a szomszédos községekből érkező munkavállalók termelik meg, akik önhibájukon kívül nehéz helyzetben lévő településeken élnek.

A harmadik befejező megjegyzésem pedig az, hogy az egész folyamat egy lassú leépülést jelez, amelyben még évekig, esetleg évtizedig el lehet vegetálni, s ahol a differenciálódás és nem a felzárkózás a jellemző. Ha közelíteni szeretnénk az európai trendhez, akkor gyökeres változásokra van szükség. Ez pedig az államháztartási reform önkormányzati területen is megvalósuló, sürgető indítását követeli.

Köszönöm figyelmüket, s hogy mindezt elmondhattam.


dr. Mitnyan György

Jó napot kívánok! Szó volt róla, hogy esetlegesen a figyelmüket igénybe veszem.
Nagyon sok érdekes dolgot hallottam, és ha megengedik, akkor szeretnék visszajelezni valóban egy – két dolgot.
Alapvetően három dologról szeretnék beszélni.
Azt szokták mondani, hogy nagyon jó, ha az ember ilyen polgármesteri körben van.
A 2002-es választások óta Rátonyi polgármester úrral – igen, itt ül elől Gáborral - hetente, kéthetente találkozunk, a …úrral egyszer találkoztam , Tarlós úrral tán kétszer.
Tehát elég laza a 23 kerület és a fővárosi főpolgármester kapcsolata.
A főpolgármester úr talán egyszer hívott minket össze, tehát a városban 24 kiskirályság működik, tehát mindig jó, ha ilyen sokan vagyunk, lehet közösen elmét élesíteni.
És már csak ez az apropója annak, hogy egy picit szeretnék fölnyitni a motorháztetőt és megmutatni Önöknek, az elméleti motor, amiről beszéltünk hogyan is működik.
Tehát ha megengedik, akkor két percben majd elmondom az önkormányzatunk számait, ami egy kicsit unalmas, arányok viszont talán érdekesek.
Ez lenne az egyik, amiről szeretnék beszélni, utána két mondattal picit visszatérni a gazdálkodásra és jelezni, hogy nálunk a gazdálkodás itt a hegyvidéken, hogy működik, aztán pedig a főváros kerület viszonyról szólni két szót, mert azt gondolom, hogy az egy izgalmas dolog, hiszen egy több 100 milliárdos gazdaságról beszélünk az ország vállalatáról, ami valóban egy kicsit pazarló módon működik véleményem szerint.
No nézzük az elején, és egy picit akkor hagy beszéljek a motorháztetőről.
Az önkormányzati rendszer szerintem picit olyan, mint ez a terem, ahol ülünk, szemre jól néz ki, az önkormányzat kupolaterme, kedves emberek ülnek, de ez a terem – üljenek nyugodtan – alá van dúcolva, mert hogy megrepedt az épület. Nem jól építették ezt valamikor 50 éve.
Tehát valahogy ilyen az önkormányzati rendszer is.
Az ÁSZ elnöke szerintem egy túl szép képet festett, én azt gondolom, hogy ez az épület sajnos sokkal több repedéssel bír, mint amennyi kívülről látszik, és valóban egy guruló hordóhoz lehet hasonlítani.
Egyre gyorsabban forog, és a végén egy hatalmasat fog egyszer ez a hordó széthasadni, eltörni, eldurranni, és akkor bizony az fog történni, hogy ki fog derülni mennyi – mennyi probléma halmozódott föl 14-16-18 év alatt, hát akkor majd ezeket a jóslatokat lehet, hogy korrigálni kell.
Na nézzük a hegyvidéki önkormányzatot.
Pusztán csak azért, hogy a számokkal tisztában legyünk, hogyan is működik egy önkormányzatban, ezt valószínű nyilvánvalóan tudják.
A mi önkormányzatunk, mint egy közel 10 milliárdos önkormányzat, 9,8 milliárd forinttal gazdálkodik a 2004-es költségvetési támlája szerint.
Nézzük a bevételi oldalát ennek a költségvetésnek, nem lesz sok szám, és százalékokat mondok, az egyszerű.
Az összes feladathoz az állam ennek a költségvetésnek 47,8 %-át teszi hozzá, kevesebbet most már, mint a felét.
Ennyit tesz hozzá az állam, ehhez még hozzá jönnek 52% ban ugye az egyensúly, amit az önkormányzat saját maga teremt elő ahhoz, hogy ez az önkormányzati költségvetés működjön.
Ebből talán még két számot hagy mondjak, 20%-ot valamivel meghalad a felhalmozási bevételünk, ez általában a fele jó, ha teljesül, a tervek és a valóság nem mindig stimmel, és ebből 22% adók, közterület használat, egyéb sajátos bevétel, amivel az önkormányzat gazdálkodni tud.

