vissza a főlapra

1138 Budapest, Népfürdő u. 38.

  fax: 45-24-515  

 e-mail:

honlap:

 

VITAESTEK ›     

KIADVÁNY ›     

A VASMINISZTER ›     

TAGFELVÉTEL ›     

SAJTÓSZEMLE ›     

látogatók száma:      


„A külföldi tulajdon - magyar vagyon” címmel rendezett vitaesten elhangzott előadások, hozzászólások
(2007. 10. 09.)



• Az összejövetelen készült néhány kép itt megtekinthető.



Dr. Pakucs János bevezetője



Égerházi Attila



Pakucs János



Takler Ferenc borász



Pakucs János



Bod Péter Ákos



Mészáros Tamás



Monszpart Zsolt



Lázár János



Mészáros Tamás



Monszpart Zsolt



Lázár János válasza



Pakucs János



Egy hozzászóló



Árpási Miklós



Kassai Róbert



Bod Péter Ákos



Kurucz Gyula



Mellár Tamás



Gereben Zoltán



Bod Péter Ákos



Egy hozzászólás



Bod Péter Ákos



Lázár János válasz 2



Monszpart Zsolt



Takler Ferenc



Bod Péter Ákos zárszava




Dr. Pakucs János


Ez nem közgyűlés, de azért elmondom, hogy anyagi szempontból és a működés szempontjából Társaságunk biztos alapokon áll. A jelenlegi taglétszám 127, és a most meghívottak közül, akik úgy gondolják, hogy részt kívánnak venni a Társaság munkájában, azok egy belépési nyilatkozat elfogadásával és a vezetőség döntésével taggá válhatnak.
Május 17.-én találkoztunk utoljára, és most visszatértünk az eredeti helyszínünkre. Itt kezdtünk, aztán „kirándultunk” a Barabás Villába, majd „kirándultunk” az Ybl Palotába, mindegyik nagyon szép volt, de mindegyik helyszínen az volt a panasz, hogy nehéz megközelíteni. A többségnek az volt a kérése, hogy bár nagyon szép helyszínek voltak, jöjjünk ide vissza, a volt MOM Kultúrház Kupolatermébe, mert ezt a legkönnyebb megközelíteni.
Május 17.-én egy nagyon érdekes téma volt napirenden „A sportvagyon is a nemzet tulajdona” címmel. Az ülésen 21 hozzászóló volt, nagy volt az érdeklődés. Talán néhány gondolat:
  • A rendszerváltozás óta a sportvagyon területén volt a legnagyobb a vagyonvesztés.
  • A sport ingatlanvagyon mellett a magyar sport megmaradt hírneve is nagy érték, ez a „goodwill”, nem biztos, hogy jól gazdálkodunk vele.
  • Kiemelt kérdés „a társadalom egészségvagyona”, amit a sport révén lehet fejleszteni.
  • Sajnálatosan állapítottuk meg, hogy a fiatal korosztály állapota aggasztó. Nem tartható fenn, hogy a sportra, az egészséges életmód feltételeinek támogatására fordított állami támogatás aránya nálunk ma, európai viszonylatban is meglehetősen szerény. Nem csak az élsportról van szó, általában az egészséges életmódról.
    A sport kérdését a politikának újra kell értékelni, a civil szervezeteknek meg kell adni azokat a feltételeket, eszközöket, támogatásokat, hogy az egészségre, egészséges életmódra való nevelés ügyében többet tudjanak tenni. A sajtó sokat foglalkozott az állásfoglalásunkkal.
    Ezt követően volt egy nagyon fontos esemény, 2007. július 25.-én fogadta el a Parlament az állami vagyonról szóló törvényt.
    Úgy gondoltuk, hogy a Társaságnak meg kell szólalni ebben a kérdésben, és néhány napon belül az Elnökség - a tagok nagy részével egyeztetve - kiadott egy nagyon határozott, kritikus hangvételű állásfoglalást. Az állásfoglalás azon a napon hétfő reggel került kiadásra, amelyik hétfő este az államfő ezt a törvényt visszaküldte a Parlamentnek.
    Ezt követően sokan hivatkoztak a Baross Gábor Társaság állásfoglalására, amikor ezt a törvényt kritizálták. Azt írtuk többek között, hogy az a jogintézmény, amit a törvény létrehoz, „a jogállam, a demokrácia és a népfelség alapelvének teljes megcsúfolása”. „… szabadon értékesíthető vagyonná vált az állami tulajdonban lévő erdő és termőföld, tehát az állam teljes földvagyona. Mindez olyan bizonytalanságokat jelent, ami a nemzeti földvagyonnal való gazdálkodást teljesen ellehetetleníti és a nemzet tulajdonában lévő vagyon felszámolásához vezethet...” Végül felszólítottuk a Kormányt, hogy a törvény életbeléptetése előtt „vizsgálja felül álláspontját, törvénymódosítással tegyen megfelelő lépéseket a nemzeti vagyon végleges felélésének megakadályozására és a jövő generáció számára történő megőrzésére.”
    Most egy újabb, izgalmas és nehéz téma az, amit napirendre tűztünk: a „Külföldi tulajdon - magyar vagyon” címmel. Egy témavázlat foglalja össze azokat a lényegesebb kérdéseket, amit ebben a témakörben meg kell beszélnünk.
    A legközelebbi összejövetelünk, amit novemberre tervezünk, azt egy különleges témakörben készítjük elő: „A történelmi egyházak anyagi és szellemi vagyona” címmel.
    Az előre megfogalmazott kérdések:
    - Mekkora vagyoni körről van szó?
    - Miként hasznosulnak az egyházhoz tartozó vagyonelemek?
    - Mennyire képes az egyház a spirituális tevékenysége mellett a meglévő vagyonnal gazdálkodni és milyen ennek a finanszírozása?
    Mielőtt átadom a szót Bod Péter Ákos elnökünknek, hogy vezesse a vitát, két dolgot szeretnék még gyorsan elmondani. Az egyik, hogy ebben a teremben, ahol most vagyunk, ha körbenéznek, akkor egy képkiállítást látni, Égerházi Imre festőművész kiállítását, és hogy ez a kiállítás mikor és miért született, arról Égerházi Attilát kérem meg, mondjon néhány szót, aki a hat évvel ezelőtt elhunyt művész fia, és aki a kiállítást tervezte.



    Égerházi Attila


    Szeretettel köszöntöm Önöket. Nagyon, nagyon röviden összefoglalnám édesapám életútját. 1925-ben született, és 2001-ben halt meg egy baleset következtében. Hajdúhatházon paraszti családban született, de a padláson lévő oklevél tanúsága szerint ősei közül Egerházi Mihály1671-ben Apaffy Mihálytól nemesi oklevelet kapott. Ő unokája volt Egerházi Képíró Jánosnak, aki a XVII. századi magyar kazettás mennyezeti freskófestészetnek volt kiemelkedő művésze. Tehát Erdélyből jött a család az 1700-as évek elején, amikor a fejedelemség elbukott, a család átjött Hajdúhatházra, mi már onnan származunk. Édesapám életében is kettős volt a festészeti téma, az egyik az Alföld volt, a másik pedig Erdély, az erdélyi emberek. Szeretett volna művészi iskolában tanulni, de a családi körülmények ezt nem tették lehetővé, úgy hogy a munka mellett hivatalnokként dolgozott, és debreceni mesterek szabadiskolákban képezték édesapámat, Félegyházi László, Menyhárt József, Balla László, Holló voltak elsősorban a mesterei, de mesterei között tartotta számon a zsögödi Nagy Imrét is. 1964-ben szervezték meg a Hajdúböszörményi Művésztelepet Székelyhidi Ágostonnal és más művészekkel. A rendszerváltáskor átszervezték a telepet, és Ő átment és haláláig vezette a Hortobágyi Alkotótábort, amely az egyik legnagyobb rangot kivívott magyar telep volt a hajdúböszörményi mellett. Különösen fontos szempont volt az, hogy a határon túli magyarokat, a határon túli magyar művészeket igyekezett édesapám támogatni, meghívni a rendszerváltozás utáni időkben. Akkor már ők is tudtak menni például Gyergyószárhegyre is, ahol ezeknek a képeknek egy része készült. Talán túl sok lenne mindent elmesélni, erre nincs idő. Hoztam egy pár katalógust, úgy hogy akit érdekel, az el tudja olvasni.
    Annyit mondanék el a művészetéről, hogy a 60-as évek vége felé alakult ki az a jellemző „égerházi” stílus. Először lealapozta a képeket, majd spaklival, ahogy Ő mondta, valűrözte, tehát szedte fel ezeket, szedte fel és rakta rá a festéket. Ez a jellemzően égerházi stílus. Bárhol a világon, ha bemegyünk egy kiállító terembe, ilyen képet nem találunk. Ez az egyik legnagyobb jellemzője, a technika, ahogy dolgozott, illetve a képi szerkesztés, hogy mindent egy síkban teregetett.
    Sok, húsznál is több állami és egyéb művészeti kitűntetést kapott. Talán, ha nem debreceni festő és nem tesz ennyit a közösségért, az üzemi tárlatok szervezéséért, a különböző telepekért, akkor talán híresebb festő lett volna, tehát a művészi színvonalához megillető rangon ismernék ma az emberek, de ez tevékenység már az életén túl mutat. Mint a fia, igyekszem különböző tematikus kiállításokat szervezni. Ez a mai kiállítás Erdélyről szól, az erdélyi képekről, de volt itt tavaly márciusban egy másik kiállítás, annak az volt a címe „Akkor és most”. Az az 1972-es első önálló tárlatára emlékeztetett, ami itt volt a Kupolateremben és sikerült akkor kiállítanunk.
    Feledi Balázs művészettörténész is nagy tettnek tartotta, hogy 34 évvel később a tárlat visszatért a kiindulási helyére, ami nagyon ritka esemény. A www.egerhaziimre.hu honlapon részletes információkat találnak, és remélem, hogy ezek a nyugalmat és belső energiát és emberséget árasztó képek megtetszenek Önöknek.



    Pakucs János


    Egy kis képzőművészeti „élvezet” után - a vitát követően - lesz zenei élvezet is, mert Aldobolyi Nagy Gyuri zeneszerző-író barátunk ígérte, hogy zongorázni fog, előtte azonban vita, a vitát megelőzően pedig a borról néhány szó, mert a bortól jó gondolatok támadnak. Ma este Takler Ferenc szekszárdi borász a házigazdánk.



    Takler Ferenc borász


    Szeretettel köszöntök mindenkit a Takler Pince részéről, Takler Ferenc vagyok, a pince tulajdonosa. Hát egy pár szóval magunkról: egy klasszikus családi vállalkozás vagyunk, két fiammal vezetem a pincészetet. Ők már gyerekkoruk óta a szárnyaim alatt nőnek, most már elmondhatom nagy büszkén, hogy én segítek nekik néha, és ez egy jó érzés. Idősebb fiam itt van velem – Andris –, Feri fiam pedig a szüretet irányítja. Jelen pillanatban éppen a Primarius szüret zajlik otthon. Hát ez nagyon jó dolog ilyenkor, amikor két mankóra támaszkodhatok, nyugodtan eljöhetünk a szüret csúcsidőpontjában is, mert van otthon egy-egy gazda, akit ugye nem lehet pótolni a pincében.
    Nem akarok bővebben kitérni a mi elképzelésünkre, és nem is akarnám húzni az időt. Három borral jöttünk ide, egy igazi klasszikus, szép egyhetes, hatnapos, kis fiatal primőr rose-val, ami négy fajtából házasodott, egy kékfrankosból, zweigeltből, óportóból, rendhagyó módon először tettünk shiraht, mivel augusztus 20-án volt ez a szüret, és a nagy shirah-nak hozamkorlátozása van. Annyira előre van ez az évjárat, hogy átlagévben, amikor hozamkorlátozunk egy végterméket, legyen az bármilyen fajta, akkor a földre kerül, amit ledobunk. Hát most már 16 fokos volt a shirah, ezért hát megmentettük, és egy roséba tettük nagyon helyesen, mert ebben a rose-ban visszaköszön a shirahnak ez a kis egzotikus különlegessége, úgyhogy egy primőr rose-val szeretettel várom Önöket. Ezt követően egy 2006-os Cabernet Franc, egy standard, egy nagyon szép bor, ami igazából jó, az ár-minőség aránya, ami az egyik legvonzóbb ennek a bornak. Ez egy nagyon szép kedvenc, jól iható bor kategória. És hogy legyen egy nagy testű bor is velünk, elhoztunk egy 2006-os mintát, egy hordó válogatást, amely egy Cabernet Sauvignon szelekció, ezt egy borritkaságnak gondoljuk, azt hiszem, hogy nem tévedünk nagyot. Azért hoztuk ezt magunkkal, mert nemcsak nekünk, Szekszárdiaknak, de még Villányból is nagyon ritkán van olyan minőségű Frane, vagy Sauvignon, mint ami most a tarsolyunkban van. Meg kell becsülni azokat az évjáratokat, amikor ezt produkálja a Cabernet Sauvignon. Ugye az tudva levő, hogy mi ehhez a fajtához egy kicsit északra vagyunk, tehát mindig meg kell becsülni azt az évjáratot, amikor a Sauvignon ennyire be tud érni. Ez egy 16 alkoholfokú bor, tehát azt jelenti, hogy 25 fokos musttal szüreteltük, tehát ez önmagáért beszél. Én a magam részéről a mondandómat le is zárnám, és átadnám a szót majd az előadóknak. Remélem azért hasznos, hogy itt voltam, mert a bor magvas gondolatokat ébreszt, felszabadítja a gátlásokat, és sokkal jobban tudunk gondolkodni a nemzet különböző sorsairól.



    Pakucs János


    Nagy bajban vagyunk, mert a Társaságot elkényeztettük az elmúlt időszakban, hogy jó és még jobb borászok vendégei voltunk. Most már eljutottunk a csúcsra, Takler Ferenc vendégei vagyunk. Még nem tudom, hogy ki fog következni a legközelebbi összejövetelen, természetesen akkor is lesz bor- házigazda, de azt hiszem, hogy a dolgot tovább fokozni már nem nagyon lehet.



