vissza a főlapra

1138 Budapest, Népfürdő u. 38.

  fax: 45-24-515  

 e-mail:

honlap:

 

VITAESTEK ›     

KIADVÁNY ›     

A VASMINISZTER ›     

TAGFELVÉTEL ›     

SAJTÓSZEMLE ›     

látogatók száma:      


„A média mint a nemzeti vagyon része” címmel rendezett vitaesten elhangzott hozzászólások
(2006. 10. 24.)



Dr. Pakucs János



Kőfalvy Magdaléna



Dr. Bod Péter Ákos



Szalai Annamária



Bayer József



Tolvaly Ferenc



Csák János



Szalai Annamária



Müller Ferenc



Juhos László



Kondor Katalin



Saárossy Kinga



Király János



Dr. Kőrösi Mária



Fodor István Ericsson



Kézdi-Kovács Zsolt



Kurucz Gyula



Bendzsel Miklós



Blaskó Balázs



Juhász Judit



Bod Péter Ákos záró szavai



• Az összejövetelen készült néhány kép itt megtekinthető.





Dr. Pakucs János


Köszöntöm a Baross Gábor Társaság tagjait, és köszöntöm a kedves vendégeket.

Magyarázattal kellene szolgálnom, mert elég hosszú idő telt el a Társaság legutolsó összejövetele óta, de azt gondolom, hogy az utolsó hetek-napok eseményei a figyelmet úgyis inkább más irányba vitték. Tehát nem hiszem, hogy túlzottan hiányzott a mi összejövetelünk. Ennek ellenére visszaidézném a június 13.-i összejövetelünket, amikor Csaba László, Auth Henrik és Bod Péter Ákos vitaindítóját követően az állam eladósodásáról, az ország pénzvagyonáról volt szó. Nos, az eddigi hagyományoknak megfelelően kiadtunk egy állásfoglalást, már a tizenkettediket. Ez az állásfoglalás a korábbiaknál is nagyobb elismerést váltott ki, mert a Társaság tagjainak a nagy része írt vissza, jelezve írásban is egyetértését. A sajtó, a rádió és a televízió többször is reagált erre a véleményre, és hogy mennyire aktuális, felolvasok egy mondatot, ha megengeditek. Azt írtuk, hogy „…a kormányzat évek óta tartósan és nagymértékben deficites, mint ahogy rendszeres hiánnyal zárnak a társadalombiztosítás alapjai, növekszik az önkormányzatok, néhány állami vállalat, pl. a BKV tartozása. Mindezek, valamint az elterjedőben lévő PP projektek olyan mértékben növelik meg az államháztartás adósságát, hogy annak tényleges mértékéről szakmai körökben is vita van, sőt nemzetközi szervezetek is tisztánlátást sürgetnek…” Azt javasoltuk, illetve állítottuk, hogy „…e fontos kérdésben a közvélemény máig nem kapott valós képet…”, gondolom, hogy a június 13-i véleményünk sajnálatos módon ma is igaz. Azt írtuk továbbá, hogy „… mindezek miatt szembe kell nézni a reális helyzettel, be kell ismerni az utóbbi években folytatott gazdaságpolitika kudarcát. Vissza kell állítani a közpénzek feletti parlamenti kontrollt...” Nem folytatom a gondolatot, aktuálisak, sajnálatos módon ma is aktuálisak.

A mai összejövetelt a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás egy egészen más területére terveztük, a média, és a médiával kapcsolatos tulajdonviszonyokra. Kondor Kati javasolta ezt a témát, hogy a nemzeti vagyonnak része-e a média, ill. hogy egyáltalán mennyire vagyon a média? A kérdéseket, amit megfogalmaztunk, az a bizonyos témavázlat tartalmazza, amit előzetesen mindenki megkapott.

Mielőtt azonban átadom a szót Bod Péter Ákosnak, engedjék meg, hogy még két dolgot mondjak. Ebben az évben nagy valószínűséggel még két programot szervezünk. Az egyik november hónapban – „A Nemzeti Tulajdon szerepe a magyar gazdaságban” – meglepetés előadóval, vitaindítóval. Időpont még nincs, de kellő időben fogunk értesíteni mindenkit. És egy másik program december 4-én lesz, szintén meglepetésként, kissé formabontó módon egy irodalmi est lesz, ahol Gyurkovics Tibort és Szakonyi Károlyt fogjuk köszönteni, mind a ketten hetvenöt évesek. Szakonyi Károlyt, aki egyébként jelen van, külön is nagy tisztelettel köszöntöm!

A program abból áll, hogy ők ketten elbeszélgetnek egymással, utána pedig egy ötven perces irodalmi műsor keretében egyik alapító tagunk – Incze Ildikó színművésznő - egy irodalmi estet fog adni. Erre is lesz majd meghívó, mindenkinek elküldjük.

Talán még egy dolog, a finanszírozás kérdése. A tagdíjat mindig kértük befizetni, természetesen többet is lehet. Sajnálatos módon a Társaság eladósodott, - azért még működik, hiszen itt vagyunk - de most már tagi kölcsönökre volt szükség. Ha valaki úgy gondolja, és lehetősége van, támogatását is elküldheti az alapítványnak, arra a bankszámla számra, ami a kijáratnál megtalálható. Örömmel fogadjuk a támogatást, bár hitelből is meglehet egy darabig élni, de nem szeretnénk úgy eladósodni, mint a Magyar Állam, mert a fedezetünk azért kisebb.

A mai témához egy gondolat, a médiával kapcsolatban szeretnék kérni mindenkit, hogy bár nagyon nehéz szavakat találni a tegnapi – tegnapelőtti eseményekre, és nem is akarok most ehhez kommentárt fűzni, de ezt tekintsétek egy más kérdésnek. Kérésem mindenkitől, előadóktól és jelenlévőktől, hogy a médiáról ma ne politikai, aktuálpolitikai szempontból beszéljünk, hanem a médiáról, mint a gazdaság egy részéről, ill. a média és a gazdaság kapcsolatáról.

Befejezésül még egy nagyon fontos kérdés: Villa Sthefana hajósi borászatnak vagyunk a vendégei, Kőfalvy Magdaléna a borász és a borászat tulajdonosa. Kiváló borokat fogunk fogyasztani!



Kőfalvy Magdaléna


Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntök mindenkit, a Baross Gábor Társaság tagjait és a meghívott vendégeket! A cégünk a hajós bajai borvidéken van, és csak vörösborral és rose-val foglalkozunk. Ennek a vidéknek a termékét jó lenne, ha mindenki megkóstolná, és megérezné azt, hogy a magyar talajnak és a napsütötte óráknak a terméke ez a bor. Azt szeretném, ill. röviden csak annyit mondanék, hogy élvezzék a borainkat és kóstolják meg! Európai aranyérmet, minden más elismerést már megszereztünk, azt szeretném, hogyha ezt a vidéket is megkedvelnék, megszeretnék, és megéreznék azt az ízt, azt a zamatot, amit a magyar vidék ad egy bor formájában. Köszönöm a figyelmüket, és minden jót kívánok Önöknek.



Dr. Bod Péter Ákos


Az a tény, hogy vörös bor van, és nem fehér, azt jelenti, hogy nyugodtan beszélgethetünk. Ennek ellenére – hiszen nem fog megmelegedni a bor – arra kérem majd a négy előadót, hogy próbálja mondanivalóját maximum tizenöt percbe belesűríteni. Ha tovább tart a bevezető, akkor majd finoman – először testbeszéddel, aztán majd akusztikus hatásokkal és egyebekkel - jelzem az idő múlását. Azért, mert az a tapasztalatunk, hogy ebben a körben – hiszen kétharmad részt egymást ismerő emberek vannak, egyharmad részt cserélődik a részvétel – mindig van vita. Főleg olyan kérdésben, ami foglalkoztat bennünket, és a média ilyen.

János azt mondta, hogy ne politizáljunk. Valószínűleg mégsem fogjuk tudni elkerülni ezt, sőt muszáj is majd azt a kérdést feltenni: „ez az iparág ez mennyire tesz eleget a demokratikus követelményeknek, mennyire érvényesül a demokratikus kontroll?” Kiindulásunk egy „iparág”, amely a nemzeti vagyonnak is részét képező intézményekből is áll. Azért is tettük fel a kérdést az előadóknak, mind a négynek – persze lehet válogatni a kérdések közül, ki-ki melyikre akar választ adni -, hogy mit gondol magáról a médiáról, mint iparágról, annak a tulajdoni viszonyairól, a fejlődési lehetőségeiről? Mit gondol annak a kontrolljáról, a létrehozott intézmények hatékonyságáról? Mit gondol arról, hogy ezen belül a törvényi szabályozás mennyire modern, mennyire felel meg a demokratikus elveknek? És miután vannak gyakorló üzletemberek, vállalkozók, szeretnénk kicsit belelesni a médiának, mint iparágnak a működésébe!

Nos, a négy előadót majd arra kérem, hogy a meghívón szereplő sorrendben szólaljanak meg, kérem tehát Szalai Annamária képviselő asszonyt, utána Bayer Józsefet, évfolyamtársamat és barátomat, utána Tolvaly Ferenc filmrendezőt és Csák János gazdasági embert, egyben kiadói elnököt. Mindannyiuknak nagyon széles és kiterjedt tapasztalata van ezen a téren, aligha lehetett volna ennél jobb csapatot összeállítani. Annyit még a vitaindításnál, – az új tagoknak mondom csak, a régiek nagyon jól tudják, - hogy az Elnökség veszi magára azt a bátorságot – eddig túl sok kritika minket nem ért –, hogy a vita alapján összeállítunk egy közleménytervezetet, hogy mi hogyan éltük meg a vitaestet. Közleményünk nem kötelezi arra előadóinkat, hogy azt elfogadják, de saját szövegüket, ha megengedik, általában rögzítjük, és közzé tesszük a jóváhagyásukkal. Ide eljön ugye hatvan–nyolcvan–száz résztvevő, tudósítanak időnként a médiumok, de a honlapunk mindenkinek hozzáférhető, és valóban letöltögetik, ezért gondolom, hogy az állásfoglalásainknak van bizonyos súlya. Ebben a mai vita nélküli, egymás mellett elbeszélő magyar társadalomban roppant fontos, hogy legyen egy kör, ahol nyugodtan lehet vitázni. És miután a bor azért mégiscsak bor, és mégiscsak megmelegszik, ezért vegyük célba a hét óra tájt, és arra kérek mindenkit, hogy maradjon utána, ha tud, és akkor a borozás mellett folytatjuk már lazább formában. Ha valakinek el kell mennie, elszólítja a kötelesség, természetesen menjen.