Ez még elég jól nézne ki, de nézzük ezzel szemben, milyen kiadások vannak.
Ha azt nézem, hogy ennek az előbbi költségvetésnek 1658 államilag kötelezően foglalkoztatandó közalkalmazottak, és köztisztviselőt kellene a vállán vinni, akkor sajnos rosszabb a helyzet, mert ezeknek az embereknek csak a bére az önkormányzatok kiadási oldalán eléri a 49,2%-ot.
Hogy ha ezt tovább boncolgatjuk, és azt mondjuk, hogy ez mennyi pénzbe kerül, akkor ez túlhaladja az 5 milliárd forintot.
Hát azt jelenti, hogy az állami 47,8%-ról 4,7 milliárd bevételi oldalon, a kötelezően kifizetendő bér meghaladja az 5 milliárdot.
Tehát az a pénz, amit az állam ad, még a bérre sem elég.
És akkor nem világítottunk, nem volt még felmosva a terem, nem állt őr a kapuban, nem sorolom tovább.
Hát ez a bér, amit kapunk, még a bérre sem elég.
Ez azt jelenti, hogy ettől kezdve, hogy a bért kifizetjük, és a magyar államkincstár leinkasszál minket, ahogyan kell, - mert mindig leinkasszál, mert ugye nettó befizetők vagyunk, nem mindenben, de azért nettó befizetők vagyunk – akkor bizony azt kell látni, hogy ez a pénz semmire nem jó.
Tehát a polgármester első dolga, hogy a bérfizetés után elkezd gondolkozni azon, hogy a szociális segélyek, a képviselők tiszteletdíja – ugye ez a legfontosabb – és az összes többi, hogy és miképpen fog majd valahogyan előkerülni tizedikére, mert most már tizedikén fizetünk bért, hogy minél jobban kitoljuk ezeket a számokat.
Tehát 49,2 % bér 28,7 % a dologi, ennek a nagy része energia, mert ugye azt is fizetni kell, meg világítani kell, csatorna, nem sorolom tovább, el tudják képzelni.
És egészen precízen marad még 19%, ami igazából a költségvetés másik oldalának felhalmozásokat jelenti.
Ezek azok a determinációk, felnyitottuk a motort, látjuk, hogy gyakorlatilag nincs, kényszerpályán van, valami ott ketyeg, öntjük bele az olajat, és az folyik orrán, száján, de valami történik.
Még egy picikén hagy boncolgassam tovább, hogyha elkezdem feszegetni, hogy a személyi juttatásokon belül az oktatás mennyi bért visz el, akkor ennek az 5 milliárd forintnak több mint hatvanegynéhány százaléka kifejezetten oktatási bérköltségvetés.
Tehát egy szektora az önkormányzati igazgatásnak az oktatás elviszi, a bérköltséget, és egyébként a dologi költségeknek is az oroszlánrészét.
Törvényben ránk mért feladat, térben közel elérhető módon fent kell tartani az oktatási intézményeket.
A polgármester szívbajos, és képtelen a testületet rávenni arra, hogy álljon mellé és igazítsuk a szolgáltatások méretét az igényekhez, és akkor bizony ezeket a terheket cipelnie kell.
Hát azt látni kell, hogy 62% legalább ez a bér, és azt is látni kell, hogy ez a bér a költségeknek a döntő hányada, amelyek ugye nőnek a közalkalmazotti bérfejlesztés 1 kerek milliárd forintot jelentett 2003-ban ennek az önkormányzatnak, aminek nem volt fedezete.
Tehát 5 évig erőszakoskodtam a tisztviselőkkel, hogy spórolni, takarékoskodni, visszafogni, amit felhalmoztunk 5 év kemény munkájával és átszerveztünk, azt egy tollvonással el is vitték.
Ez az 1 milliárd fedezet nélkül jött és ki kellett fizetni, a pedagógus nálunk kopogott, hogy hol van az ő bérfejlesztése, mert neki azt mondták, hogy ezt mi fizetjük, aztán persze fedezete nem volt.
Hát nagyon durván, és tényleg nem akarok részletes számokba belemenni, ha valakit érdekel, itt van kötve, fűzve, szép, olvasható, mindig a tanúból szoktam most már mindig idézeteket hozni a képviselőknek, és erre az évi költségvetésnek, az ÁSZ elnökének is azt írtuk le erre a költségvetésre, hogy meglehetősen kényszer költségvetés, ezt érzékelik, hogy ez az új magyar narancs.
Kínnal, keservvel, de már a Bacsó Péter tanúját kell idézni, és most már szinte mindegyik költségvetés vagy zárszámadás kap egy tréfás idézetet, mert valóban a determinációk és a lehetetlenségeknek esetenként úgy érezzük, hogy ez a tárháza.
Másrészt hagy jelezzek vissza, ugye az első kérdés úgy szólt, hogy lehet – e jó tulajdonos az önkormányzat?
Mi azon kevés önkormányzatok közé tartozunk, akik nem tartunk fönt, sőt felszámolunk lehetőleg minden olyan vagyonkezelő szervezetet, ahol nem tisztviselők, vagy alkalmazottak dolgoznak.
Az az oka, hogy ami nincs lehegesztve, azt ellopják, vagy lecsavaroznak.
Én azt gondolom, hogy az önkormányzati tisztviselők és alkalmazottak felelősségrendszere adott ahhoz, hogy ezek az emberek jó gazdák legyenek, akkor, ha van ellenőrzés és számonkérés.
Ezért én 1995 óta, mióta az önkormányzatnál dolgozom kifejezetten szisztematikusan, irtom azokat a gazdálkodó szervezeteket, amelyek az önkormányzat tekintetében vagyongazdálkodással, vagyonnal foglalkoznak.
Nem kell.
A felelősségrendszer adott, az ÁSZ tökéletesen ismeri a jogszabályokat, ahogy a hivatal jegyzője is, közalkalmazott és tisztviselő felelőssége az, hogy ezeket a jogszabályokat betartsa.
Nagyon szoros felelősség, személyre vezethető, - hogy szoktam mondani a hivatalban minden döntésnek megvan a személyi felelőse – tehát azt gondolom, hogy meg lehet találni azt az embert, aki azt adott hibát elkövette.
