vissza a főlapra

1138 Budapest, Népfürdő u. 38.

  fax: 45-24-515  

 e-mail:

honlap:

 

VITAESTEK ›     

KIADVÁNY ›     

A VASMINISZTER ›     

TAGFELVÉTEL ›     

SAJTÓSZEMLE ›     

látogatók száma:      


„Kincstári vagyon – műemlékek, kastélyok” címmel rendezett vitaesten elhangzott hozzászólások
(2007. 04. 05.)



• Az összejövetelen készült néhány kép itt megtekinthető.



Dr. Pakucs János



Maul Zsolt, villányi borász



Dr. Bod Péter Ákos



Dr. Benedek Fülöp, FVM szakállamtitkár



Czoma László



Tállai András



Dr. Molnár Zoltán ügyvéd (KVI volt vezérigaztója)



Cselovszki Zoltán



Salamin Kálmán



Papp Imre műemlékvédő



Mátis András



Dr. Körősi Mária



Bencze Izabella



Bencze Izabella



Dr. Benedek Fülöp válasza



Tállai András válasza



Dr. Bod Péter Ákos: zárszó




Dr. Pakucs János


Köszöntök mindenkit sok szeretettel ezen az új helyen, Stumpf István barátunk jóvoltából az Ybl Rendezvény Központ csodaszép palotájában.
Legutolsó összejövetelünk ez év februárjában volt, és kiadtunk egy állásfoglalást. A kormányzati negyed létesítéséről tartottuk a vitát, azóta sok visszhang, nagyon sok reflexió jelent meg a TV-ben, a rádióban. A mai újságban is megjelent már egy hír, hogy kilencven nappal eltolták a pályázat beadási határidejét, mert az idő rövid. Mi akkor ezt már megjósoltuk. Azt is mondtuk, hogy amikor a kormány és a költségvetési megszorítások fájdalmas következményeinek elviselését kéri a társadalomtól, nincs itt az ideje egy új kormányzati negyed felépítésének. Mi akkor és most is, ennek a programnak és az ingatlan vagyon eladásáról szóló terveknek a felfüggesztését kértük.

A mai összejövetelünkben négy vitaindítót kértünk fel, elsőként Benedek Fülöp urat, aki a vagyonkezeléssel foglalkozó Vidékfejlesztési Szakállamtitkár. Mielőtt átadnám a szót Bod Péter Ákosnak és az előadóknak, engedjék meg, hogy a mai bor házigazdánkat bemutassam.
Amikor nem túl régen Villányban voltunk, akkor kiváló borászokat kérdeztem meg, hogy hova érdemes még menni. Hát hozzávetőlegesen ötven borász van Villányban, és a legismertebbeket kérdeztem. Mind azt mondták, hogy Maul Zsoltot látogassuk meg, ő a most következő ifjú generációnak az élén lévő borász.



Maul Zsolt, villányi borász


Köszönöm a meghívást, megtisztelő számunkra. Egy pár szóval elmondanám, hogy ki vagyok. Maul Zsolt vagyok, a Maul pincészet borásza és egyben tulajdonosa. Ezt a céget, ezt a pincészetet 9 évvel ezelőtt édesapámmal közösen kezdtük el üzemeltetni. Jelen pillanatban egyedül dolgozom. Azért vannak persze, akik segítenek, de azért egyedül borászkodom és próbálkozom. Villányban van a pincénk a főúton, kizárólagosan ott értékesítjük a borainkat. Terjeszkedünk, bővülünk, van egy 12 fős vendégházunk is Villányban. Ezen kívül most egy melegkonyhás éttermet terveztettünk, és ezt szeretnénk megépíteni. Hoztunk magunkkal három fajta borocskát, egy 2006. évi rosét, egy 2005. évi purtugiesert, egy 2005. évi a cuvee-t, amely cabernet sauvignon és merlot házasítás. Ezekről bővebben a kóstoláskor, a Szivar-teremben.



Dr. Bod Péter Ákos


Hölgyeim és Uraim!
Moderálni fogom a négy előadót és a hozzászólókat.
Nagyon sok arcot látok, akik már voltak itt, tehát nem kell nekik elmondani, - de mindig vannak itt vendégek - annyit, hogy a Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság négy éves programon van körülbelül túl. Végigmentünk több területén a nemzeti vagyonnak és a nemzetgazdaságnak.
Amint hallották, fogunk a sportvagyonról beszélni, mint ahogy volt szó a kulturális vagyonról, az önkormányzati vagyonról, beszéltünk a vagyonkezelés általános ügyeiről, a privatizációról.

Most egy olyan témát választottunk, amelyik önmagában is érdekes; talán napi izgalom most nem kötődik hozzá, mint legutóbb a kormányzati negyed ügyénél. Mai témánk akár jövőre is érdeklődésre számot tartható téma lenne, és tavaly is megvitathattuk volna. Az érdekessége az szakmai szemmel, hogy kötődik a nemzeti múlthoz, a nemzeti örökséghez, egyben a jelen generációnak erkölcsi kötelessége, hogy ezt a vagyon megőrizze és átadja a következő generáció számára. Ugyanakkor a kastély, a műemlék vagyon egyben potenciális üzleti vagyon is, a turizmusnak is lehet fontos eszköze. Vannak országok, amelyek igen jól hasznosítják a vagyonukat, mondjuk a franciák, vagy akár a csehek, hogy említsek közelebbit is.

Nagyon sokrétű ügy és ezért is gondoltuk úgy, hogy több előadót hívunk. Őket arra kérjük, hogy röviden foglalják össze a mondanivalójukat. Aki már volt nálunk az tudja, hogy szoktak bizony kérdezni a jelenlevők. A vita után borral folytatódik a rendezvény; csak nagyon óvatosan kóstoltam a bor, de azt meg lehet állapítani, hogy nagyon finom volt. Abból is láthattuk, hogy nehezen jöttek be a résztvevők az előtérből, úgy kellett őket betapsolni.

Nos mindenesetre mind a négy előadónk itt van; akkor menjünk abban a sorrendben, ahogy a meghívón szerepel: Benedek Fülöp államtitkár urat kérem, hogy elsőként szóljon.



Dr. Benedek Fülöp, FVM szakállamtitkár


Köszönöm szépen! A tíz perces időkeret terhére elmondom, hogy Szatmári György barátom -aki földim, ha esetleg nem tudnák róla- családjának birtokai Jász-Nagykun-Szolnok megyében, illetve a Dunántúl nyugati részén voltak, a családi örökség révén öt–hat kastélyban érdekeltek. És épp abban az ügyben próbált meggyőzni, hogy a Bükfürdőn lévő családi kastélyt egy kincstári cserével jó lenne felújítani és a köz javára alkalmassá tenni. Ezzel együtt, hogy kerül a csizma az asztalra? Hogy kerülök én ide Önökhöz ennek a csodálatos gazdaságpártoló társaságnak a rendezvényére? Magyarázatként talán annyit hagy mondjak el, hogy Pakucs János barátommal több más, az állami pénzeket jó irányban elosztani szándékozó civil szerveződésnek tagjai vagyunk. Mikor kérdésként vetődött fel, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodáshoz miként kapcsolódunk, én az egyik legfontosabb nemzeti kincsünket jelentő, ma még állam tulajdonában lévő mintegy másfélmillió hektár földet említettem neki. Ez az ún. Nemzeti Földalap, amely felett a tulajdonosi jogokat a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a Nemzeti Földalapkezelő Szervezeten (NFA) keresztül gyakorolja, és e szervezet felügyelete hozzám tartozik. Értékben egyébként, ha az Európai mértékkel nézzük is, az egyik legnagyobb nemzeti vagyon, ami most még állami kézben van. Ebből 1.152 ezer hektár durván az erdő és mintegy 400 ezer hektár egyéb, mezőgazdasági művelésű terület, elsősorban szántó. No de hogy kapcsolódik ez a műemlékvédelemhez? Ezeken az ingatlanokon vannak védett épületek, néhány olyan kastély is, amely mint felépítmény ugyan állami tulajdonában van, de a hozzá kapcsolódó park -többnyire őspark- pillanatnyilag a Nemzeti Földalapba tartozik. Ez tehát az a pont, ahol a magunk részéről ehhez a csodálatos témához a mezőgazdasági, ezen belül a Nemzeti Földalap területről csatlakozni tudunk. Melyek azok a valóban csak címszavakban megemlítendő témák, amelyekről itt szólni érdemes? A törvényi szabályozást különösebben nem ismertetem, mert elég kacifántos, de amennyiben az utánam szólók esetleg nem említenék, akkor annyit kell tudni, hogy a szóban forgó műemléki jellegű épületek és területek tekintetében a Magyar Állam nevében a tulajdonosi jogokat -többnyire kezelői jog formájában- a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI), illetve az NFA, továbbá néhány kijelölt minisztérium gyakorolja.