    Bod Péter Ákos


    Köszönöm szépen. Legutóbb valóban a vitát azért zártam le, amikor már húsznál többen szóltak hozzá, mert közben fehér bor várt ránk, és az nem tűri jól a várakozást, a vörösnél nyugodtan lehet várni. Úgyhogy Hölgyeim és Uraim, ma nagyon alapos vitára lesz alkalmunk, nem siettetem az előadókat. Ámbátor arra kérem őket, hogy azért korlátozzák az első menetben a hozzászólásukat, mert nálunk nagyon élénk és alapos vita szokott lenni. Melynek következménye nemcsak az, hogy itt 80-100-an megokosodunk, hanem utána az elnökség feldolgozza a hallottakat, és az állásfoglalásunkat közzéteszi. Meg kell mondanom, hogy elég alaposan szokták idézni, részben mert talán tartalmilag fontos, részben mert elég tömörek vagyunk, és a lusta média szereti, hogyha elé rakják a következtetések lényegét.
    Nos, a mai téma izgalmas és fontos. A külföldi tulajdon, a külföldi jelenlét, a külföldi tőke Magyarországon. Vajon része-e ez a nemzeti vagyonnak? Ezzel kapcsolatban két érdekes és divatos irányzat volt és van Magyarországon.
    Az egyik a büszkélkedő. A tőkebeáramlásnak a kiváló, korábban különösen kiemelkedő, most már mondjuk a román–szlovák összehasonlításban kevésbé feltűnő, de még mindig jelentős adatai alapján az egyik érvelés az, hogy „milyen jó, hogy ez a sok tőke idejött Magyarországra, milyen jó, hogy annyi munkahely született”. És valóban, az itt ülők egy része is, ha körbenézek, külföldi tulajdonú cégnél dolgozik vagy dolgozhatna, vagy elképzelhető, hogy ez be fog következni életében. El szokta mondani a kormányzati propaganda, vagy az ember, amikor külföldön jár és a hazáját kicsit pozícionálni szeretné, hogy itt Magyarországon minden komoly cég jelen van, mindenki, aki a világban számít, eljött ide befektetőként. A magyar exportnak úgy 80 százaléka a külföldi tulajdonban álló vállalatoktól származik. Ami persze azt is jelenti, hogy a nem külföldi cégektől ered az a 20 százalék, az pedig nagyon kevés.
    És akkor áttérek a másik nézetre, ami itt is hangot kapott minálunk korábban más tárgykörök kapcsán. Nevezetesen: a külföldi tulajdon azt is jelenti, hogy az ország kettészakadt, hogy duális gazdaság van, és sajnálatos módon a magyar tőke nem elég erőteljes. Ez a gyors külföldi penetráció, tőkebehatolás azt is jelzi, hogy a magyar gazdaság az átalakulás immár csaknem két évtizede során nem volt elég erőteljes.
    Nos, mind a két sommás véleményt hallani. Most azonban arra készülünk, hogy belemélyedünk a témába. Előadóink között van, aki közgazdász professzorként és gyakorló gazdaságpolitikusként is ismeri a magyar tulajdon ügyeit: Mészáros Tamás, aki volt már közöttünk előadóként. Nagyon örülünk, hogy ismét el tudott jönni a rektor úr, aki nem csupán közgazdászként szólhat a témához, hanem mint aki az állami vagyon fontos ügyeiben volt döntéshozó.
    Témánknak létezik egy nagyon izgalmas vonatkozása: vajon a külföldi tulajdonnal együtt jár-e a szuverenitás-vesztés abból adódóan, ha más országban születik az üzleti döntés. Igazából nem sokat tudni arról, hogy a külföldi tulajdonú cégeknél hol is hozzák meg a stratégiai döntéseket, ezért a legjobb megkérdezni valakit, aki ilyen intézménynél dolgozik: az ő életét hogyan érinti a külföldi tulajdon, mit jelent a külföldi tulajdon egy vállalatvezetőnek. Monszpart Zsoltot ezért arra kértük, hogy számoljon be arról, hogy az Ericsson-nál, ahol ő vezérigazgató helyettes, miként működik a dolog. Nagyon sikeres és jó nevű cégről van szó, amely komoly munkaadó, tekintélyes hozzájárulást tud felmutatni a termelés, a műszaki fejlesztés területén. Milyen érzés tehát a menedzsment számára az, hogy a tulajdonos külföldi?
    A harmadik szempont kifejtését Lázár János polgármester úrtól várjuk, Hódmezővásárhelyről. Ő egy olyan önkormányzatot vezet, amelynek a területén van, volt, sőt feltételezzük, hogy növekvő számban lesz külföldi beruházó. Mit jelent mindez a település számára? Kicsiben az önkormányzat, - és nem is egy olyan kicsi városról van szó - leképezi az országos ügyeket. Talán könnyebb megragadni egy élő város életében azt a tényt, hogy működnek magyar tulajdonú cégek és külföldi tulajdonú cégek, jelen vannak magyar munkaadók és nem magyar munkaadók; különböző kultúrák élnek egymás mellett.

    Nos, tehát ez az a három kérdéskör, amivel elkezdjük, és hát feltételezem, hogy izzó és érdekes vita lesz.
    A vendégeinknek, akik voltak már nálunk, nem kell bemutatni a Társaságot. Akik még nem voltak, azoknak elmondtam, hogy itt szakemberek és érdeklődők, gyakorló emberek és teoretikus emberek vannak jelen. Olyanok, akik a témának minden fontos zegét–zugát ismerik, és olyanok is vannak közöttünk, akik a munkájuk kapcsán nem találkoznak gazdasági ügyekkel, de mégis rendszeresen jönnek hozzánk, mert amiről mi beszélünk, az számukra is fontos és érdekes ügy. Nos, ez az a háttér, amiben a mi beszélgetésünk elhelyezhető, és ezért azt gondolom, hogy minden további nélkül talán kezdjük el a kiküldött meghívó szerint. Tamás, te vagy az első hozzászóló. Arra buzdítok mindenkit, hogyha tudja, akkor szorítsa mondandóját 10 – 15 percbe. Nincsenek kemény időkorlátaink, de akkor több idő marad a vitára.



    Mészáros Tamás


    Köszönöm szépen. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Valóban voltam már itt, és ezért egy picit ódzkodtam, hogy beleszagoljak. Megforgattak legutóbb meglehetősen, akkor ugye az ÁPV Rt. elnök minőségemben, most azért szabadabb vagyok, mert egyetemi tanárként azért sok mindent mondhat az ember. Még beszélek, három kérdésen kérem, hogy gondolkodjanak, és mindenki magában adja meg a választ! Hogyan értékelné a következő hírt? „Patika láncokat vásárol Romániában a Richter Gedeon Nyrt.” Patikaláncokat. A másik ilyen, amin el kellene gondolkodni, és megadni a választ, hogy mindenki tudja-e, és ez elsősorban nem ide szól, hiszen itt mindenki tudja, de hogy az országos szinten gondolkodunk, hogy „annak a banknak, melyik országban van a tulajdonosa, és konkrétan melyik cég a tulajdonosa, ahol egyébként a folyószámláját vezeti?” „Érdekli-e ez egyáltalán?” Mondjuk ez a második kérdés. És a harmadik, hogy „Nemzeti vállalat-e a MOL Nyrt. ?” Nyilván ezzel indítanék, és nekem meg van a válaszom. Én örülök neki, ha a Richter patikaláncot vásárol Romániában. Kettő: én tudom, az MKB-nál vagyok, hogy ki a háttere, de igazából nem érdekel. És a harmadik: én nemzeti vállalatnak tekintem a MOL Nyrt-t. Amiért egy kicsit ódzkodtam, az tulajdonképpen az, hogy ez igazából a mai téma nincs kutatva. Nem tudtam tehát olyan statisztikai és egyéb háttérre támaszkodni ezekben a kérdésekben, amire azt mondhatnám, hogy megdönthetetlen tények, hiszen valaki ezeket felmérte, véleményeket összegzett. Magyarán, tehát az ember a saját tapasztalatára támaszkodhat-e egy olyan kérdésben, ahol racionális, és nem racionális – ez alatt nem irracionálist értek, hanem nem racionálist – elemek keverednek, hiszen nem tudunk eltekinteni, pl. a nemzeti vagyont illetően, a lelki hozzáállástól és tényezőktől miközben a világ azért valamilyen módon racionálisan működik. Na, most ezt belevinni egy ilyen beszélgetésbe, nyilván bele kell, hisz nem tud az ember a bőréből kibújni, egy picit félreviheti az objektív valóságtól az egészet. Ismétlem, saját tapasztalataimra szeretnék tehát támaszkodni. De hogy miről is beszélünk tulajdonképpen, mik ezek a vállalatok, hogy kerülnek Magyarországra, és milyen mértékben vannak itt Magyarországon? Én javasolom forgatni a Nemzeti Érdek első számát. Ez nem is olyan régen jelent meg. A kiadó a Századvég, a szerkesztőbizottságban Stumpf Istvánék. Az első tanulmány és 52 oldal, a címe, Pitti Zoltán írta: „Társas vállalkozások, gazdasági teljesítményeinek tulajdonos függő jellemzői”. Ami benne van többek között az, hogy ezek a külföldi vállalatok, vagy többségi külföldi tulajdonú vállalatok összességében a vállalatainknak nem érik el a 10 százalékát, vagy a hazai munkavállalók 20%-áf foglalkoztatják ugyanakkor, ha a teljesítményeket nézzük, az export jelentős részét produkálja 50 százalék részesedésnek az össz nyereségből. A kutatás-fejlesztés 89 százalékát a ezek a vállalatok végzik Magyarországon, a beruházásoknak az 50 százalékát tudhatják magukénak. Még két dolgot, ami számomra is érdekes volt, emelek ki, hogy nagyon jelentősen csökkenő mértékben kapják azokat a kiváltságokat, amit valamikor, amikor ide jöttek kaptak. A magyar vállalatok a térítésmentes kedvezményeket, vagy állami támogatásokat egyre erősebb mértékben kapják, a külföldi cégeknél mindez csökken, de még mindig - természetesen 2005-ben, mert addig szól a fáma – 53 százalékban részesedtek, az ilyen visszatérítés nélküli támogatásokból. Mondta a Péter, hogyha a Hankook-ot hozzávesszük, lehet, hogy ez több lenne, minden bizonnyal. Nem tudom, majd egy ilyen következő statisztikában biztos hozzáveszik. Tehát én azt mondom, hogyha valakit részleteiben érdekel, fel van ez dolgozva, ez a része, hogy ’mit tekintünk mi’, külföldi tulajdonúnak vagy „hol vannak, mennyien vannak, milyen teljesítményeik vannak”? Na most én ki fogok bújni az alól a fő kérdés alól, hogy nemzeti tulajdon és a külföldi tulajdon. Már csak azért is mert, örömmel láttam itt Mellár Tamást, aki KSH elnök volt, és hogy mit veszünk számba, és hogyan veszünk számba, tőle jobban nem tudja senki. Megmondom őszintén, én ma nem tudok ilyen fogalmat, hogy „nemzeti tulajdon”. A legfontosabbakat, a hallgatókat kérdeztem meg, hogy tanultak-e erről, és azt mondták, hogy nem tanultak. Magamnak meg tudom fogalmazni, hogy „minden nemzeti tulajdon, ami itt működik, és aminek a hasznát mi élvezzük”. No de mi a haszna? Az, hogy foglalkoztat valakit, vagy a profit a haszna. Én ezt már nem tekintem szabad haszonnak, mert azt egy az egyben elviheti. Eladhatja a berendezéseket, kiviheti a berendezéseket. Tehát hajlok abba az irányba, hogy nem nemzeti tulajdon a külföldi tulajdon, vagy csak legalábbis részben nemzeti tulajdon. A kérdés az, hogy ez zavarjon-e bennünket, vagy ne ha racionálisan nézzük, és nem a teljesítményeket nézzük. Tehát állami tulajdonról tudunk, külföldi tulajdonról tudunk, vegyes tulajdonról tudunk, nemzeti tulajdonról igazából nem, és azt hiszen, hogy ezzel így van az egész világ, hiszen akkor a nemzetet is definiálni kellene. De még egyszer mondom, nem akarok 100 százalékig kibújni, én azt mondom, hogy a külföldi tulajdon jelentős része nem nemzeti tulajdon. De olyan vélemény is van, hogyha én privatizálok valamit, tehát eladom, és a bevételt államadósságra fordítom, akkor tulajdonképpen nem változott a nemzeti vagyon. Miért? Mert az államadósság negatív vagyon. Ha én eladtam valamit, és helyette a negatív vagyont csökkentettem, akkor tulajdonképpen null-szaldós üzletet csináltam. Tehát lehet játszani, lehet szórakozni, de igazából a kérdés nem ez. Hanem igazából a kérdés az, hogy mit is csinál itt ez a nem nemzeti vagyon, vagy részben nemzeti vagyon Magyarországon? És akkor arra gondoltam, hogy rendszerezem, és megpróbálok a 10 percben maradni, és elnézést kérek, tudom, hogy udvariatlan lesz, de nekem 19.00-kor fel kell állnom, mert 19.30-ra tudtam legkésőbbre áttenni azt, hogy a hallgatók meghallgatnak engem ma este, és számomra valószínűleg az ő szavazataik hétfőn fontosak lesznek. Tehát mindenképpen el kell mennem, de egy rendszert gondoltam. A „sztékhorder” elmélet, az érintettek elmélete. A vállalat érintettjeinek és érdekcsoportjainak az elmélete, nagyon divatos elmélet ma a menedzsment tudományban, és arra gondoltam, hogy 5 – 8 percben fussunk végig, hogy kiket is érint az, ha egy tulajdonos magyar vagy külföldi, és milyen hatása van ezekre az érintettekre, akiket én felsorolnék. Például a fogyasztók, a kormányzatra, beszállítók, alkalmazottak, ezen belül is a menedzsment, a munkavállalók, önkormányzatok? És akkor körülbelül körbe is jártam azt a kört, ami izgalmas lehet számunkra. Tudunk-e különbséget tenni ezeknek a kapcsolatrendszerében attól függően, hogy külföldi a tulajdonos, vagy magyar a tulajdonos? Nézzük akkor az én véleményem szerint, és tapasztalataim szerint egyiket – másikat. De hozzátenném rögtön az elején, hogy ez szerintem mindannyiunk tapasztalata, hogy borzasztó mértékben ország és kultúrafüggő. Tehát minden valószínűség szerint a kínai tulajdonosnak a magatartása érzékelhető, mert van egy kultúrája. Van, aki azt mondja, hogy az osztrák főnők a legrosszabb. Én hallottam ilyet már, de valaki a metróra, mint magántulajdonra panaszkodik, hogy a napi kontrollingon keresztül érvényesíti a tulajdonosi befolyását. Nem az a kérdés, hogy a stratégiába beleszólhat-e vagy nem, hanem az, hogy ha két napra nem teljesíti azt, amit megkapott Svájcból, Bécsből, vagy nem tudom honnan, akkor már számon kérik, hogy írja meg az igazoló jelentést, hogy miért nem azt teljesítette. Ugyanakkor meg mások azt mondják, hogy „nyugodtan tudok dolgozni”. Kérdezzük meg a Porsche Hungariát, nyugodtan tud az osztrák tulajdonosokkal, évek óta annak a vezérigazgatója együttműködni. De jól érzi magát Pálvölgyi Mátyás az olasz Generali – Providenciánál, vagy írtam én még fel ide neveket, akiket azt hiszem csak úgy érdemes feltétlenül megemlíteni, hogy nem zavarja őket a külföldi tulajdonos. Van magyar gazember, és van külföldi gazember. Eladtuk a Diósgyőrt egy márkáért valamikor a kassaiaknak, azért, hogy a kassai befektetők majd rajtunk keresztül – ugye akkor még az volt, hogy mi kerülünk be először az EU-ba – bekerülnek az EU-ba. Megvették az amerikaiak, a US Steel, a világ egyik legnagyobb vállalata. Abban a pillanatban felrúgta a privatizációs szerződést. Öt éve pereskedünk velük, és olyanokkal jönnek, hogy a KGST felbomlásának a végirata nem jutott el hozzájuk, ezért nem igazán jogos a mi választott bírósági döntésünk. Tehát azt mondom, hogy nem csak az a kérdés, hogy magyar vagy külföldi, ez is az is átverhet és felrúghatja a szerződéseket, miközben nagyon jó tapasztalataink is vannak. Na nézzük a „sztékholdereket”, fogyasztók. Zavar-e egy fogyasztót, egy vevőt, hogy külföldi cég a tulajdonos, vagy hazai cég a tulajdonos? Szerintem nem. Érdekli a minőség, az ár, a termékválaszték. Ebből a szempontból nyugodtan kipipálhatjuk, hogy a vevő, a vásárló nem azt nézi, amikor a CORA-t, vagy a TECSO-t, vagy a CBA-t választja, - nézhetné éppen, de nem ezt nézi, hanem azt, hogy melyik van hozzá közel, milyen ára van, milyen választéka van, és így tovább. Tehát abszolút semleges véleménnyel van a külföldi befektetőről, tulajdonosról. A másik oldal a beszállítók. Itt már azért azt kell hogy mondjam, a CBA-t nem ismerem annyira, de azt kell, hogy mondjam, hogy a nagy áruházláncok keményen kizsákmányolják a beszállítóikat, és ezt valószínű nem itthon tanulták, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy ugyan a beszállítók kezüket – lábukat törik, hogy benne lehessenek egy ilyen nagy áruházláncban, mert óriási mennyiséget vásárolnak, de az is biztos, hogy ma már 120 napra fizetnek, tehát gyakorlatilag a készleteiket a beszállítókkal finanszíroztatják meg. A másik az, hogy nem úgy kötik a szerződést, hogy évente az inflációval növekszik az ár, hanem a begyakorlottság miatt majd csökkenjen. Valamilyen módon megfizettetik, ha öt borosüveget tesznek ki egymás mellé. Nem tudom, Takler úrnak nyilván vannak ilyen tapasztalatai, hogy külön pénzt kell fizetni, ha csomagban akarom kitenni a Takler Pincészetnek a…. És nem is kevés igazából ez a pénz. Tehát meg vannak a technológiái, technikái a külföldinek, nem tudom, hogy a CBA-nak ez meg van-e? Valószínűleg a kis üzletek miatt nincs. De megint csak nem egy tipikus külföldi dolog ez, hanem egy bevett szokás, amin nyilván nagyon nehéz változtatni. Az alkalmazottakat én kétfelé bontanám. Nézzük a menedzsmentet és a munkavállalókat. Milyen hatással van a menedzserekre? Itt ül mellettünk egy menedzser, aki külföldi tulajdonú cégnél van. Nyilván ha ez a cég egy public cég, akkor majdnem azt mondom, hogy ha nincs egy meghatározó olyan tulajdonos, ami nagyon erősen befolyásolhatja, akkor sokkal fontosabb a menedzsment, mint hogy kik a tulajdonosok. A döntéseket lényegében, és mondjuk meg őszintén, a nagy magyar cégeknél is, nem a tulajdonosok hozzák, hanem a menedzsment. Még maximum az igazgatóság. Annyira szólt a tulajdon, hogy ilyen szempontból hiába mondjuk azt, hogy külföldi nyugdíjalapok kezében van a Richternek, vagy mit tudom én kinek a részvényeinek a jelentős része. Ez a Richter működését nem befolyásolja. Mondom én, hál Istennek! A külföldi nyugdíjalap meg addig örül, amíg termeli a profitot, meg az osztalékot fizeti. Tehát a menedzsment szempontjából nagyon lényeges, hogy milyen személyes kapcsolatot alakít ki a központtal. Vannak nagyon jó kapcsolatok. Én azt egy nagyon pozitív dolognak tartom, hogy még a tőke befektetések kezdetén ideküldték az ötvened rangú vezetőiket, mert úgy gondolták, hogy azok is okosabbak, mint a mi magyarjaink, ma meg már a magyarokat viszik külföldre, és rájöttek, hogy nyugodtan hagyhatják magyar kézben azt a menedzsmentet. Ami – én azt mondom -, hogy egy pozitívum. Magyarán tehát semlegesnek tekintem a menedzsment szempontjából. Az alkalmazottak, munkavállalók szempontjából már megint csak azt mondhatom attól függ, hogy melyik cégről van szó. Most a rossz példaként halljuk a Hankook-ot, amelyiket megbüntetnek. Büntessenek is meg. Szokja meg, hogy itt Magyarországon más a helyzet. Na de ott van tőle 5 km-re a Dombas tulajdonolta Dunaferr. Hogy féltünk, hogy egy ukrán cég – kik azok az ukránok, mit csinálnak azok majd – és kérem, tisztelettel tartják az ígéreteiket, tárgyalnak a szakszervezettel, még egyszer sem volt sztrájk. Nagyon magasak a fizetések is, miközben persze ők is termelik a 40 milliárdos profitot, mert nagyon jók az acél ipari árak. Ez egy szerencsés üzlet volt, de féltünk tőle, mert ukrán befektető nem volt még korábban Magyarországon. A munkavállalók nem sztrájkolnak, engedi a szakszervezetet működni, nem úgy mint a Suzuki, vagy a másik, vagy nem úgy mint a magyar tulajdonú cégek, ahonnan én egyet se tudok felsorolni, ahol például a szakszervezet működhet. Már pedig én szükségesnek tartom a szakszervezetet, mert a munkavállalóknak bizonyos képviselete kell, hogy legyen. És akkor még néhány, és akkor be is fejezem a gondolataimat. A kormányzat számára fontos-e, hogy külföldi vagy nem külföldi a befektető? Kérem, én az elmúlt 15 évben tudom, szerintem mindannyian tudjuk, teljesen mindegy, hogy milyen színezetű kormányzat volt, mindegyik támogatta a külföldi tőkebefektetést. Mert ez volt az országnak az érdeke, és ha úgy tetszik bizonyos egyensúlyok megtalálásához ma is ez az érdeke. Természetesen, és itt mondta a János, hogy privatizációról ne legyen szó. Természetesen nagyon más privatizációs filozófiája volt a különböző kormányoknak. De bizony a tőzsdére való bejövetelt, a zöld mezős beruházást az ország érdeke miatt támogatták. Hát ránézve az órámra, nem akarom másoktól elvenni az időt, gondolatébresztőnek ennyit szántam, és azt mondtam, hogy ennyit tudok felvállalni. Gondoljuk át, hogy kire milyen hatással van, és én nem látok bombasztikus különbséget magyar tulajdonos, és külföldi tulajdonos között. Személyek, menedzsmentek között igen, de úgy am block nem mondhatjuk, hogy a külföldi az rosszabb volna. Köszönöm szépen.