Ezek után átadom a mikrofont. Parancsoljon!



Szalai Annamária


...



Bayer József


Köszönöm szépen. Hát, én egy kicsit az üzleti oldalról próbálnám megfogni, amit Szalai Annamária a szabályozás oldaláról mondott. A koncentráció és a monopóliumok ugyebár létrejöttek. Miért jönnek létre ilyen kis országokban koncentrált monopóliumok? A méretnagyság rendkívül kicsi. Csak egy példát mondok. Ha egy nyomdát fel akar az ember építeni, olyan méretű költségei vannak, hogy egy termékre felépíteni lehetetlen. Tehát egyszerűen fizikailag nem lehet megcsinálni. De mondok egy műholdas komplett fellövő rendszert. Nem lehet így megcsinálni. Mert az ember mindjárt így aláírta a halálos ítéletét. Na most én sorolhatnám az összes elemet. De a legeslegfontosabb kérdés talán az, ami itt indirekt felmerült, bár nem a hirdetési ügynökségek oldaláról, de én arról az oldalról szeretném megközelíteni. Magyarországon négy hirdetési ügynökség rendelkezik az össz. hirdetési felület 80 %-a felett. Tehát ha itt van 4 koncentrált ügynökség, akkor vele szemben áll 60-80 egyéni vállalkozó? Akkor milyen árai lehetnek a 80 egyéni vállalkozónak? Tehát olyan méretű extra profit jönne létre az ügynökségi oldalon, ami a csoda határa lenne. Csak ügynökséget szabadna működtetni. Ha itt négy koncentrált cég van, akkor a másik oldalon is maximum négy lehet. Na most, ha végig nézzük a piacot, akkor ezt el tudom mondani: négy nagy média ügynökség, négy nagy sajtó, írott sajtó konglomerátum, az elektronikus sajtó területén három, plusz a kábelhálózatokon való terjesztés, és a rádiók. Ha most a rádiókat megnézem, és a magyar rádiót egybeveszem, akkor van a Danubius, a Sláger, és a többiek együtt megint egy csoportot alkotnak. Tehát a piacnak az egyensúlya csak úgy tud létrejönni, ha az egész piac egyensúlyát vizsgálom. Önmagában egy elemet ki lehet ragadni, azzal semmi probléma nincsen, csak az üzleti oldalról a modell működésképtelen. Most én nem politikai, csakis üzleti oldalról nézem a modellnek a működését. Az elektronikus sajtóra most nem akarnék kitérni, csupán egyetlen mondattal a végén – a kereszttulajdonlás kérdésére – fogok majd kitérni. A másik, ami nagyon fontos, az az írott sajtó területe. Az írott sajtó, az egy nagyon érdekes dolog, ha már beszélünk az elektronikus sajtóról. Mi kell ahhoz, hogy Önök tv-t tudjanak nézni, vagy internetezni? Kell egy tv-t venni, kell Internet előfizetést, kábelt valamilyen formában előfizetni, előfizetési díjat kell fizetni, ha az ember nem csak a három alapcsatornát akarja nézni. Tehát ahhoz, hogy valaki televíziót tudjon nézni, minimálisan egy százezer forintos invesztícióra van szüksége, plusz havonta valamilyen díjat kell fizetnie. E nélkül semmit nem tud csinálni. Mi van az írott sajtónál, ki végzi el ezt az invesztíciót? A kiadók, mert létrehozzák a nyomdahálózataikat, létrehozzák a terjesztőhálózatokat, a tartalmat megveszik, és az olvasók reggel megkapják az újságot. Tehát nem lehet bizonyos modelleket így kiragadni, és összehasonlítani, másképp mind gazdaságtalanná válna. Na most én csak a mi csoportunkról beszélnék. Nekünk van 1860 újságkihordónk, aki minden éjszaka kiviszi fél Magyarországon az újságot reggel 6 óráig. Ahonnan az Annamária származik, ott egy másik kiadó van, de ott is kiviszik reggel 6 óráig a lapokat. Na most, ezeket a hálózatokat meg kell finanszírozni, ezek nem húsz filléres hálózatok. Magyarul, ehhez méretnagyság kell. Egy kiadó megint nem tudja létrehozni ezt. Az önkizsákmányolás! Mégse tud minden reggel végigbiciklizni 3000 háztartást, jön tél is, hó is, meg minden. Tehát ezek a modellek sem működnek. Ugyanígy én most végig tudok menni, a nyomdai, a terjesztési, az írott sajtó oldalán. Gondolják végig! Ugye Magyarországon mi volt a szokás? Minden újság leírta az MTI-t ezerkilencszáz egynéhány évig. A rádiók beolvasták – elnézést kérek – de a rádiók beolvasták 90 %-ig az MTI alaphíreket. A televízió beolvasta az MTI alaphíreket. Most, ha létrejöttek nagy üzleti egységek, maguk megszervezték a hírgyűjtést. Miért kellett 30 áttétel ahhoz? Összességében a piacon lehet, hogy még több embert is foglalkoztatunk, mert nem egy helyről jön az információ, hanem négy – öt helyről. Ha most egy helyről jönne az információ, akkor azt mondom, hogy vélemény-monopólium teljes mértékben létrejöhet. De öt – hat – hét csoportosulástól jön az információ. Az egyén sok helyről válogathat, hogy megveszi a terméket. Most az más kérdés, hogy esetleg nem tud, vagy nem akar válogatni. Mi az oka ennek? A lehetősége mindenesetre meg van neki. Na most ez azt eredményezte, hogy minden nagyobb csoport megcsinálta a saját tartalomgyárát, és ezt a tartalomgyárat elkezdi értékesíteni. Felmegy az Internetre, „felmegy” a rádióra, televízióképes anyagot mi nem csinálunk, de az is elképzelhető, hogy azt is meglehet csinálni minden további nélkül. Na most ezek értékesítési utakat keresnek. De mi már megkerestük, mondjuk a rádión, a televízión, nem a televízión, az írott sajtón a pénzünket, mi olcsóbban tudjuk odaadni esetleg a rádiónak az információt, a televíziónak az információt, az Internetnek az információt, mintha azt saját maga akarja előállítani. Mi lesz az eredménye? Megint tőlünk veszik az információt. Tehát ilyen szempontból öt – hat helyről lehet összevásárolni az információkat. De ha valaki idegen nyelvet tud, akkor fogja és előfizet a Reuterstől, a Down Jonestól a Blumbergtől, - én nem tudom, hogy hányat sorolhatnék fel angolt, meg németet – és maga lefordítja, és megcsinálja. De kérdezem én: mindenki tud hat – hét nyelvet, hogy az összes információt össze tudja gyűjteni? Valószínűleg nem, meg ideje sincsen. Hát honnan lenne ennyi ideje? Tehát ezt a munkát mi elvégezzük, és szétosztjuk. A válogatás szabadsága az Övé, hogy beteszi a hírt, vagy sem, nem a miénk. Az Ő lehetősége, hogy hogyan állítja össze a híreket, meg hogyan csoportosítja, meg minden. Tehát én azt tudom mondani, hogy én nem igazából félnék attól, hogy nagyobb egységek jönnek létre. Azért mert azok gazdaságilag önállóak, és függetlenek, és nem fognak függeni a politikától. Tehát érthetően: gazdaságfüggetlen, és politikafüggetlen. Én tudom, ezt az utolsót szeretik a politikusok a legkevésbé. Én ezzel teljesen tisztában vagyok. Mert ők szeretik osztogatni más pénzét, de ez nem működésképes modell hosszabbtávon. Hosszabbtávon saját erőből kell felfejleszteni ezeket, és nyereségessé tenni. A másik oldalon én annak vagyok a híve, hogy legyen egy támogatási rendszer, hogy segítsünk felnőni a kisebbeknek. De tudok példát mondani. Mindennap vehetnénk két – három valamilyen terméket. Hogy az Internet, rádió, vagy tv az teljesen mindegy. És ugye, aki csinált egy kis vagyont, az mi a fenét akar vele csinálni? Nem tudja megenni, az el akarja adni. Szabadulni akar tőle, így van. Igen, vagy pedig eladja, ha meg tudjuk venni. Na most megint az lesz az eredménye, hogy megint koncentráció jön létre. Tehát az eladó annak örül, ha több vevő van jelen, felmennek az árak, és több pénzt tud kapni. Tehát összességében amikor arról beszélünk, hogy a rendszer hatékonyan működik, ez mind benne van. Nem tudunk olyan hatékonyan egy terméket létrehozni, vagy egy szolgáltatást, vagy lapot, mint egy kisvállalkozó. Mi nem tudunk önkizsákmányoló rendszerben dolgozni, mert nálunk ez a rendszer nem működik. Egy kisvállalkozó nyugodtan dolgozhat 16 órát. Bejelenti magát, vagy sem, szombat vagy vasárnap, feleség vagy gyerek? Teljesen mindegy. Nagy cégeknél ez nem működik. Ha bárki létrehoz egy kis valamilyen jó nevű márkát, azonnal el akarja adni másnak. Mert a versenyen belül őneki ez a versenyelőnye. Ha elkezd növekedni, akkor szembetalálkozik azzal, hogy hiányzik a vezetési tapasztalata, stb., de felsorolhatnám az összes problémát, ami vele jön, – a cash problémától a terjesztési problémáig. Minden így összejöhet. A másik oldalról viszont óriási a nyomás, hogy mindent-mindent vásároljunk. Tehát ezek az egyensúlyok csak így tudnak működni. Na most, a sajtó az egy ugyanolyan üzlet, mint a világ bármelyik más terméke vagy szolgáltatása. Most ebbe nem akarnék belemenni, de azt tudom, hogy ez sok embernek nem tetszik. Mindenesetre végig lehetne ragozni, hogy miért. Itt is be kell fektetni, és ennek is hozamának kell lenni. Ha ez a kettő nem jön össze, akkor nem érdemes csinálni. Akkor kell karitatív embereket találni. De a karitatív ember meddig karitatív? Amíg meg nem kapta az első pénzét, aztán eltűnik a karitativitása. Tehát ez nem működőképes, ez már bebizonyosodott számtalanszor. Na most, ha üzleti modellről beszélünk, akkor méretnagyság kell, gazdaságosság kell, hatékonyság kell. Ezeket, akik a közgázra jártak, mind ismerik. E nélkül nem működik egy rendszer. Márpedig ezek a szabályok ugyanúgy vonatkoznak ránk, hogy a végtermékünk minden nap más információval van tele, ez a termék sajátossága. De maga az egész technológiai folyamat, az egy rendkívül szabályozott, hibátlanul működő rendszer. Nagyon modern adatátviteli módszerekkel működnek ezek. Magasan képzett emberekkel. Én ezt így látom.