A mi tárcánk felügyelete alá tartozik a közhiteles ingatlan-nyilvántartás. A kastélyok, a hozzájuk tartozó udvarok –többnyire ősparkok- a pontos területének meghatározása, a tulajdonjog visszavezetése azokhoz, akikhez tartozik. Amit Elnök úrnak ígértem, ezt próbáltuk áttekinteni a minisztérium nyilvántartásában, amely egyébként többnyire megegyezik a Kincstáréval is. Mindazok a kastélyok és műemlék jellegű épületek, amelyeket néhány évvel ezelőtt felmértek és besorolták, hogy állami tulajdonú és ilyen meg milyen hasznosítású lehet, - gondolom erről majd az utánam szólók szólnak - ellenőrizhető, hozzáférhető és amennyiben a társaság a jobbítás szándékával, tehát nem kimondottan üzleti alapon ebbe be kíván tekinteni a tárcánk részéről térítésmentesen hozzáférhető az alagsorban.
A másik, ami aztán a helyreállításhoz szigorúan hozzátartozik: a kastély, amely lehet vadászkastély, hagyományos családi kastély, vagy akár hercegi kiemelt nagy területtel rendelkező kastély, igazán akkor mutat, hogyha a csodálatos környezetével együtt kerül felújításra. Ez már egy kissé nehezebb ügy, hiszen ezeket az udvarokat, a telkeket az elmúlt 50 év során megcsonkították, elvették, tulajdonjogilag máshova sorolták, azonban ennek a programnak a révén mód van arra, hogy amelyik még nincs ismételten védetté nyilvánítva, az állami földterület terhére a védetté nyilvánítás megtörténjék és amennyiben ennek a tanácskozásnak, beszélgetésnek, társalgásnak az eredményeként ilyen jellegű kezdeményezés születik, mi ehhez partnerek leszünk.
A harmadik rész már nem kifejezetten a kastélyhoz kapcsolódik. Vannak olyan területeink, amelyek műemléki védettség alatt állnak ugyan, de már nincs műemlék épület a területén, ugyanakkor egy – egy építészeti emlékhez, korábban meglévő létesítményhez olyan udvarok, területek kapcsolódnak, ahol a védett fafajok, védett növények megmaradtak. Itt például csak utalni szeretnék arra, hogy Kartal határában, az országgyűlés hajdani épületéből, illetve abból a csillagvizsgálóból, amelyik annak idején Európában egyedülálló volt, már csak a torony áll. A kastélyépület gyakorlatilag már nem létezik, egy állami gazdasági maradványterület van ott, de maga a park, illetve annak jó néhány növénye, fasora még csodálatosan díszlik. Ez tehát a harmadik blokk, ami a mi területünkön, azaz a minisztérium, az NFA égisze alatt működtethető, illetve együttesen ezeknek az értékeknek a sorában megőrizhető. Én a magam részéről a társaság felé sok minden egyéb dologról is tudnék szólni ennek kapcsán, mert a kollegáim sokrétű felkészítő anyaggal próbáltak helyzetbe hozni, de úgy hiszem, ha számítani szeretnék arra, hogy legközelebb is meghívjanak, akkor igyekszem a magam témájánál maradni, és ezekkel az indító gondolatokkal ajánlom szíves figyelmükbe az én területemről a témakörhöz kapcsolódó ügyeket. Köszönöm megtisztelő figyelmüket!



Czoma László


...



Tállai András


...



Dr. Molnár Zoltán ügyvéd (KVI volt vezérigaztója)