    Monszpart Zsolt


    Tisztelt Elnök Urak, kedves Hölgyeim és Uraim! Nagyon nagy öröm számomra, hogy itt lehetek, és megoszthatom a gondolataimat. Egy picit a sajtóban elterjedt gonosz multi képet próbálom árnyalni, mert azért nem minden múlti annyira gonosz, és annyira kizsákmányoló, nem él vissza a monopol helyzetével stb. stb. Tehát van az éremnek egy másik oldala is. Az Ericsson erre egy nagyon jó példa. Nagyon lényeges gondolat valóban, hogy mi mennyire vagyunk magyarok, - mennyire szolgálja ez az 1000 ember, az év végén 1000-en leszünk - a hazai növekedést, mennyi része a nemzeti tulajdonnak. Itt azt hiszem, hogy apró szálakat kell egyenként végig venni, és akkor tudnunk korrekt választ adni. Nem lehet ezt globálisan úgy mondani, hogy ez egy svéd cég. Ugyan formailag 100 százalékig svéd tulajdonban vagyunk 1993 óta, de eredetileg egy 50 – 50 százalékos vegyes vállalatként indultunk a Műszertechnikával. Hát ez is egy érdekes kérdés, de 15 percbe nem fér bele, hogy miért lett aztán 100 százalék svéd tulajdon, és miért nem maradt meg egy fele –fele arányú vezetés. Amit nagyon fontosnak tartok elmondani rögtön az elején, hogy alapvetően két múlti típus lehetséges. Az egyik a pillangó életű, aki azért jön ide, hogy azzal a három – négy fillérrel olcsóbb munkaerőt, vagy munkabér költséget kihasználja, és addig marad itt, amíg ez a különbség megvan, és a gépeit azonnal továbbviszi, amint ez a különbség eltűnik. Aki alapvetően csak összeszerelő, bérmunka tevékenységre jön ide. Az ilyen multik általában nem is ruháznak be, nem indítanak zöld mezős beruházásokat, nem építenek csarnokokat, csak valamit korszerűsítenek, és eleve úgy rendezkednek be, hogy könnyen tovább menjenek. A másik, az az igazán értékes az ország szempontjából, aki hosszú távon gondolkodik. Ide hoz egy olyan gyökeret, egy olyan kutatásfejlesztést, innovációt, ami ide köti őt, az itteni szellemi kapacitásra épít. És ezek a multik általában hosszú távon keresik a profitot. Nem arról van szó, hogy idén egy nagyot kaszál, és elmenekül. Hanem valahol sokkal inkább belesimul az ország érdekébe, és egy hosszú távú növekedést alapoz meg. Mi, mint Ericsson, állíthatom, hogy ilyenek vagyunk. A ’90-es évek elején alapították a céget, ez év végén ezren leszünk, ami egy óriási szám, különösen, ha a 2004. évi 520 fős létszámmal hasonlítjuk össze. Ez egy rendkívül dinamikus növekedés és fejlődés, ami végbe megy a cégben. Ennek nagyon sok ága van. Melyek ezek az elemek? Tehát az egyes számú elem, amiről már beszélt Rektor úr is, hogy hol történik a döntéshozatal? Az az én tézisem, hogy azoknál a multiknál, ahol itt a helyi menedzsment hozza meg a döntéseket, az egy magyar multinak számít, tehát az egy igenis magyar érdekeket képviselő cég. Nálunk nagyon finoman lehetett az elmúlt 17 évben végigkövetni, hogy a magyar érdekeket hogy tudtuk eladni az alapvetően svéd tulajdonú vezetőinknek, hogy tudtuk őket pozitív értelemben manipulálni, hogy el higgyék azt, hogyha mi itt hosszútávon valóban sikeresek vagyunk Magyarországon, az az ő érdekük is. A tőkéstulajdonosnak legjobban akkor szolgáljuk az érdekét, hogyha a magyar menedzsment magyar döntéseket hoz, és Magyarországon érzi jól magát a cég. Ez egy nagyon fontos állítás, és kíváncsi vagyok a reakciókra, mert azt vallom, hogy mi ezt így is éltük meg. A másik, ami szintén egy fontos tétel, hogy mi nem az adókedvezmény miatt jöttünk ide. Jól lehet, amikor alakultunk vegyes vállalatként járt egy adókedvezmény, és ezt élveztük is, de adókedvezmény nélkül is ide jött volna az Ericsson. Több külföldi befektető hosszú távon megtalálja a számítását, és nem kifejezetten egy rövid időszakra az adókedvezményre gondolok. Sokkal fontosabb ennél a gazdasági feltételrendszer stabilitása. Egy külföldi befektető úgy vizsgálja meg, hogy hova menjen, Szlovákiába, Magyarországra, Romániába, bárhova, hogy megnézi, mire számíthat a következő 3 – 5 évben. Mennyire stabil az az ország, mennyire számítható, mennyire tervezhető? Azok a költségek, amit ma beruház, hol, mikor, hogyan térülnek meg, és ennek mennyi a valószínűsége, hogy ez valószínűleg így is lesz. Hát ez a kép sajnos most sokkal szürkébb, mint mondjuk a ’90-es évek elején volt, mikor mi betelepültünk. Egy további fontos tényező, hogy a menedzsmentben mennyi a külföldi. Nálunk 2 – 3 százaléknál soha nem volt több külföldi a cégen belül, illetve a menedzsmentben is maximum 2 – 3 ember az, aki külföldi hátterű. Jelenleg a pénzügyi igazgatónk svéd, és két ágazati igazgatónk, de jellemzően a menedzsment magyar. Ami egy nagyon fontos tényező, hogy a magyar menedzsmentnek bizonyítania kellett, tehát nem pottyant az ölébe automatikusan az, hogy „csináljátok ahogy akarjátok”, vagy „igen, jó ez az elképzelés, jövőre is folytassátok nyugodtan”. Hanem évről – évre mindig megmérettettek minket a versenyben. Egy nagyon kemény minősítési rendszer volt. Részben hogy mennyire tudunk hatékonyan dolgozni, milyen költségekkel, részben, hogy mik az eredmények, és az, hogy például a kutatófejlesztő részlegünket 550 főre tudtuk fejleszteni az 1992-es szoftverfejlesztő központból, az egy óriási eredmény. Ennek köszönhető, hogy lépésről – lépésre nyertük meg a svédek bizalmát. Illetve ma már olyan feladatokat látunk el felelősséggel, amit az Ericssonon belül csak és kizárólag magyar mérnökök fejlesztenek. Ez egy óriási dicsőség az országnak is. Azt, amit korábban kizárólag csak a svédek csináltak, azt ide Budapestre áttelepítették, és főterméket főfelelősséggel csak és kizárólag Magyarországon művelünk. Ebből a szempontból a multik értéket állítanak elő. Itt Magyarországon egy olyan terméket, amely a 140 országban jelenlevő Ericssonnak egy komoly tétel. Nincs idő arra, hogy végig menjek a különböző terméktípusokon, illetve kiemeljek árnyalatokat a különböző fejlesztési részterületekről. Azt még érdemes elmondani, hogy van egy szolgáltató központunk is, ami három éve olyan 30 – 40 fővel működött. Ez év végén 250 fő. Ez gyakorlatilag szolgáltatás exportot jelent. Ha a kutató-fejlesztő részleg szolgáltatásával, exportjával együtt nézem ez 14 milliárd forint lesz ez év végén. A 40 milliárdos árbevételünknek egy meghatározó része, és ez magyar szellemi termék export. A magyar koponyáknak a tudását adjuk el, ami szerintem megint egy nagyon szép eredmény. Most mi ennek a pozitív hozadéka azon túl, hogy itt az Ericsson szép és boldog, és jól érzi itt magát? Nyilván van egy beszállítói kör, egy kis és közép vállalkozói réteg, akikkel együtt dolgozunk, különböző projectekben részt vesznek, mind a fejlesztésben, mind a kivitelezési fázisokban, például hálózatépítésben. Illetve a Műegyetemmel, több egyetemmel együttműködünk, ahol szintén az egyetem is olyan információkhoz, olyan eszközökhöz jut, több oldalról olyan haszonhoz jut, ami egy gyengébb tőkeerejű, vagy kevésbé ismert multinál talán nem lenne ennyire automatikus. Érdemes még egy szót a szabadalmakról beszélni. Jelenleg az Ericssonnak több mint 20.000 saját szabadalma van bejegyezve a világban. Magyarországon évente 20 -25 új szabadalmat indítunk el, de ezeket is az anyavállalat jegyezteti be. A magyar feltalálók, cégünk dolgozói találmányi díjat kapnak.
    Társadalmi szerepvállalás. Erről még néhány szót érdemes elmondani. A svédek úgy állnak a külföldi befektetéseikhez, hogy akkor tekintik igazán sikeresnek, ha az adott országban a kultúrához igazodnak, illeszkednek, elfogadják valamilyen módon. Ennek nyilván vannak formai részei, van egy Ericsson code of etics, etikai kódex, amelyben ki is mondják, hogy a helyi vállalat a helyi kultúrának szerves része kell legyen, és támogatni kell a helyi társadalmat. Ennek van egy gyakorlati része, mit váltunk mi ebből készpénzre? Ez nevezetesen az Ericsson támogatási tevékenysége, ahogy szponzorálunk bizonyos tevékenységeket, eseményeket, iskolákat, oktatást. Az oktatásnál érdemes megemlítenünk: van egy Ericsson díj a középiskolai tanárok elismerésére alapítottuk a természettudományi ágakban; van egy Rácz tanár úr díj, amelynel a Graphisoft-tal és a Richterrel közösen tüntetünk ki minden évben nyolc középiskolai tanárt. A matematikai és fizikai lapokat is rendszeresen szponzoráljuk. Ezen kívül példaként a Sapiencia Egyetem diákjait fogadjuk ösztöndíjra minden nyáron. A kulturális támogatásunkról, az Ericsson képzőművészeti galériáról érdemes tudni, hogy idén májusban volt a századik kiállítás megnyitója, ahol fiatal művészeknek adunk teret a bemutatkozásra, illetve van az Ericsson Stúdió, a Budapesti Kamara Színház az Asbóth utcában, amelyet szintén mi szponzorálunk. Még azt is fontos kiemelni, hogy a multi szemléletmód hoz egy tudást, egy folyamatkezelést, tehát egy bizonyos olyan hozzáadott értéket, amit esetleg a KKV-knál nehezebben, vagy lassabban tanulna meg valaki. Ez mindenképpen egy olyan plussz, amit a dolgozók értékét növeli. Megemlítem, hogy mindezt, mindezt egy olyan szemléletmóddal, ahol a dolgozók egy kicsit saját magukénak tekintik a céget. Ez egy nagyon nehéz állítás, mert minden alkalmazott azt szeretné, hogy több fizetést kapjon, és ez az egyik legfontosabb az életében. Nálunk a kollegák jól érzik magukat, annak a szociális csomagnak az ölében, amit kapnak, számtalan juttatást, nagyon sok többletet kapnak. Szponzoráljuk a sportot, az egészséges életmódot, nyertünk Család – barát munkahely díjat, amit nem azért nyertünk, mert abban az évben pont kihegyeztük magunkat erre, éppen család – barát munkahelynek tűnjünk, hanem így él az Ericsson 17 éve és valóban olyan rendezvényeink és olyan juttatásaink vannak, amelyek valóban család – baráttá teszik a multi vállalatot is.
    Hogyan születnek a döntések? Ugye formálisan megvannak a folyamatszabályozásnak megfelelő döntési kockák különböző projektekre, de nagyon sok az informális elem, ahogy rektor úr is említette, hogyan beszélünk a közvetlen főnökkel, hogy alakult ki egy személyes kapcsolat, hogyan vesszük fel a telefont és intézünk el olyan dolgokat, amelyeket esetleg amúgy a formális csatornákon sokkal nehezebb. Ebben a pozitív lobbizásban voltunk sikeresek, különösen a magyar cég alapítója, Fodor István, aki 11 évig volt a cég vezérigazgatója és most az Igazgató Tanács Elnöke. Ő ebben egy fantasztikus példát állított, hogyan lehetett a svédeket olyan finoman terelgetni, hogy végül is a magyar érdek valósuljon meg hosszú távon.
    Beruházási értékek. Érdemes megemlíteni, hogy a beruházásoknál nemcsak azt kell látni, hogy konkrétan eszközöket, telefonközpontokat, laborfelszerelést hozunk ide, hanem azt is, amit a fejeknek a képzésére fordítunk, egy igen magas hányad az, amit oktatásra, képzésre, tehát kompetenciaszint emelésre fordítunk minden évben. Ez a többi multival összevetve nálunk az átlagnál magasabb. Ez az elmúlt 17 évben összesen húszmilliárd forintot ért el, az oktatással és a különböző beruházásainkkal. Nyilván ennek van egy hozadéka és az oktatók is, meg az alvállalkozók, beszállítók stb.,
    Nagyon sok mindenről érdemes lenne még beszélni, de talán a kérdésekre adandó válaszok formájában lesz még módom további részleteket kibontani. Köszönöm szépen.