Vegyük a kereszttulajdonlás kérdését. Ez főleg inkább, valószínűleg leginkább nekünk szól ez a kérdés is. Én annak vagyok a híve, hogy ez borzasztó rossz, ami van Magyarországon, hogy nem lehet kereszttulajdonlás. Ez ugyanis azt eredményezi, hogy az adott ágazatban, például az írott sajtóban óriási konglomerátumok jönnek létre. Ha csak ebben a szegmensben növekedhetek, és nem akarok ingatlankereskedő lenni, vagy állatkereskedő, ugyebár, akkor nincs más választásom, csak hogy ebben a szegmensben vásárolok össze mindent, vagy alapítok. Na most a kettő együtt működik, mert az alapításnál könnyű egy lapot alapítani. El is bukhatja az ember, ez se probléma. De a másiknak az ereje gyengül ezzel. Ha pedig egyedül van, akkor előbb – utóbb el fogja adni. Lehet, hogy nem nekünk, hanem másnak, de el fogja adni. Ha kereszttulajdonlás van, akkor az ember több ágazatban tud mozogni. Most itt van a magyar rádiópiacnak a sajátossága. Talán Szalai Annamária el tudja mondani, hogy hány engedély van kint. Talán több száz, vagy ezer, nem akarok rosszat mondani most. Mind életképtelen. Most a 3 – 4 nagytól eltekintve. Kinek jó ez? Kinek jó, hogy Magyarországon így működnek a rendszerek? Nincs méretnagyság sehol. Például egy olyan városban, mint Szekszárd, négy engedélyt kiadni?! Hát akkor miért nem adunk húszat ki? Sokkal jobb, hogyha húsz van kint, mint négy. Hát ennek így nincs semmi értelme, hogy ilyen méretekben kiadjunk engedélyeket. Viszont a lapkiadó nem kaphatott engedélyt. Holott valószínűleg mi lennénk az egyetlenek, akik nyereségessé tudják tenni, mert ott van az információs rendszer, ott van a hirdetés rendszere, minden. A többieknek semmijük nincsen. Mi értelme? Most ezek az emberek állandóan pályázatokon indulnak. Állandóan, nem győzik kiszolgálni a helyi politikai elitet, meg az országosat, meg a nem tudom én mit, meg a pályáztatók érdekeit, hogy pénzt nyerjenek. Hosszabb távon így ez az egész működésképtelen. Ugyanezt elmondhatom a sok kis televízióról, ami létrejött. Az a közel kétszáz. Működésképtelen. Meg kell engedni a koncentrációt, és a nagyobb egységek létrejöttét. Most lehet, hogy nem egy csoportnál kell mit tudom én 40 %-nak lennie, ezzel teljesen egyetértek. Mondjuk 30 % fölé ne menjen egy csoportosulás. De a jövő, az ez. Máskülönben nem lesz méretnagyság. Politikailag kiszolgáltatott emberek lesznek, és mindig azt írják majd, amit mások hallani akarnak. Ez kinek jó? Úgy hogy én ezzel be is fejezném. Köszönöm.



Tolvaly Ferenc hozzászólása


Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Hölgyeim és Uraim, és kedves Barátaim! Amikor felkértek, hogy tartsak előadást ma a televíziózásról hazánkban, akkor azon gondolkodtam, hogy mi közöm nekem a televíziózáshoz? Hiszen négy éve, sőt négy és fél éve nem veszek részt a televíziók életében. Ugyanakkor mivel foglalkozom négy éve, négy és fél éve? Zarándokutakon járok. A múlt évben az El Caminón, a Szent Jakab úton voltam. Elmentem Santiago de Compostellába. Idén megjártam Tibetben a Kailasza körüli zarándok utat. A zarándoklatról beszéljek Önöknek? Eszembe jutott, hogy az előbb említett utakból tanulva valamit hozzá tudok adni Bayer József nagyrabecsült barátom és a tisztelt képviselő asszony előadásához. Mi érdekel minket végül is a televízióban? A tartalom! Eldöntöttem, hogy a tartalomról fogok Önöknek beszélni. Hiszen Önöket – legalábbis a médiafogyasztókat – nem az érdekli, hogy milyenek a tulajdonviszonyok, és kinek milyen piaci részesedése van. Hanem az érdekli, hogy milyen tartalom jut el hozzánk. Mielőtt a tartalomról szólnék, engedjék meg, hogy feltegyek egy kérdést: Élet, szabadság, kultúra, környezet, munka, közösség. Biztosak vagyunk abba, hogy ezek alatt a szavak alatt itt a teremben mindannyian ugyanazt értjük? Talán igen. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindannyian ugyanazt gondoljuk az értékkonzervatív gondolkodás előbb említett hat alappilléréről. Ezt azonban országos szinten már nem mondhatjuk. Ahhoz, hogy megvizsgáljuk a kereskedelmi televíziók által szolgáltatott tartalmat – képviselő asszony előzőleg elsősorban a kereskedelmi televíziókról beszélt – nézzük csak meg a közszolgálati médiumokat. A közszolgálati televízió esetében – beszélhetek talán a rádióról is, bár nem értek annyira hozzá – hiányzik egy valami. Egy úgy nevezett „Staatsauftrag”. Egy állami megbízás. Egy olyan állami megbízás, ami pontosan meghatározza, és pontosan szabályozza, hogy mi is a feladata a közszolgálati televíziónak. Ezért kapja a televízió – azaz nem kapja – ezért kapná a televízió az előfizetési díjakat. Tehát addig, amíg nincs egy állami megbízása a közszolgálati televíziónak, és ebben az állami megbízásban nincs pontosan rögzítve, hogy mi a feladata, milyen közszolgálati feladatokat kell betöltenie, addig nem számon kérhető, és nem finanszírozható. Én ott látom a legnagyobb problémát az elektronikus médiapiacon, hogy hiányzik egy mérce, ami az előbb említett állami megbízásból indul ki. Példa lehet a Bayerischer Rundfunk és a Bajor Szabad Állam között kötött szerződés. Nem törvény. Állami megbízás. Ami számon kérhető, és ami egyben egy rendszert is, és egy értékrendet is meghatároz. Amennyiben a közszolgálati televízió valóban elvégzi, és eleget tesz az abban megfogalmazott feladatoknak, akkor és csak akkor finanszírozható az előfizetési díjakból, és közszolgálatiságot támogató állami forrásokból. Így szerintem a tartalompiacon is egészen más helyzet alakul ki, és a reklámpiac is másként reagál. Volt egy álmon –azt mondtam, hogy hozzunk létre hazánkban egy olyan kereskedelmi televíziót, amely jelentős mértékben elvállal közszolgálati feladatokat is. Az egykori professzorom a müncheni tv és filmfőiskolán, Scharf professzor, aki annak idején, még az EBU-nak, az Európai Közszolgálati Televíziók Szövetségének volt az elnöke, azt mondta elképzelésemre, hogy vagy közszolgálati, vagy kereskedelmi lehet egy televízió. Ne próbálj egy olyan feladatot felvállalni, ami nem teljesíthető. Én akkor azt válaszoltam, hogy ő nem ismeri Magyarországot. Itt másról van szó. Olyan feladatot is el kell vállalnia a kereskedelmi televíziózásnak, amit a közszolgálati televízió még nem tud teljes körűen ellátni. Mint bebizonyosodott professzoromnak volt igaza, ez az út járhatatlan, hiszen a kereskedelmi televízióknak a legfontosabb tartalma hat betűvel összefoglalható, és ezalatt a fogalom alatt gondolom, mindenki ugyanazt érti, ugyanazt érti bárhol a világban is, és ez a fogalom az EBITDA. Earning Before Interests Tax Deprestiation and Amortisation. Ez az üzemi eredményt jelenti. Ha a tervezett üzemi eredményt a vezetőség eléri, akkor a következő évre a tulajdonosok egy kicsit nagyobb céleredményt tűznek majd ki. Ha nem éri el, akkor a vezetőséget előbb – utóbb elbocsátják. Addig, amíg nincs a közszolgálati televízió által felállított tartalmi, minőségi mérce, addig a kereskedelmi televíziók ellenőrzik a tartalmi piacot, méghozzá pénzügyi megfontolások alapján. Tehát nem tudunk olyan tartalomról beszélni – ami talán itt mindenkinek tetszene, nekem is – hogyha a közszolgálati televíziózás és rádiózás nincs egy állami megbízással szabályozva. Ennek hiányában úgy tűnik nincs tartalmi-etikai mérce. Lehetnek belső szabályok, de látjuk a belső szabályok egymagukban a képernyőn hova vezetnek. Mégis mit lehetne tenni? Lehet-e a média a nemzeti vagyon része? Természetesen lehet, hogyha azt értjük ezalatt, hogy az újságírók, szerkesztők, szakemberek gondolatai, alkotásai nemzeti vagyonná válnak. Maga a média, csak így lehet a nemzeti vagyon része. Ehhez azonban a médiának értéket kell teremtenie. Ez úgy tűnik még nem valósult meg. A képzésre kell koncentrálnunk. Egy orvos, mielőtt egy ember életét megmentheti, tíz évet tanul. Mielőtt valakit a képernyő, vagy a rádió mikrofonja előtt ráengednek a nemzetre – hány évig tanulta a szakmát? Van olyan eset, hogy egy felet. Ahhoz, hogy tartalomról beszélhessünk, először a képzéssel kell foglalkoznunk. Azt tapasztaltam, hogy az újságíró képzés hazánkban egy irányba haladt, és nem hiszem, hogy a baloldalnak lenne a feladata, hogy konzervatív újságírókat képezzen. Sokszor a jobboldal mulasztotta el azt, hogy megteremtse azokat a feltételeket, amelyek következtében olyan tartalmak kerülnek majd a médiába, amelyeket mi itt a teremben szeretnénk látni, és amelyeket mostanában hiányolunk. Csak be kell kapcsolni a televíziót. Ajánlom önöknek a 3 Sat-ot, a német nyelvű közszolgálati televíziók közös csatornáját. A 3 Sat-on többet megtudnak hazánkról, mint a magyar adókon. Ez elgondolkodtató. Meggyőződésem, hogy ez a hazai újságíróképzéssel van összefüggésben. Mielőtt átadnám a szót, egy tapasztalatomról szeretnék önöknek beszámolni. Az El Camino, a Szent Jakab út egy 750 kilométeres gyalogút, 31 napig tart. Az embernek van ideje, hogy gondolkozzon. Útközben néztem a csodálatos műemlékeket. 1800 műemlék van a zarándokút mentén. Azon gondolkoztam, hogy ezeknek az épületeknek a tervezője vajon tudta-e, hogy se ő, se a következő generáció, de még az azt követő se fogja látni a kész művet? Bizonyára tudta. Mégis elkészültek ezek a remekművek. Kérdezem én, - nem mástól, tőlünk, itt a teremben – építünk-e ilyen templomokat, ilyen tartalmi templomokat a jövő generációi számára? Bizonyára nem. Vagy csak keveset. Azt kívánom önöknek, mindannyiunknak, jómagamnak is, hogy legalább lelkünkben építsük ilyen templomokat. A jövő generációi számára. Köszönöm szépen.