Köszönöm szépen a lehetőséget. Szeretettel köszöntök mindenkit. Úgy látszik az elmúlt négy év kevés volt ahhoz, hogy a volt munkahelyem, a volt beosztásom és a volt munkám ne érjen utol, hiszen egyértelműen az akkori beosztásomnak köszönhetem azt, hogy most itt lehetek, és jól esik visszagondolni azokra az évekre, amelyeket ennek az intézménynek az élén töltöttem. Így aztán mondanivalómban némi – a szubjektív megállapításokat sem nélkülöző – visszatekintés mellett megpróbálom azt a gyakorlatot felvázolni, amelyik alapján mi a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnál az 1998-2003 közötti időszakban próbáltunk - több – kevesebb sikerrel – dolgozni. (Bár az azóta történt események azt mondatják velem, hogy inkább sikeres volt ez az időszak.)
Ha azt a kérdést vizsgáljuk meg, hogy egy magántulajdonra épülő társadalomban az állami tulajdonos milyen szerepet foglal el, akkor a műemlékek köre mindenféleképpen egy sajátos területet jelent. Az ún. gazdasági alkotmányos jogok között a tulajdonhoz való jog a legerősebb. Tehát a műemléki kört tekintve és elfogadva azt az alapvetést, hogy léteznek olyan típusú műemlékek, amelyek az állam számára, a társadalom számára, egy nemzet számára megóvandó közkincset jelentenek, akkor nyilván mellé kell rendelni azt a jogosítványt, amely a megvalósítás szempontjából az egyik legerősebb, tehát a tulajdonosi jogosítványt. Így egy alapvetően nem állami tulajdonon alapuló gazdaságban és társadalomban is kell létezni olyan vagyoni körnek - erre kifejezetten jó példa a műemlék, a kulturális örökség köre -, amely tekintetében az állami tulajdon fenntartása igenis indokolt. Főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy az államnak a műemlékek tekintetében hatósági jogkörrel is rendelkeznie kell.
Ennek megfelelően is határozza meg a hatályos, a kulturális örökség védelméről szóló törvény melléklete azokat a műemlékeket, amelyeket kizárólagosan állami tulajdonban kíván tartani, egyébként ez jelenleg 266 darab. Ez azt jelenti, hogy ezek a műemléki ingatlanok forgalomképtelenek, tehát állami tulajdonból nem kerülhetnek ki, azonban hasznosíthatóak, sőt - remélem ez a későbbiekből ki is fog derülni - hasznosítani szükséges és kell is.
Röviden vegyük sorba azokat az állami szereplőket, amelyek a kincstári vagyon részét képező műemlékek - én most a műemlékekről fogok beszélni, melyben értelemszerűen a kastélyok is benne foglaltatnak, bár számuk elenyésző az egyéb típusú műemlékekhez képest – sorsában szerepet játszanak.
Jogalkotói, felügyeleti és hatósági szerepet tölt be a Kulturális Örökség Minisztériuma. A műemlékvédelem központi szerve a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal.
Sajátos állami vagyonkezelői szereplőként jelentkezik a Műemlékek Állami Gondnoksága, mint egy „kiemelt” vagyonkezelői státussal rendelkező szerv, hiszen az általa kezelt műemlékek – zömében kastélyok - olyan típusú műemlékek, melyek jellegüknél is fogva kifejezetten alkalmasak hasznosításra, akár magántőke bevonásával is. Itt olyan „műemléki zászlóshajók” találhatóak, mint például a Esterházy-kastély Fertődön, a Károlyi-kastély Füzérradványon, a dégi Festetics-kastély, lovasberényi Cziráky-kastély. Az, hogy ezeknek a kiemeltnek minősíthető műemlékeknek a megfelelő eredményességgel történik-e a hasznosítása, én inkább nem kommentálnám, ugyanakkor úgy vélem, hogy jóval előrébb is lehetne tartani.
És végül, de nem utolsósorban beszélni kell a Kincstári Vagyoni Igazgatóságról (KVI), amely egyrészt Magyarország kincstári vagyonkörének a legnagyobb vagyonkezelője, ami egyébként igaz a műemlékekre is, hiszen a legtöbb műemlék a KVI vagyonkezelésében szerepelt és szerepel mind a mai napig. Másrészről a kincstári vagyon tárgyaival kapcsolatos jogviszonyokban a Magyar Államot a hatályos jogi szabályozás szerint a KVI képviseli. Ez a szerepe még akkor sem kerülhető meg, ha például más az adott vagyontárgy tényleges vagyonkezelője (akár állami szervezetként, jelesül pl. a Műemlékek Állami Gondnoksága).
Ami a számadatokat illeti, óvatosan bánok velük, lévén az általam biztosan hitelesnek tekintett számadataim még 2003-ból származnak. Ugyanakkor élve a technika vívmányai nyújtotta lehetőségekkel, megpróbáltam a megfelelő internetes oldalakon rábukkanni releváns számokra. Mellesleg nagyon érdekes dolgokra lehet azért bukkanni, amikor az ember akár a KVI, akár a Műemlékek Állami Gondnoksága, akár a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal honlapján bolyong, ajánlom mindenkinek. (Csak egy abszurd, a témakörhöz nem tartozó példát mellékesen említve: a KVI honlapján az „Egyéb értékesítésre vonatkozó hirdetmények” címre-re kattintással a „Privatizálásra váró Azerbajdzsáni vállalatok listája” linkre bukkanhat a kíváncsi érdeklődő.)
A vitaindítóként szolgáló írásos anyagban szerepel az a kérdés, hogy vajon az állami tulajdonú műemlékek értéke mennyi, milyen értékben, milyen értéket képviselnek a Magyar Állam számára?” A kincstári vagyon összértéke mintegy négyezer milliárd forint, ez azonban a könyvszerinti érték. A műemlékeink jelentős része forgalomképtelen ingatlan, ezekről forgalmi értékbecslés értelemszerűen nem készült, hiszen egy forgalmi értékbecslésnek csak akkor van jelentősége, ha a becslés tárgyát hasznosítani, értékesíteni akarom, tehát ún. forgalmi értékük sincs.
Létezik ugyanakkor egy másik típusú értékbecslés, az úgynevezett műemléki értékbecslés, ami megpróbál a műemlékeknek az eszmei értékére vonatkozóan egyfajta támpontot adni. Ennek különféle metodikái léteznek. Tanult kollegáim és a műemléki szakmai szervek segítségével annak idején a KVI is kidolgozott egy bizonyos típusú műemléki értékbecslést. Ennek azért volt/van jelentősége, mert a műemlékek hasznosítása alapvetően - az értékesítést leszámítva - az úgynevezett vagyonkezelésbe adás keretében történt/történik. A műemléki érték meghatározásánál figyelembe kell venni a műemléki típusú értékeket, eszmei értékeket, melyek például attól függően változnak, hogy mikor, hol, milyen stílusban, milyen funkcióban épült az ingatlan, mennyire egyedi stb. Ezeket az értékeket a szakemberek az értékbecslés során részletesen meghatározzák. Ennek az értéknek és a műemlék ún. újraelőállítási értékének egyfajta szorzata adhatja meg a műemlék műemléki eszmei értékét. Ezt az értéket vette alapul akkoriban a KVI, amikor vagyonkezelésbe adott műemléki ingatlanokat vagy netán értékesítette azokat.
A műemlék ingatlanok hasznosításánál az egyik legnagyobb akadályt az jelentette, hogy, rendkívül megnöveli a költségeket annak az ingatlan műemlék jellege. Némi túlzással élve, a műemlék felújításánál (ami sajnos sohasem kerülhető meg), minden egyes falkibontásnál, zsanér behelyezésnél stb. kemény egyeztetést kell folytatni a műemléki hatósággal, és az egyeztetés, az engedélyezés eredménye az esetek többségében nem költségcsökkentő, hanem költségnövelő tényezőként fog jelentkezni. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor szembesül az új tulajdonos, vagy a vagyonkezelő azzal, hogy általa a műemléki épületben megálmodott szálloda, étterem stb. kialakítása nem fog beleférni a hatóság által megállapított műemléki kötöttségekbe. A műemléki hatóságot mélységesen nem érdekli az, hogy ott mit szeretne elkészíteni, vagy mit szeretne üzemeltetni az illető, az ő dolga a műemlékvédelmi szempontok érvényesítése. Hozzá kell tenni, hogy ez a hatósági eljárás - elveit, szakmai hozzáállását tekintve - az én időmben nem volt országosan egységesnek mondható, megyénként eltérő gyakorlatot folytatott a Hivatal az ugyanazon típusú műemlék épületek funkciójának, használati feltételeinek hatósági megítélésében. A jelenlegi gyakorlatról nincsenek hiteles információim.
A KVI által a műemléki ingatlanok vagyonkezelésbe adása esetén kialakított gyakorlat annak idején az volt, hogy, mivel ezeknek a műemlék ingatlanoknak a ráfordítási igénye igen magas, azért – a potenciális vagyonkezelőket ösztönzendő - nem határoztunk meg más ellenértéket a vagyonkezelői jog megszerzéséért, mint azt, hogy egy előre meghatározott, mindkét fél által jóváhagyott, a szerződés mellékletét képező, egyébként a műemlékvédelmi hivatal által is jóváhagyott beruházási ütemterv szerint kell hosszú éveken keresztül felújítani az ingatlant, majd ha eléri a meghatározott szintet, akkor pedig az előírásoknak megfelelően működtetni. Így egyrészről úgy vontuk be a magántőkét, hogy szerződéses műemléki-felújítási kötelezettsége legyen, ennek arányaiban, mondjuk 40-50 évre vagyonkezelésbe kapta az ingatlant. Ezzel a megoldással, ha a vagyonkezelő tőkeerővel, kitartással bírja, akkor elért egy olyan szintre, amikor a felújítás megvalósult, onnantól kezdve üzemeltetnie, tehát működtetnie kell az ingatlant a vagyonkezelés időtartama alatt. A vagyonkezelés időtartamának hossza elviekben lehetővé teszi a ráfordítások megtérülését és profit realizálását. Fontos szempont volt az még az általunk követett gyakorlatnak, hogy a vagyonkezelésbe adott műemléknek ún. nyitott műemléknek kell lennie, tehát nem vehetett senki vagyonkezelésbe semmilyen kastélyt, várat kizárólag a saját céljaira. Meghatározott időpontban a műemléket a nagyközönség számára is elérhetővé, látogathatóvá kell tenni, így szolgálva ezzel is az ország kulturális értékeinek bemutatását, nem is beszélve a saját bevételei gyarapításáról.
Ez a KVI által kialakított gyakorlat eredményessége természetesen nem nélkülözhette az állami támogatást. Mert hiába vannak intézményi szinten ilyen elképzeléseink, ha ezek állami –más állami szerv által támogatva, velük együttműködve - szinten nem kapnak támogatást, akkor az elképzelés csak elképzelés marad, hiszen végül is mégiscsak költségvetési intézmény a KVI, tehát szüksége van a megfelelő állami forrásokra. Ehhez kell, hogy az állam és az illetékes intézményei is felismerjék azt, hogy bár ezek az állam részéről hosszú távú beruházások, mégis nem szabad figyelmen kívül hagyni az állam kötelezettségeit. Létezik ugyanis egy olyan morális, etikai kötelezettsége az államnak, amely a saját műemlékeinek gondozásában, ápolásában, bemutatásában nyilvánul meg, illetve van egyfajta gazdasági kötelezettsége is, hiszen ha a jól kidolgozott koncepció alapján tudja a műemlékeit hasznosítani, akkor ebből előbb – utóbb költségvetési bevétel keletkezik.
És ennél a pontnál, amikor visszatekintek arra, hogy milyen keretek között, milyen állami segítséggel, milyen állami filozófia mellett végeztük ezt a munkát, akkor nem kerülhető meg a Széchenyi terv. A Széchenyi terv keretében olyan műemléki-felújításokat tudott elvégezni a KVI, - akár saját erővel, pályázati úton elnyert pénzzel, akár úgy hogy önkormányzatokkal együtt közösen pályáztunk forrásokra - amelyek lehetővé tették ezt, hogy az egyébként igen költségigényes, hosszú évekig tartó műemlékek felújítása néhány esetben felgyorsuljon, és két – három éven belül bemutatható, átadásra kész, teljesen felújított, a műemlékvédelem szabályainak megfelelő és turisztikailag vonzó műemlék jöjjön létre. Amellett, hogy a nemzeti örökség megóvásra került, azóta bevételt termel az államnak és annak is, aki ténylegesen működteti.
Úgy gondolom, hogy biztosítani lehet a kincstári műemlékek megfelelő gondozásához szükséges költségvetési forrásokat, csak előbb ehhez egy állami filozófiát kell rendelni. Ha hiányzik a tulajdonosból az a késztetés, ami nemzeti örökségei minél teljesebb megóvására sarkallja – ezt az állam esetében nyugodtan nevezhetjük politikai akaratnak is -, akkor értelemszerűen kisebb energiát fektet azoknak a költségvetési, adótechnikai, gazdasági ösztönző megoldások kidolgozására, amelyek ezt a filozófiát szolgálják, illetőleg biztosítják az anyagi forrásait. Lehet persze Európai Uniós tapasztalatokat is gyűjteni. Jó példákat találunk szép számmal: adókedvezmények a műemléki beruházásokra; olyan programok, melyek átfogóan, egyszeri ráfordítással állítottak helyre több műemléket (például a prágai belváros helyreállítása); akár az állami szerencsejáték bevétel bizonyos százalékának automatikus visszaforgatása az állami műemlék felújításra stb.
Nem akarok senkinek se visszaélni a türelmével, de beszélnem kell még egy fontos tényezőről, amely egészen sajátságos és rengeteg jobb sorsra érdemes műemléket érint. 1991-ben, az önkormányzati vagyonrendezés során, számos önkormányzat kapott az államtól műemléki vagyont (zömében kastélyt, kúríát) ingyenes használatra, ami azt jelenti, hogy az önkormányzat a tulajdonos minden kötelezettségével bír, és a tulajdonos jogaival is rendelkezik, leszámítva egyet, ezt az ingatlant ő nem adhatja el. Ezekben az ingatlanokban számos helyen működnek jelenleg is önkormányzati intézmények (oktatási, oktatási, kulturális). Azt mondani sem kell, hogy az a funkció, amire az ingatlant használják sok esetben összeférhetetlen a műemléki jelleggel. Ugyanakkor talán még az az ingatlan a szerencsésebb, amelyet ténylegesen használnak, nem csak időlegesen, vagy netán soha. Korábbi tapasztalataimra alapozva bízvást állítható, hogy az egyébként forráshiánnyal küszködő önkormányzatok nyitottan állnak hozzá a műemléki ingatlan megfelelő használatának megteremtéséhez, ha és amennyiben például olyan befektetővel találkoznak, aki képes arra, hogy valamilyen módon kiváltsa a műemlékben működő önkormányzati intézményeket. Mindenféleképpen érdemes ezekre a műemlékekre odafigyelni, mert egyrészről csodálatos ékkövei a magyar kulturális örökségnek, másrészről az önkormányzat részéről sokszor csak nyűg a műemléki jelleg, hiszen nincs elegendő forrása a megfelelő fenntartásra.
Rengeteget tudnék még beszélni, de ahogy körbenézek, úgy látom, hogy illendő befejeznem. Köszönöm a türelmüket és örülök, hogy meghallgattak.