    Lázár János


    Jó estét kívánok! Először is szeretném megköszönni a Társaság megtisztelő felkérését és meghívását a mai estére. És engedjék meg nekem, hogy részben outsiderként, nem közgazdász professzorként, nem egy multinacionális vállalat kiváló menedzsereként beszéljek, – bár kellemetlenül is érzem egy kicsit magam, mert a legkevésbé sem szoktak szélsőséggel, radikalizmussal, főleg gazdasági radikalizmussal vádolni, és kikívánkozik belőlem néhány ellenpont, amelyet megfontolásra, és meggondolásra ajánlok - ,ráadásul nehezemre esik mondandómat 15 percbe sűríteni, úgyhogy nézzék el nekem, ha netán túllépem az időkorlátot.. Mészáros Rektor Úr – akinek nagy tisztelője vagyok egyébként – olyan sok szempontot vetett fel, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni, az általa feldobott labdák némelyikét szeretném leütni. A hallgató pimaszságával, és nem a tudás megkérdőjelezésével, vagy az információ megkérdőjelezésével.
    Én, ha megengedik, néhány elvi dolgot szeretnék tisztázni e kérdés kapcsán, ami szerintem ebben a körben, és általában Magyarországon például a politikai jobboldalon, vagy egy progresszív, megújuló, vagy egy magát mindenképpen megújítani kívánó politikai erő számára különösen fontos. Ma egy európai vagy akár atlantista jobboldali, konzervatív párt, amely progresszív, nem lehet tőkeellenes, nem lehet piacellenes, és nem lehet versenyellenes. De, és ez egy nagyon fontos mondat: ez nem azt jelenti, hogy az államnak nincsenek korrekciós feladatai, hogy az államnak nem kell a nemzeti tőkét, és a nemzeti tulajdont védenie, hogy az államnak nem kellene a nemzeti tőkét, és a nemzeti tulajdont pártfogolnia, azért harcolnia, fellépnie, és ha tetszik a nemzeti tőkének és a nemzeti tulajdonnak lobbistája lenni az egész világban. Én azt gondolom, hogy a piac ill. a verseny felé való nyitottság egyben a nemzeti érdek képviseletét is jelenti. S ebben szerintem új szelek fújdogálnak Európában, csak néhány momentumot ajánlanék a figyelmükbe: Több európai nagy ország – tehát nem kis országokról beszélünk – tudatosan bojkottálja a WTO mezőgazdasági megállapodásait, támogatást nyújt a kis- és közép-, sőt a nagyvállalatainak is annak érdekében, hogy a nemzeti identitást meg tudják őrizni. Hadd utaljak az Európai Alkotmánnyal, az európai biztonságpolitikával, az európai kereskedelmi egyezménnyel kapcsolatos aggályokra, kételyekre, hiszen számos olyan nagyhatalma van az Európai Uniónak, amely a megegyezéseket felrúgva védi a saját nemzeti iparát, védi a saját nemzeti vagyonát, és próbál helytállni.
    Szeretném tehát arra is felhívni a figyelmet, hogy az államnak ezen a területen komoly feladatai vannak. Az csak Magyarországon áll meg, hogy ilyen adatok létezhetnek, és pontosan tudjuk, hogy miért nem lehet a privatizációról beszélni, de nem bírom ki, hogy ne tegyem.. Ugye, ha azt hallaná az adófizető polgár és ez a közönség, hogy a nagyvállalatok támogatása nemzeti vállalatokat érint, és a megkérdezett Richter és Mol mellett volna még húsz nemzeti vállalata Magyarországnak, közép- vagy nagyvállalata nemzeti tulajdonban – és én hiszek abban, s még majd mondok példákat is, hogy létezik nemzeti tulajdon ma Magyarországon –, akkor messze nem lenne ilyen probléma. De a privatizáció nem ezt eredményezte Magyarországon, sajátos módon és sajátos eredményképpen, nemzeti tőke, nemzeti nagyipar, nemzeti nagyvállalatok, nemzeti pénzintézetek, szeretném kérdezni, hol vannak a nemzeti vagyon felosztása után? Szeretném megkérdezni, hogy hol van a tulajdonos nemzeti középosztály a privatizáció után húsz esztendővel?
    Szeretném jelezni, hogy nem tőkeellenesség, amit mondok, még csak nem is multi-ellenesség, mert a globalizmus hatása, az hogy létezik globalizmus, hogy ez előtt meg kell nyitni a piacokat, a kapukat, hogy létezik privatizáció, hogy létezik az állam leépítése, funkcionális váltása, nem megkérdőjelezhető. Csak a mértékekben van a különbség. Azt gondolom, hogy Magyarország ebben a vonatkozásban a privatizációnak a kilencventől idáig terjedő időszakában teljesen átesett a ló másik oldalára. Mészáros professzor úr úgy fogalmazott, hogy nem lát különbséget a vállalatok között, hogy nemzeti, vagy multinacionális, nincs érdemi különbség. Hogyne volna? Sőt, én azt gondolom,, van egy döntő különbség. Méghozzá abban, hogy hová folyik be a profit? Hova folyik be a Porsche Magyarország profitja? Hova folyik be az Ericsson profitja, Magyarországra? Természetesen van PR, van reklám, van beilleszkedési kultúra, van vállalati menedzsment, és még sorolhatnám. De a profit hova lesz? Ez a kérdés? Én azt gondolom, hogy a profit természetesen nemzeti kasszába, nemzeti költségvetésekbe vándorol, és azokat gyarapítja – nagyon helyesen egyébként, teszem hozzá. De az én számomra a McDonald’s attól, hogy multinacionális, attól még amerikai. Az én számomra a Renault egy francia autóipari konszern, a Citroën is, és még sorolhatnánk további vállalatokat, amelyek nagyon ügyesen kifelé, Európán belül és Európán kívül is globalisták, de az ország határain belül abszolút nem. Védik őket a kormányok drasztikus, akár szövetséges megállapodásukkal szemben is, ahogyan a saját nemzeti vállalataik érdekeit. Befelé nemzeti vállalat, kifelé globális vállalat.
    És kérem, ne essünk abba a hibába, hogy azt feltételezzük ez a jelenség például méretfüggő, vagy hogy mi nem léphetnénk erre az útra. Ausztria nyolcmilliós ország. Hány zászlóvivő nemzeti vállalata van? A Bőhle bőrgyár története most, a Mol kapcsán éppenséggel nagyon sok visszhangot kapott, látható, hogyan védik meg. Mondhatnám akár az ÖMV-t, amelynek a húsz százaléka állami tulajdon. Mi csak azt mondjuk, én csak azt mondom, hogy nagyon jó a LexMol, és nagyon szép, hogy majdnem egyhangúlag fogadta el a Parlament, de arra az alapvető kérdésre kellene választ adni, hogy miért adta el az állam majdnem 25 %-os részesedét, ami döntő súlyt jelentett volna a Mol esetében. Mert én azt gondolom, hogy ez már csak eső utáni köpönyeg védelmét nyújthatja, bármilyen törvényt hozzon is az Országgyűlés.
    Mondok más példákat is. Hogy lehet az, hogy amikor a Coca-Cola megjelenik Franciaországban, és meg akarja venni a Danone-t, a multinacionális, a Magyarországon multinacionális vállalatot, a, Győrben szereplő Danone-ért fellép a francia kormány? Hogy lehet az, hogy a Gas de France és a Suez cégeket – Suez magánvállalat szeretném mondani,multinacionális vállalat, Magyarországon is érdekeltséggel bír –, a francia kormány megvédi, törvényes eszközökkel védi meg a nemzeti vállalatot, amely egyébként Magyarországon multinacionális vállalatként van jelen?. Hogy lehet az, hogy amikor a „Procter & Gamble”, meg akarja vásárolni Németországban a Niveát - amelyről még azt sem mondhatjuk, hogy egy óriási multi lenne, de nemzeti vállalatként tartja számon a tartomány és a német kormány – a Procter & Gamble-vel szemben megvédi. Hogy lehet, hogy amikor a Sanofi gyógyszergyárat meg akarják vásárolni az Aventis, a Novartis és más gyógyszergyártók, svájci és francia szövetség kovácsolódik a francia nemzeti gyógyszergyár megvédése érdekében? Tehát én azt mondom, hogy a profit döntő, legfőképpen az, hogy hova kerül. Úgy látom, hogy a mai közgazdaság-filozófiai világban is léteznek már olyan tanok, amelyek igenis védik a nemzeti vállalatokat, például az amerikaiak is az Arab Emirátusokkal szemben. Megvédte az Amerikai Szenátus és az Amerikai Kongresszus azt a nemzeti vállalatot, amelyet Bush privatizálni akart és hat amerikai kikötőt akart biztosítani számára. Akik nekünk a globalizmust hirdetik, akik nekünk a privatizációt és a deregulációt hirdetik, azok otthon ezt a poharat nem veszik fel, hanem a protekcionizmus poharát merítik teljesen ki. Ami egyébként nem probléma, mert ők a profik.
    És szeretném azt is aláhúzni, - most egy kicsit kalandozok, nézzék el nekem, de az idő nagyon szorító hatású, - hogy érdemes megvizsgálnunk, mi volt a külföldi tőke beengedésének szerepe? Amikor 1988-’89-ben Magyarország effektív csődben volt, fizetésképtelenség állt elő, akkor a privatizáció kapcsán a külföldi vállalatok mentették meg munkahelyek százezreit, mentették meg az ország biztonságát, fizettek adót és hoztak be tőkét. Ez teljesen világos. Csak az a kérdés, hogy ennyi volt a cél? Vagy volt ennél több célja is a külföldi vállalatok magyarországi szerepvállalásának? Ezen érdemes elgondolkodni. Nagyon pontos, amit professzor úr mondott. Igen a magyar gazdaságban döntő, meghatározó, megkerülhetetlen, egy következő kormány által is megkerülhetetlen szerepe és helye van a multinacionális nagyvállalatoknak. Csak az is hozzátartozik, hogy az Állami Számvevőszék 2005. évi jelentése alapján a multinacionális adóval, illetve adókedvezményekkel szubvencionált vállalatok 200 milliárd forinttal kevesebb társasági adót fizettek, mint amennyi támogatást kaptak. Tehát én azt kérdezem, hogy milyen áron hozzák azt az eredményt, amit hoznak a magyar nemzetgazdaságban? Egyébként eredményeiket csak kérdőjelek mentén lehet a nemzetgazdaság teljesítményéhez hozzátenni. Kérdésem, ha ugyanennyi pénzt adtunk volna a magyar kis- és középvállalkozói szektornak 1990 után, akkor ők milyen produktumra lettek volna képesek? Ha lennének nemzeti vállalataink, nemzeti nagytőkénk, netán nemzeti nagyiparunk, legalább néhány zászlóshajó, milyen eredményhez vezetett volna a támogatásuk, vagy milyen eredményekhez vezethetne?
    Itt nem arról van szó, hogy a multinacionális vállalkozások piaci lehetőségeit bárki is korlátozni akarja, vagy megkérdőjelezi a magyar gazdaságban betöltött helyüket. Kérdés, mennyiért tették mindezt? Milyen olcsón jutottak a nemzeti vagyonhoz? Első kérdés: Mennyit invesztáltak, és azóta mennyivel szubvencionálja őket a Magyar Állam? Miközben Bogár László tanár úr tanulmánya világosan leírja, hogy e vállalatok profitja éves szinten húsz százalékkal növekszik, miközben egy magyar átlagos vállalat 2,5 %-os eredményt tud elérni. Ugyanez a tanulmány megállapítja, hogy a multinacionális vállalatok 10–15 %-ot fejlődnek évente Magyarországon. Véletlenül sem azt szeretném sugallni ezzel, hogy a multikat le kell fejezni! Mert azon túl, hogy a külföldi tőke megmentette Magyarországot 1990-ben a gazdasági csődtől, az Ericsson példájából láthattuk, hogy jelentős számú vállalat van, amely nagyon komoly vállalati kultúrát, menedzsmentkultúrát, szervezeti kultúrát, gondolkodásmódot, filozófiát hozott a menedzsmentnek, vezetőknek, a városnak, a munkavállalóknak egyaránt. Én azt gondolom, hogy szabályozottságra van szükség, a magyar nemzeti vállalatok versenyképességére, a szubvenciót igenis át kell tolni a nemzeti vállalatok irányába. Nicolas Sárközy elnöknek a budapesti beszédére szeretném felhívni a figyelmet, aki nyilvánvalóan lobbizott a francia mezőgazdaság és a francia gazdaság különböző vállalatai mellett Közép-Európában, továbbá megemlítette, hogy a NATO-n belül önálló karizmára van szüksége minden országnak, és növelni kell a védelempolitikai kiadásokat.
    És itt szeretném azt érzékeltetni, hogy a multinacionális vállalatok mellett fel kell építeni egy nemzeti vállalati szektort, de ebben azt gondolom, hogy nincs is vita. A multinacionális vállalatok támogatottságának mértékében van vita. Én azt hangsúlyozom, hogy nagyon szép az eredmény, amit a multik hozzátesznek ehhez az országhoz - még egyszer szeretném aláhúzni, megkérdőjelezhetetlen és vitathatatlan. Csak mindez mennyibe került és jelen pillanatban mennyibe kerül? Ha ez az invesztíció, ez a befektetés, a magyar kis- és középvállalkozásokhoz került volna, milyen gazdasági produktumra lett volna képes? Van-e különbség a nemzeti tulajdonú cégek, kvázi nemzeti tulajdonú cégek és a multinacionális cégek között? Én polgármesterként azt mondom, hogy van. De azt mondom parlamenti képviselőként is és a pártomnak egyik frakcióvezető-helyetteseként is. Azt gondolom, hogy más a kultúrája azoknak a cégeknek, akik magyar identitással bírnak, s lehet, hogy vannak szerencsés vállalatok, ahol már a menedzsment olyan bizalmat élvez a tulajdonosok részéről, hogy megtehetnek maguknak nagyon sokat. De egy magyar nemzeti vállalat először is itt marad, és nem megy el. Itt ad munkát, más a beszállítói kör, más az alvállalkozói kör, s ami a legfontosabb a nyereség több formában ide jön vissza ebbe az országba, és a profit itt hasznosul. Nagyon nem szeretném magamra venni azt az ódiumát a mondandómnak, hogy piacellenes lennék, zárt lennék, befele forduló lennék, hiszen Magyarországon a liberális vagy baloldali „mainstream” az ilyen gondolkodásmódot azzal vádolja meg, hogy ez egy befelé forduló mucsaizmus, zárt, le vele stb. stb., miközben az amerikaiak befelé ugyanezt teszik – nagyon sokakkal együtt, amint erre az előbb utaltam. Szeretném még azt is elmondani, hogy szerintem a kérdés nemcsak prudens gazdasági kérdés, nemcsak számok kérdése, hanem – én vitatkozom azzal is egyébként, hogy a fogyasztónak nincs előszereteti értéke a nemzeti vállalattal vagy termékkel szemben – igenis, a gazdaság morális kérdés is, és társadalom-pszichikai kérdés is. És szerintem egy nemzeti vállalat felé, egy nemzeti termelési struktúra felé más az elkötelezettség. Természetesen megint rossz példa Magyarország, mert egy olyan országban, ahol ilyen szociális különbségek, ellentmondások, ellentétek vannak, ott ne várják el, hogy az átlag fogyasztó megengedheti azt magának, hogy megválassza, melyik sajtot vásárolja, a magyar, hódmezővásárhelyi terméket, vagy más terméket. Sajnos nem engedheti meg magának, ezért rossz ez az érvelés, hogy Magyarországon nem érdekli a vásárlót, hogy mit vesz,, mert nem engedheti meg magának, hogy érdekelje. De érdekli-e a vevőt vajon Ausztriában, Németországban, vagy Franciaországban, hogy milyen sajtot vásárol, vagy milyen tejet vásárol? Elképzelhető, hogy megtaláljuk a magyar borokat nagy mennyiségben a francia multinacionális áruházláncok polcain, és meg tudjuk vásárolni? Elképzelhetőnek tartják? Franciaországban a Társaság döntő része rendszeresen megfordul - feltételezem, vagy egészen biztos vagyok benne. Vagy Nyugat-Európa bármely országában, s nemcsak mezőgazdasági termékekről van szó, hanem más típusú termékekről is.
    Arra szeretném tehát felhívni a figyelmet, hogy a világban gondolkodásmód-változás megy végbe. Azzal a közgazdasági alaptétellel, hogy globalizáció van, privatizálni kell, dereguláció van, az állam feladatait le kell adni, ezzel az illúzióval le kell számolni. Ez a kör az én megítélésem szerint zárulni fog, és egy modern konzervatív polgári ideológiával dolgozó pártnak fel kell erre készülni, újszerűnek kell lenni, ez nem zárja ki a versenyt, nem zárja ki a tőke pártfogását és nem zárja ki a piacoknak a nyitását és a piacoknak a támogatását sem. De önmagában a globalizmus nem jelentheti azt, hogy a multinacionális vállalatok előtt teljesen kinyitjuk a kaput, és mindent megengedünk a jövőben. Mert ugye ez a múlt volt. Én szerintem együttműködésre, kompromisszumra és a jelenleginél jobb üzletek megkötésére van szükség a multikkal. A multikkal meggyőződésem szerint lehet tárgyalni és a kormánynak nagy a mozgástere. Ebben megerősített az imént az Ericsson vezérigazgató helyettese, amikor arról beszélgettünk, hogy nekem az a tapasztalatom a multikkal, hogy addig mennek el, amíg engedik őket. Annyit kaszálnak le – elnézést a triviális nem professzori és nem közgazdasági megfogalmazásért - amennyit engednek nekik. Biztos vagyok abban, egy multinacionális nagyvállalat működési területét, profitmértékét lehet befolyásolni, lehet ésszerű megállapodásokat kötni, ezért én azt gondolom, hogy támogatni kell folyamatosan, radikális csökkenő mértékben a multikat, a nemzeti nagyvállalatok irányába kell elmozdítani a nemzeti szubvencionálás mértékét, s ugyanakkor egyedi megállapodásokkal számos kérdést újra kell tárgyalni.
    Továbbá fontos, az önkormányzatok kérdését tárgyalnunk, és különösen lényeges pont, a közművagyon kérdése. Hódmezővásárhely Önkormányzata a közművagyonát 1997-ben először privatizálta, a teljes közművagyonát. Tehát azon kevesek közé tartozom, akik véghezvittek privatizációt, majd másfél évvel ezelőtt fordítottunk, s a közműveket államosítottuk. Ennek nagyon egyszerű oka van. 1997-ben Magyarországon nem volt tőke, nem volt tudás, nem volt információ, nem volt felkészültség. Volt állami vagyon, önkormányzati vagyon, vagy akár jelentős magántulajdon. De 2007-ben nagy baj lenne, ha nem lenne meg hozzá a tudás, nem lehetne tőkét szerezni, és az ország nem élne a rábízott lehetőségekkel. Én nagyon röviden ennyit szerettem volna hozzátenni a két kiváló előadáshoz. Köszönöm a figyelmüket.