Nem mindig, sőt a munkajog gyakran meg is védi.
Nem gyakran más szervezetek is, azon vagyok, hogy ez nekik ne sikerüljön.
Tehát nálunk nincsenek külső vagyongazdálkodó szervezetek, az önkormányzat hivatalának van egy erre illetékes irodája, és az végzi a munkát.
Nyilván valóan bizottsági és testületi kontroll mellett.
Én a tisztviselőknek azt mondom évek óta, hogy nem kell mindig a hülyének, a tisztviselőnek a sor végén lenni.
Ez nem törvényszerű.
Ehhez mérten, tessék lépést váltani, nem úgy, mint az a bizonyos szobor régen, tessék lépést váltani, és úgy odamenni, mint hogyha a saját tulajdonát kezelné, ugyanolyan szigorúan, ugyanolyan apparátusan érje el, hogy egyenlő partnernek tekintsék az önkormányzati tisztviselőt.
Két évig ügyvédjelöltként jártam bíróságra, és ha önkormányzati jogtanácsos ült le velünk szemben a tárgyalóteremben, akkor az ember hátradőlt és tudta, hogy ez úgy is olyan lesz, nem mondom milyen.
És olyan is volt, bizony olyan is volt, felkészületlen, slampos, nem érdekelte, legyintett rá, a közvagyon valaki.
Én azt gondolom, hogy ez nem így van, ezért van a személyes felelőssége az alkalmazottnak, a tisztviselőknek, ha rosszul dolgozik, akkor számon lehet rajta kérni.
Lehet neki fegyelmit adni, anyagi felelősségét meg lehet neki állapítani, azt gondolom, hogy ez a dolga minden jegyzőnek, polgármesternek is, még akkor is, ha néha nem kellemes feladat ez.
Ebből következőleg behoztuk a vagyongazdálkodást a házba, bizottsági és testületi döntéseken ez történik, testületi döntésekkel kapcsolatban ugye szó volt, sok kritika érte a testületet, én is azt gondolom, hogy nem szakelem.
Ezért is nem szabad az önkormányzatnak vállalkozóként működni, az az önök dolga, vállalkozóknak, mi nem tudunk így viselkedni, mint önkormányzat, és gazdálkodni sem kell a klasszikus gazdálkodás értelmében.
Én a szolgáltató önkormányzat szót használom, az önkormányzat közszolgáltatásokat kell alapvetően, nyújtsunk, az utak javítását, az egészségügyi - és szociális ellátásokon keresztül az oktatási ellátásokig, ez a dolga, nem több.
Telket eladni, venni, építeni, beruházni, nagyon – nagyon szigorú keretek mellet, de klasszikusan, profitérdekelt tevékenységet folytatni ez a rendszer nem tud, mert a képviselőtestület nálunk 28 fős, a tüzértiszttől a pedagóguson keresztül a jogászig mindenki van benne.
Fogalmilag kizárt, hogy mindenki megértse a cégjog rejtelmeit, az áfa-előnyöket, a beruházások különféle csínját-bínját, és azt, hogy vajon az ácsmester, vagy a kőműves hogy és miképpen dolgozik, kizárt.
Politikai célokból viszont zseniálisan fel lehet használni a gazdasági élet változását, lehetőleg ettől tartózkodni kell, én azt gondolom, és képviselem a testületben is.
Bár most nehezebben, mert 14-14 a jobb és baloldal aránya a testületben, ennek ellenére azt gondolom, hogy azért tartom azt a formámat, hogy 1 órás testületi ülések vannak évente hétszer, és evvel le is tudjuk a munkát.
Én nem vagyok annak a híve, hogy órákon keresztül az adófizetők pénzén igyuk az ásványvizet és töltsük az időt.
Azért ez a dolog működtethető, tehát lehet katonás fegyelemben testületet vezetni, valakinek beszélni valója van, menjen bizottsági ülésre, vagy menjen ki a folyosóra beszélgetni, de az ülésteremben operatív, gyors döntéseket kell hozni.
Aki ott akar tájékozódni, annak sajnos kevés sansza van nálunk, hogy szóhoz jusson.
Az önkormányzattal kapcsolatban még egy dolgot hagy mondjak el, nem használunk működési hitelt, mert nagyon drága, hitelből gazdálkodni a legdrágább, takarékoskodni kell.
1995 óta, ha azt látjuk előre 3-5 évre tekintve, hogy csökkenni fog a gyereklétszám, csökken az ellátottak köre, minden évben hozzányúltunk az ellátórendszerhez.
Az elmúlt évet azt mondták, nem fogjuk túlélni, mert az összes ellátórendszerhez hozzányúltunk, az országban először háziorvosi praxist csökkentettünk, sőt elértük, hogy két intézmény szülői és pedagógus – közössége kérte, hogy vonjuk őket össze, mert nekik úgy jobb lesz.
Tehát el lehet érni mindent, sok munka, rengetek egyeztetés, rengeteg energia és persze jó ötletek, hiszen ezekhez a jó ötletekhez minden szakmai szervezet 1995 óta felsorakozott.
Nem volt olyan, hogy ne tudtuk volna a szakmai szervezeteket rávenni ezeknek a lépéseknek a szükségességére.
Nyilvánvalóan nem örömteli, vannak ellenzékiek, akik ebből tőkét akarnak kovácsolni, mégis azt gondolom, hogy ebben borzasztó hideg fejjel kell gondolkodni, az adófizetők azért fizetik az adót, hogy a szükséges mértékű közszolgáltatást nyújtsuk, többet felesleges, az pazarlás.
Azt nem szabad, annyit kell nyújtani, amennyire igény van.
Nyilvánvalóan ésszel kell csinálni, minden egyes bezárt oktatási – nevelési intézményünk ma bérbe adott oktatási – nevelési intézményként működik.
Ha majd sok gyermek lesz, 6 hónapra felmondjuk a bérleti szerződéseket, és visszaállítjuk ezeket az intézményeket abba a funkcióba, hogy a bőség idején azok működtek.
Van ebben is egyfajta olyan távolba mutató racionalitás, amit érdemes mindig elmondani azoknak, akik kétkednek.
Élő példák vannak, érdemes megnézni.