Cselovszki Zoltán


...



Salamin Kálmán


Salamin Kálmán, a Kincstári Vagyon Igazgatóság egykori Műemlék és Kulturális Örökség főosztályvezetője vagyok. Szeretettel köszöntök mindenkit. Egy kis éllel mondom ezt az egykorit, mert két évvel ezelőtt szűnt meg a Főosztály, azt megelőzően egy évvel a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában is megszűnt a Műemléki Főosztály. Tehát ezek a fontos szervezeti egységek szűntek meg, amik kimondottan állami feladatot láttak el. Most lassan én is „megszűnök”, két hete a KVI-től különváltam.
Kizárólagos állami feladat, amiről beszélünk, a kizárólagos állami tulajdonban lévő 80 – 90 kastélyról, illetve közel 300 műemlék együttesről, nyilván az értéküknél, a jelentőségüknél fogva kerültek ebbe a körbe, és ezért nem lehet őket eladni. Ezeknek a felkészítését és előkészítését, illetve hasznosítását meg kell előznie egy teljes kutatási – ebbe benne van a művészettörténeti kutatás, építészeti, régészeti feltárás, falkutatás, stb. – dokumentációnak ahhoz, hogy egyáltalán megmondhassuk, hogy a kastély mire képes, mit lehet benne megvalósítani. Különböző kastélyprogramok készülnek anélkül, hogy még nincs megkutatva a kastély, de már azt mondjuk, hogy ez a kastély kastélyszállónak jó. S mikor odakerül, hogy jön egy befektető, akkor szembesülünk a tudományos dokumentáció hiányával, ami nélkül nem lehet véglegesen meghatározni a műemlék funkcióját.
Tehát ez egy nagyon fontos állami feladat. Erre törekedtem évekig, és némi sikerrel valóban volt egy olyan 4-5 év, amikor erre külön költségvetést biztosított a Pénzügyminisztérium, illetve a Kancellária, attól függően, hogy ki volt éppen a kincstári vagyonért felelős minisztérium.
Néhány kastélyra már elkészült az úgynevezett megvalósíthatósági tanulmány, többféle alternatívát meghatározva. Én most úgy érzem, hogy ezt a feladatot nincs aki elkészítse. A Kincstári Vagyon Igazgatóságnál nincs, a minisztériumban nincs, a Műemlékek Állami Gondnoksága egy elég szűk kört kezel, bár amit Molnár Zoltán igazgató elmondott, hogy húsz kastély - most már több van a MÁG-nál - , ami leginkább kimondottan állami forrásból felújítandó, s minőségi ország bemutató program keretében bemutatandó kastélyokkal foglalkozik. Tehát befektetőket nem engednek a kastélyok közelébe. Én úgy érzem, hogy ezzel a témakörrel nem foglalkoznak érdemben. Nagy szerencsénk van, ha éppen egy olyan kastélyra van befektetői érdeklődés, amely már elő van készítve.
Ezt mindegyikre, mind a 80-90-re el kellene készíteni. S ez csak állami feladat, mert egy befektető nem fog egy régészt megbízni, hogy évekig kutatásokat folytasson. Ezekről tudni kell, hogy lassú munka, mert lassan lehet haladni, és ez sok pénzbe kerül. Amíg ez nincs kész, addig nem tudjuk, hogy a kastélyt milyen funkcióra lehet hasznosítani. Erről még nagyon sokat lehetne beszélni.
Felmerült a kastélyok és a műemlékek értéke. Itt is azt látom, a közelmúltban, amikor a Sportcsarnok leégett, mindenki „pánikba” esett, hogy be volt-e biztosítva, vagy sem. Ekkor merült fel, hogy a műemlékek biztosításakor milyen értéket vegyünk alapul. Általában ezen műemlékekről értékbecslések még nem készültek. Ez egy régi hiányosság, amit a műemlékek hasznosítását megelőzően mindenképpen el kell végezni.
Egy gyors eszmefuttatás: Öt vagy hat évvel ezelőtt a Kincstári Vagyon Igazgatóságnál 14,9 milliárd forinton volt a nyilvántartási értéke a műemlékeknek. Ez 260 műemléket jelentett. Ez egy olyan nyilvántartási érték, amit számviteli szempontból lehet kezelni, amely azonban félrevezető, és az Állami Számvevőszék is többször szóvá tette, hogy ezeket korrigálni kell. Pl. a Citadella értéke csak 900.- Ft-on, a diósgyőri vár csak 100.- Ft-on és mintegy 36 – 40 műemlék 100.- Ft-os, ill. 1.000 Ft-os jelképes összegen volt nyilvántartva.
A nagyobbik baj, hogy mindig ezt hangoztatjuk, hogy ennyi értéket kezel a Kincstári Vagyon Igazgatóság. Hát nem igaz, nem 900.- Ft-ot ér a Citadella, stb.
Azóta elkészült a Citadellára az értékbecslés, így tudjuk, hogy ebben a lerobbant állapotában legalább 10 milliárd forintot kellene rákölteni, most „kvázi” piaci értéke több mint 1 milliárd forint. Ha forgalomképes lenne, akkor ennyiért lehetne eladni.
Ezen felül fontos meghatározni a műemléki (vagy forintosított eszmei érték felelősségi) értéket, ami az említett példánál 11 milliárd forint. A majdani hasznosítónak, illetve a vagyonkezelőnek ezen műemléki értéknek megfelelően kell felelősséget vállalnia, ill. ezt az értéket kell a biztosításnál figyelembe venni.
Mintegy 20 – 25 kastélyra elkészült a műemléki értékbecslés, amely alapján ezt a bizonyos 14,9 milliárd forintot alapul véve, a fent említett kincstári műemlékek mintegy 300 milliárd forintot érnek ebben a rossz, lepusztult műszaki állapotában. Ha ezt 10 – 15 százalékos műszaki állapotnak veszem, akkor a teljes felújított, rendeltetésszerű használatra képes állapotban e műemlék vagyonnak az értéke 2.500 milliárd forint lenne. Ennek a műemléki értéke ezen összeg többszöröse.
Ez egy játék a számokkal. A KVI-nek tehát van 2.500 milliárd forint kizárólagos állami tulajdonban tartandó kastély illetve műemlék vagyona, mint nemzeti érték. A tulajdonos képviselőjének ez esetben
amortizációs alapot kellene képezni, amely a minimális 2 %-os értékcsökkenéssel számolva a 2.500 milliárdnak mintegy évi 50 milliárd forint lenne.
Tehát évente 50 milliárd forintra lenne szükség, ha ezek a műemlékek mind jó állapotban lennének.
Ez talán rávilágít arra, hogy pár száz millió forintos rendelkezésre álló költségvetési forrással ezen hatalmas értékű nemzeti értéket nem lehet felelősen kezelni.
Nagyon sok mindent lehetne még ebben a témában említeni, az idő rövidsége miatt megköszönöm a hozzászólási lehetőséget.