    Mészáros Tamás


    Köszönöm szépen. Én szerintem azért nagyszerű ez a Baross Társaság, mert ilyen típusú viták vannak és nyilván még a hozzászólásokban lesznek, és a végén ki – ki eldönti magában, hogy miről van szó. Én ezt a 200 milliárd többlet kedvezményt annál, amit befizetnek, én ezt döbbenetesnek tartom, ha ez így van, ez nagyon rossz. De, nekem nem ezek az adataim. Nyílván az Állami Számvevőszék tudja. Milyen időszakra vonatkozik ez? Hát nekem nem ez van. Éppen az APEH adatai szerint, de még egyszer mondom, én nem kérdőjelezem meg. El se tudom képzelni, hogy kinek adták ezt a sok pénzt, amikor a mostanában a többiek, a magyar vállalatok futnak fel. Én azt mondom, hogy tulajdonképpen ez a különbség köztünk és én nem vállalom fel a liberalizmust a magam részéről, hogy ez az a bizonyos értelmi, ha úgy tetszik egy kicsit ideológiai háttér, amiben olyan nagyon kemény érvek egymás ellen nem voltak. Mondjuk meg őszintén, én sem tudnék kemény érveket mondani, mert én is szívesen megveszem a magyar sajtot, a hódmezővásárhelyi sajtot, de ha a másik ízlik, akkor azt fogom megvenni. De érzem e mögött, s ha a közelemben lenne CBA, biztos nem a Plusba mennék, hanem a CBA-ba. De megint a fogyasztói világon azt mondja, hogy hova tudok a cekkerrel elmenni, és megvásárolni. Hát nagyon sok mindenben nincs különbség köztünk. A világot meg úgy állítjuk be, ahogy akarjuk, ebből is látszik valóban Renault példát hozhatunk Franciaországba, de a Renault nem francia tulajdon, ha megnézzük, ha a tulajdonosi struktúráját megnézzük, de büszkék a franciák rá, úgy ahogy mi büszkék vagyunk remélem az OTP-re, vagy a MOL-ra. Én a legbüszkébb a Richterre vagyok, de még az EGIS-re is, de most már az Aventis vagy nem tudom, hogy melyik a volt Chinoin. Tehát a magyar gyógyszeriparra vagyok büszke és arra vagyok büszke, ha itt van a kutató központ, itt van a szolgáltató központ és nem bérmunkát végeztetnek velünk, mert az az igazság, és én azzal egyetértek, hogy egy kényszerdolog volt ez a gyors privatizáció az induláskor és azért ennek bizonyos, ha úgy tetszik korlátain lehet gondolkodni. És hogy miért adtuk el a MOL-t? Ez ugye akkor is vita volt, amikor legutoljára itt voltam, akkor talán még 25+1 % állami tulajdonban volt. Kérem szépen történelmietlen a kérdés, ha nekem azt mondják, hogy miért nem vártunk mostanáig, mert milyen sok pénzt kaptunk volna érte. Tudom. Én tudom, tudom. Azért idéztem pontosan, hogy miért adtuk el a MOL-t, de ez is egy valami. Azért adtuk el, hogy fejlődhessen, ha úgy tetszik, mert úgy tűnik, hogy az államnak nem hajlandó a magántőke és a magánbefektetők ilyen mértékű részvényárfolyamot megfizetni, és ha nem privatizáljuk azt a 25 %-ot a MOL nem lenne 26 vagy 27.000.- Ft-on. Magyarországon is annyi az MVM-nek a nyeresége, amennyit akarok, amennyit éppen árban meghatároz a központi kormányzat. Tehát én csak erre a kérdésre próbáltam meg válaszolni. Én szerintem nem lenne jobb helyzetben a MOL, ha most ez a 25+1 % állami tulajdonban lenne, a működés, a profit, a befizetések stb. szempontjából. Abból lehet, hogy jobb helyzetben lenne, hogy a felvásárlást most blokkolni lehetne, de nem vagyok biztos benne, hogy fel akarta volna vásárolni az OMV, ha az állami tulajdon benne lett volna. Hát ennyiben érzem én történelmietlennek, de nem akarom másoktól elvenni még egyszer a szót. A képviselő úrral sok mindenben ha úgy tetszik empátiám van és egyet tudok ilyen szempontból érteni, de még egyszer mondom ez tipikusan egy olyan kérdés, amikor az ország érdekében hogy mondjam nem ugyan azokat a döntéseket hoznánk és mind a ketten úgy gondoljuk, hogy az ország érdekében hoztuk ezeket a döntéseket, s nem az ország tudatos tönkretétele érdekében. Tehát ez egy furcsa dolog. Persze, hogy nem, én is azt mondom. A másik dolog, hogy én tiszteltem mondjuk például a 1998 és 2002-es privatizációs filozófiát, meg kell hallgatni az előadásaimat, ahol azt mondtam, hogy „kérem szépen, azt hogy a privatizáció leállt, ez nem kritika, ez egy kormányzati filozófia”. Az hogy 19 százalékra lement az állami tulajdon aránya, azt mondták „elég, innen nem privatizálok”. A másiknak más a filozófiája. Én, ha úgy tetszik azt szeretném, hogy haladjon előre ez az ország. Köszönöm szépen.



    Monszpart Zsol


    Csak annyit a multiknak a hazai támogatásáról: én ezt aláhúztam hangsúlyosan, hogy szerintem helytelen a mostani kormányzati politika, hogy annyi adókedvezményt adnak a multiknak. Nem ez a legfontosabb, nem az adókedvezmény miatt jönnek ide, és a svédek másképpen kezelik a hazai ipar védelmét. Volt egy időszak, amikor az Ericsson vezérigazgatósága is kiköltözött Angliába, az IKEA vezérigazgatósága Dániában van. Ez a hazai ipar védelem Svédországban nem működik. Én azt állítom, hogy nyilván valamilyen mértékben védeni és segíteni kell a hazai ipart a globalizációval szemben. Ez ma már egyre nehezebb és a hazai ipar egyre védtelenebb. De megvannak a finom trükkök, finom eszközök, mert például Ausztriába a közbeszerzések 80 %-át osztrák cégek nyerik. Lehet bizonyos módon ezt segíteni, bár látni kell a korlátait is.



    Lázár János válasza


    Nagyon nem szeretnék félreértést, még egyszer aláhúzom, mert a gazdaság szereplői közül is sokan jelen vannak e tanácskozáson, és fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem piacellenes-magatartás aspektusából ülök itt.. Csak kikívánkozik belőlem, Mészáros Professzor Úr, hogy én a MOL-t és a 25 %-ot nem a kontextusban említettem, de nagyon fontos a nemzeti vagyon védelme, s magunkat egyébként én azt gondolom, hogy helyesen, de nem következmények nélkül vittük egy olyan törvény megalkotásába, amelynek a piacra van hatása. Lesz európai következménye is, feltételezem, s nem biztos, hogy ebbe bele kellett volna tegnap este vinni magunkat kényszerűségből, hogyha a MOL-ban megvan az állami tulajdonrész, mint ahogy az ÖMV-ben a 20 %-os állami tulajdonrész. Az osztrákok nagyon korrektül kérdezték, hogy hát miért tetszettek eladni a MOL-részvényeket, ha nem tették volna, nem lenne ilyen probléma. Ilyen egyszerű volt a kérdés, és ezért én például azt nagyon fontosnak tartom, hogy a nagy ellenzéki párt és a nagy kormánypárt ezt így együtt szépen megszavazta, csak látnunk kell, nem a FIDESZ adta el ezeket a részvényeket! Erről néhány mondatot ejtenünk kell: nekünk most egy törvény által kellett beavatkoznunk a gazdaságba, ennek nyilván lesz rezsije, és én nem szeretném, ha ezt a rezsit aztán szépen szétterítenék minden szavazóra. Elnézést kérek, hogy ezt ilyen aspektusból közelítem meg, de e helyzetnek van azért felelőse, és pontosan beazonosítható felelőse, hogy miért kellett ilyen jogtechnikai eszközzel beavatkozni. Svédországot említette vezérigazgatóhelyettes úr. Én azt gondolom, lehet, hogy nincs sok országban iparvédelem, de az is egyértelmű, hogy nagyon sok országban nagyon erős iparvédelem van! Példaként hadd említsem Svédországban a Wallenberg Csoportot és az egész Grippen-történetet. Mindenkinek ajánlom ilyen kontexusban is a figyelmébe, hogy a svéd kormány a Wallenberg Csoportot mennyi pénzzel támogatta a Grippen kifejlesztésében, mit tett annak érdekében, hogy számos ország Grippen repülőgépeket vásároljon. Erre azt mondani, hogy ez egy globalizált üzlet volt, nem nemzeti érdekekről szól, azt azért nehezen lehet, és itt ugye azért nagyon súlyos pénzekről van szó.
    És még valamit engedjenek meg. Én külön elhoztam egy közvélemény-kutatás eredményeit. 2007. augusztus 30. napján a Medián. számos kérdés között azt is megkérdezte, „Milyen mértékben tartja megengedhetőnek a külföldi tulajdon jelenlétét, ingatlanok, föld, minél több vagyontárgy, ami még nincs eladva, külföldi tulajdonba való vitelét?” És a Medián által 2007. augusztus 30. napján készült közvélemény-kutatás szerint 78 %-a a megkérdezetteknek nem tartja megengedhetőnek a további külföldi jelenlét biztosítását. És ha belegondolok abba, hogy Magyarországon az állami vagyon 100 %-ról 17 év alatt 19 %-ra csökkent, akkor majdnem fogalmazhatunk úgy is, átestünk a ló másik oldalára, minden társadalmi és gazdasági következményével.
    Szeretném érzékeltetni, hogy a nemzeti tőke hiánya, a magyar tőke hiánya, a magyar nagypolgárság hiánya, a magyar nagyvállalatok hiánya nem pótolható a multinacionális cégek magyar ügyek iránt abszolút elkötelezett és magyar irányba mozduló menedzsmentjével. Ez nem egyenlő a magyar nagytőkével, ami itt volna közöttünk, vagy itt kellene, hogy legyen közöttünk, mint ahogyan Sárközy elnök mögött a francia nagytőke 89 %-90 %-ban ott van egyébként, nemcsak politikai ambícióit, hanem gazdasági ambícióit is támogatva. Ugyenez elmondható a CDU-ról vagy az SPI-ről is a nemzeti tőke vonatkozásában. Én ezt nagyon nagymértékben hiányoltam az elmúlt 17 évben, nem a privatizáció ellen beszélek, mert az egy kényszerű és szükségszerű döntés volt. A miniszter úr erről sokkal többet tud mondani, mint én mondok, és én nem is rovok fel semmit ebben az összefüggésben. Csak hangsúlyozom, még mindig van lehetőségünk, lásd a MOL-t és még néhány vállalatunkat. Még mindig van állami vagyon - ezt Önök jobban tudják, hiszen e tekintetben nagy felderítő munkát végez a Baross Társaság –, amelynek a megmentésében és üzemeltetésében nem igaz az a kérdés, hogy az állam lenne a legrosszabb tulajdonos, és nem igaz az állítás, hogy az állam a legrosszabb tulajdonos, és nem igaz az állítás ma, 2007-ben, hogy csak külföldi vállalatokkal lehet megoldani a problémákat. Igenis van nemzeti tulajdon, igenis van nemzeti felkészültség, igenis van elkötelezettség is, és bár ma már nem igaz, de tavaly ilyenkor igaz volt, hogy olcsón lehetett pénzt szerezni, semmi nem gátolt meg minket abban, hogy visszavegyük a vízműinket a berlini vízműtől, vagy visszavásároljuk a franciáktól a távfűtővállalatunkat. Azt gondolom, hogy a saját munkatársaink is tudják legalább ennyi profittal kezelni a kérdést. Gondolják csak végig, ha egy vállalat helyi szinten helyi tulajdonban van, a profit is helyben képződik, eddig pedig Berlinben építettek óvodát, abból a vízdíjból, amit az én polgártársaim kifizettek. Nem kevés pénzről van szó minden hónapban. Hát hogy ne lenne különbség a nemzeti tulajdon és a multinacionális vagy más nemzetek tulajdona között?