Egy picit hagy beszéljek a kerület – főváros viszonyáról, mert azt gondolom, hogy azért ez fontos dolog, hiszen a főváros az ország legnagyobb vállalata, megkockáztatom, hogy a nagy energiacégeink mellett ez sorolható.
Ehhez mérten létszámában csak ez ezerháromszáz fős városháza apasztja az adófizetők forintjait, és az együttműködési készség gyakorlatilag nulla.
Gyakorlatilag nulla, ez eddig rengetegbe kerül, hagy mondjak el önöknek kettő darab klasszikus példát, amit én nagyon szeretek.
Sokszor elmondtam, valaki biztos hallotta tőlem, az egyik példa a főváros közműcégei tekintetében, ha azon az ajtón esetleg kilépnek, vagy mennek hazafele, a Csörsz utcában nézzék meg nagyon szép, új aszfalt van.
Sajátos önkormányzati technikával, az itt mögöttünk épült nagy bevásárlóközponttal, az eddigi utat, a járdát felújította az önkormányzat, ezt természetesen köszönjük nekik, és a rendeletünk miatt sok roncsolásmentes burkolattal lehet az aszfaltjárdákat cserélni, tehát az összes műkő járda a kerületben mind – mind úgy épült, hogy nem kellett az adófizetők pénzét használni.
Ez olyan 60. 000 m2, tehát nem is kis összeg.
Ha kimennek ide, látnak egy szép új aszfaltot, amin egymáson szinte 5 db foltot látnak, szakszerűtlen kátyúzás egyébként, de 5 db folt, ezt mind a főváros egyik közműcégének köszönhetjük.
Amikor épült az út, aszfaltoztak, előtte egy évvel szóltunk, hogy talán ki kéne cserélni azt, ami rossz a földben, nem sikerült nekik.
Amióta kész van 5-ször vágták föl, szinte ugyanott, tehát itt majd továbbsétálnak, az 51. házszám előtt, 5 db rendezetlen foltot látnak, ezt negyedszer tudták újra aszfaltozni, 4-szer kellett megírnom a vezérigazgató úrnak, hogy bizony megsüllyedt, tönkrement, összedőlt, leszakadt, használhatatlan.
És a víznyelő is fordítva van betéve.
Nem tudták megcsinálni, jövő héten jönnek újra.
Iszonyú pazarlás a fővárosi közműcégeknél.