Papp Imre műemlékvédő


...



Mátis András


Mátis András vagyok; köszöntök mindenkit, szeretettel. 1985. áprilisától nyolc éven keresztül egy kastély határozta meg az életemet, éjjelemet-nappalomat. Pakucs János azért bólogatott - bíztatott a megszólalásra -, mert az a ház „a mi Sziráki Kastélyszállónk” volt.
A ’85. augusztus 1-én kinyílt Kastélyszálló és Étterem, s az időközben újra fölépülő lovarda fenntartója dr. Pakucs János korábbi munkaadója, a Szénhidrogén Kutató és Fejlesztő Intézet, majd röviddel a rendszerváltás után, néhány évig a MOL Rt. volt.
Nos, magam is úgy vagyok, mint a bibliai Elihu, aki a nagybeteg Jób okoskodó barátainak „jobbnál jobb” magyarázatait hallva, fiatalos hevülettel így fakadt ki: „meg is fulladnék, ha nem szólhatnék!”. A magyar kastély-sors ennyire talán nem tragikus, mert pl. a mai vitaest harmadik kérdésére, hogy „miben látnánk mi egy ilyen kastély legkedvezőbb hasznosulását”, van válaszom, bár jóllehet, egyedül maradok ezzel a véleményemmel.
Mint a hasznosítás legjobb módja, leginkább annak örülnék, ha ama széki Teleki József grófnak nemcsak a szelleme, hanem személyesen ő, vagy méltó utódja, nem csupán bolyongana, de élne is ott, a sziráki falak között, újra teremtve az egykori Nógrád Vármegye szellemi, kulturális központi szerepére jellemző légkört. Újra életet tudna lehelni az egykor rendkívül intenzív mezőgazdasági művelésbe, s éltre kelthetné a külföldön is hallatlanul híres szőlő- és borkultúráját, a kiváló klímájú birtok lótartását, az e-tájon kifejezetten előnyös juhászkodást, a gabonatermesztést, s az intenzív, igen komoly erdőgazdálkodást, vagy a nyomaiban még ma is látható, különleges dió és nemesített szilva fasorokkal „díszített” gyümölcstermesztési kultúrát, ami általában jellemezte a sziráki kastély körüli több száz hektáros Róth-Teleki-Dégenfeld birtokot. Nem is beszélve azokról a falvakról, amelyek a létüket és a működésüket köszönhették az ilyen birtokoknak.
Úgy gondolom, hogy az ésszerű és fenntartható hasznosításnak éppen ez az egyik kulcsa, hogy a kastélyhoz tartozó épületek és az azokat körülvevő terület nagyon szervesen, és annyira természetesen egymásra volt utalva, -az ott élt személyek kohéziós szerepéről most nem is beszélve!-, hogy e természetes egységek fölbomlása után mi, mai utódok csak nagyon bonyolult és igen költséges kísérleteket tehetünk egy ilyen kastély okos hasznosítására. Éppen ezért, minden ötlet megfontolandó annak érdekében, hogy egy perspektívájában jónak tűnő gazdasági formációban, s jó tűnő hasznosítási programmal hogyan tudnánk legalább nullszaldóssá kihozni, s így e nemzeti kincs megőrizhetőségét hosszabb távon biztosítani.
Annak idején (1991), a túrizmus és idegenforgalom szakterületén szereztem második diplomámat a „Kastély üzlet mecénás szellemben” című szakdolgozatommal. Először, mint étteremvezető, majd a kastély háznagya, később, már a MOL Rt. égisze alatt, egy ideig a szálloda igazgatójaként úgy dolgoztam e történelmi falak között működő modern vendéglátó ipari létesítményben, hogy amit naponta végeztem, ahhoz nem volt jogosítványom, „csupán” a bennem megbízó egykori cégvezetők bizalma állt mögöttem és, valljuk meg, részükről elég vakmerő, de számomra rendkívül inspiratív fölhatalmazása. Nos, éppen ezért kellett nekem az a diploma, hogy az akkor még eléggé kiszámíthatatlan hasznosulási programból legalább egy komoly bizonytalansági tényezők, a szakmai dilettantizmus a lehető legminimálisabb szintre csökkenjen. Mert közben a kastély túrizmus területén elkezdtünk egy csomó olyan dolgot is megalkotni, létrehozni, amit ebben a „szakmában”, az egész országban –nyilván a szent tapasztalatlanság és áldott naivitás lelkesítő légkörében- mi mertünk először megtenni, s amíg nem volt ehhez hasonló, addig mi alkottuk a legjobbakat is ezen a területen.
Aztán ahogy jöttek a riválisok (Seregélyes/Taurus, Fenyőharaszt/Chemolimpex, Acsa/Hírlapkiadó, Vasegerszeg/Villamosipari Művek, Vasszécsény/Középület Építő Vállalat, stb.) nagyon kellett igyekeznünk, hogy lehetőleg mindent jól csináljunk.
Azt hiszem, hogy a Sziráki Kastélyszálló hasznosításnál a siker egyik legnagyobb záloga abban rejlett, hogy miközben a ház folyamatos működtetése közben az SzKFI elsősorban arra törekedett, hogy az épületegyüttes építészeti állagát és gasztronómiai szolgáltatásait legalább szinten tartsa, és ezt a „vállalkozását” a hőn áhított nullszaldós szintre hozza, egyben hazafiúi kötelességnek is eleget tudott tenni azáltal, hogy az egykori tulajdonosok szellemi nagyságához méltó színvonalon, gazdag kulturális programkört is szervezett a nemzeti vagyon e gyönyörű kincse köré. Kezdve az egyik legintenzívebb szellemi igénybevételt jelentő sporttal, a sakkal, amely sakkversenyek, hála a közismertségünket kéretlenül is növelő, kiváló sajtó megnyilvánulásoknak is, a II. Világháború utáni Magyarország legmagasabb Élő–pontszámú. XII. kategóriás Nemzetközi Sakknagymesteri Zónaközi Döntők helyszínévé, s egyben a kastély-programban deklarált célok magvalósulásának legautentikusabb, szakmailag is legsikeresebb helyszínévé avatták házunkat.
Az első sakknagymesteri verseny (1985) alatt megnyílt Kastély Galériánk folyamatos, másfél havonkénti kiállítás-megnyitóival együtt rendezett komolyzenei koncertsorozataink, s az azt követő „tematikus” vacsoraestjeink (Pl. Királyi Udvarok Zenéje és a francia, angol, magyar királyi udvarok étkei, stb.) ma már csak apró epizódnak tűnnek, ám valójában ezek alapozták meg kastélyunk hírét, s vezették be szállodánkat és éttermünket a nemzeti és külföldi köztudatba ..
A hasznosítás ésszerű lehetőségéhez visszatérve, máról visszatekintve szinte lehetetlen föladatnak tűnt az egykori kastélybirtokból így is megmaradt hatalmas, 5 hektáros természetvédelmi ősparkban elterülő 5 épületben a mindössze 25 szállodai szoba és 10 lakosztály értékesítésével olyan bevételre szert tenni, hogy emellett az irányításom alatt álló üzletben dolgozó 35 ember bére is versenyképes maradjon. Arról nem is beszélve, hogy emberi számítás szerint mennyire bizonytalanná válhat egy vállalkozás, ha az egyik „vezető” egyben klerikális egyed is, aki folyton transzcendens síkra terelve a megtérülés lehetőségét, megfoghatatlanná tette a monetáris és humán befektetés és a várható haszon ésszerű arányait és a ráfordítandó időt. (Oh, szent együgyűség!)
Ezért nem kevés anyagi áldozatra volt szükség a főleg a szocialista olajipar területéről ismert öt-nyolc vállalat, mint kvázi „részvényesnek” - a fordulat előtt ugye ilyenekről még nem tudtunk beszélni. – részéről, akik évente egyeztetett arányban „szálltak be a közösbe” azért, hogy ez a ház, részben az általuk is fölhajtott vendégforgás és kapacitás-lekötés révén fennmaradjon, szépüljön és épülni tudjon.