    Pakucs János


    Köszönjük szépen. Megnyitjuk akkor a vitát.
    Egy mondatot még hozzá szeretnék tenni ehhez, mielőtt átadom a szót. A MOL-lal kapcsolatban sok minden elhangzott pro és kontra. Egy dolgot azonban le kell szögezni. Azóta, amióta a MOL 25 %-át eladta az állam, ahhoz képest nem változott semmi, nem változott a menedzsment sem. Lecsökkent az állami tulajdon, ami a 25 %-os tulajdonrész értékesítése miatt történt, de a MOL – értelemszerűen – abból egy fillért sem kapott. A MOL jelenlegi prosperálásának, vagy adott esetben a 28.000.- Ft-os részvény árának semmi köze ahhoz, hogy az állami tulajdonrészt eladták valamikor 10.000.- Ft-ért. Tehát történt egy nagy értékű állami tulajdon eladás alacsony áron, amivel ha vártunk volna, nem kellett volna a jelenlegi kellemetlen „lex MOL” törvényt meghozni, amelyeknek a hatásai még kiszámíthatatlanok.



    Egy hozzászóló


    Én egy igen rövid kérdést szeretnék csak feltenni. Érintőlegesen szóba került a polgármester úr által a közművagyon. Én úgy gondolom, hogy ez a magyar összvagyonnak egy rendkívül nagy része és a lakosságot is borzasztóan befolyásoló és érintő része. Szeretném, ha egy picit több szó esne erről, akár most, akár máshol, mert ugye az energiától a vízig és a csatornáig mindezt nemzedékek építették fel és tették a magyar nép közkincsévé és a magyar nép szolgálatába állították, pontosabban az ország lakosságának a szolgálatába, majd egy elegáns mozdulattal valakik azt mondták, hogy eladható. Én nem tudom, hogy ennek az eladhatósága egyáltalán hogyan került szóba, és hozzájárult-e ehhez a társadalom, aki ezt létrehozta?...



    Árpási Miklós


    A MOL RT, mint a kertész kutyája avagy
    Miért megy szembe a legnagyobb hazai multi a magyar hatályos törvényi szabályozással?

    A cím magyarázatra szorul. Lope de Vega fenti című ismert színdarabjában utalás történik a kertész kutyájára, amely állat nem eszi meg a szénát, de a birkát sem engedi a szénakazalhoz. Mely utóbbinak éppen a széna az egyik fő eledele. A címben hasonlat konkrétan a MOL és a geotermia közötti kapcsolatra vonatkozik.
    A hazai multinacionális cégekre sok a panon (adókedvezmény, a profit kivitel az országból, a szakszervezetek ellehetetlenítése, stb.) Véleményem szerint ebben a Magyar Állam a fő felelős u.i. az adott multi addig megy még a törvényi szabályozás / Magyar Állam / engedi.
    A mi esetünkben viszont arról van szó, hogy a MOL a hazai hatályos törvényi kereteket feszítené szét. Itt jegyzem meg, hogy a közismerten igen jelentős termálvíz készleteink hasznosítása terén a MOL követi az előd OKGT a magyar olajkutatás nem éppen haladó rossz hagyományait, a Magyar olajipar a termálvizet gyakorlatilag minden esetben szükséges rossz melléktermékként kezelte és az olajra / gázra meddőnek bizonyult kutatófúrásokat lezárta , vagy felszámolta, a termálvíz hasznosítása gyakorlatilag szóba sem jött, a legjobb esetben a „ 0 ”-ra leírt értéktelennek nyilvánított CH- meddő fúrást átadta pld. a helyi TSZ-nek. Így épült ki jó néhány hazai fürdő, pl. Bükfürdő, Zalakaros, Kiskunmajsa stb. De térjünk vissza a tárgyunkhoz.
    A magyar olajkutatás 1991 október 1-ig /a MOL átalakításos megalapításának időpontja mintegy 3000 db olajra ill. gázra meddő- összefoglalóan CH-meddő fúrást „ létesített ”, mely CH-meddő fúrásállomány a 1992.évi XXXVIII. törvény az állam háztartásról /Áht / 109/A§(1), ill.(2) –ja szerint a kincstári vagyon részét alkotja, mely „kincstári vagyonnak kell tekinteni ...az a vagyonrészt központi költségvetésből vagy elkülönített állami pénzalapból származó pénzeszközök felhasználásával került vagy kerül állami tulajdonba.”
    A mi esetünkben a CH-kutatásra minden évben a Magyar Állam kutatási / feltárási alapot biztosított a központi költségvetésből az OKGT ill. elődjei számára (Kincstár, Magyar-Szovjet vállalatok, stb.a CH-kutató fúrási tevékenységhez. Az Áht 109/C§ (1) szerint a kincstári vagyon felett a Magyar Állam nevében az őt megillető tulajdonosi jogok gyakorlását a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) látja el. Mely KVI köteles árCH- meddő fúrás állomány kezelésére kezelő szervezetet köteles kijelölni.
    A 1995-ben alakult Magyar Geotermális Egyesület több éves, szívós küzdelme eredményeképpen már!
    2004 végén 12 év után! Megszületett a 2330/2004.(XII.21) Kormány határozat, amely a Szészek (Szénbányászati Szerkezet átalakító Központ) kebelén belül hasznosító Kht megalakítását.
    Nem látszik alaptalannak azon elképzelés, mely szerint a MOL Rt nem azért tartja vissza ezt a CH-meddő fúrás állományt mert, hogy a Világ vezető olajtársaságához hasonlóan (Shell, Agip,PNOC, Pertamina,stb) tevékenyen részt vegyen a geotermiában,- hanem valószínűsíthetően azért, hogy más senki e hazában ne tudjon geotermális energiát hasznosítani.
    Ezt látszik alátámasztani az is, hogy az iklódbördöcei (Zala megye) geotermális projekt kútjait nem a fenti nagy kapacitású, visszatartott kútállományból választották ki, ennek „ eredményeképpen” 2007.márciusában a MOL csúfos kudarcot szenvedett.*
    Tehát, ha a MOL-nak nem sikerült másnak se sikerüljön !?
    Nem tudjuk elhessegetni azt a rút gondolatot sem mely szerint a MOL szándékosan „ futtatta lesre” a geotermiát, mert hogy mivel neki nem sikerült a termálvíz termelési kísérlet, más sem „rúghat labdába” a termálvíz alapú villamos áram megvalósítása terén széles e hazában.
    A mintegy 3000db.CH-meddő fúrásnak mintegy 40% alkalmas termálvíz termelésre ( MOL Geotermia Projekt, 1995-1999),de vannak olyan CH-meddő fúrások, melyek átképzésük után nagymennyiségű jód ill. termelésére alkalmasak, melyek az ország teljes jód szükségletét fedezni tudnák.
    Utolsó kérdés, mennyi értéket (holt tőkét) jelent a fenti CH-meddő fúrásállomány? Számítások és írott fúrási árajánlatok szerint – azaz ha ezeket a fúrásokat ma kellene lefúrni, ezen kútállomány újralétesítési költsége (2005) több száz milliárd forint, amely több mint a MOL Rt. teljes adózás előtti nyeresége.



    Kassai Róbert


    Kassai Róbert vagyok és azért kértem szót, mert a 90-es évektől négy éven keresztül a Külgazdasági Miniszter tanácsadója voltam. Csatlakozom az előttem előadást tartó polgármester úr véleményéhez. A 90-es években minden működő külföldi tőkére szükség volt a deviza hiány miatt. Az volt a kormány álláspontja, hogy kb. 8 millió dollárig szükség van minden a külföldről bejövő működő tőkére, hogy Magyarország geopolitikai helyzetét stabilizáljuk. Azt mondtuk, hogy ez után azonban már rá kell térni a külföldi működő tőke un. finom vezérlésére. Ez teljes egészében elmaradt. Egyetlen korábbi statisztika, amivel még kiegészíteném Pitti úr most idézett tanulmányát: megjelent a 90-es években egy tanulmánya, és ebben összeállította, hogy a külföldi tulajdonú cégek akkor 217 milliárdot ruháztak be. Egy adott cégcsoportot nézett meg. Megvizsgálta, hogy a hasonló nagyságrendet beruházó magyar tulajdonú cégek, és a külföldi tulajdonú cégek milyen támogatásban részesültek. A külföldi tulajdonú cégek ugyanerre a beruházási nagyságra 96 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kaptak, míg az un. magyar cégek 16 milliárdot. Ennek az volt az oka, hogy meghatározták a támogatandó beruházások nagyságát: 10 milliárd, 3 milliárd, illetve 1 milliárd forintban. Kérdezem az előttem előadó polgármester úrtól: lehet hogy logisztikailag előnyösebb, ha egy cég nagy összeget ruház be, de én azt gondolom, ha több magyar cég ugyanazt az összeget ruházza be, az épp olyan kedvező az ország, illetve a város számára.
    Kereskedelem, illetve külföldi működő tőke viselkedése: Az IPOSZ alelnökeként képviseltem a gazdaságot, immár 17 éve, a kisvállalkozásokat, családi vállalkozásokat. Azt tapasztaltuk, hogy a nagy bevásárló központoknál eldöntötték, hogy mely árukat lehet „belistázni”. Vannak olyan termékek, amelyekre Magyarországról nem is tehetünk ajánlatot. Nem azért mert drága, nem azért mert rossz, hanem mert ez a gazdaságpolitikája a külföldi tulajdonú cégnek.
    Kutatás kérdése: A mi véleményünk az, hogy lehetőleg alkalmazott kutatás történjék Magyarországon. Nagyon fontos az alapkutatás is, de ennek eredményét főleg külföldön hasznosítják a multicégek. Mi azonban szeretnénk a kutatás közvetlen eredményét a vállalkozásainkon keresztül hasznosítani.
    Államháztartáshoz történő hozzájárulás: Egy statisztika szerint tavaly a gazdaság által befizetett nyereség adó, társasági adó, s ebbe benne vannak a külföldi tulajdonú cégek is, kb. 400 milliárd forint volt. A személyi jövedelemadó, melyben a családi- és kisvállalkozások, mint egyéni vállalkozások is benne vannak, több mint 1.200 milliárd forint volt. Tehát ha azt vesszük, hogy mekkora összeg térül vissza a támogatásokból, akkor azt hiszem a polgármester úrnak igaza van, mikor jelezte, hogy bizony nagy kevés. Most a magyar gazdaságot Brüsszelben képviselem. A legfontosabb tevékenységemnek azt tekintem, hogy megértessem az ottani törvényhozókkal, hogy a verseny egyenlőséghez, a verseny semlegességhez először meg kell teremteni az esélyegyenlőséget. Ha az esélyegyenlőséget nem teremtjük meg, és ez pozitív diszkriminációt is jelent, akkor a magyar gazdaság nem tudja betölteni azt a szerepet, amit be kell, hogy töltsön, mert nem tud felzárkózni. Ez főleg a családi- és mikrovállalkozásokra vonatkozik. Örülnék, ha a Társaság ezzel a kérdéssel is foglalkozna. Biztos vagyok abban, hogy akár a Baross Gábor Társaság, akár az érdekképviseletek össze tudnának állítani egy ilyen gazdaságpolitikai javaslatot, melyet bizonyos pártok patrióta gazdaságpolitikaként emlegetnek. Tehát működjünk abban együtt, nem feledve a külföldi tulajdonú cégek fontosságát, miképpen lehetne a hazai tulajdonú gazdaság szereplőire is gondolni. Köszönöm.



    Bod Péter Ákos


    Köszönöm szépen. Nagyon rossz érzéssel szorítom be a hozzászólókat az időkeretekbe. Mindig megbánom, ha valakinek a mondanivalója azért szorul bele, mert időnyomás alá helyezem vitavezetőként. Ám felhívom a figyelmet, hogy a www.baross.org lapjain elhelyezzük a megkapott hozzászólásokat. Minden ilyen vita előtt és főleg után el is indul egyfajta, hogy is mondjam, közvetett vita. Arra buzdítok mindenkit, hogy ha van kommentárja, esetleg egy olyan saját szellemi munkája, cikkrészlete, vagy egyszerűen hozzászólása, küldje el nekünk.
    Sok kezet láttam, parancsolj!



    Kurucz Gyula


    Kurucz Gyula vagyok és bölcsész. Ennyit várjanak tőlem. Annyit tennék hozzá az előbbi számokhoz, hogy ismervén a multinacionális cégek több, mint kétharmados részesedését a GDP-ből, a 60-70 %-os exportrészesedést, a mintegy 40%-os foglalkoztatási rátát, tudnunk kell, hogy ehhez csupán 26 %-os adóbefizetés társul. Innen induljunk ki. Csodálom, hogy az Ericsson egyrészt a svéd cég etikai kódexe miatt, másrészt pedig nyilvánvalóan a magyar menedzsment erőfeszítései miatt ilyen szokatlan, indokolatlan és váratlan magyarbarát politikát folytat. Csodálom azt, hogy 520 magyar fiatal kutatót itt tudnak tartani, s ezek nem menekülnek nyugatra. Csodálom, hogy magyar szellemi hozzáadott értéket értékesítenek a szolgáltató vállalatainkon keresztül 14 milliárd forintért - miközben a kutatók is kapnak feltalálási díjat. Ám a 14 milliárd forint már a cég belső pályáin áramlik tovább. Ez még így is szép, mert egy erős magyar menedzsment egy jó tulajdonos partnerrel meg tudta ezt csinálni. A kérdés újra a „finomhangolás” elmulasztása. Miért nem lehetett a multikat az indulásnál, a szerződéskötéskor egyértelmű kikötésekkel és feltételekkel ebbe az irányba terelni? Hol tartanánk akkor, mennyi fiatal kutató magyar tehetség maradhatott volna itthon? Lépjünk tovább. Azt mondják, hogy az állam rossz tulajdonos. Ne is tulajdonos legyen, a nemzeti vagyon folyamatait tartsa kézben. Menedzselje, hogy ez a vagyon ugyanannyit hozzon a magyar gazdaságnak, mintha felelős magánkézen lenne. Államunk nem törődött közvagyonunkkal, nem lobbizott vele, egyszerűen elszórta, elherdálta.
    Pedig ez a menedzsergárda, amit most már a legfejlettebb nyugat is kiválónak és versenyképesnek tart, minden elvárásnak megfelelt volna a magyar nemzeti vagyon hasznára. És egy utolsó mondat. Vajon ez a kiváló magyar menedzser csapat nem nemzeti vagyon? Köszönöm szépen.



    Mellár Tamás


    ...