De mondok még egyszerűbb példát, hogy ha elindulnak hazafelé, és a …utcán továbbgurulnak, balra egy felújított új utcát látnak, a Beethoven utcát, azt is ez a kiváló társaság újította fel, egy neves magyar cég segítségével, de nem ezért mondom el.
Az az utca amin mennek, ahol busz jár, az fővárosi, azt jól tudjuk, az a Kis János altábornagy utca, a másik vége a Böszörményi, az is fővárosi, ezek a rossz utcák itt az alsó részen, minden utcát útellenőr ellenőriz.
De miután az utcák egy része a kerületé, a másik a fővárosé, ezért a kétszintű önkormányzat fönntart egy útellenőrt, autót, jegyzőkönyvvezető kisasszonyt, magnószalag, nem sorolom tovább.

Pedig a Beethoven utcában nem lehet másképp bemenni, csak valamelyik fővárosi úton.
És két fővárosi út között sem lehet másképp menni, csak kerületi úton.
Akkor önök adófizetők, joggal teszik föl a kérdést, mi a francnak fizetünk két útellenőrt, mert ha a hivatalából elindul az útellenőr, a Demszky útján megy az én utcámba, és a Demszky autója is az én utcámon fog átmenni az ő utcájába, dupla költség.
Tehát ugye panaszkodunk a polgármesternek, hogy szegények vagyunk, akkor mi a francért duplikáljuk azokat a költségeket, amiket okszerűen nem kéne.
Tehát ezért jelzem, hogy ez a két kedvenc példám van most itt a szűkebben vett ház környékén, de sok másikat is tudok mondani, óvodák, iskolák, szakközépiskolai oktatások…
Mind mind főváros, kerület ugyanazt a szolgáltatást nyújtja, egyik olcsóbban, a másik drágábban, mikor hogy sikerül, lényeg a lényeg, hogy pazarolunk.

El kéne dönteni, - 1990 óta váró feladat – milyen szintű szolgáltatást nyújt a kerület, telekosztás, alapfokú oktatás, nevelés, bölcsőde, nem sorolom tovább, mint nyújt a főváros, a fontos közszolgáltatások, szakmai képzések, cipőfelsőrész készítő, számítástechnikus, mit tudom én, el kéne dönteni, melyik önkormányzatnak mi a dolga.
Most megkérdeznék a teremben lévő négy polgármestert mi az önkormányzat dolga, négyen, négy félét mondanának.
Mert a közösségi tér biztosítása az mindannyiunk számára más és mást jelent.
Nekem is mást jelent, a Tarlós úrnak is, önöknek is, ez egy ilyen feladat, be kell látnunk, hogy kinek és miért, az egy kérdés. Hogy miért? Az egy következő.
Tehát a legnagyobb baj, és amiért a legtöbbet fizetjük adóba a városban, hogy nincs értelmes módon a kétszintű önkormányzatban elosztva, hogy melyik szintű önkormányzatnak mi a francot kell, hogy csináljon.