Jelenleg a ház már nem a magyar állam, hanem az Egyesült Államok egyik fiának a tulajdona. (A kastély tulajdonosi jogait az amerikai aloa vera termékeket forgalmazó magyar cég, a Forewer Living Kft. gyakorolja, míg a szálloda és étterem működtetője a Phönix Kft.) Az amerikai tulajdonos magyar kultúrkincsek iránti affinitására jellemző az alábbi, s egyben a hozzászólásomat is befejező epizód. Amikor a kastélyt –szerencsére!?- megvásároló amerikai úr életében egyetlen egyszer, és tán mind máig utoljára, Szirákon járt, hogy megnézze, mit is vásárolt, a faluban is körbejárva, meglátogatta a temetőt is. A magyar szellem és irodalomtörténet szempontjából is e fontos helyszínen – ahol Teleki, Szontág és hasonló nevek sűrűn fordulnak elő a sírköveken – meglátta a XVIII. században épült un. Teleki sírboltot. Építtetője Teleki Józsefné Róth Johanna, Jung Józseffel terveztette meg ezt az inkább kápolna jellegű barokk építményt, amelybe elsőként szeretett édesanyját, Wattay Borbálát temettette. Az egykori Teleki kastély mai ura a valóban megkapó látványt nyújtó Teleki sírboltra mutatva, megkérdezte az őt kísérőtől: „-ez mennyibe kerül?”….
Mára odáig jutottunk, hogy az akkori vételi szándékára már polgármesterként reagálva kértem, inkább segítsen a Róth, Wattay, Teleki, Degenfeld nemesi családok ide temetett tagjainak csontjait őrző sírbolt műemléki helyreállításában. Azonnal nyitott fülre és szívre találva, már a terveket is megkapták, s úgy néz ki, hogy talán sínen van ez a dolog is. Úgy gondolom, hogy a nemzeti műemléki vagyon megőrzésének és hasznosításnak ez is egy, bár nem minden esetre ráhúzható példája.

Kastélyainkhoz ma már nem szervül több száz, vagy több ezer hektáros, működő mezőgazdasági kultúrájú földterület, amely annak idején könnyedén eltarthatott egy-egy sziráki méretű kastély-épület együttest, de akkor legalább bizonyos események során kiépülő kapcsolataink révén tegyünk szert néhány milliárddal rendelkező szimpatizánsra, jobb esetben barátra, aki rávehető egy-egy hazafias tettre, s be tud szállni valamilyen nemzeti kincset mentő akcióba…
E tekintetben azonban ne legyenek hiú ábrándjaink. A szinte mindent, s persze minket is pusztító idővel szembeni megtartó szándékunk, és a mégoly töretlen igyekvésünk a megmaradásért, örök versenyfutásra ítéltetett,…. s hadd ne mondjam, nem mi vagyunk a gyorsabbak.
Köszönöm a figyelmüket.



Dr. Körősi Mária (Budapesti Műszaki Egyetem)


Megköszönve az elhangzottakat, s most, hogy hallottam a sziráki „várkapitányt”, s hallottam az ifjú sümegi „várkapitányt”, nagyon boldog vagyok. Mert mind a kettőjük gondolatához is szeretnék tapasztalt jó példát hozzáadni. Az egyik mindjárt az üzleti filozófiám, amit messzemenőkig tanítok az egyetemen: „Aki akar valamit, az módszert keres és kapcsolatokat, aki nem, az kifogást és illúziót”. Ez egyértelművé vált, mindazon tartalommal, munkával, amit eltetszettek mondani.
Rekonstrukciókról is szó lehet a kastélyprogramokon túl, és a műemlékvédelem nemes szempontját figyelembe véve. Én egy pici községet szeretnék mondani Szeged határában, Balástyát. Itt is besétált a magántőke. Svájcból érkezett haza egy hazánkfia, és a dorozsmai szélmalom teljes tervrajzát kikérte, azt szépen felépítette, és egy gyönyörű falusi turizmust berendezett. Méghozzá, és szeretnék önhöz kapcsolódni - nagyon fontos dolgot emel ki – a nemzettudatot illetően. Mert az a fontos, hogy honi érdekeinket képviseljük, s tehetség szerint finanszírozni is tudjuk ötleteinket, amelyekről ma beszéltünk, szinte mindent. Tudnunk kell, mi a feladatunk ebben a rendszerben. Nevezhetnek bármilyen hivatalnak, ha a tudat, úgy értem a nemzettudat, nincs meg azokban, akik ezeket a hivatalokat vezetik.
Egyébként, ahogy nézem, úgy tűnik, hogy sok az említett intézményekben a hierarchia. Így nagyon nehéz párbeszédet, közös nevezőt kialakítani, ha ennyien védik a környezetvédelemben a kastélyprogramokat, a műemlékprogramokat.
Ugyanakkor nagyon praktikusan szeretném megkérdezni, mi lesz már végre a hajdani Ifjúsági Parkkal, mi lesz a teljesen tudatosan pusztulásra ítélt gyönyörű fővárosi nagypolgári épületeinkkel. A főváros utcáin valóban botrányosan néz ki szinte minden, beleértve kirakatainkat, a házak portáljait, a legtöbb helyen magukat az épületeket (a tisztaságról már nem is beszélve).
Vagy hogy néz ki a Vár felsőrésze, a mindenkori Miniszterelnöki Hivatal közvetlen szomszédságában. És ismét kérdem, a nemzettudat mennyi ideig fog szunnyadni, mert ebben a túlságosan is eldologiasodott, pénzközpontú honi életünkben az infrastruktúrák alkotó, múltat idéző üzenetei nem elhanyagolhatók. Építészetünk történelmi hagyományait inkább megőrizni és fejleszteni kell.
Társaságunk vezetői, tagjai elkötelezettek, programjuknak megfelelően ezért bizakodva ismételten hangsúlyozom, aki akar valamit, az módszert és kapcsolatokat keres – mert hisz ezért vagyunk mi itt, - aki nem, az kifogást és illúziót. Tisztelettel köszönöm!