    Gereben Zoltán


    Gereben Zoltán vagyok. Csak nagyon tömören saját, a külföldi cégek bevonásával kapcsolatos tapasztalatomat szeretném megosztani a jelenlévőkkel. Az idő-bázisa ennek 1992 – 2003-ig terjed, amíg aktív voltam.1992-ben elindítottam a cégünknél egy részleges privatizációt, ahol a cég egy részét privatizáltuk, és ez a rész egy külföldi céggel közös tulajdonba került. Akkor, ennek az akciónak az elindításánál filozófiám a következő három elképzelésen alapult. Az egyik az volt, ha összekapcsolom a saját cégünk tapasztalatát egy 150 éves cégnek a menedzsment tapasztalatával, az biztos, hogy hasznos. Ha élek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket egy tőkeerős cég nyújtani tud, akkor ez szintén hasznos. A harmadik, hogy ha összekapcsolom a saját, már meglévő nemzetközi kapcsolatainkból származó előnyöket a másik nagy cég a nemzetközi lehetőségeiből adódókkal, akkor ez szintén csak a javunkat szolgálhatja. A 11 év folyamán nagyon sokat változott az én megítélésem ebben a dologban. Meg kell, hogy mondjam a három elvárt eredmény közül egyik sem jött be. A menedzsmenttel csak gondunk volt, sokkal nehézkesebb, körülményesebb volt az együttműködés, mint egy nagy magyar állami céggel. Tőkét nem igazán áldoztak a cégbe. Ami a nemzetközi kapcsolatokat illeti– és meg kell, hogy jegyezzem, a cég nagyon szép nemzetközi pozíciókat ért el az említett 11 év folyamán– azok egyiket sem a külföldi cég bázisán keresztül építettük fel, hanem a saját erőfeszítésünkkel és a saját céltudatos kapcsolatépítő tevékenységünkkel. – Az elvárásainkban való csalódásban biztos benne volt az 1992. évi kezdésnek a tapasztalatlansága, bátortalansága, felkészületlensége, későbbi megítélésemben pedig a közben elmúlt időknek a tapasztalatai, hátterükben a feladatokhoz folyamatosan hozzá-növekvő gárdával. Az elmondottakkal nem kívántam mást, mint röviden reflektálni az elnöki asztalnál elhangzottakra, főként polgármester úrnak a gondolataira. Igen is mi magyarok, mi magyar műszakiak, mi magyar gazdasági emberek ma már rendelkezünk azzal a felkészültséggel, amely ahhoz szükséges, hogy versenyképesen, saját érdekeinket megfelelően érvényesítve tudjunk helytállni a nemzetközi mezőnyben. Köszönöm a figyelmet.



    Bod Péter Ákos


    Köszönjük szépen. Hagy kérdezzem meg, hogy hány hozzászólási szándék van? Tegye fel a kezét, aki hozzá akar szólni! Nyugodtan, ez nem fenyegető kérdés volt, csak tájékozódási. Egy kezet mindenképpen látok.



    Egy hozzászólás


    Munkámnál fogva több éven keresztül beruházási pályázatokhoz kapcsoló helyszíni vizsgálatokat végeztem külföldi cégeknél, magyar cégeknél vegyesen. Mellár professzor úr megállapítását így apró pénzre váltva módom volt jó néhányszor ezeket tapasztalni. Jó néhányszor megkérdeztem, mert volt a pályázati résznek olyan része, hogy „többlet árbevétel” vagy „többlettermelés”, és hogy mennyit is tetszenek kapni a tulajdonostól egy televízióért, vagy akár egy dízeladagolóért?
    Tehát tudva tudván, hogy a bolti ár, vagy a nagykereskedelmi ár messze nem azonos a termelői árral, mert készletezési költség van, marketing költség van, kutatási költség van, stb., de ezzel együtt is elég hátborzongató arányok jöttek ki. Inkább kérdezni szeretnék azoktól, akik ezekhez értenek. Magyarországon a társasági jövedelemadó elég alacsony, azt hiszem európai viszonylatban is elég alacsony, ennek ellenére a nyereség kivételének két fő módját érzékeltem:
  • Az egyik, amikor osztalék formájában kiviszik, és kiosztják az ő részvényeseik között,
  • a másik, a jellemző, amikor a megdolgozandó termék árát felszámítják, amit a legtöbb esetben az anyacég szállít, akkor viszonylag jól fog a ceruzájuk, de amikor a készterméket veszik át, akkor nagyon mérsékelt árat szabnak meg.
  • Amit nem sikerült megértenem, hogy mi a bánat érdekük van, ilyen alacsony társasági jövedelemadó mellett adómentesen kiszívni a jövedelmet? A válaszom legfeljebb az, hogy próbáljunk meg olyan érdekeltséget teremteni, hogy ne vigye ki, hanem fektesse be, az Isten áldja meg! Ezek a tíz egynéhány százalékos jövedelemadó kulcsok Európában azt hiszem, hogy a legalacsonyabbak közé tartoznak. A magyar cégek és itt a magyar tulajdonú cégekre is gondolok, jelentős része mostanában úgy tud létezni, megélni, hogy beszállít nemzetközi globális cégeknek, de az árak, ill. a költségek nőnek, a beszállítók meg se rebbennek, nyomják ugyan le évről évre az átvételi áraikat, de azért többségük létezik, tehát még működik a magyar tulajdon.
    A piac, az ugye egy kulcskérdés. Már a privatizáció idején is volt egy olyan oldala a dolognak, hogy bizonyos iparágak tudtak volna exportálni, hogyha normálisan a menedzsment, például a növényolaj ipart, a gépipart, az autóipart, ami korábban nem is volt. A beszállításokból él a magyar cégeknek egy nagyon jelentős hányada, és ezért oda akarok kilyukadni, hogy nem tudják teljesen függetleníteni magukat a külföldi tulajdonú nagy cégektől. A kérdés viszont még mindig az, hogy mi az ördögért viszik ki, néhány nagyon kitapintható cég, a nyereséget különböző formában ilyen alacsony társasági jövedelemadó mellett? Köszönöm.



    Bod Péter Ákos


    Köszönöm szépen. Egy kört lezártunk, most lehet reflektálni. Akkor most visszafele haladjunk előadóink között.



    Lázár János válasz 2


    Első kérdésre a közművagyont illetően:. Gyakorló polgármesterként én óriási lehetőséget látok a közművagyonban, ez egy véletlen szerencse, hogy a közművagyon döntő többségében megmaradt önkormányzati tulajdonban, és hogy vannak regionális közmű vagyonok. Talán a LexMolba is bekerült egy közös módosító indítvánnyal, hogy a víz, mint stratégiai ágazat, Magyarország vízkincse törvényes védelmet élvez. Ez egy nagyon fontos dolog teszem hozzá, mert ha megnézik, hogy a világ tőzsdéin melyek azok a vállalatok, amelyek a legfontosabb befektetési lehetőséget jelentik, akkor általában azok a vállalatok, amelyek vízkincsek fölött diszponálnak, vagy azok jogaival rendelkeznek. Tehát a következő száz esztendő stratégiai ágazata mindenféleképpen a víz, és én azt gondolom, hogy éppen ezért a közművállalatok óriási esélyt jelentenek a tulajdonos települési önkormányzatoknak. Hiszen közösségi tulajdont képeznek, nem állami tulajdont, és arról nem is beszélek, hogy növekvő életminőség mellett ez milyen mennyiségű fogyasztást jelent. És arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy az elektromos áram liberalizációja és a gázkereskedelem liberalizációja, függetlenül a keleti determinalizációtól óriási, fel nem mért lehetőséget biztosít az önkormányzati szféra, vagy a közszféra számára, hogy a gazdasági pozícióit erősítse - én ebben nagyon nagy fantáziát látok.
    Nem valósult meg csak néhány helyen a privatizáció - nálunk például megvalósult mindenben -, mert tessék visszagondolni, , hány százalékos kamaton lehet 1996-ban fejlesztési hitelt szerezni, és hasonlítsák össze, most milyen hitelkondíciók vannak. Viszonylag olcsó a pénz ma a világban. Ez tíz évvel ezelőtt abszolút nem így volt. Nem volt tőke, nem volt szaktudás, nem volt vezetői kultúra, nem volt menedzsmentkultúra, ezért azok a vállalatok, amelyeket például Hódmezővásárhelyen privatizáltak nyugati nagyvállalatok, multinacionális cégek, kivétel nélkül jó vezetői kultúrát hoztak. És természetesen óriási haszonnal dolgoztak. Csak azért mi is eltanultunk tőlünk néhány trükköt, felnőttünk a feladathoz, és fapados technológiákkal próbáltunk felzárkózni némi magyar dörzsöltség és csibészség segedelmével. S ennek jegyében visszaszereztük, kiszorítottuk őket a piacról, a saját fegyvereikkel győztük le őket. Kiszorítottuk őket a piacról, visszaszereztük a vízművet, visszaszereztük a csatornaművet, visszaszereztük a távfűtővállalatot, visszaszereztük az összes melegvíz kutat például, visszaszereztük a gázszolgáltatás, az elektromos energia szolgáltatás jogát, lehetőségét. Kereskedelmi jogokat próbálunk most gázban szerezni. Ezt óriási fegyverténynek tartom én legalábbis. Meg tudtuk a pénzügyi hátterét is teremteni, és hát azt kell mondjam Önöknek, hogy itt azért éves szinten többszáz milliárdos nagyságrendű pénzkivételről van szó, amely megy Nyugat-Európa irányába, és én csak azt tudom mondani még egyszer, hogy a profit ott csapódott le. Lehet azt mondani, hogy nincs különbség egy nemzeti vállalat és egy külföldi vállalat között. Hogyne lenne különbség! Természetesen van, abban, hogy hova vándorol a pénz, kinek a zsebébe, és ez azonnal eldönti, hogy van-e nemzeti vállalat, vagy nincs nemzeti vállalat, vagy kik és a világ mely pontján teszik el a hasznot? Legyen akár egy amerikai nyugdíjbiztosítási alap, szerintem az is amerikai nemzeti vállalat, mert amerikai nyugdíjasok pénzét forgatja a világ pénzpiacain, tőzsdéjén.
    Tehát a közművállalatok óriási stratégiai ágazatot jelentenek meggyőződésem szerint, az önkormányzatok politikai állása jelen pillanatban ebbe az irányba hat, és nagyon okos gazdálkodással rengeteg pénzt lehet e vállalatokból kicsiszolni, és nem is kell külön hangsúlyoznom, hogy mennyi beszállítási, fejlesztési, innovációs, és kreativitási lehetőség van ezekben a cégekben. Én a közműszektorban nagy lehetőséget látok, és nagy előrelépési pálya ez is.
    Ez a vagyon még megmaradt, stratégiai vagyon, ami megmaradt. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy az „állam jó gazda –e”? Vagy az SZDSZ szlogenje igaz? - ismerik jól, hogy „az állam a legrosszabb tulajdonos”. Csak akkor azt nem tudom, hogy a Gas de France, hogy küldhet nekem DÉGÁZ formájában minden héten, bocsánat minden hónapban, vagy negyedévente gázszámlát, és hogyan küldhet a Baden-Würthenbergi tartomány által tulajdonolt elektromos művek villanyszámlát, hogy ha ők olyan rossz tulajdonosok? Miként lehetséges hogy megéri nekik Csongrád megyében elektromos áramot szolgáltatni, elektromos árammal kereskedni, vagy gázt szolgáltatni? Miközben ennek a privatizációjára senki nem kényszerítette a Horn kormányt, és mondjuk emberek tízezreinek, vagy százezreinek személyes csődjéhez vezetett, hogy bekebelezhették a privatizátorok a magyar társadalmat ilyen szociális viszonyok közepette! És mindez kontroll nélkül zajlott az elmúlt 15 –20 esztendőben, ennek a következményeit szenvedik nagyon sokan most Magyarországon. Ráadásul ennek nincs semmilyen ésszerű magyarázata, mert a vállalatokat egy másik állam tulajdonába adtuk, nem egy magántársaság tulajdonába.
    És bármilyen furcsa a francia államnak a tulajdonosi képviselői elegánsak, ugyanazt kommunikálják, ugyanolyan menedzsmentkultúrával rendelkeznek, ugyanolyan vállalati infrastruktúrával rendelkeznek, mint egy francia magáncég. Most attól, hogy egy állami cégnél lopnak, az nem azt jelenti, hogy az állam rossz gazda. Tehát kevesebbet kell lopni vagy lopni hagyni, és az állam rögtön jó gazdája lesz mindennek, ami rá van bízva. Én ezt nem demagógiának szánom, én valóban úgy is gondolom, hogy az állami vállalatok menedzsmentjét meg kell fizetni tisztességgel, érdekeltté kell tenni, az állami szektor is legyen versenyképes fizetésben és megbecsülésben, tisztességesebb emberekre kell bízni az állami vagyont, és lehet rendesen működtetni. Ha erre képesek a németek és a franciák, akkor szerintem lehetséges a megvalósítás. Mi meg sem próbáltuk!
    Amit Mellár professzor úr mond, az roppant elgondolkodtató. Én bennem csak egy kérdés – politikai demagógia nélkül – fogalmazódik még meg: Óriási vagyont, óriási lehetőséget, folyamatos szubvenciót adtunk és adunk külföldi vállalkozásoknak – nekem ezzel alapvetően még egyszer szeretném hangsúlyozni nincs ideológiai, eszmei jellegű problémám. Csak azt nem értem meg, és azt nem tudom elfogadni, hogy kísérletet sem tett a kormányok többsége, talán egyet leszámítva, hogy a magyar kis- és középvállalkozói szektornak valami minimális tőkeinjekciót nyújtson. A Széchenyi-Terv, ha nem tévedek összességében 300 milliárd forint volt. Összességében, tokkal-vonóval, mindennel. Az Európai Uniós források, amelyek állítólag lesznek, 2007-2013 között bruttó 8.000 milliárd magyar forintot jelentene – és hogy mennyit tudunk lehívni, arról csak annyit, hogy az első Nemzeti Fejlesztési Tervből 40 %-ot sikerült az országnak felhasználni, csak erről keveset beszélnek, a legsikeresebb Portugália volt 70 %-kal, ha nem tévedek. Tehát látható, több nem lesz, 8.000 milliárd forintból lehet nettósítani, könnyen megbecsülhető, mennyire számíthatunk optimális esetben. Tudják mennyi jut ebből a kormány tervei szerint a kis- és középvállalkozói szektornak? 400 milliárd forint! Hét év alatt!
    Tehát a magyar kormányban még az a belátás sincs meg, hogy ezt a pénzt a gazdaságra és a versenyszférára bízza. Én nagyon szeretem a közszférát, közszférát vezetek. Akik Köcsén hallottak, azoknak most nem mondom el még egyszer, hogy a magyar közszféráról mi a véleményem, nem is akarom bántani, de a magyar gazdaságot hogyan lehet erősíteni a magyar gazdasági szektor, a vállalati szektor erősítése nélkül? Ebből az országból nem sok minden lesz! És ebből a szempontból egyébként közömbös, hogy a multiknak adom a pénzt, vagy a hazaiaknak adom a pénzt, csak odaadjam. A magyar kormány még nem tart ott, hogy Európai Uniós forrásokból a vállalati szektort erősítse. Szlovákia már eldöntötte, hogy az ottani multikat fogja támogatni, majd meg kell nézni, hogy ők mit tesznek a szlovák gazdasággal ebből a pénzből! Magyarország 400 milliárdot szán a kis- és középvállalkozói szektorra, s ez az egész vállalkozói szektort érinti, ebből nem lehet gyakorlatilag semmit sem elérni És ez nem fog sehova sem vezetni, pedig ez egy történelmi lehetőség lenne arra, hogy a magyar gazdaság pozícióit javíthassuk.
    Vitathatatlan, hogy kevesebb önkormányzati támogatás lenne, kevesebb szökőkút épülne, kevesebb díszkandeláber készülne, de én annak vagyok a híve, hogy a gazdaság szereplőire kell bízni, és e tekintetben nem lennék válogatós. A multikkal is nagyon fontosnak tartom az együttműködést, mert azért arról keveset beszéltünk, hogy mi lehet a megoldás. Egyrészt ugye az államosítás nem működik, és nem is lehetséges. A versenyszférában nincs államosítás. Azonban a közműveknél lehetséges, mi meg is tettük, az egy más kategória. Stratégiai közműveknél el tudom képzelni, hogy kivásárol az állam, vagy az önkormányzat. De a versenyszférában, ezt felejtsük is el. Nyilván megállapodásra kell törekedni, olyan megállapodásokra, amelyekben a multik is érdekeltek. Meggyőződésem, meg is lehet velük állapodni, hogy ha a kormány akar. De egy olyan kormánnyal, aki mindenkivel lefekszik, azzal nem lehet eredményeket elérni. A MOL-történet szerintem pont erről szól, csak egy megjegyzést tennék, kikívánkozik belőlem, hogy ugye az nem hangzik el a Parlamentben, és azt nem írja le egyetlen egy újságíró sem, hogy ma Magyarországon az állam által, az adófizetők pénzéből épített utak döntő többségét egy osztrák vállalkozás, Ausztria legnagyobb cége, a STRABAG építi. Én azért feltételezek a magyar kormányról annyit, vagy elvárnék a saját kormányomtól annyit, hogy ha már egy osztrák zsebbe nyomjuk a pénzt az útépítéseknél, akkor legalább falhoz állítja az osztrák kormányt MOL ügyben azzal, hogy a közbeszerzési eljárásoknak Magyarországon az elkövetkezendő tíz évben más útépítési kimenetele is lehet. Nem kell a Strabagnak építeni annyi utat, sem mást, magasépítést sem, ha a MOL-ban az ÖMV ilyen akciókat hajt végre. De erről nem olvasnak, és nem hallanak, mert Magyarországon a magyar gazdaság érdekképviselete nem működik a magyar kormányzat által.
    Még volt – elnézést kérek – egy fontos mondat, és most már befejezem. Én csak azt tudom mondani, hogy Magyarország nem tett kísérletet saját gazdasági érdekének a védelmére. Én azt mondom, hogy globalizmus és patrióta gazdaságpolitika ma már újra megfér egymás mellett, nem kizárólagos a globalizmus. És szerintem multik és magyar nemzeti vállalatok tökéletesen tudnák egymást erősíteni, párhuzamosságot kell felépíteni, és nem kizárólagosságot engedni. Köszönöm szépen.