Ebből aztán mindenki jól él, mindenki pazarol, mind a két szintű rendszer átjárás nincs, világgazdaságban ezt megírtam valamikor 1999-ben egy féloldalas cikkben, nem reagált rá senki a főváros részéről, a kerületek magukban pedig ehhez a reformhoz nem igazán elég erősek.
Tehát azt gondolom, hogy ezek a dolgok működnek.
Pedig azért lehet takarékoskodni, hiszen elhangzottak hivatali létszámok, én 1995-ben úgy jöttem ide, hogy 243 fős volt a hegyvidéki hivatal, azóta valóban nyitottunk okmányirodát, nem sorolom tovább, sok feladatot átvettünk, közel százat, jól mondta Tarlós úr, 227-en vannak ugyanabban a házban, úgyhogy kevesebb háttérintézményünk van.
Lehet takarékoskodni az élő munkaerővel, nem kell 1300 fős városháza, ahol külön ügyosztály foglalkozik a papírbeszerzéssel.
Régi ’60-as éveket idézheti szerintem, aki, .. szervezetet látott, szakszervezet, papírbeszerzés, tollbeszerzés, körülbelül ezen a szinten működik.
Rendes tanácsi vállalat, ami még rosszul is működik, már a tisztviselő a legdrágább munkaerő a világon.
A bérköltséget mondtam az elején, hogy magas, ehhez mérten az élő munkaerő a legdrágább, a tisztviselő, a pedagógus drága, ezért csak annyit szabad belőle alkalmazni, amennyi kell.
Az adófizető azt várja, hogy ne dobjuk ki az ablakon a pénzét.
Hát azt gondolom, hogy főváros – kerület viszonyában egy baromi érdekes kérdés.
És még egy dolgot hagy jelezzek vissza a hozzászólásokkal kapcsolatban, hogy a gazdasági ereje sok féle lehet egy önkormányzatnak, én irigylem a IX. kerületet, hiszen a hegyvidéken eladott bérlakások bevétele, ami a fővároshoz folyik az is a IX. kerületi rehabilitációt finanszírozza részben, hiszen ez az önkormányzat 1990 óta nem kap több rehabilitációra egy forintot sem, míg a IX.kerület örömmel újságolja, hogy ha a helységeit eladja, milyen klassz lesz a IX.kerület, hegyvidéki polgárok szívét ez nem melegíti, enyémet sem.
Örülök neki budapesti polgárként, hogy szép lesz a IX. kerület, de én azt gondolom, hogy a hegyvidékiek szeretnék , hogy a …utcában is nem az történne, hogy Orbán kormánytól kapunk 650 millió forintot, a Medgyessy kormány első döntésében elvonja, majd kijön az ÁSZ megvizsgálni, hogy hogy költöttük el.
Kijött a két hölgy, és mondtuk, hogy mit akarnak vizsgálni?
Mondták, hogy a pénzt, mondtuk, hogy az nincs.
Akkor vizsgálnak mást, és megvizsgálták, elégedetten távoztak, teljesen korrekt, tisztességes vizsgálat volt, volt tartalék feladatuk, tehát azért az mégis nonszensz, hogy a IX. kerületben tapsolják el a mi pénzünket több rehabilitációra.
Míg nálunk a … összeszakadnak a tömbök, és utána a szocialista ellenzékem folyton azt kérdezi, hogy miért nem oldom meg a problémát, mikor az összes pénzt elvitték ők, egyébként, ügyesen.
De alapos munkát végeztek, mert még az 1 millió forintos környezetvédelmi program is - a dohányzást leszoktató program – pénzét is visszavonták, tehát mindent, alaposan, faltól falig kiürítették az állami támogatások körét.
A vagyonnövekedéssel kapcsolatban én is azt gondolom, hogy fiktív ez a szám, hiszen mi is a forgalomképes utcákat, tereket négyzetméteráron besaccoltuk, és beírtuk a költségvetésbe, illetve a táblázatokba.
Nincs értelme, a Csörsz utcát nem fogjuk eladni, ugyanakkor a Csörsz utca értékbecslése milliós tétel lenne, ha minden utcát így végigbecsülnénk, felesleges.

Az ÁSZ-nak azt kéne csinálni szerintem, amit az előző kormány alatt a lakástámogatás kapcsán a bankok tettek, hogy névjegyzéket állítottak föl, minősített ingatlanbecslőkből.

Bármilyen önkormányzati közvagyon értékesítőből a listából kellene valakire rábökni, és becsültetni vele a vagyont, mert értékbecslő is olyan van, amilyet kérünk, minden számot kihoz, tehát én azt gondolom, hogy volt már olyan aki értékbecslővel találkozott, és tudjuk jól, hogy vannak nagyon karakán értékbecslők, és vannak lágyabbak is, akik másként értékelik a hegyvidéki jelleget, van akinél ez értékcsökkentő, valakinél meg értéknövelő tényező.
És meg egy számot hagy mondjak, és nem rabolom tovább az időt és a menetet.
A főváros a sanyargatott Orbán évek alatt 46 milliárdról 98 milliárdra növelte a pénzügyi tartalékait, ez nagyon sok pénz.
Hát 100 milliárd volt 2000-ben a város kasszájában, amikor a sajtó szerint a kibéreztetés időszaka volt, ahogy….úr is szokott többször fogalmazni, amikor ezt a szót nem akarom megérteni.
Igaz, hogy a ciklus végére, 2002-re leapadt egy kicsit 60-70 milliárd forintra, de azt gondolom, hogy hegyvidéki polgármesterként én 1 milliárdnak is nagyon örülnék, aminek nincs dolga, csak pihen bankszámlákon, hiszen a főváros azért ezt a több milliárdot bankokban fialtatja.
És azért azt gondolom, hogy ez, ha nem is pénzintézeti tevékenység, mert van ennek egy speciális formáját mondhatná itt nekem, aki jobban ismeri ennek a törvénynek a külön passzusait, ezrét lássuk be, hogy 70 milliárd forinttal egy bank már azt gondolom, hogy elég tisztességesen tudna működni.
Az más kérdés, hogy ma már ez a szám valahol 20 milliárd alatt van 2002-óta.
Hát azóta jöttek a bérfizetések, nem jött úgy a pénz, ahogy remélték, ezt értem, de ma már a főváros is kimeríti az adósságszolgálatát.