Csák János hozzászólása


Köszönöm a meghívást. Bár a meghívóban mint a Helikon Kiadó tulajdonosa jelenek meg, kapcsolódva az előttem szólókhoz, inkább a Heti Válaszról beszélek. Utána, ha van kérdés, vagy vitatkozni is akarunk róla, akkor akár össze is hasonlíthatjuk a kettőt. Egy előzetes megjegyzést szeretnék tenni. A vitaindító kérdések között, és a felvezető szövegben többször előkerül az a kifejezés, hogy „hatalmi ág”. Ha visszanézünk Max Weberre, „A politika mint hivatás” című tanulmányában arról ír, hogy politikát tulajdonképpen három helyről lehet csinálni, és politikussá válni is ott lehet. Az egyik az újságírás, a másik az állami hivatalnoki lét, a harmadik pedig a pártélet. Még egy előrebocsátanivalóm van: a továbbiakban – hacsak nem jelzem külön – nem a szórakoztató médiáról, hanem a politikai médiáról fogok beszélni. Tehát Max Weber azt mondja, hogy újságíróként, állami hivatalnokként, pártvezérként vagy párthivatalnokként tud az ember a közösség életére hatni. Ha a politikai médiáról akarok beszélni, azt feltételezem, hogy vannak olyan emberek, akiknek a pénz mellett – mert valóban igaza van [Bayer] Jóskának, hogy pénzt is kell termelnie, de akkor lehetne cipőfűző gyártó is – van valamilyen metafizikai ideája arról, hogy miért így, vagy úgy fessen a világ. Weber ezt az előadását 1919 elején tartotta, nem is a rendes tanmenetben, hanem a hallgatói külön kérésére. Emlékezhetünk, Németországban akkoriban mindenféle zavarok voltak. Nos, a hallgatói megkérdezték, hogyan igazodhatnának el a politikai zűrzavarban. Azóta változott a világ. Ugyanis a politikai média zömében szócsővé vált. Magyarországról egyelőre még nem beszélek, mert a kommunista időben normál újságírásról szó sem lehetett, de ha jól körülnézünk, akkor nemzetközileg is ritka a politikára kiható újságírás. Franciaországban például az utolsó olyan újságíró, akit komolyan olvastak a politikusok, akivel leültek beszélgetni, Raymond Aron volt, ő tudatosan úgy döntött, hogy nem kíván a politikába hivatásos politikusként belépni, de mondjuk a francia – algíri válság megoldásában az, amit Raymond Aron képviselt, nagyon is hatott az akkori politikára, és nem csak egy oldalra – ő egy liberális gondolkodásúnak elkönyvelt ember volt –, de minden irányban, De Gaulle-tól az összes többi szereplőig. Ott, ahol a sajtó politikai szócsővé válik, ott ezt a fajta elvárást nem tudjuk megfogalmazni. Ha Magyarországon valóban, és tegyük fel, hogy demokrácia van és van valakinek valamilyen metafizikai ideája arról, hogy hogyan is kellene festeni ennek az országnak, akkor mit tehet? Weber ma is helytálló elemzését követve: elmehet valamilyen pártba, elmehet állami hivatalnoknak, illetve elmehet újságírónak. Ez utóbbi mai estünk témája. Ugyanis, ha valaki elszegődik például az elektronikus médiában a Magyar Televízióhoz, a Magyar Televízió, akárhogy is nézzük zömében szócső. Kivételes időkben a rádió nem szócső, vagy talál olyan csatornákat, ahol nem kell annak lennie. Az a kérdés tehát: van-e esélyünk arra, hogy weberi értelemben az újságírás értelmes politikai tevékenységgé váljék? Ha a világon valamennyit változtatni akarunk, akkor erre van-e szakmailag és gazdaságilag is hatékonyan lehetőség? A Heti Válasz tapasztalata alapján azt tudom mondani önöknek, hogy igen. Három kulcstényezőt emelek ki, néhány számmal alátámasztva. Előrebocsátom, hogy tulajdonostársaimmal egyetemben nincsenek személyes politikai ambícióink, viszont lehetőséget szeretnénk adni olyan újságíróknak, akik hozzánk hasonló nézeteket vallanak a köz dolgaiban, szeretnének hatni a világ folyására, de nem kívánnak hivatásos politikussá válni. A három tényező tehát: a megfelelő csapat, a célközönség és a csapat közötti összhang, végül, de nem utolsósorban a hirdetési piac szakszerű és kitartó meggyőzése, gondozása. Az első tényező, amit érdemes figyelembe venni, hogy amennyiben az embernek metafizikai ideái is vannak, akkor annak – ha következetes az illető – az a következménye, hogy olyan emberekkel kell dolgoznia, akik maguk is hasonló értékeket vallanak. Ezt egy nagy sajtóbirodalom nem biztos, hogy érvényesíteni tudja. Úgy tapasztalom, hogy a közvéleményben viszonylag lesújtó kép él az újságírókról. Az a vélekedés, hogy az újságíró attól függően, hogy hol dolgozik bármit leír, egyik tv-ből, vagy újságból átmegy a másikba, és onnan a harmadikba, és akkor homlokegyenesen megváltozik. A Heti Válasznál azt tapasztaltam, hogy vannak olyan újságírók, akiknek egészséges belső tartásuk van, és nem kívánnak a saját belső értékeiktől eltérő dolgokat elkövetni. Nyilván a vezetőket úgy kell megválasztani, olyan emberekkel érdemes együtt dolgozni, és ebben nekem szerencsém volt, akik a pályájukon és személyes életükben is képviselik azt a világot, amit alkotónak és közösséget építőnek gondol az ember. 2004 közepén néhány, korábban nagy nemzetközi cégeknél vezető pozícióban dolgozó fiatalembert, köztük vezetőnek Bobrovniczky Kristófot hívtuk oda. Az ilyen, harmincas éveik elején járó, családos, normális családi hátterű, a modern világot nem elutasító, nem a múltba és összeesküvéselméletekbe révedő embereknél nem arról van szó, hogy bárki megszabta volna neki, hogy most így, vagy úgy kellene írni, hanem ők testesítik meg azt az életmódi konzervativizmust, amit a lap sugároz. Vegyünk egy távoli példát. Ha elviszik az autójukat egy autómosóba, és visszakapják, és még mindig sáros, az nem az autómosóban lévő technológiának a kérdése, hanem az azt működtető ember nemtörődömségét vagy gondosságát mutatja. Tehát az első, legfontosabb dolog, hogy olyan csapatot kell összehozni – és én bizakodó vagyok, nagyon sok biztató jelet látok, nagyon sok fiatalembert látok nemcsak a médiában, hanem a pénzügyben, olajiparban, itt-ott –, amelyben benne van ez a belső, családból, tanároktól, barátoktól jövő indíttatás. Ez azért fontos, mert a politikai médiában – egyébként a szórakoztató médiában is – számít az, hogy mi a jó. Ezzel összefüggésben beszéljünk a célközönségről néhány szót. Sokszor mondják, hogy a közvélemény kutatási adatok igényt mutatnak a silányra, az alávalóra és a gonoszra. Aki silány, alávaló, gonosz dolgokat művel, hivatkozhat bármire, maga is azzá válik. A szórakoztató médiában is, csak erről időnként elfeledkeznek az emberek. Nem vagyok álnaiv, tudom, hogy van aki maga is rossz és ilyen közönséget, vagy adott közönségben ilyen hajlamokat táplál. Mindenesetre én azt állítom, hogy az alkotó és közösségépítő erőfeszítés versenyképes lehet, össze kell kapcsolni a célközönséget és azokat, akik ezt a médiában előállítják: a jót a jóval. Pár szót mondok a Heti Válaszról. Két évvel ezelőtt, 2004 májusában vettük meg a lapot. Akkor 12.500 volt a példányszáma, és monoton csökkent. Most a 2006 szeptember, októberében már 25.000-nél járunk. Két hete az egyik számunk elérte a 32.000-t. Összehasonlításképpen: ez a lap 2004. novemberében újraindult. A HVG, amelyik talán 1986-ban indult, ha jól emlékszem az MSZMP, vagy talán a KB alapította, nem éppen üzleti célokból. Húsz évvel van előttünk. Az elmúlt pár évben példányszáma 120.000-ről 90.000-re esett vissza. A 168 óra, amely ugyancsak valamikor 1988 táján alakult, jelenleg olyan 30-32.000 táján ad el, ezen a szinten áll a Demokrata is, és futottak még a Figyelő és a Magyar Narancs 10-12.000-rel. Magyarán, akkor, ha célközönség és a csapat összeilleszkedik, akkor van esély arra, hogy értelmes, üzletileg is megálló vállalkozás jöjjön létre. Én is gazdasági végzettségű vagyok, és teljesen egyetértek [Bayer] Jóskával, hogy ha az embernek van egy kis pénze, és belerakja valamibe, és nem akarja, vagy tudja biztosítani azt, hogy ez fenntartsa önmagát és hozamot termeljen, akkor csak szalmaláng lesz a sorsa. Van egy éves szalmaláng, van két éves, vannak húsz éves szalmalángok. Szalmaláng lelkesedésre nem érdemes építeni, mert akkor újra és újra kell kezdeni, sosem lesz tartós eredmény. Ráadásul az, amit mi csinálunk, az mind példa a fiataloknak. És ők azt kérdezik, hogy „jé, itt vannak ezek az emberek, akik egész életükben dolgoztak, elkezdenek valamit és ott a kezük között összeomlik”. Tartós üzleteket, egyensúlyokat kell létrehozni. A célközönséggel összhangban lévő csapat mellett beszéljünk a harmadik tényezőről, a reklámról. A hirdetési piacon nagyon nehéz sikert aratni Magyarország. Az nyugati, minőségi politikai médiában a bevételek harmada a lapeladásból, kétharmada pedig a reklámbevételekből származik. Nem tudom, a nagy médiacsoportoknál hogyan áll ez az arány, nálunk jelenleg éppen fordítva van még. Ez részben a piac kicsiségén múlik, részben azon, hogy valóban vannak hirdetői oldali elfogultságok, végül azon, hogy a hitelesség felépítése huzamos munkát kíván. Nagyon sokszor hallom ismételgetni azt az érvet, hogy „úgysem sikerülhet, mert mindenütt komcsik vannak”. Ez túl könnyű válasz és lustaságra vezethet. Kitartó munkával olyan minőséget kell előállítani, amit sem az egyik, sem a másik oldal – ha már mindenki oldalban gondolkodik – nem tud kikerülni, ha el akarja érni a fogyasztókat. Egyetértek azzal, hogy a gazdasági kérdések fontosak, a mérethatékonyság fontos. Jelenleg úgy látom, a politikai médiában – azaz, ha vannak az embernek metafizikai gondolatai arról, hogy hogyan fessen a világ a gyerekeinek – fel lehet építeni szakmailag és pénzügyileg sikeres vállalkozást. Hadd mondjak még egy, úgy gondolom meggyőző példát erre, s ez az Internet. Nemcsak Amerikában, hanem Magyarországon is nagyon sok internetes oldal felépült, amelyek közül nem egy mostanra már nagyon sok pénzt is hozott a az alapítóinak, vagy azoknak, akik kezdettől fogva ott dolgoznak. Köszönöm szépen a figyelmüket.