Bencze Izabella


Bencze Izabella vagyok, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt vezérigazgató-helyettese. Itt most volt kollegák között ülök, és rendkívül kellemes visszaemlékezni azokra az időkre, amikor együtt próbáltuk a műemlékeket védeni. Amik itt elhangzottak, ahhoz szeretnék kapcsolódni, hiszen nagyon sok olyan megjegyzés hangzott el, ami kedves a fülemnek. Hiszem, hogy kedves mindnyájunk fülének, akik a régi KVI-ből itt ülünk. Jelesül: a nemzettudat, az értékmegőrzés fontossága. Annak a tudata, hogy azok a műemlékek, amiktől egyre inkább kezdünk megválni, vagy akár a gondoskodás mértékét és minőségét csökkenteni, a múltunkat képezik, a magyar nemzet múltját. Hiszem, ha nincs nemzettudatunk, akkor nincs nemzeti jövőnk sem. Ezért a műemlékeinket ennek az összefüggésnek az ismeretében kellene kezelni. Ezért azt mondom, hogy ki kellene választani azokat, amelyekre gyöngyszemként kellene ennek a kornak vigyáznia, nem csupán úgy, hogy egy törvény mellékletében felsoroljuk őket, hanem óvni, gondozni is kellene mindegyiket.
Úgy gondolom, nagy szükség lenne arra is, hogy rendszeresen tudatosítsuk az állampolgárokban - akik itt voltak a múltkori alkalommal, amikor a Kormányzati Negyedről beszéltem, már hallhatták ezt a hivatkozást - hogy az Alkotmányunk 10.§ (1) bekezdése értelmében „Az állam tulajdona a nemzet vagyona”. Ez tehát azt jelenti, hogy nem csak az államnak – ennek a nemzet által létrehozott végrehajtó szervezetnek - kell a vagyonnal törődnie, hanem azoknak is, akiké valójában a vagyon, és a vagyon a magyar nemzeté. Éppen ezért, amikor a KVI-ben dolgoztunk, úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk egy ilyen tudatfejlesztő, vagy érzelemébresztő folyamatot elindítani Magyarországon. Ezt úgy hívtuk anno, hogy „Rombarát” mozgalom. Ez egy olyan program volt, amelyben megpróbáltuk a műemlékeinket más, nem csupán száraz, tényszerű felfogásban bemutatni a magyar nemzetnek. Minden évben egyszer, augusztus első hétvégéjén valamelyik műemlékünket, amelyek bizony igencsak romos állapotban voltak (Szigetvári vár, a teljesen ismeretlen Komáromi Monostori Erőd vagy a Sümegi vár) megpróbáltuk bemutatni emberközelből az odalátogatóknak. Reggeltől késő éjszakáig terjedő, értékmegőrző, az adott műemlék történetiségébe illő programokon, hihetetlen energiát igénylő saját szervezésen keresztül bizonyítottuk, hogy ezeknek a műemlékeknek minden egyes másodpercben van üzenete a mai kor embere számára is. Egy-egy alkalommal mintegy 20 – 20 ezer embert sikerült megmozgatnunk, nagy sikerrel. Amit ebből ki szeretnék emelni, az az, hogy mivel a rendelkezésre álló pénzeszköz véges volt, elkezdtünk „kérni” a nemzettől a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, mint a Magyar Állam képviselője nevében, és ezzel elkezdtük egy civil mecenatúra kialakítását. Hihetetlennek tűnt, de érdekelte a lehetőség a nemzetet, és minden egyes alkalommal kb. 3 hét kapcsolatfelvétel után 4 -8 millió Ft összegű támogatást kaptunk, sokszor 10 –20 ezer forintokból. Nyugdíjasok küldtek ezer forintot azért, hogy ezeket a rendezvényeket meg tudjuk szervezni megfelelő PR igénybevételével. A harmadik év végére kialakult egy olyan mecenatúra, akik állandóan ott álltak mellettünk, és érződött, hogy a sajátjukként tekintettek ezekre a műemlékmentő megmozdulásokra, és a műemlékekre. Igen nagy sajnálatomra kell azt mondanom, hogy miután megváltunk, - nem saját szándékunkból - 2003-ban ettől a szervezettől, a tehetetlenségi erő, és még az általunk szerződéssel vállalt kötelezettség - teljesítési kényszer miatt két alkalommal volt valamilyen rendezvény, de a szervezésből már kivonult a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, s a lelkesedés csupán egy korlátozott pénzösszeg átadására degradálódott, majd a program - sajnos - teljesen meghalt. Tehát a „Rombarát” mozgalmunk meghalt, a civil mecenatúra pedig, amelyik elkezdett épülni, teljesen kihalt. És ezek után nem tudom, hogy kinek tehetek fel kérdést. Nagyon sajnálom, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság jelenlegi vezérigazgatója nem fogadta el a mai napra a meghívást, mert meg lehetett volna kérdezni tőle, hogy mi történik ma annak érdekében, hogy a műemlékeket - a nemzettudat erősítésének érdekében is - megmentsük. Ezt a kérdést például azért tenném fel, mert az előbb felszólaló Salamin Kálmán úr, aki annak idején a KVI műemléki főosztályának volt a vezetője, aki szívét, lelkét, egészségét áldozta valóban a műemlékekért, ma már nem közalkalmazottja a szervezetnek. Utána néztem a KVI szervezeti ábrájának, és az látható, hogy megszűnt a műemlékvédelmi főosztály. Salamin úr vezérigazgatói tanácsadó lett, és Magyarország több száz kizárólagos állami tulajdonú műemléke felett megpróbált e minőségében néhányad magával bábáskodni. Éppen most értesültünk róla, hogy most már azonban ezt a funkciót sem tudja betölteni, mert felmondtak Salamin úrnak. Ezért azt kérdezném meg a vezérigazgató úrtól, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnál van-e most egyetlenegy ember is, aki a műemlékekkel foglalkozik? Mert úgy tudom, hogy nincs. S ezek után nem tudom, hogy kitől, mit lehetne még kérdezni. Köszönöm, hogy meghallgattak.