És majd az új főpolgármesternek valószínűleg azzal kell kezdeni, hogy át kell ütemeznie egy 40 - 50 milliárdnyi éppen akkor lejáró fizetendő tartozást, ami egy nagyon – nagyon nehéz időszak lesz, hiszen a ciklus végére – majd itt kijavítanak, ha rosszul mondom - 200 milliárdos lesz a főváros adóssága egy 350 milliárdos költségvetés mellett.
Amikor én működési hitelt nem veszek fel, és csak akkor veszünk fel fejlesztési hitelt, ha okszerűen visszatermeli a vásárolt mű azt a pénzt, mert különben felelőtlen dolog lenne, hogy az utánam jövőnek azt mondani, hogy a kassza üres, mindent eladtunk, és még az adósság is be fog kanyarodni a sarkon mindjárt, csak legyél türelemmel.
Hát úgy gondolom, hogy ezek a gondolatok, amiket szerettem volna mondani.
Remélem, van egy két olyan benne, amit esetleg önök is megforgatnak a fejükben, továbbfejlesztik, hiszen ez a cél, hátha ez a társaság alkalmas lesz arra, hogy bármelyik politikai oldalon, de azért ha lehet, inkább a hozzám közelebb álló jobboldalnak hasznos tanácsokat adjon, hogy a napi munkában, a kormányzásban, kerületben, vagy máshol, hogyan tud a mostaninál talán a korábbinál is hatékonyabban dolgozni.
Köszönöm a figyelmüket, szívesen látom itt önöket a hegyvidéken, ha bármiben tudok segíteni, akkor természetesen számíthatnak rám, és természetesen a hegyvidéki polgárokra. Köszönöm.


dr. Pap Géza

Egy megtörtént esetről szeretnék néhány szót szólni. Kőbányáról van szó, ahol 1990-2002-ig képviselő testület tagja voltam, s amíg bizonyos politikai erők sajátos céljaik érdekében el nem távolítottak a posztról, gazdasági- és költségvetési bizottság elnökeként funkcionáltam.
Az előttem szólók által megdicsért négy antalli év valóban sikertörténet volt Kőbányán is, gazdasági értelemben is. Ezt követően pedig – ugyancsak az előző négy évben elfogadott intézkedések, jogszabályok alapján – eszméletlen vagyonhoz, több tízmilliárd forintnyi értékhez jutott a kerület. Csak Richter részvényekből 750.000 darabot kapott az önkormányzat, ami a legjobb árfolyamon számítva önmagában közel 20 milliárd forintot jelent. Ezen túlmenően EGIS és egyéb részvényekből, földterületekből, egyéb vagyoni elemekből még legalább 5-10 Mrd likvid forrás került a kerület birtokába.

1996-ban megindult a vagyon elherdálása, bizonyos körök érdekeinek megfelelő elköltése. Hogyan áll most az óriási anyagi lehetőségekkel rendelkező önkormányzat? Az utolsó 200.000 db Richter részvény a bróker botrány kapcsán elhíresült szervezethez került, de hogy miért és miért pont oda, az csak néhány érintett, ill. érdekelt tudhatja. A hatalmas vagyon helyett információim szerint ma 2-3 milliárd forint adóssággal rendelkezik az önkormányzat, a teljes anyagi csődöt elkerülhetetlennek tartom.

Elismerem igaza van Kovács Árpád elnök úrnak abban, hogy a forgalomképes vagyon egy részét oktatásra, egészségügyre, szociális, stb. célokra is felhasználhat az önkormányzat, de itt nem arról volt szó. A helyesen kezelt vagyon hozadékának, akár értékesítés utáni kamatának, évi legalább 2-3 milliárd extra forrásnak elég kellett volna lennie ilyen jellegű feladatokra. A felelőtlen, jogi következményeket is vállalva kimondom, egy szűk kör érdekeit szolgáló gazdasági döntések célja és eredménye világosan láthatók voltak. A nyilvánvaló hibákra, visszaélésekre történő figyelemfelhíváskor csak a testületi többséget alkotó erők cinikus mosolya, cinkos összenézése volt a válasz. Magabiztosságukban odáig elmentek, hogy a kerület vagyonának jelentős részét egy olyan általuk kreált vagyonkezelő szervezetre bízták, amely működésének első félévében mintegy 20 esetben kizárólag ráfizetéssel vásárolt, majd adott el különböző részvényeket.