Szalai Annamária 2. hozzászólása


...



Müller Ferenc


Hölgyeim és Uraim! Nagyon röviden két aspektusból arról, amit hallottunk. Én közel húsz esztendeje egyetemi tanárként vizuális kommunikációtervezőket tanítok. A médiumon belül a kép és elsősorban a mozgóképet tervezők, megjelenítők és magyarázók kerülnek ki a kezem alól. Örültem annak a interpretációnak, ami a meghívón szerepelt és, hogy idéző jelbe is volt téve : „ a média mint hatalmi ág”. Mindenki tudja, hogy egy alkotmányos demokráciában a hatalmi ágak mit jelentenek. Kérem, gondoljanak arra, hogy egy ilyen hatalmi ágban aktívan részt vevő, azt alakító személy és csoport hogyan kerülhet, milyen jogosítvánnyal kerülhet ilyen pozícióba. Ez nem egy egyszerű dolog, és nagyon szigorú játékszabályok írják elő, amit a társadalom mindenkor ellenőrizni kell, hogy tudjon. Hogy aztán valóban ellenőrzi-e az egy teljesen másik kérdés. Megígértük hogy nem nagyon politizálunk ma ebben a körben. Ez kissé nehéz lesz teljesíthető ! A médiát, mint hatalmi ágat úgy interpretáltuk, hogy úgy tesz, mintha hatalmi ág lenne, úgy viselkedik, mintha egy hatalmi ág lenne, és úgy van befolyással a társadalom egészére, mintha valóban hatalmi ág lenne. Most összekötöm a két dolgot, a diákjaim véleményét, és ezt az előbbi problémát. Ki lehet része a hatalmi ág működtetésének? 1991-ben a Magyar Építész Kamara alapító elnöke voltam. Én nagyon jól emlékszem azokra a vitákra, amelyek párhuzamosan zajlottak az Orvosi Kamarával, az Ügyvédi Kamarával. Akkor még az egyesületi törvény adta lehetőségeket használtuk ki, és próbáltuk meggyőzni azokat, akiknek ez borzalmasan furcsa volt, - hogy minden olyan foglalkozás vagy hivatás gyakorlása, amelyet rosszul végezve, az emberi életet, a jogbiztonságot, anyagi biztonságot, a morális biztonságot veszélyezteti, csak avatott és kontroll alatt állók kezébe adható. Valamelyest nyomon tudom követni diákjaim életpályáját. Van, aki a kis Skodájából a Mercédeszbe száll át, van, aki gyalogjáró lesz egész életében. Ki ilyen, ki amolyan kompromisszumokat köt. De függetlenül sikereiktől valamennyien azt mondják, hogy a szakmagyakorlás egyik legnagyobb problémája az, hogy képzetlen, szakbarbár, - ahogy mi ezt mondani szoktuk : „késő esti levelező szakon végzett” kvázi-szakemberekkel találkoznak. Ezek a hölgyek és urak valamilyen módon belecsöppentek ebbe a buliba. Egy kicsit a diákjaim tapasztalatait is leszűrve, csöndben azt javaslom, - bár ha valaki az orvosi kamara mostani szituációjára gondol azt mondhatja, hogy egy őrült vagyok, hogy ilyeneket javaslok- , fontoljuk meg annak lehetőségét, hogy kamara-szerűen kerüljön szabályozásra a médiában tevékenykedők „szakmai rajtengedélye”. Itt most természetesen nem az operatőrre gondolok, hanem a képet szerkesztőre, a képet interpretálóra, a képet kontexusba helyezőre és arra is, aki eldönti, hogy most vagy egy órával később kerül e egy képi üzenet a hallgató- fogyasztó elé.. Akik ezt elkövetik, azokra a mérnökökhöz, építészekhez, orvosokhoz, ügyvédekhez hasonló szigorral kellene a szakmai kontrollt megteremteni. Ha ma itt arról vitatkozunk, hogy hogyan lehetne ezen az egész borzalmon valamit is segíteni – akkor ebben az első lépések egyike az, hogy pontos és az egész társadalom érdekeit és javát szolgáló játékszabályok szerint minősíteni kell azokat, akik ezt a hivatást, ezt a szakmát gyakorolhatják. Ha rajtam múlna, beterjesztenék holnap egy kiegészítést a Kamarai törvényhez : amely a média szakemberei számára szólna. Miután a média is köztestületként működik, a társadalomnak nem csak érdeke, de kötelessége is, hogy az abban résztvevők körét megszabja, tevékenységüket törvényi úton ellenőrizze. Ezt a demokratikus keretek között egyelőre kamarai viszonyok között lehet biztosítani. Akinek ez tiszte, tegye meg. Segítségemet felajánlom. Köszönöm a figyelmüket.



Juhos László


Tisztelt társaság, Juhos László vagyok a Reális Zöldek Klub elnöke, a Reális Zöld valóság, környezetpolitikai kiadvány főszerkesztője. A média törvény hatályba lépése óta, 1996. február 15. óta négyszer voltam civil kurátor, egy alkalommal a Hungária Közalapítvány kuratóriumának, kettő alkalommal a Magyar Televíziót felügyelő közalapítvány-, egy alkalommal a Magyar Rádió Részvénytársaságot felügyelő közalapítvány kuratóriumának civil kurátora voltam. Még azt is el kell mondanom magamról, hogy az állam bácsi több millió forintot fordított a médiával kapcsolatos kiképzésemre. A média törvény hatályba lépése óta – élve a média törvény adta lehetőségekkel – szervezetem a Reális Zöldek Klub a PÁRTatlan műsorszolgáltatás érvényesülésének elősegítése céljából élt a törvényes lehetőséggel, számos kifogást jelentett be a műsorszolgáltatókhoz, majd az ORTT panaszbizottságához fordultunk, és egy – egy ilyen panaszbizottsági eljárás az államnak bizony 30 – 40 – 50 ezer forintjába került. Ezt az állami pénzt tekintem továbbképzésem állam által átvállalt költségének. Úgy gondolom, az itt elhangzott vélekedésektől eltérően élesen meg kell különböztetni az írott sajtót az elektronikus médiától. Az írott sajtóra Magyarországon még a rendszerváltozás előtt fogadott el törvényt az Országgyűlés, az 1988. évi II. törvényre utalok. A 1988-as törvény deklarálta a sajtószabadságot, és azt, hogy újságíró mindenki lehet és lapot is mindenki jogosult alapítani.

A Média törvény előkészületére - az elektronikus műsorszolgáltatókra vonatkozólag – a rendszerváltozás után került sor, az Antall kormány országlásának az idején. Az Antall kormány nem vállalkozott direkt módon a Magyar Televízió egyoldalú műsorszolgáltatásával szemben eljárni, törvényes úton kívánta megtenni azt. Sajnos a Média törvény elő „imádkozását a kormány Hankiss Elemérre bízta, aki képtelen volt a feladattal megbirkózni, de az is lehet, hogy valójában nem is akarta. A Média törvény az Országgyűlés legnehezebb szüleménye volt, hat évig készült. Elfogadására a Horn kormány idején került sor, amikor a kormány koalíció 2/3 többséggel rendelkezett, azaz Alkotmány elfogadására is mód lett volna. Kérem az elektronikus média valamennyi szereplőjét, ne öntsék le liberális löttyel - piac, verseny körülmények emlegetésével, a közszolgálati műsorszolgáltatókat főleg ne. Többen ugyanis, a piac mindenhatóságáról ejtettek szót. A Média törvény elfogadásakor volt egy szigorú törvényhozói akarat, megalkották a három közszolgálati műsorszolgáltatót. Elfogadásra került a közszolgálatiság és meghatározásra került annak fogalma. A közszolgálati műsorszolgáltató közpénzekből működik, társadalmi felügyelet alatt áll. Tehát ezt a három közszolgálati műsorszolgáltatót ne tegyük be a versenyszférába, már csak azért sem nem, mert a három közszolgálati műsorszolgáltató anélkül is kénytelen a versenyben részt venni. A reklám tortából is kénytelen lecsípni, hogy működése biztosítva legyen. Az Országgyűlést a Média törvény kötelezi, hogy a három műsorszolgáltató működését a költségvetésből kiszámítható módon támogassa. Az Országgyűlés ezen kötelezettségének nem tesz eleget. Nem tesz eleget, hogy informális csatornákon a politikusok legyen módjuk „JÚDÁS pénzek” megcsillogtatása révén a szerkesztőségek, hírszerkesztőségek alkotó munkájába beavatkozni. Ott látom a gondot, a problémák gyökerét, hogy a három közszolgálati műsorszolgáltató nem képes annak a feladatának eleget tenni, amelyre a törvény kötelezi. A nemzet egészét szolgálni kulturális értékeinket, stb. műsorokat készíteni, azokat sugározni.