Dr. Benedek Fülöp válasza


Köszönöm szépen. Hm, én úgy hiszem, hogy a kastélyprogram kapcsán, mint minden, a közérdeklődésre számot tartó program megítélése során szubjektív és objektív elemek egyaránt jelen vannak, a múlt, a jelen, és a jövő hogyantovábbjának a kérdésében. Így van ez ebben a témában is, és ezt a magam részéről természetesnek tartom. Nem vagyok mindenben illetékes, de itt a konkrét kérdések kapcsán, mielőtt szólnék engedjék meg azért hogy visszaemlékezzek egy kicsit. Nekünk nem volt kastélyunk, dédnagyapám 32 évig volt bíró a faluban, és most azon a területen gazdálkodik egy általam is tulajdonolt szervezet, ahol az ő földjei is voltak, de a legfontosabb dolog a faluban, hogy beázik a templom teteje. Kellett gyorsan ötmillió forintot szerezni tavaly télen, december 6-án, hogy kijavítsák. Na most ugye, ez valahol sokkal jobban kötődik az emberek kultúrájához, mint a mentális tudathoz. Én mélyebben kezdtem hinni, hogy a nemzettudathoz is. Azokkal a szülőföldünkhöz kötődő kötelezettségünkkel, amire itt többen utaltak. És ezt nem csak úgy nézzük, hogy egyik vagy másik kormány váltja egymást, gyakori személyi változásokkal kísérve. Izabellával, és Zolival is egy évig dolgoztunk együtt, nagyon korrekt munkakapcsolatunk volt. Nyilván másokkal is, tehát nem közvetlenül erre utalok. Nagyapám idejében a tanyarendszer úgy működött, hogy tartozott hozzá 300 hold föld. Amikor a földet elvették, akkor összedőlt az istálló, a tanyaközpont, és megszűnt a ház működtetéséhez szükséges anyagi háttér. És most nézzük a kastélyokat! Mi az állam részéről – de Zoli pontosabban tudja – körülbelül nyolc olyan vadászkastélyt működtetünk, - az egyik leghíresebb a gemenci erdőgazdaság kezelésében lévő -, ami meghatározott céllal épült. Ami mögött nem ötszáz hold föld volt. Egy kastélynál 3 – 5 ezer hold föld kellett ahhoz, hogy felépítsék, és el tudja tartani, de ezek a viszonyok 1945 – tel megszűntek. Oda telepítették az állami gazdaságot, a tsz központot, vagy hogyha jobbnak nevezhető volt, elhelyeztek egy iskolát, ha rossz, akkor a laktanyát. Tehát a funkcióját, az eredeti építészi szándéktól eltérően kellett gyakorolnia, és ez a tönkremenetel direkt pályája volt. Amit most mi akarunk, az eredeti funkciójától, ugyebár eltér, de eredeti állapotába kellene visszaállítani, és fenn is kellene tartani. Az a program, amit az előttünk szólok részben kidolgoztak, részben létezett, és azt a Magyar Állam tiszteletben tartja most is. Az állami tulajdonban lévő kastélyépületeket – ezek műemlék épületek – állami kezelésbe kell tartani. Van azonban egy nagy rész – amire a Zoli utalt –, amelynek fenntartása egy jó program mentén talán megoldható lenne. Nézzük a Sziráki kastély példáját! Rengeteg munkát, energiát beleöltek, de ha nincs meg a minimális kihasználtság, és nincs egy gazdag amerikai, akit szégyellünk ugyan, de mégis kell, hogy megmentsen néhány értéket ugye, akkor nem tudom, hogy mi lenne. Tehát egy nagyon ellentmondásos dologról van szó. És akkor a konkrét kérdések közül: 1, Mi az, ami konkrétan a mi programunk? Az NFA azokhoz a kastélyépületekhez, amelyek műemléki védettek, illetve azokat a területeket, amely növénytársulási miatt védett, ingyen bocsássa a kastély kezelőjének rendelkezésére. Nem csak akkor, ha állami, hanem akkor is, ha ez magán tulajdonban van, vagy hosszú távra bérelt. Ehhez a programhoz az kellett -és ez is tanulságos-, hogy regisztráljuk az állami tulajdonú földeket. Én nem tudom, hogy a kastélyok teljes körben fel vannak e mérve. Laci azt mondta, hogy olyan 85 –90 % körül tartanak. Ugye kb. 1 hónapja beszélgettünk erről. Azt képzeljék el, hogy az állami földeket 2002-ben kezdtük el felmérni, és 2003 végére 38.000 hektár olyan földet találtunk, amiről nem tudtuk, hogy létezik. Bocsánat, nyílván nem volt lyuk, csak éppen a nyilvántartás szerint nem volt gazdája. Senki nem fizetett érte bérleti díjat, és az egész a kárpótlás időszakában kimaradt, úgynevezett plusz aranykoronákból jött össze, amelyből körülbelül 15 – 20 ezer hektár van. Tehát ehhez elengedhetetlen, hogy regisztráljuk. Én azt mondtam, hogy a regisztrációhoz az NFA, illetve a tárcám ingyenesen biztosítja a hozzáférési lehetőséget. Abban az esetben pedig a hasznosítást is, hogyha ez egy adott parkhoz kapcsolódik. Ez a mi programunk ugye, a mezőgazdaság regionális operatív programja különválik a nagy regionális operatív programoktól, mert az Európai Uniós csatlakozást követően a hagyományoknak megfelelően ez külön költségvetésen, és külön elszámoláson fut. Varaga Kálmántól, a Kulturális Örökség Hivatal elnökétől származik az információ, miszerint kastélyprogram tulajdonképpen nem létezett. Kastélyprogramról mindig beszéltek helyesen azok, akik szerették volna, hogy finanszírozással, kidolgozottsággal létezzék, de az ilyen jellegű kastélyprogramhoz kötődő feltételrendszerek sem az egyik, sem a másik kormány idején, önálló jogcímként nem léteztek. Volt például a Kincstárnak az előző kormányzati ciklusban olyan feladata, hogy a műemlék jellegű épületeknél meghatározott jogszabályi keretek mellett a kezelői jogot, megfelelő hasznosítási feltételeket biztosítsa. A mostani program azonban, amire volt szíves rákérdezni, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban szerepel, s a jogcímek közül próbálok most néhányat megemlíteni, ami már a Regionális Operatív Programba is beépítésre került. Az én megítélésem szerint a mezőgazdasági programok első részére áprilisban, a második felére októberben, ezekre a programokra viszont az év végén, a jövő év elejétől lehet érdemben pályázni. Azoknak a kastélyoknak van módjuk bekerülni, akik a regionális operatív programokban, idegenforgalmi, infrastrukturális, környezetfejlesztési célként, vagy más ágazati célokat, foglalkoztatást, környezet komplex hasznosítását is be tudják vonni a programjukba. Ezek természetesen nem azokra a kastélyokra vonatkoznak, amelyek állami tulajdonban vannak. Tehát ez az Új Magyarország Fejlesztési Program regionális operatív programjának a műemlék kastély magántulajdon hasznosítására vonatkozik. Következő kérdés, illetve hát felvetés az olyan jellegű, amiről - lévén nem ismerem a társtárcák költségvetését - bevallom férfiasan, nem szívesen nyilatkozom, de ha kell – ezt a János meg tudja mondani, - utánanézek és visszaigazolok. Azon nagyságrendekről, amelyek milliárd Forintokban és koncepciókban a 2013-ig szóló programokban a mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó területről jelennek meg, bárkivel szívesen beszélgetek, de a társtárcákat érintőkről nem szívesen nyilatkoznék. Még talán egy dolgot és ezzel szeretném felmentésemet is kérni, mert 8 órakor lett volna egy kínai vendégcsoporttal vacsora. Szóval mindannyiunk –és nem akarok itt sem önmarcangolást, sem másra mutogatást- szóval mindannyiunk hibája, hogy nem tudunk a nagy nemzeti kérdésekben olyan konszenzusra jutni, ami jelen esetben is nélkülözhetetlen. És ezzel se nem bántom az egyik kormányt, se nem dicsérem a másikat. Nézzék meg például, hogy a magyar termőföldvédelmet, ami nekem szent ügy. El tudunk-e fogadni öt – hat szempontot harminc éve? Nem, nem tudunk, pedig állítólag meg van rá a politikai akarat. Itt van ez a kastélyprogram, most ez valakinek ugye sokkal fontosabb, de talán országos jelentősége nem akad. Tudunk-e benne közös nevezőre jutni? Azt látjuk, hogy a Czoma Laci viszi el, vagy a Zoli csinálja, vagy valami. Nem azt látjuk benne, ami a nemzettudathoz, a szülőföldünkhöz való, a vallásunkhoz, vagy éppenséggel a magyar nemzetiségünkhöz kötődik. Ezen kellene átlépni. Ez volt az érzelmi része. A kormányzat képviselőjeként természetesen nem húzom ki magamat azon kritikai észrevételek alól, amelyet Önök megtettek. Amennyiben módom lesz még itt szólni, más kérdésben is szívesen kifejtem véleményemet, de azt kérem, hogy abban a hosszú távú kérdéssorozatban, ami itt napirenden van, segítsenek saját maguknak, nekünk, és akkor segítünk az unokáiknak is, és akkor ilyen vitákkal nem kell eredménytelenül tölteni az idejüket. Mindezzel együtt úgy ítélem meg, hogy ez a beszélgetés számomra nagyon érdekes, eredményes volt. Köszönöm a lehetőséget, hogy szólhattam, és felmentést kérek elnök úr, mert mennem kell. Köszönöm szépen!



Tállai András válasza


...



Dr. Bod Péter Ákos: zárszó


Köszönjük szépen! Szokásaink szerint az előadások után bor mellett folytatjuk a beszélgetést, lazább keretek között. De van előbb egy kis munkánk: a tagdíj ügye. Osztogattunk csekket, főként a tagoknak. A vendégek is fizethetnek, nekik nem muszáj, de lehet.

A mi feladatunk az, hogy az itteni gondolatokat kicsit rendezve és közérthetővé téve eljuttassuk a médiához. Amint már elhangzott, ezek a kis állásfoglalások nem szállnak el a semmibe. Néha jobban ráharap a média, néha nem. Van olyan estünk, amikor öt–hat televízió és rádió is itt van, ha olyan a téma. De mindenesetre mi egy állásfoglalást készítünk itt a vita alapján, az előadások és a hozzászólások alapján.
Az a technológiája, hogy valamelyikünk megírja, köröztetjük egymás között, és elnökségi állásfoglalásként közzéteszi. Ehhez hozzá lehet szólni a honlapunkon: www.baross.org. És buzdítok is mindenkit, hogy olvassa, illetve írjon, szóljon hozzá.
Köszönöm szépen a megjelenést és további jó munkát!


vissza a lap tetejére