Arra én nem tudok egyértelmű választ adni, hogy egy önkormányzat általában lehet-e jó tulajdonosa a rábízott vagyonnak, vagy sem. Abban bizonyos vagyok azonban, hogy ha lelkiismeretesség és elkötelezettség nincs az önkormányzat vezető testületében és a döntések személyes felelősség nélkül hozhatók, ez a visszaélések melegágya. Ha egy testületi döntés mögé lehet tudatosan bújni, és hülyének is szabad lenni, mert ez nem büntetendő cselekmény, akkor a baj óriási, s vagyoni döntések rossz helyre kerültek delegálásra. Úgy gondolom, hogy az önkormányzatok ma nem jó tulajdonosok, mert döntéseiknél a felelősség, a személyes konzekvencia jogi értelemben nem megállapítható.

Egyébként hasonlóan van ez az állami vagyonnal is. Előző találkozónkon említettem, hogy a Horn-kormány idején a MOL részvények 75 %-át adták el rendkívül felelőtlen módon 75 milliárd forintért, s ekkor jó néhány 100 milliárd forintot elveszített az ország. Ki volt ennek a felelőse?

Legutóbb vendégünk volt az ÁPV Rt. elnöke, akit nagyon megdicsértem azért, hogy a 7.000,- Ft-ra meghirdetett maradék MOL részvényeket nem adták el a 6.000,- Ft-os ajánlaton. Azt állítottam akkor neki, hogy 7.000,- Ft-ért sem szabad értékesíteni ezen részvényeket, mert alulértékeltek, s nemsokára sokkal többet fognak érni. Állításomat jegyzőkönyv rögzíti.

Két hét múlva 6.500,- Ft-ért eladták az állami tulajdonú MOL részvények egy jelentős részét, s ezzel az ország mondjuk 15 milliárdot vesztett. Ki döntött ismét hibásan? Ki a felelős a veszteségért?

Azt is mondta itt előttünk az ÁPV Rt. elnöke, még sajnáltam is érte, hogy azért ne higgyük, hogy ők döntik el a dolgokat. Amennyiben a lelkiismeretük megengedi, nem helyezkednek szembe a máshol hozott döntésekkel. 2-3 hét alatt kb. 15 milliárd forintot elveszteni még belefér a lelkiismeretbe? Mind a háttérben lévő döntéshozóknak, mind a végrehajtóknak le kellene vonni a konzekvenciát.


dr. Bod Péter Ákos

Hölgyeim és Uraim!
A vita tartalmi kérdések körül zajlott, és volt nagyon sok közös elem az eladásokban. Mi itt Pakucs János elnöktársammal közben azon sutyorogtunk, hogy a menedzsment szemlélettel lehet csak jól működtetni egy ekkora vagyont. Ez a menedzsment szemlélet nem azonos a magánvállalkozónak a szemléletével, de más, mint a klasszikus bürokrata szemlélete, hiszen a vagyon mértéke, a feladatoknak a bonyolultsága miatt az üzleti vállalkozáshoz képest sokkal többfajta célt kell egy időben kiszolgálni. Szép menedzsment feladatot ad az önkormányzati gazdálkodás. Hallottunk sikeres eseteket is.

Én optimistább vagyok most, mint voltam akkor, amikor meghirdettük ezt a rendezvényt, mert ezek a problémák, ha felszínre jönnek, és a gondolkozás elindul, akkor előbb utóbb csak lesz egy olyan politikai helyzet, amikor a politikai erők meg tudnak egyezni, hogy ésszerűbb törvények legyenek, és az ellenőrzési rend, a jogrend, és mindaz, ami a minőséget ellenőrzi ebben a bonyolult rendszerben, hatni fog.

Mivel az időnk eljárt, rendezvényünk hivatalos részét bezárhatjuk, ám a borkóstoló folytatódhat. Megköszönöm a résztvevőknek munkájukat, és arra invitálom őket, hogy ha tudnak, maradjanak körünkben, és azok, akik a hozzászólásaikat nem tudták megejteni, majd egy pohár bor mellett tegyék fel a kérdést, és akkor nem kell moderálni sem a résztvevőket.

Az elhangzottak alapján a Társaság Vezetősége egy kis rövid összefoglalót készít, amit állásfoglalásként közre is teszünk.

 

vissza a lap tetejére