A Magyar Országgyűlésnek kötelessége lenne évenként a három közszolgálati műsorszolgáltató kiegyensúlyozott működéséről gondoskodnia. Tisztán kell látni, hogy az 1996. I. törvény a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény, amit a Magyar Országgyűlés 1995. december 21.-én fogadott el, ez egy összetett törvény, média dolgairól szól, de leginkább gazdasági törvény. A kereskedelmi rádiózás és televíziózás megteremtése céljából, tehát a versenyzők életre lehelése céljából is, került elfogásra. Ha média körökben járok, ott sokan azt mondják, hogy a média törvény rossz. Ilyenkor meg szoktam kérdezni, hogy tudják–e hány paragrafusból áll a törvény. Itt is kedvem volna megkérdezni. Száznál többől, vagy kevesebből?

Mindenki csak rámondja, hogy a média törvény rossz. A 2002-es választások előtt Medgyessy miniszterelnök jelöltként arról szólt, hogy a Média törvény úgy rossz ahogyan elfogadásra került. A választási győzelem után meg is indult a gőzhenger a három közszolgálatival szemben, és tart a mai napig. Lehet egy törvény rossz, amíg emberek készítik, ez elő is fordulhat. Nekünk, a Média törvény betartatása érdekében kellene tennünk, mert a törvény jó, csak be kellene tartani. Nemzeti vagyonról már nem lehet beszélni. A Magyar Televízió, - ahol amikor kurátorságom indult, a zsákban még nemzeti vagyonként 32 milliárd volt, amikor eljöttem maradt tíz. Azóta már ez sincs meg, a székházat is felélték. De ugyanez a folyamat folyik a Rádiónál és Dunánál is. Valahogy a Dunánál most konszolidálódott a helyzet. Tehát először is be kellene tartatni a törvényt, és azt követően azon az érdekéért tenni, amiről itt hallottunk. Valaki szólt a digitális műsorszolgáltatásról. Én úgy gondolom, hogy a digitális műsorszórásra való áttérés sok kérdésben rendet tehet, a mai egyoldalúságot megoldhatja. Rendet tehet, ha a digitális műsorszórás bevezetésnek stratégiáját a kormány a nemzet érdekében fogadja el, és nem itt is megemlített egymással összefonódó multik érdekében tesz a kormány. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.



Kondor Katalin


Összejövetelünk megnyitójában elhangzott, hogy itt, most nem beszélünk a sajtóval kapcsolatos politikai kérdésekről. Azt gondolom, hogy hibás úton járunk, ha ma Magyarországon azt mondjuk, a politika kihagyható a sajtóról való beszélgetésből. Nem hagyható ki, és ezt jó, ha valamennyien tudjuk. Nem hagyható ki, mert az életünkből sem száműzhetjük. Egyébként ugyebár itt most gazdasági szakemberek ülnek. És igen kíváncsi lennék a válaszra, ha most feltenném azt a kérdést, hogy a gazdaságból vajon kihagyható-e a politika? Dehogy hagyható ki! Bár olyan életet élnénk, hogy ki lehetne hagyni a nagypolitikát! Persze a kicsit soha, hiszen az egész életünk politika.

A jelenleg működő sajtótermékekről szinte kivétel nélkül elmondhatjuk, hogy agyonpolitizált.

Például, amikor kihagy dolgokat, nem tesz említést róluk, és agyonpolitizált akkor is, amikor túldimenzionál valamit. E mögött nagyon komoly okok és érdekek húzódnak.

Amikor mondjuk Gyárfás úr azzal támadja Schmitt urat, hogy azért mondjon le, a MOB vezetéséről – most szándékosan a sajtótól távolálló példát mondok -, mert politikusként nem tud pénzt szerezni, és azért nem tudnak jól működni, bezzeg, ha a másik oldalról lenne valaki a főnök, akkor az mennyi pénzt tudna szerezni, hát bizony ott vagyunk a politika kellős közepében.

A rabló privatizáció mi volt, ha nem politika? Kik jutottak sajtóhoz a rablóprivatizáció idején? Azok, akik ma is a többségét birtokolják. Ki mondta azt, hogy vegyen magának a volt miniszterelnök televíziót, ha akar? Nem az utca embere mondta, hanem politikusok. Amíg ilyeneket lehet mondani Magyarországon, addig vastagon benne van a média életében a politika. A jelenlegi miniszterelnök beszédében, ami elhíresült kissé, és Balatonöszödön történt, vajon ki tette azt az említést, hogy ha a baráti sajtót összehívjuk, akkor meg lehet csinálni azt, amit akarunk. Szóval azt gondolom, hogy mi sajtómunkások nagyon-nagyon sokáig tudnánk sorolni azokat a példákat, amik azt bizonyítják, hogy egyáltalán nem hagyható ki a politika.

Az is elég nevetséges a mai sajtóéletben, hogy értékrendeket nem mernek fölvállalni az emberek hanem álságosan politikai semlegességet emlegetnek. Én egyetlen egy semleges emberfélét ismerek, az se jószántából semleges, őt eunuchnak hívják. Egyébként nincs semleges ember. Értékrendeket valló ember van és sajnos léteznek olyanok is, akik a politika csatlósai. Egyébként is értékrendek harca folyik, csak csúnya politikai szintéren folyik az értékrendet harca, és csúnya módszerekkel.

Még egy költői kérdést azért feltennék. Amikor a kábelszolgáltatók visszautasították, hogy a Hír televíziót felvegyék a csomagjukba, az mi volt, ha nem politika?

Szalai Annamária előadásához egyetlenegy hozzáfűzni valóm volna. Én nagyon jól emlékszem az 1996-os esztendőre, amikor a duális média világ megteremtődött, tehát létrejöttek a kereskedelmi rádiók és televíziók. A szakemberek hozsannáztak, milyen jó, hogy a médiatörvény lehetőséget ad arra, hogy rengeteg médium létesüljön, ami aztán megteremti a sajtóegyensúlyt. Nem sikerült. Ezért nagyon vigyáznék a digitális átállás felett érzett örömmel, mert ugyanúgy ki lehet sajátítani azt is, mint ahogy kisajátították annak idején a különböző frekvenciákat és egy teljesen torz média piac jött létre Magyarországon. A tartalomszolgáltatáshoz is pénz kell, mert pénz nélkül sajtót csinálni nem lehet.

És amíg e téren valamiféle megegyezés, valamiféle béke vagy kiegyezés nem történik, addig úgy gondolom, hogy a rablókapitalizmus korát éljük továbbra is és abból magyarországi sajtóegyensúly soha az életben nem lesz.

A szabadságtól mi nagyon sokat reméltünk és nagyon keveset kaptunk. Ez az igazság. Amit Bayer József mondott, azzal elvileg teljesen egyet lehet érteni. Igaz megállapítás, hogy a sajtó éppen olyan üzlet, mint minden más. Csak éppen nem Magyarországra, és nem az eredeti tőkefelhalmozás nálunk alkalmazott módjára igaz. Tudniillik, itt olyan módon szereznek emberek üzleteket, - tisztelet természetesen mindig a kivételnek -, ami egyáltalán nem becsületes út.

Nem versenyben szerzik és nem megmérettetés útján, hanem igaztalanul, csalással.

Ez itt egy rablókapitalizmus és az eredeti tőkefelhalmozásnak egy nagyon sajátos esete. Ahol nincs szabályozás, tehát nincs erkölcs, ott az üzletben sincs erkölcs, és úgy gondolom, hogy mi most ezeket az időket éljük. A reklámpiacról olyan példákat lehetne mondani, amelyekről egyszerűen nem akarom elhinni, hogy az itt lévők ne tudnának. Tíz ezer példányt el sem érő lapocskák, - amelyek nagy hírűek, és a politikusok igen kedvelik őket -, kapnak olyan hihetetlen reklámlehetőséget, amit semmiféle tisztességes üzleti megfontolás nem indokol. És egy másik lap, ami mondjuk hatszor akkora példányszámú, egy árva fillér reklámlehetőséget nem kap. Hol itt a piac logikája? Ez a rablókapitalizmusnak, és az erkölcstelenségnek a logikája.

Tolvaly Ferenc azt mondta, hogy a tartalomban kellene rendet tenni. Én eddig arról beszéltem, hogy a tartalmat se lehet rendbe tenni addig, ameddig egyéb helyeken nincsen rend. Az újságíró képzést említette. Az újságíró képző iskolákat is azok az emberek vették a kezükbe – időnként nagyon jól tudjuk, hogy törvénytelenül – akik ugye az előbb említett rabló privatizációból kikanyarintották a maguk részét. Újságíró iskolát csinálni is pénzbe kerül, ameddig nincs erre pénz addig csak apró próbálkozások lesznek.

Csák János előadásához csak annyit, hogy én azok közé tartozom, akik azt mondják, a sajtó nem hatalmi ág. Különösen nem az Magyarországon. Itt a pénz hatalmi ág. A sajtó munkásai Magyarországon úgy táncolnak, ahogy a pénz urai fütyülnek nekik. Biztos, hogy ez alól is van kivétel, aminek mindig tisztelet jár, de mi jószerével csak ellenpéldákat tudunk, és hogyha már ebből az eszmefuttatásból rákanyarodhatok a közszolgálatira, amit Juhos úr említett, ahhoz mindössze egyetlen megjegyzés: amíg az állam adja hozzá a pénzt, mert szándékosan megfosztja az előfizetői díjtól a közszolgálati médiumokat, addig nem is érdemes közszolgálatról beszélni.. Úgyhogy Müller Ferenccel teljesen egyetértek abban, hogy az állam szerepe lenne az erkölcs feletti őrködés. No, de, ennek az államnak?



Saárossy Kinga


Saárossy Kinga vagyok, színész, Egerben élek.