    Monszpart Zsolt


    Közmű témában én az elmúlt másfél évben a munkaidőm meghatározó hányadát azzal töltöttem, hogy megpróbáltam a kormányzatot arra rávenni, hogy a szélessávú infrastruktúra fejlesztésnél a úgynevezett közműelvet érvényesítse, ami azt jelentené, hogy például egy önkormányzat tulajdonában épül meg az optikai hálózat és arra bárkit be lehet engedni versenyfeltételek mellett. Ezzel szemben nagy valószínűséggel az október 15.-én kijövő szabályozás változatlanul azt fogja tartalmazni, hogy csak kizárólag a távközlési szolgáltató járulhat a kasszához, tehát kaphat Uniós támogatást a hálózat építésére. Ez konzerválja a magas árszintet, konzerválja azt, hogy kivigye ő a tőkéjét, illetve a nyereségét ebből a játékból. S senki nem fog hozzáférni, mert azon a magas árszinten jóval kisebb lesz a szélessávú Internet penetráció. Akkor nem beszélek olyan mellékhatásokról, hogy távoktatás, távmunka, tehát az egész régiós felemelkedésnek az egyik mozgatórugója ez lenne. Ez úgy van, ahogy Melár úr mondta, hogy a monopolhelyzetet adta oda a kormányzat a külföldi befektetőknek, és ők ezzel masszívan visszaélnek. Még egy gondolatra reagálnék. Ugye a napi gyakorlatunkban az alvállalkozóinknál, beszállítóinknál az egyik gond a tőkeszegénység. Erről már esett szó. A másik a kultúrának, az üzleti kultúrának a nem elégséges fejlettségi foka. Finoman fogalmazva. Nálunk nagyon precíz eljárások vannak, hogy mit hogyan kell átadni, átvenni, dokumentálni és ez egy komoly „know-how”. Nekünk ezzel bizonyos értelemben küldetésünk van, mi az alvállalkozóinkat oktatjuk, trenírozzuk.
    Amikor felveszünk egy szoftverfejlesztőt, azt az első három hónapban képezzük, egy csomó pénzt ölünk bele ugyanígy. A külföldi befektetőknek van egy ilyen hozadéka: módszereket tanítanak meg. Nemcsak a tőke fontos, amit behoznak.
    Elhangzott, hogy a vállalati adó az viszonylag alacsony Magyarországon, de hát nagyon fontos költségtényező a bér, bérköltség és járulékok. Ez viszont rendkívül magas és bármi olyan, amikor magasabb hozzáadott értéket akarunk előállítani, oda koponyákat kell használni és ennek a magyar bérköltsége nem versenyképes ma Európában. Ezen is kellene változtatni. A többi gondolattal nagyjából egyetértek. Köszönöm.



    Takler Ferenc


    Ha már ennyire követelik, engedjék meg, hogy elmondjak egy elég döbbenetes példát a gazdaságból, amely most történt az elmúlt napokban. Pincészetünk a szakhatóságihoz nyilván a gázt be kellett hogy vezesse. Három kilométerre volt kiépítve a szomszéd községből, községig a gázvezeték. Eddig 6 ezer forintért építette ki méterét a Gázművek, ezt most megvette az EON, és felemelte méterét 200 ezer forintra, 6 ezerről. Hát itt már nem kell fegyver, nincs miről beszélni, hogy a vállalkozók miért mennek tönkre, hogy kell őket tönkretenni, ilyen egyszerű. És akkor még csak le se ül az emberrel, és én, mint fővállalkozó, ebből 25 millióban részesedtem volna, már mint a fizetési költségekből, hogy fizessek a telekhatárig a gázcsőig. Hát nyilvánvaló, ha lenne is annyi pénzem, megüzentem neki, hogy másra költeném. Később már tárgyalóképesek. Állítólag ilyenkor jön az, hogy akkor legyen 12. Tehát ez a szerencsétlen ország így hánykolódik és komoly vállalkozások így mennek tönkre. Ezen el kellene gondolkodni. Nem tudom, hogy erre van-e válasz, bármi. Ha, mondjuk 50 milliót kérne a csőért, akkor ki szab neki határt? Van valaki, aki ebben az országban határt szab, hogy 80 millió, vagy 100, vagy 20? Mindegy, hogy miről beszélünk, ki van számítva, mi az, ami elérhetetlen és a vállalkozókat teljes mértékben tönkreteszik. Az egész sor, mivel én kiestem, nem tudta bevezetni a gázt. Most van egy ilyen helyben járás, mint az egész országban is, bár az sincs, mert visszafele fejlődünk. Tehát az egész hegyoldal nem tudta kiépíteni a gázt, maradtam a Primagáz tartály megoldása mellett, azt ingyen adják, kiépítik. Igaz, hogy másfélszer annyiba kerül az üzemeltetése és hát ez pénzbe kerül újra. Hát ennyit a magyar viszonyokról. A Zuchman Tamás féle privatizáció mindig eszembe jut, hogy mennyire verte a mellét anno annak idején, hogy micsoda sikeres privatizációt hajtottak végre. Köszönöm.



    Dr. Bod Péter Ákos: zárszava


    Kedves hallgatóság. Azt gondolom, hogy a beszélgetést nyugodtan lehet majd folytatni a bor mellett, most azonban a vitát lezárnám.
    Elhangzott egy kérdés Kassai Róbert barátunktól: a témaválasztást az indokolta-e, hogy problémát látunk e téren, esetleg valami megoldási javaslatunk is van-e? Valóban, a Társaság, amikor egy-egy ügyet kinéz magának, az vagy azért történik, mert észlelünk valami problémát, eseményt, és reagálni akarunk. Akár tagjaink vetik fel, vagy az élet hozza elénk a problémát, vagy pedig egyszerűen azt gondoljuk, hogy jelentős kérdésről van szó. Amit most vitatunk, annak valóban érdekes apropót ad az Országgyűlésben ma elfogadott lex MOL, ámbátor amikor kitűztük ezt a vitanapot, akkor ezt nem tudhattuk. Hát, néha hoz az élet ilyen egybeeséseket. Mai témánk egyébként olyan probléma, amiről szó esett itt évek óta, mert amikor összejövünk akár a sportról, akár a vízről, akár a mezőgazdaságról beszélni, mindig beleütköztünk a külföldi versus magyar tulajdon ügyébe. A mai nap tehát illeszkedik ebbe a gondolati menetrendbe.
    A vita végiggondolásával készítünk egy állásfoglalást, azt körbeküldjük, csiszoljuk, majd közzétesszük. Nem is próbálom most összefoglalni az estét, mert sok érdekes hozzászólást hallottunk.
    De problémát persze továbbra is látok, több fajtát is. Van egy gazdaságpolitikai vonatkozás: a külföldi tulajdonnal való bánás ügye, mert ez Magyarországon és egész Kelet-Európában nem rendeződött teljesen. Az Európai Uniós tagság ténye érdekes módon nagyobb mozgásteret ad, sokak véleményével szemben.
    Például rögtön vitatkoznék egy korábbi hozzászólóval, bár az elnöki poszt nem igazán erre való: Mellár Tamás azt mondta, hogy a Gazdasági Versenyhivatal nem működik jól Magyarországon. Kérem szépen, ha van állami intézmény, ami működik, az pont a Gazdasági Versenyhivatal, az összes többi ehhez képes smafu.
    A Versenyhivatalban észrevették, amit mindenki látott persze, hogy az autópálya-építő cégek összejátszanak, hogy a jó néhány bank félretájékoztatja az ügyfeleket, és szépen több milliárd forinttal megbírságolták ezeket a cégeket. Ezek után már kénytelen volt az autópálya-tendert kiíró állami intézmény is kelletlenül, kényszeredetten észrevételezni, hogy ő át lett verve. Mindannyiunk tudtuk, éreztük összehasonlítva a magyarországi építkezési árakat a horváttal, hogy itt valami nem volt rendjén, de végre a Versenyhivatal keményen fellépett. Tehát én azt gondolom, hogy működik az intézmény.
    Miért működik? Azért, mert Nagy Zoltán barátunk olyan kemény? Kemény, a kocsiját le is öntötték vegyszerrel. De nemcsak ezért működik, hanem mert az uniós tagság ellátta eszközzel a magyar hatóságot. Addig is létezett magyar versenyhatóság, de nem volt kellő eszköze.
    Szóval én egy kicsit másként látom az ügyet, és optimistábban, de az alapkérdésben sajnálatos módon oda kell konkludálunk, hogy az ország mai működéséért nem a külföldi tőke természete okolható, sem az Unió. Ma itt az Uniót nem szidta senki, de lehetett volna, néha van olyan ülésünk, amikor szidják. Szidják Amerikát is, noha ha valaki mind a kettőt együtt simpfeli, az nincs rendjén, mert az EU és az USA nem ugyanaz.
    Nos, az igazság az, amit most Tamás mondott ki, hogy ne csak vitatkozzam vele, hanem itt megerősítsem: az alapfelelősség a kormányzaté.

    Egy másik vitaügy. Azt mondta a képviselő úr, hogy 1990-ben a külföldi tőke mentette meg Magyarországot a pénzügyi csődtől. Én nem így látom. A külföldi tőke nem ment meg senkit, és nem is dönt válságba senkit. Ha válságba dől egy ország, akkor rendszerint saját belső okokból jut válságba, és ha megmenekül, akkor saját magát menti meg. A külföldi tőketulajdonos nem azzal foglalkozik, hogy megdöntsön egy rezsimet vagy hogy felemeljen egy másikat, hanem azzal, hogy profitot csináljon. A tőke bemegy egy országba, ha számára jók a viszonyok, és ha nem jók a viszonyok, akkor kimenekül. Biztos fel lehet hozni összeesküvés-elméleti alapon eseteket a külföldi tőke machinációira, bár ismereteim szerint nem az általában vett külföldi tőkések, hanem nagyon is konkrét kormányok döntöttek meg kormányt.
    Magyarországot sem a külföldi tőke jó szándéka mentette meg 90-ben a pénzügyi csődtől. Még csak nem is a privatizációs bevétel, mert az azért lassabban lódult neki. Hál Istennek megmenekültünk különféle erőfeszítésekkel abból az eladósodási örvénytől, ami megindult a 70-es évek vége felé. Most nem mondok neveket, nem mondom, hogy Fekete János, de mindenki tudja, hogy miről van szó.
    Nos, azzal az állítással is vitáznék, hogy „egy kormány se tett 17 év óta semmit a kisvállalatokért”. A képviselő úrtól se tetszik, és Gyurcsánytól se tetszik az olyan mondat, ami egy színűre festi az elmúlt éveket. Mert bizony voltak különbségek a kormányok között, nagyon is nagy különbségek voltak. Csak említem azt a kormányt, aminek én is tagja voltam 16 hónapig: az a nehéz helyzet ellenére elindította az „E”-hitelt, „Start”-hitelt, a munkavállalói részvényprogramot. Sokan próbáltak élni ezekkel. Van itt a teremben nem egy olyan, aki akkor vált tulajdonossá, azokkal az eszközökkel.
    Aztán jött egy másik kormány, amely olyan állami tulajdonokat ad el, amiket nem kellett volna, és olyanoknak, akik talán nem kellett volna odaadni. De nem is az a legnagyobb gond, hogy a Horn-kormány külföldieknek eladta a közműcégeket. Amit Takler úr mondott, az nem is a külföldi tőke természetére utal, mert mohó ember és mohó cég Magyarországon is van, hanem hogy a közműveket úgy adtak el, hogy ezekhez a nagyvállalatokhoz kvázi hatósági jogkört is odaadtak. Ez a probléma! Mert, hogy ha a gázművet, a villamos műveket magántulajdonba adják, nagyon kemény árreguláció van, akkor nem teheti meg, hogy kedvére emelget árat, hanem akkor a közmű vezetőjének be kell fáradnia egy hivatalba, és meg kell magyaráznia az ügyet. Ugye a kérdés az volt, hogy ki fékezi meg ezeket a fél-hatósági cégeket? Félelem most az, hogy ebben a rezsimben senki. De a mai sanyarú helyzetet nem a francia vagy német tőke idézte elő, hanem a Horn-kormány.
    Azért teszem mindezt szóvá, mert a jövőt érintő következtetésre alkalmas: a kormányzati felelősség, a nemzetállami felelősség nem szűnik meg a globalizációban. Sokak fejében a globalizáció azt jelenti, hogy a tőke szabadon jön és megy, és a nemzeti kormány nem számít. Hát számít, most látjuk. Számít: ha egy ország sikeres, és kicsit megkaparjuk, könnyen kiderült, hogy az illető országban jobban működik a kormány. És a kormány mitől működik jobban? Ez egy következő témakör, mert lehet, hogy igazából az ország működik egészségesen, és az ország népe olyan kormányt választ magának, amelyik jól teljesít. De bizony ez fordítva is igaz: a nép olyan kormányt kap, amilyet megérdemel. Mert azért ne kenjünk mindent a kormányra: ezt a kormányt valaki megválasztotta. Ne okoljuk a főváros minden nyavalyájáért a főpolgármestert, mert őt négyszer megválasztotta a fővárosi lakosság.
    Na ennyit magunkról! Szóval mélyedjünk magunkba.
    És illúziókat se kergessünk a magyar tőkéről, a magyar pénzarisztokráciáról. Láttunk a K&H Bróker pénz-arisztokratáit, láttunk Postabank-arisztokratát, ne legyenek illúzióink. A magyar piacgazdasági átmenet nagyon nehezen alakul, jó néhány vitaestünknek ad még témát a jövőben is.
    Megköszönöm a hozzászólásokat, az előadásokat, mind a hármat. Készül egy összefoglalás, közétesszük. Ez az a témakör, amibe sokféle emóció, szakmai múlt, javaslat befogadható. Küldjék el ezért írásos hozzászólásaikat nekünk, és közzétesszük. Mindenkit arra buzdítok, hogy a honlapunkat figyelje.
    A következő programunk témájáról egy szót: valóban izgalmas és különös témát választottunk. Az egyházaknak nagyon fontos a szellemi tevékenysége, spirituális súlya, ám azon kívül néhány országban a vagyona is. Nálunk a vagyona ugyan kicsi, de a gazdasági jelentősége nem csekély, hiszen az iskolákat, kórházat működtet. Logikus volt az a kérés, hogy egyszer hozzáértő előadókkal és kellően érdeklődő, aktív közönséggel megvitassuk ezt.
    Mára más tennivalónk nem maradt, mint az hogy koccintsunk egyet a Takler borászat kiváló boraival. Köszönöm szépen.


    vissza a lap tetejére