Eger kisváros, elektronikus média tekintetében elég jól el vagyunk látva, minden fogható, lehet válogatni (ellentétben a környező falvak lehetőségeivel).

A „közszolgálati” elektronikus médiumok esetében – még ha, mint hallottuk , nincs is megfelelő törvényi szabályozás – a közszolgálatiság legalább elvben számon kérhető.

A nyomtatott sajtó tekintetében nem ez a helyzet. Nincs eszköz a privilegizált helyzetben lévő, egyeduralkodó megyei lapokkal szemben,

A Heves Megyei Hírlap Axel Springeres. Annak idején, 2002-ben egy civil szervezet figyelmeztető bojkottot szervezett a Hírlap ellen, mert sem hírközlésben, sem publicisztikában enyhén szólva nem volt kiegyensúlyozott. Akkor, azon a nyáron sokan nem vásároltak Heves Megyei Hírlapot, s lemondták az előfizetéseket. (Némi ellensúlyozásul az addig öt – hat megrendelt példányszám a közintézményeknél, például a színháznál harmincra emelkedett és tíz éves gyerekek árulták a Hírlapot szerte a városban.) Elég nagy volt a forrongás, , majd lassacskán a többség szépen visszacsorgott, mert ez az egyetlen sajtóorgánum, amiből a temetkezési híreket, s a város apró híreit meg lehet tudni.

Tehát: privilegizált helyzetben vannak - és nemcsak Heves megyében - megyei lapok, és gyakorlatilag végeredményben számon kérhetetlenek, s nem lehet hatni rájuk, csak ilyen eszközökkel, ezekkel is csak ideig – óráig.

Mint ahogy a reklám dől az emberekre, s beeszi magát az agyakba, egy lap is kitermeli a saját olvasói közönségét, erősen befolyásolva, formálva a véleményt minden területen. E mellett sokan, - még, ha irritálja is őket az írások nagy része - megvásárolják az egyetlen megyei lapot, mert tájékozódni akarnak lakóhelyük híreiről.

Nincs eszköz senkinek a kezében, nem sikerült megteremteni kiegyensúlyozott médiumot. Hozzáteszem, ami a Heves Megyei Hírlapot illeti, 2002 óta változott némileg a helyzet, de a kiegyensúlyozott hírközléstől (a kommentárokról nem is beszélve) még így is messze van.

Kérdésre válaszolva: Nem rendeltem meg, de az Interneten mindig meg szoktam nézni a Heves Megyei Hírlapot.



Király János


Király János vagyok, végzettség szerint mérnök és közgazdász, de most mint szerencsétlen olvasó lennék itt. Talán ismert Önök előtt is az - lehet hogy igaz, lehet hogy nem – az anekdota, mely szerint a TV2 egyik stúdiójában várakozott Kállai Ferenc színművész, és a várakozás alatt megkívánt egy kávét, kiment a büfébe, ahol hosszú sor állt, s mivel közeledett volna a fellépés és a felvétel ideje megkérte a kisasszonyt, egy fiatal büféskislányt, hogy hadd kaphasson egy kávét soron kívül. Erre a kisasszony azt válaszolta, hogy „nem látja uram, hogy Pongó és Majka művész úr is sorba áll, akkor Ön is igazán sorba állhatna.” Szóval azt hiszem….

Nem tudjuk ki az!!!

Szóval az a szörnyű 17 év után, hogy egyet lehet ugyan érteni azzal, hogy a médiában is a gazdaságosság, hatékonyság és a piaci koncentráció érvényesüljön, ha ez együtt járna a minőséggel, de sajnos 17 év alatt sikerült még annak az átkos rendszernek is a színvonalát kulturálisan, erkölcsileg alul múlnunk, ami rossz fényt vet a tulajdonra, a tőkére, a pénzre és azt hiszem mindnyájunkra. A Heti Választ szoktam olvasni, de néha kezembe akad a HVG is. És sajnálom, hogy ez a riport Matthias Döfner úrral, az Axel Springer Verlag igazgatótanácsának elnökével nem a Heti Válaszban jelent meg. És számomra, - aki úgy érzem, hogy sokat foglalkozik a médiával, és sok információval rendelkezik, mégis az újdonság erejével hatott - , amit ott a Axel Springer elnöke megfogalmazott, hogy, s itt idézném: „tudniillik a pártpolitikai függetlenség deklarálása mellett azonban meg kell határozni azokat az értékeket, tartalmakat, amelyeket képviselünk”. A Springer egy olyan polgári kiadó, amely kiáll a piacgazdaságért, az európai és német egységért, az Egyesült Államokhoz fűződő jó viszonyért, a németek és a zsidók, és más népek megbékélésért, szembe száll a totaliarizmus minden fajtájával. Ez nem egy pártpolitikai, hanem társadalompolitikai credo, s ez az öt pont ott van minden nálunk dolgozó újságíró szerződésében, amit aláírásával el is fogad.

Azt szeretném kérdezni, hogy nálunk mi a gyakorlat, megfogalmaznak-e a szerkesztőségek, tulajdonosok, vagy valaki más (esetleg a pártok a közszolgálati szereplők számára) ilyen társadalompolitikai credot? És egyáltalán van-e ilyen szerződése az újságíróknak, s ha van sikerül-e ezt betartatni? Köszönöm szépen.



Dr. Kőrösi Mária


Nagyon tisztelettel köszönöm, hogy ismét végighallgattam az előadást. Most egy picit a média részére szeretnék úgy is hozzászólni, mint tanár, és mint riportalany, több helyen.

Most elsősorban azt a Nemzeti Újságíró Tanodát szeretném előtérbe helyezni, ahol sok tehetséges hallgatót képeztünk, s akik közül sokan a Demokrata és a Katolikus Rádió újságírói és riporterei lettek. Ebben a Tanodában elsősorban a nemzeti kérdésekkel, az elcsatolt nemzeti területek sorskérdéseit felölelő témakörök proklamálhatóságával is foglalkoztunk, természetesen az említett médiák eszköztárainak igénybevételével és azok alkalmazhatóságával együtt. Ezt a Tanodát azonban betiltották. Mi reméljük, hogy épp ez idő szerint az újabb akkreditálás után ismét elindulhat. Remélve azt is, hogy ismét sok tehetséget tudunk útjára bocsátani. Itt sok kritikát hallottunk, józan kritikát a médiával kapcsolatban. Most egy olyan élethelyzetet szeretnék elmondani, amelyben, mint riportalany vettem részt többször is. A Kossuth Rádió egyik műsora a "Holnapra kész" című program, ahol néhány éve többször is a kommunikáció témakörét felölelő blokkban hívtak meg szakértőként több esetben is. Már a riport előtt a riporterek arra kértek, hogy az Úristenért csak retorikáról ne beszéljek, valamint ne hozzam szóba a pöszögést, a szöszögést, az őzés, a fújtatást, és egyéb hát nem éppen kívánatos "kommunikációt". Hogy miért? Mert úgymond sztárok adottságait sérteném. Kérdezem: hol itt a hitelesség, amely a szép magyar beszédet, a kifejezéstárat, a mondanivalók sokszínűségét, értelmezhetőségét segíthetné, a szép magyar beszéd. Hol a mérték, mi a mérce? Egyetértek Kondor Katalin azon kijelentésével, hogy nem lehet a médiát a politikától elválasztani. Hisz kiszolgálói egymásnak, olykor diktált rendszerrel, ám akkor segítői is egymásnak, ha nemzeti sorskérdéseinket tisztességgel határon belül és kívül, s főleg ideológiamentesen a tények egyértelmű igazolásával teszik.

Isten éltessen mindenkit, a magam részéről is köszönöm e mostani témakör széleskörű ismertetését és az Önök gondolatait.



Fodor István Ericsson


Egyetlen aspektust szeretnék itt közzétenni, amely valószínű, hogy nem egészen ismert. Ez is egy reflexió, egyetértő példa a Kondor Katalin által elmondottakra, hogy milyen Magyarországon a politikai hangulat, gyakorlat, a politikai eredetű előítélet helyzete.

A nagyobb nemzetközi cégek jelentős összegeket költenek kommunikációra, PR-ra. Magam is több mint tíz éven keresztül vettem részt ezek eldöntésében. Ilyenkor mindig figyelembe kellett hogy vegyem a következő tételt: Ha valaki hirdet Népszabadságban, vagy bármelyik más baloldali, vagy liberális jellegű lapban, az teljesen természetes, az semmiféle bélyeget nem kap még jobboldalról sem. Az nem jelent semmiféle megkülönböztetést, semmiféle üzleti hátrányt. De ha jobboldalinak nevezett lapban hirdet valaki – függetlenül a magas példányszámtól – az már tapintható címkét kap, az a cég már besorolódott egy politikai kategóriába. Természetes, hogy az ügynökségek sem szimmetrikusan hozzák az ajánlataikat, sőt mi több – ami a jobboldali sajtót illeti – még a példányszám sem logikusan kezelt. És ilyenkor kerül a vezető nehéz helyzetbe és gondolkodik, hogy mit lehet tenni. Hosszú éveken keresztül voltam mindig ebben a dilemmában és nagyon oda kellett figyelni, hiszen a felelősség a cége üzletileg üzleti érdekeinek védelme. Sajnos nagyon kevesen mondják ezt ki, de még nagyobb probléma, hogy nagyon kevesen néztek szembe ezzel a dilemmával, természetesnek tartják ezt az állapotot.



Kézdi-Kovács Zsolt


Kézdi-Kovács Zsolt vagyok, hivatásom szerint filmrendező.

Azzal szeretném kezdeni, hogy ez egy érdekes helyzet, mert egy gazdaságpártoló társaság nem tudja kikerülni azt, hogy a szellemről és a tartalomról beszéljünk, és mindenkivel egyetértek, aki a tartalom felől közelíti meg a média kérdését. Az a tragikus helyzet áll elő, hogy mi miközben gazdasági szempontból teljesen megértjük és én magam is megértem azokat a médiumokat, amelyek a gazdasági szabályok szerint vannak felépítve. Ugyanakkor azt érzem és egy elég szűk körben ugyan, de gondolom, nem vagyok egyedül, hogy itt egy alapvető erkölcsi kérdésről van szó, és ebben az esetben a pénz és az erkölcs nem találkozik. Most az én szakmám oldaláról nézve az látszik, hogy éppen mert, hogy az a fajta alkotói magatartás, amelynek erkölcsi tartást kellene sugározni a széles tömegek számára, a nézők számára, egyre kevésbé érvényesül és ennek bizony két oka van. Az egyik okot tudjuk, s ez a pénzügyi nyomás, a másik sajnos egy olyan morális leépülés, amit a politika és az erkölcs, az ország általános erkölcse hozott létre. És ilyen szempontból nagyon nehéz azt mondani, hogy akkor most már legyen egy olyan média világ, ahol az embereknek az ízlését, vagy az igényeit nem vesszük figyelembe, hanem valami mást csinálunk. Mert mind azok a tényezők, amik minket körülvesznek és itt a műsorok és a művek létrehozóiról beszélek, azok pontosan az ellenkező irányba nyomnak. Ez aztán olyan lefelé tartó spirált eredményez, amely eljut Győzikéig, ami aztán valóban egy olyan fajta mélypont, aminek egyetlenegy módon lehetne csak véget vetni, hogy egyszerűen – és ezt én mondom, aki a betiltásokat megszenvedtem - itt meg kellene állítani a dolgot. Természetesen egy „a fejétől büdös a hal” államban rettentő nehéz bárkit - azokat a kis sajtómunkásokat, médiamunkásokat, filmrendezőket, szerkesztőket - arról meggyőzni, hogy ne a könnyű ellenállás felé menjenek, hanem egyszerűen hozzanak létre valamit, ami szembe megy ezzel a fajta erkölcsi leépüléssel. És én azt gondolom, hogy az egyetlen – ebben az esetben – az egyetlen olyan dolog, hogy valamilyen módon lehetőséget teremtünk arra, hogy az európai értékrenddel szembesüljünk. Én ebben egy kicsit optimistább vagyok, mint azok, akik azt mondják, hogy „az Európai Unió bürokratikus, korlátoz, meg az egész Unió borzasztó. Az én tapasztalatom az, hogy igenis van egy európai értékrend, és nem véletlenül mondja a Tolvaly Feri azt, hogy nézzük a 3 Sat-ot, mert a 3 Sat azon kevés televíziós csatornák egyike az Arteval (és alig is tudnék még egyet mondani,) amely ezt a fajta európai értékrendet képviseli. Tehát van viszonyítási alap, csak ezt a viszonyítási alapot nem lehet másképpen elviselni, hogyha van egy állami – amit nem mint elvont fogalmat kell érteni, hanem a közpénz, mindnyájunk pénzének kezelőjét - a szándéka és akarata irányít. És ha ez az akarat egy erkölcsi alapon álló szándék és akarat, akkor megvalósul, ha nem, és a gyeplőt, mint látjuk a lovak közé dobják, akkor az eredmény, hogy ez a spirál akár Győzike alá is tud menni. Köszönöm.



Kurucz Gyula


Igyekszem nagyon rövid lenni, és nagyokat ugrani, Kurucz Gyula vagyok, és a Kati miatt kipukkant belőlem valami, amit nem kellett volna elmondanom. Szóval mostanában egyfolytában az jár az utolsó napokban a fejemben, hogy a demokrácia egy olyan szerkentyű, amit hogyha nem remegős kezű figurák kezelnek olyan terepen, ahol nincs közmegegyezés, és közmorál, az az erőszak legkitűnőbb eszközévé válhat. Ebből a megközelítésből, ha még egyet lépünk, igyekszem gyors lenni. Akkor a politikai korrektész világában élve. Azt mondom, hogy a magyar médián átjön kommentár és ellentmondás nélkül két olyan kis egyszerű kijelentés, mint amit hallottam most „hogy a rendőrök nem brutálisak, hanem bátrak”, valamint „hogy a lakosság ne ugasson azért, ami történt, hanem köszönje meg, hogy megmentették a farkasoktól”. Ezek után hagy kérdezzem meg, hogy amilyen eszközön a médián ez így folyik át, az hatalmi eszköz?! Köszönöm.



Bendzsel Miklós


Bendzsel Miklós vagyok a Szabadalmi Hivatal elnöke, közgazdász és mérnök. Két okból szerettem volna szót kérni, az egyik az, hogy a szellemi tulajdon védelme egyik letéteményeseként nem mehetek el a valós mai kérdés mellett, hogy tudniillik a nemzeti vagyon része-e a média? A válasz határozott igen. A szűkös javakról vallott minden közgazdasági iskola külön tantételeket szentel annak, hogy a szűkös javaknak az újraelosztását milyen szabályok szerint kell megvalósítani? Ne menjünk el a mellett, hogy a különböző csatornák, frekvenciák állami vagyont, véges állami vagyont képeznek és ezeknek az újraosztását átlátható állami szabályok mellett kell megtenni. Ne menjünk a mellett el szó nélkül, hogy bizonyos kereskedelmi csoportosulások az elektronikus médiában újabb engedélyt kaptak, újabb koncessziós időt, beárazott, újraárazott piaci érték alatt, szimptomatikus időtábla és szceránió mentén. A másik mozzanat viszont, - a dolgot együtt értelmezve a véleménynyilvánítás szabadságával, a lap-alapítás szabadságával - amit Csák János fogalmazott meg, hogy miképpen kell az üzletet integrálnom az értékátadásba és nem fordítva, az értékátadást az üzletbe. Ez egy egyéni értékrendi kérdés. Amiről viszont még szót kell ejtsek az a digitális korszakra való áttéréssel való vagyonképző munka, amit a Parlament meglehetős nagyvonalúsággal kezelt. A Nemzeti Audiovizuális Archívum ügyében, és abban, hogy a következő évtizedekben a nemzeti kultúrában, mint tartalomképző és -fejlesztő – hogy is mondjam – folyamatban vajon megvannak-e azok a közös adóforintokból és nemzetgazdasági jövedelemből származó jellegnek megfelelő „befektetési” szabályok, azaz teherbíróan alkottuk-e meg őket? A kulturális jövőbe, és a médiajövőbe miként fektessük bele azt, amit az elődeink más hordozókon már megörökítettek. Tehát nem arról van szó mindösszesen, hogy a kiváló pionír kezdeményezések, mint például a Digitális Irodalmi Akadémia, folytatódjanak-e, hanem arról van szó, hogy ki írja át például a magyar rajzfilmkincset, a Magyar Rádió archívumát és a Magyar Televízió archívumát? Az országló mindenkori kormányzat ezek felhasználási, illetve gyűjteményezési jogait a jelen felélési forrásaként nem folyathatja bele az értékesítési láncba oly módon, hogy utóbb saját magának, mint egy másik alakzatban működő közszolgálatnak is vissza kelljen bérelnie azt, aminek a létrehozásában, mint állami letéteményes alapvetően részt vett! Köszönöm.



Blaskó Balázs


Blaskó Balázs vagyok, színész-rendező Egerből.

Az előttem megszólalók gondolatait követve, hallva mindazt, ami ma itt „A média, mint nemzeti vagyon” kérdéskörben elhangzott az este folyamán, egy régóta megfogalmazott kérdés erősödött meg bennem, amely remélem nem költői kérdés csupán:
Nemzeti vagyon-e és amennyiben az, védendő nemzeti értékünk-e a tisztesség?

Mivel Magyarországon élünk: a magyar tisztesség, becsület és szavahihetőség. Ez alapkérdés, úgy gondolom. Úgy gondolom továbbá, hogy itt, ebben a körben erre a kérdésre választ kellene adnunk, állást kellene foglalnunk.
Köszönöm szépen.



Juhász Judit


...



Bod Péter Ákos záró szavai


Hölgyeim és Uraim! A rendezvény nem ér véget, mert a szokás az, hogy a borkóstoló során mind kétoldalú megbeszéléseket, mind kisebb csoportokban szakmai megbeszélést lehet folytatni, de az idő előrehaladtára és a bor állapotára való tekintettel most lezárom a vitát. Megkérdem azért még a négy előadónkat, hogy ha akarnak még reflektálni, persze nagyon röviden, akkor tegyék meg. Láthatóan akarnának, de nem mernek, mert morális nyomás alá vannak helyezve. Akkor maradjanak velünk, és kötetlen formában tegyék. Senkibe se fojtjuk bele a szót, mint ahogy a legyet se fojtjuk bele a borba, hanem megisszuk a bort, és utána lehet még maradni, amíg ki nem dobnak minket itt a rendezők.

A vendégeink számára mondom el, a tagok tudják, hogy az a nehéz feladat vár az öt fős elnökségre, hogy a vitát meghallgatva, közleményben foglaljuk össze az ülést. Magukat az előadásszövegeket természetesen csak az érintettek jóváhagyásával tesszük csak fel a honlapra. Így hozzáférhetővé, közjószággá válik az itteni vita. Jól tudjuk, hogy a média olyan-amilyen, de ezen kívül az újságíró még lusta is sokat olvasni, ezért egyetlen oldalba összefoglaljuk az itteni üléseknek a tapasztalatát. Azt halljuk, azt látjuk, hogy az egy oldalban összefoglalt üzenet formában visszajut a nagyközönséghez. Az összefoglalóba kitérünk a médiapiac szerkezetére; a mai médiaviszonyok genezisére; a tartalom, a technológia és a költségviszonyok összefüggésére; a közszolgálatiság értelmezésére: köszönjük szépen ezeket a példákat, amelyek túlmutatnak a szokásos közszolgálati definíción. Kitérünk nyilvánvalóan az újságíró társadalomnak a képzésére, értékrendjére és helyzetére. Nem tudjuk és nem is akarjuk megkerülni az állam szerepének, az állami szabályozásnak az állam ügyeit. A média és a politika viszonyát sem akartuk igazából elkerülni, tehát a János megjegyzése csak arra vonatkozott, hogy a mai fő témát el ne feledjük jogos izgalmunkban és felháborodásunkban. Végül a reklám, a média és a politika összefüggését sem felejtjük el, hiszen volt ez irányú hozzászólás.

Utána a tagjaink hozzászólhatnak a www.baross.org címen található oldalunkon. Figyelem: két Baross társaság van: létezik egy Baross társaság, amely a történelmi személyhez kapcsolódik, és van a mi nemzeti gazdaságpártoló társaságunk, ami ugyebár org. néven található.

Nagyon köszönöm az előadók munkáját, a hozzászólásokat, köszönjük szépen, hogy eljöttek. Maradjanak velünk, folytatódik tehát tovább a rendezvény, kint a bor környékén.


 
vissza a lap tetejére